What do you think?
Rate this book
Crimes against History
Crimes against History takes a global approach to the extreme forms of censorship to which history and historians have been subjected through the ages. The book opens by considering the varieties of censorship, from suppression, dismissal, and defamation to persecution and murder. Part I, "Kill switch," tells the tragic story of how the censorship of history has sometimes turned into deadly crimes against history, with chapters looking at topics such as historians and archivists being killed for political reasons, attacks by political leaders on historians, iconoclastic breaks with the past, and fake news. Part II, "Fragile freedom," reverses the perspective and examines how the censorship of history has backfired. Chapters consider the subversive power of historical analogies and resistance to the censorship of history. The book also contains a "Provisional memorial for history producers killed for political reasons (from ancient times until 2017)". It is a double to the history producers who were killed and to those who mustered the courage to resist the blows of censorship.
186 pages, Paperback
Published December 14, 2018
14 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 2 of 2 reviews
February 6, 2020
Nem meglepő módon a diktatúra és a demokrácia között abban is megnyilvánul a különbség, hogy milyen történésznek lenni az egyik, és milyen a másik rendszerben.
A szerző régóta foglalkozik a történészeket érő cenzúrák, fenyegetések, atrocitások (pl. gyilkosságok - a meggyilkolt történészek és levéltárosok a mű végén név szerint fel vannak sorolva) történetével, s az általa összegyűjtött, közel ötszáz eset alapján igyekszik trendeket felvázolni, miközben a szakma morális integritása mellett áll ki és másokat is erre sarkall - mert hogy az mostanság veszélyben van. Veszélyes a fake news-áradat, továbbá az emberi jogok megkérdőjelezésének növekvő támogatottsága. Az emberi jogok és a demokrácia azért jó dolgok, mert történészi munka az átláthatóságra és a demokratizmusra épül, illetve demokratikus környezetben tud valamennyire független maradni (osztom a szerző véleményét: elég felidézni Anthony Grafton Lábjegyzetről szóló, szerencsére magyarul is olvasható művét, aki szerint a lábjegyzetek alapvető feltételei, még ha nem is egyedüli biztosítékai az átláthatóságnak). Amúgy szerzőék üzemeltetik ezt a honlapot, ami jó, hogy van: http://www.concernedhistorians.org/co...
Főleg a huszadik századra és a diktatúrákra, illetve az autoriter rendszerekre korlátozza a vizsgálatot. Egyrészt ebből a korszakból az NGO-k jelentéseinek köszönhetően több forrása van, másrészt a demokratikus rendszerekben más a kockázat szintje, mint egy diktatúrában. A demokráciában is bőven vannak támadások, perek, fenyegetések, cenzúrák történészekkel szemben, de demokratikus keretek között a történész esélyei az ellenállásra, a jogi orvoslatra sokkal jobbak.
A legtöbb meggyilkolt történész a kommunista rendszerekhez, különösen a Szovjetunió és Kína diktatúrájához kötődik. Egyrészt azért, mert itt nagyobb volt a népesség és több idő volt a gyilkosságokra, másrészt azért, mert a kommunista ideológia sokkal inkább épít a történelemre, mint a náci vagy a rasszista eszmeáramlat. Utóbbiak esszencialisták (azaz történelem által érintetlen abszolútumokban hisznek), ezért bár felhasználhatnak történeti érveket a faj, etnikum tisztasága és felsőbbrendűsége mellett, nem lételemük a történelem. A történeti gondolkodás inkább aláásná a széljobber mítoszokat.
(Itt persze érdemes lenne vitatkozni a szerzővel, de azt inkább támogatásul tenném hozzá, hogy a legtöbb német, osztrák történésznek tényleg nem kellett faji történelmet írnia ahhoz, hogy nácikompatibilis legyen. Arra ott volt a sok NS történész által művelt, rasszizmussal érintkező, de nem faji, hanem etnikai alapra épülő völkisch történelem, a "népiségtörténet" - ez viszont a nácik nélkül is köszöni, jól megvolt addig is. Az viszont kérdéses, hogy a nácik is meglettek volna a népiségtörténet történeti érvei nélkül - e kérdés feszegetésével lehetne alátámasztani vagy cáfolni de Baets érveit)
Ezzel szemben a kommunista rendszereknek a szerző szerint sokkal inkább szükségük volt a történelemre, ehhez pedig történészek kellettek, akik a törvényszerűségekre épülő, történelmi haladáseszmét munkáikkal alátámasztják. Mivel tehát a Pártnak kellett egy hivatalos, vörös szemléletű történelem, ezért az esélye is nagyobb volt, hogy általánosan és célzottan a történészi professzió ellen indítson hadjáratot. A helyzetet nem könnyítette meg, hogy egyes Vezetők, mint pl. Mao, alapból érdeklődtek a történelem iránt: a régi kínai császárok, mint nagyszerű elődök történetét tehát, nincs mese, meg kellett írnia egy szerencsétlen történésznek.
