What do you think?
Rate this book
Confessione
Scritto nel 1851, La Confessione rappresenta uno scritto apparentemente scioccante. Bakunin che confessa allo Zar, in toni completamente formali, i suoi delitti, umiliandosi pubblicamente. Tuttavia ad una lettura più attenta non si può che rivedere una lucida critica da parte dell’anarchico, ben consapevole che la sua lettera non sarebbe mai arrivata sul banco del re, se non avesse avuto quei medesimi e odiosi formalismi.
Sotto l’apparente e vorrei dire misuratamente ostentata umiliazione dell’ossequio, malamente si celano la fierezza di una coscienza rivoluzionaria tutt’altro che vinta e finita, e la forza di un’intelligenza politica di primo piano. In realtà lo stile ossequioso assume una sua propria funzione, letteraria e politica. Esso contribuisce a conferire allo scritto un livello letterario di tragica bellezza, e nello stesso tempo consente allo scrittore di manifestare ancor più arditamente certe idee e opinioni di per se stesse pericolose, e certamente non presentabili normalmente a Nicola I.
Sotto l’apparente e vorrei dire misuratamente ostentata umiliazione dell’ossequio, malamente si celano la fierezza di una coscienza rivoluzionaria tutt’altro che vinta e finita, e la forza di un’intelligenza politica di primo piano. In realtà lo stile ossequioso assume una sua propria funzione, letteraria e politica. Esso contribuisce a conferire allo scritto un livello letterario di tragica bellezza, e nello stesso tempo consente allo scrittore di manifestare ancor più arditamente certe idee e opinioni di per se stesse pericolose, e certamente non presentabili normalmente a Nicola I.
292 pages, Paperback
First published January 1, 1977
6 people are currently reading
69 people want to read
About the author
Mikhail Bakunin
259 books561 followersRussian anarchist and political theorist Mikhail Aleksandrovich Bakunin, imprisoned and later exiled to Siberia for his considered revolutionary activities, escaped to London in 1861, opposed Communism of Karl Marx.
People often called Mikhail Alexandrovich Bakunin (Russian: Михаи́л Алекса́ндрович Баку́нин), a philosopher, the father of collectivism.
https://en.wikipedia.org/wiki/Mikhail...
People often called Mikhail Alexandrovich Bakunin (Russian: Михаи́л Алекса́ндрович Баку́нин), a philosopher, the father of collectivism.
https://en.wikipedia.org/wiki/Mikhail...
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 6 of 6 reviews
June 19, 2020
Gondolom, a legtöbb kamasz életében volt periódus, amikor legszívesebben Bakunyin szeretett volna lenni, és ebben az sem akadályozta meg, hogy nem tudta, ki az a Bakunyin. Nos, az úriember az azóta sajnálatosan megszűnt „forradalmi turizmus” egyik legjelentősebb képviselője, vagyis olyan pacák, aki érdekes helyekre látogat el, majd ott megkísérli a népet fellázítani uralkodója ellen. Hősünknek ez olyan jól ment, hogy legalább három államban fontolgatták kivégzését, azt pedig meg se kísérlem összeszámolni, hány helyről utasították ki. Számos börtönben tett kirándulás után aztán anyaországának, Oroszhonnak jutott a megtisztelő feladat, hogy személyével kezdjen valamit, magyarán eldöntse, hogy fellógatja a lázítás mesterét, vagy csak simán élete végéig börtönbe zárja. No most Oroszhonban ekkoriban Miklós cár uralkodott, aki egy szemernyit papkirálynak képzelte magát, úgyhogy kitalálta, nem egyszerűen lesöpri a Föld felszínéről kellemetlen ellenfelét, hanem előbb „meggyóntatja”. Vagyis jó sokáig hagyta aszalódni valami magánzárkában, aztán felszólította, hogy írásban vallja meg bűneit őcári fenségének. Bakunyin pedig, aki nyilván ekkorra már pont eleget aszalódott a cellájában egyedül, élt az alkalommal. Ez pedig az emlékirat-irodalom egyik legeredetibb produktumát eredményezte.
Bakunyin gyónása azért felettébb érdekfeszítő iromány, mert nem igazán tudjuk, mi volt vele a szerző célja. (Nem csoda, hogy a mai napig akadnak, akik szerint az egész mű hamisítvány. Amit én nem tartok valószínűnek – számomra az egész szöveg túl eredeti ahhoz, hogy hiteltelennek lássam.) Hízelegni akart uralkodójának, hátha mérsékli annak haragját? Vagy valóban olyan lekiállapotban volt, amikor őszintén meg akarta vallani hibáit, pusztán a feloldozásért? Esetleg megkísérelte átverni Miklóst, jól beolvasott neki, csak épp vallomásnak álcázta? Nem tudni. Szerintem egy picit mindegyik. Az biztos, hogy egy jó alapos magánzárka elég masszív mentális katyvaszt tud okozni az elmében, következésképpen simán lehet, Bakunyin az összes fenn említett célnak meg kívánt felelni, és még öt másik ismeretlennek is. El tudom képzelni, hogy nagy élvezettel révedt vissza kalandos rebellis múltjára, és szentül hitte, hogy ha megérteti motivációit a Cár Atyuskával, akkor a Cár Atyuska nyilván magába száll - hisz a Cár Atyuska jó! csak akik körbeveszik... -, és a világ megmenekül. Ki tudja.
