„A valóság mögött gyakran egy másik valóság, vagy legalábbis a valóság egy lehetséges variációja rejtőzik vagy rejtőzhet" - írja Marianna D. Birnbaum a kötet bevezetőjében. Elbeszélőként ezeket a láthatatlan történeteket tárja elénk egész másként, mint ahogy azt irodalom- és kultúrtörténészként évtizedeken át tette. Hat valaha élt zsidó asszony személyiségét és életének meghatározó pillanatait mutatja be fiktív naplókon, leveleken, vallomásokon keresztül. Öten többé-kevésbé ismert személyek, mint például a Rigoletto Gildája vagy Ady Lédája, a legmegrázóbb egy egész korszaknak emléket állító monológ, a Mici forgatókönyve. Egy európai zsidó nő története a huszadik században: üldöztetés, túlélés, újrakezdés bármikor és bárhol, ha a történelem úgy hozza. Majd ötszáz évet és két kontinenst járnak be a Láthatatlan történetek szereplői. Hiába olvashattunk már hasonló sorsokról, Marianna D. Birnbaum magával ragadó humora, mesterien megírt elbeszélései, mégis az újdonság erejével hatnak.
Marianna D. Birnbaum is Professor emeritus of the University of California, Los Angeles where she taught Hungarian and Central European literature and culture. She is a recurring visiting professor in the Medieval Department of the Central European University.
Ez a fajta irodalom az oral history egyik formája, vagy pontosabban mondva, pótléka: az író elmeséli azok történetét (vagy történelemben játszott szerepét), akik maguk ezt nem tudják elmesélni. A kötet hat írást tartalmaz. Ezek közül az utolsó öt (a rövidebbecskék) szimpla ujjgyakorlat, amelyekben Birnbaum belehelyezkedik öt jelentős vagy hányattatott sorsú (esetleg mindkettő) zsidó nő karakterébe, és rittyent egy történelmi vagy kultúrtörténeti kiselőadást. Nem rossz éppen, de látszik, hogy bár irodalomnak maszkírozta magát, valójában szimpla ismeretterjesztés.
Na de az első írás, a "Mici forgatókönyve", ami a kötet bő felét elfoglalja. Az igen. Egy öreg hölgy visszaemlékezései a kórházi ágyról - ez így nyilván még nem hangzik túl kecsegtetően, az ilyesmiből bármi kisülhet, jó is, meg feledhető is. Ez speciel jó, azt hiszem, azért, mert Birnbaum nem a történelemről akár benne valami érvényeset mondani, hanem egyszerűen az életről. Ettől válnak Mici szavai személyessé, története pedig hitelessé és megrázóvá. Nagyon szenzitív, szép, de a hamis megszépítést végig elkerülő szöveg, azt érzi rajta az ember, hogy az író ezúttal nem alkotó akar lenni, hanem csak közvetítő közeg. Ami az udvariasság, mi több: a részvét egyik formája.