A könyv második fele arról szól, mit tehet a mezei történész diktatúrák idején. Levéltári anyagot fénymásolhat és csempészhet külföldre. Illegális campusokon tarthat előadást. Történelmi analógiákkal élhet, amit csak kevés cenzor ért meg. Segíthet emigrálni tanítványoknak vagy kollégáknak. Lemondhat a katedráról. Petíciót írhat. Titkos vitákon vehet részt. Megtagadja a felesküdést. Magánkiadást jelentet meg. Naplót ír, titokban dokumentálja az eseményeket az utókornak (így pl. a zsidó történetírók a gettókban).
Mindezekre izgalmas példákat hoz fel a szerző és arra a következtetésre jut, hogy bár rövid távon legtöbbször kicsi vagy semmi kézzelfogható hatása nincs az ellenállásnak, hosszabb távon a történészi szakma integritásának tradíciója múlhat a morális kiálláson.
Jó kis könyv, még ha olykor túl szentimentálisra is veszi a figurát.
A szerző régóta foglalkozik a történészeket érő cenzúrák, fenyegetések, atrocitások (pl. gyilkosságok - a meggyilkolt történészek és levéltárosok a mű végén név szerint fel vannak sorolva) történetével, s az általa összegyűjtött, közel ötszáz eset alapján igyekszik trendeket felvázolni, miközben a szakma morális integritása mellett áll ki és másokat is erre sarkall - mert hogy az mostanság veszélyben van. Veszélyes a fake news-áradat, továbbá az emberi jogok megkérdőjelezésének növekvő támogatottsága. Az emberi jogok és a demokrácia azért jó dolgok, mert történészi munka az átláthatóságra és a demokratizmusra épül, illetve demokratikus környezetben tud valamennyire független maradni (osztom a szerző véleményét: elég felidézni Anthony Grafton Lábjegyzetről szóló, szerencsére magyarul is olvasható művét, aki szerint a lábjegyzetek alapvető feltételei, még ha nem is egyedüli biztosítékai az átláthatóságnak). Amúgy szerzőék üzemeltetik ezt a honlapot, ami jó, hogy van: http://www.concernedhistorians.org/co...
Főleg a huszadik századra és a diktatúrákra, illetve az autoriter rendszerekre korlátozza a vizsgálatot. Egyrészt ebből a korszakból az NGO-k jelentéseinek köszönhetően több forrása van, másrészt a demokratikus rendszerekben más a kockázat szintje, mint egy diktatúrában. A demokráciában is bőven vannak támadások, perek, fenyegetések, cenzúrák történészekkel szemben, de demokratikus keretek között a történész esélyei az ellenállásra, a jogi orvoslatra sokkal jobbak.
A legtöbb meggyilkolt történész a kommunista rendszerekhez, különösen a Szovjetunió és Kína diktatúrájához kötődik. Egyrészt azért, mert itt nagyobb volt a népesség és több idő volt a gyilkosságokra, másrészt azért, mert a kommunista ideológia sokkal inkább épít a történelemre, mint a náci vagy a rasszista eszmeáramlat. Utóbbiak esszencialisták (azaz történelem által érintetlen abszolútumokban hisznek), ezért bár felhasználhatnak történeti érveket a faj, etnikum tisztasága és felsőbbrendűsége mellett, nem lételemük a történelem. A történeti gondolkodás inkább aláásná a széljobber mítoszokat.