(Akármi is volt amúgy a cél, a cár szívét mérsékelten lágyította meg. Az megint más kérdés, hogy az életfogytig tartó szibériai száműzetésből Bakunyin jó érzékkel megpattant, hogy aztán ifjú forradalmi turistából az anarchizmus legfőbb ideológusává nője ki magát.)
Mindenesetre a szöveg maga olyan tiszta, lelkes és lendületes, akár egy széppróza. (Sőt: meg merem kockáztatni, ennek tetejébe még őszinte is. Magam ezért sem hiszem, hogy valami hivatalnok hamisította.) Remekül ábrázolja a XIX. század derekának pezsgő szellemi légkörét, amikor a királyok és császárok még mindent megtehettek, de a nedves, penészes avar alatt parázslott azért a forradalom ígérete. Plusz van egy kis kézikönyv-jellege is a kötetnek, mert látni belőle, hogyan is „csinálják” a forradalmat: sutyorognak egymással, pénzt kunyerálnak, terveket szövögetnek, aztán persze amikor kitör a rebellió, semmi sem alakul úgy, ahogy tervezték – igazából az efféle összeesküvők zöme kevesebb szervezési talentumról tesz tanúbizonyságot, mint egy átlagos középiskolai szalagavató rendezőbizottsága. (Ez persze nem akadályozza meg a hatalom birtokosait abban, hogy úgy rettegjenek a „liberális cselszövőktől”, mintha maga a sátán instruálná őket.) Persze Bakunyin kiemelkedik közülük: remek szervező, meggyőző szónok, a cselekvésben pedig határozott* – és még írni is tud. Nem véletlen mondta róla egy forradalomcsináló kollégája, hogy a forradalom első napján felbecsülhetetlen segítség, de a forradalom második napján jobb kivégzőosztag elé állítani. Ez, gondolom, forradalmár-berkekben óriási bóknak számít.
* A felsorolásból kihagytam, hogy "eredeti gondolkodó". Talán mert filozófiáját nem érzem annyira összeszedettnek. Egyfelől remekül meglátja Oroszország, meg úgy egyáltalán: a monarchiák alapvető problémáit (a Habsburg állam szétesését például biztosra veszi), de a problémákra adott válasza kicsit zavaros. (Amit amúgy maga sem tagad.) Ez a pánszláv nacionalizmussal kevert internacionalizmus, ami egyfelől a népek közötti együttműködésre épül, másfelől viszont az oroszokat azért többre tartja más népeknél (csak épp a rendszerük, az a gyalázatos), nos, nekem valahogy nem áll össze organikus egésszé. Aztán persze később, az érett anarchista Bakunyin munkáiban majd biztos letisztul a konstrukció.
Bakunyin gyónása azért felettébb érdekfeszítő iromány, mert nem igazán tudjuk, mi volt vele a szerző célja. (Nem csoda, hogy a mai napig akadnak, akik szerint az egész mű hamisítvány. Amit én nem tartok valószínűnek – számomra az egész szöveg túl eredeti ahhoz, hogy hiteltelennek lássam.) Hízelegni akart uralkodójának, hátha mérsékli annak haragját? Vagy valóban olyan lekiállapotban volt, amikor őszintén meg akarta vallani hibáit, pusztán a feloldozásért? Esetleg megkísérelte átverni Miklóst, jól beolvasott neki, csak épp vallomásnak álcázta? Nem tudni. Szerintem egy picit mindegyik. Az biztos, hogy egy jó alapos magánzárka elég masszív mentális katyvaszt tud okozni az elmében, következésképpen simán lehet, Bakunyin az összes fenn említett célnak meg kívánt felelni, és még öt másik ismeretlennek is. El tudom képzelni, hogy nagy élvezettel révedt vissza kalandos rebellis múltjára, és szentül hitte, hogy ha megérteti motivációit a Cár Atyuskával, akkor a Cár Atyuska nyilván magába száll - hisz a Cár Atyuska jó! csak akik körbeveszik... -, és a világ megmenekül. Ki tudja.
