Kicsit lassan kaptam rá, a szinte megszakítások nélküli emlékáradat már-már fárasztó volt időnként, a második felét mégis nagyon gyorsan olvastam el, mert nagyon jó a stílusa, és közben a hétköznapi "semmiségek" mellett olyasmikről is ír, amik elképesztően érdekesek: a '20-as, '30-as évek Romániájáról, meg arról, milyen a nélkülözésben felnőni, hogy lehetett ügyességgel és még inkább elképesztő küzdéssel fenntartani egy családot. Mindezt gyermeki szemszögből, az emlékek felhőjében. Visszaemlékezésekről van szó, és végig lenyűgözött, hogy lehet valakinek ilyen jó a memóriája. És tényleg fantasztikus, hogy a gyermekkori érzéseire, gondolataira, lelki- és érzelmi világára így fel tudja idézni. Elképesztő élménymennyiségről számol be, és a legjobb, hogy mindezt egy tényleg derűs, vidám, egyben reflektív hangnemben teszi. A könyvvégi jegyzet leírja, hogy Polcz Alain tervei között szerepelt egy gyermekkori éveit leíró kötet. Ez a könyv vele készült, meg nem jelent életinterjú hanganyagaiból, illetve meg nem jelent írásaiból lett összeszerkesztve, és ugyan ez érződik rajta: az ember kicsit sajnálja, hogy nem készülhetett el egy egységes, letisztultabb könyv. Másrészt meg hálásak lehetünk ezért is, mert öröm olvasni.