(Itt persze érdemes lenne vitatkozni a szerzővel, de azt inkább támogatásul tenném hozzá, hogy a legtöbb német, osztrák történésznek tényleg nem kellett faji történelmet írnia ahhoz, hogy nácikompatibilis legyen. Arra ott volt a sok NS történész által művelt, rasszizmussal érintkező, de nem faji, hanem etnikai alapra épülő völkisch történelem, a "népiségtörténet" - ez viszont a nácik nélkül is köszöni, jól megvolt addig is. Az viszont kérdéses, hogy a nácik is meglettek volna a népiségtörténet történeti érvei nélkül - e kérdés feszegetésével lehetne alátámasztani vagy cáfolni de Baets érveit)
Ezzel szemben a kommunista rendszereknek a szerző szerint sokkal inkább szükségük volt a történelemre, ehhez pedig történészek kellettek, akik a törvényszerűségekre épülő, történelmi haladáseszmét munkáikkal alátámasztják. Mivel tehát a Pártnak kellett egy hivatalos, vörös szemléletű történelem, ezért az esélye is nagyobb volt, hogy általánosan és célzottan a történészi professzió ellen indítson hadjáratot. A helyzetet nem könnyítette meg, hogy egyes Vezetők, mint pl. Mao, alapból érdeklődtek a történelem iránt: a régi kínai császárok, mint nagyszerű elődök történetét tehát, nincs mese, meg kellett írnia egy szerencsétlen történésznek.
A könyv második fele arról szól, mit tehet a mezei történész diktatúrák idején. Levéltári anyagot fénymásolhat és csempészhet külföldre. Illegális campusokon tarthat előadást. Történelmi analógiákkal élhet, amit csak kevés cenzor ért meg. Segíthet emigrálni tanítványoknak vagy kollégáknak. Lemondhat a katedráról. Petíciót írhat. Titkos vitákon vehet részt. Megtagadja a felesküdést. Magánkiadást jelentet meg. Naplót ír, titokban dokumentálja az eseményeket az utókornak (így pl. a zsidó történetírók a gettókban).
Mindezekre izgalmas példákat hoz fel a szerző és arra a következtetésre jut, hogy bár rövid távon legtöbbször kicsi vagy semmi kézzelfogható hatása nincs az ellenállásnak, hosszabb távon a történészi szakma integritásának tradíciója múlhat a morális kiálláson.
Jó kis könyv, még ha olykor túl szentimentálisra is veszi a figurát.
July 25, 2021
An excellent academic look at the perils of censorship in the field of history. Starting with a look at "history producers" who have been killed for their efforts to either write history or preserve archives and artifacts. The book continues by looking at ways efforts to silence historians have backfired by giving historical texts power within resistance groups.
I'm not sure I realized how powerful this book would be when I selected it to read, thinking of it as more just a way to understand totalitarian governments better. That said, seeing the role of censoring history in the terror campaigns of a wide spectrum of megalomaniacs from Stalin & Hitler to The Islamic State, Turkey's Erdoğan, and the modern Chinese state leaders moved me. The role of the historian is certainly not without challenges, but de Baets's book has reminded me of the importance of the craft and respect for the role human rights plays in a free society.
de Baets ends his work with a call for history as a part of the defense of human rights and "letting glow the embers of courage" that many historians of the past have kept alight so that we may continue to provide a light in the dark by telling the important stories of the past.
For any in the history field, this book is highly recommended. For anyone in the general public, this book could serve as a quick crash course in the dangers of totalitarian governments trying to silence historians and history producers.
I'm not sure I realized how powerful this book would be when I selected it to read, thinking of it as more just a way to understand totalitarian governments better. That said, seeing the role of censoring history in the terror campaigns of a wide spectrum of megalomaniacs from Stalin & Hitler to The Islamic State, Turkey's Erdoğan, and the modern Chinese state leaders moved me. The role of the historian is certainly not without challenges, but de Baets's book has reminded me of the importance of the craft and respect for the role human rights plays in a free society.
de Baets ends his work with a call for history as a part of the defense of human rights and "letting glow the embers of courage" that many historians of the past have kept alight so that we may continue to provide a light in the dark by telling the important stories of the past.
For any in the history field, this book is highly recommended. For anyone in the general public, this book could serve as a quick crash course in the dangers of totalitarian governments trying to silence historians and history producers.
Displaying 1 - 2 of 2 reviews