Jump to ratings and reviews
Rate this book

Magyarország története

Rate this book
A rendszerváltozás óta, amely új korszakot nyitott a magyar történelemben, Romsics Ignác vállalkozott először arra, hogy Magyarország történetét a kezdetektől napjainkig, egy kötetben áttekintse. A több mint 600 oldalas nagy ívű munka öt fejezetben – közérthetően és olvasmányos stílusban – tárgyalja a magyar történetet. Az első fejezetben a magyar nép kialakulását és Kárpát-medencei megtelepedését, illetve az ezzel kapcsolatos teóriákat foglalja össze a szerző. A második tárgya a középkori magyar királyság története, majd a harmadik fejezetben a török invázióról, az ország három részre szakadásáról, és a három politikai egység eltérő fejlődéséről olvashatunk. A negyedik fejezet időhatárai a 18. század végétől 1918–19-ig tartanak, az utolsó, ötödik fejezeteben a Horthy-korszakról, 20. századi két nagy traumánkról: Trianonról és a holokausztról olvashatunk, majd továbblépve az államszocializmusról, illetve a szovjet megszállás koráról és az elmúlt negyedszázadról esik szó. A kötet alapvető rendező elve tehét az időrend, gerince pedig az állam, illetve az állami politika története, ugyanakkor sok szó esik a gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyok alakulásáról, valamint az életmód változásairól is. A szöveghez, amely a tudományos ismeretterjesztés legjobb hagyományait követi, gazdag illusztrációs anyag (térképek, reprodukciók és fotók), valamint földrajzi és személynévmutató társul. E mű nem az egyes korszakok specialistáinak, hanem a magyar történelem iránt érdeklődők lehető legszélesebb körének készült.

544 pages, Hardcover

First published January 1, 2007

Loading...
Loading...

About the author

Ignác Romsics

39 books9 followers

Ratings & Reviews

What do you think?
Rate this book

Friends & Following

Create a free account to discover what your friends think of this book!

Community Reviews

5 stars
21 (72%)
4 stars
6 (20%)
3 stars
1 (3%)
2 stars
1 (3%)
1 star
0 (0%)
Displaying 1 - 2 of 2 reviews
Profile Image for Viktor Hauk.
36 reviews
May 7, 2022
Nemcsak Magyarország, hanem a magyarság történelme - röviden, érthetően, amennyire én láttam tárgyilagosan. 2017-es megjelenése okán nem 100%-ig naprakész, de kiindulási alapnak tökéletes.
Displaying 1 - 2 of 2 reviews