(Akármi is volt amúgy a cél, a cár szívét mérsékelten lágyította meg. Az megint más kérdés, hogy az életfogytig tartó szibériai száműzetésből Bakunyin jó érzékkel megpattant, hogy aztán ifjú forradalmi turistából az anarchizmus legfőbb ideológusává nője ki magát.)
Mindenesetre a szöveg maga olyan tiszta, lelkes és lendületes, akár egy széppróza. (Sőt: meg merem kockáztatni, ennek tetejébe még őszinte is. Magam ezért sem hiszem, hogy valami hivatalnok hamisította.) Remekül ábrázolja a XIX. század derekának pezsgő szellemi légkörét, amikor a királyok és császárok még mindent megtehettek, de a nedves, penészes avar alatt parázslott azért a forradalom ígérete. Plusz van egy kis kézikönyv-jellege is a kötetnek, mert látni belőle, hogyan is „csinálják” a forradalmat: sutyorognak egymással, pénzt kunyerálnak, terveket szövögetnek, aztán persze amikor kitör a rebellió, semmi sem alakul úgy, ahogy tervezték – igazából az efféle összeesküvők zöme kevesebb szervezési talentumról tesz tanúbizonyságot, mint egy átlagos középiskolai szalagavató rendezőbizottsága. (Ez persze nem akadályozza meg a hatalom birtokosait abban, hogy úgy rettegjenek a „liberális cselszövőktől”, mintha maga a sátán instruálná őket.) Persze Bakunyin kiemelkedik közülük: remek szervező, meggyőző szónok, a cselekvésben pedig határozott* – és még írni is tud. Nem véletlen mondta róla egy forradalomcsináló kollégája, hogy a forradalom első napján felbecsülhetetlen segítség, de a forradalom második napján jobb kivégzőosztag elé állítani. Ez, gondolom, forradalmár-berkekben óriási bóknak számít.
* A felsorolásból kihagytam, hogy "eredeti gondolkodó". Talán mert filozófiáját nem érzem annyira összeszedettnek. Egyfelől remekül meglátja Oroszország, meg úgy egyáltalán: a monarchiák alapvető problémáit (a Habsburg állam szétesését például biztosra veszi), de a problémákra adott válasza kicsit zavaros. (Amit amúgy maga sem tagad.) Ez a pánszláv nacionalizmussal kevert internacionalizmus, ami egyfelől a népek közötti együttműködésre épül, másfelől viszont az oroszokat azért többre tartja más népeknél (csak épp a rendszerük, az a gyalázatos), nos, nekem valahogy nem áll össze organikus egésszé. Aztán persze később, az érett anarchista Bakunyin munkáiban majd biztos letisztul a konstrukció.
August 28, 2023
Η Εξομολόγηση του Μπακούνιν κυκλοφορεί από τις εκδόσεις των συναδέλφων στα ελληνικά. Ουσιαστικά είναι το κείμενο εξομολόγησης που ζητήθηκε από τον Τσάρο προς τον φυλακισμένο Μπακούνιν με επιπλέον δύο καλές εισαγωγές από τον Στεκλόφ και τον Ανγκό (διαφορετικής περιόδου). Έχει ενδιαφέρον γιατί είναι η μόνη αυτοβιογραφία, έστω και με αυτόν τον τρόπο, από τον Μπακούνιν και ταυτόχρονα ντοκουμέντο της εποχής πριν και μετά του 1848.
July 2, 2011
How boring! I guess I expected something different that a letter to the Tsar with a lot of apologetic nonsense.
June 19, 2023
Biecht van zijn revolutionaire activiteiten aan tsaar Nikolaas I. Op zich vlot leesbaar maar wat inhoud betreft voor me niet erg interessant.
May 20, 2020
El texto resultó embrollado pero interesante. Muestra a un personaje andariego, conocedor del mundo y relativamente sincero en sus afirmaciones. Si bien a uno le molesta el tono zalamero de Bakunin para con el Zar, se nota que hace honor el escrito al nombre de confesión. Sin embargo lo más interesante es ver las notas del monarca ruso en el texto. Un pensamiento auténtico no contaminado de liberalismo que ya muchos críticos dizque antiliberales quisieran tener ahora. No hablo del pensamiento de Bakunin aquí sino el del Zar Nicolás I.
Por su importancia para el pensamiento anarquista y para la historia de las ideas, este texto bastante íntimo de Bakunin resulta una lectura fascinante.
Por su importancia para el pensamiento anarquista y para la historia de las ideas, este texto bastante íntimo de Bakunin resulta una lectura fascinante.
February 28, 2020
Moeilijk om een waarde of score op te plakken. Interessant als tijdsdocument uit het leven van een belangrijke figuur, alhoewel er bijzonder weinig spannends in gebeurt. Niet altijd even waarheidsgetrouw, wat logisch is aangezien Bakoenin met deze "biecht" in de gunst van de tsaar probeerde te komen. Soms heel ingewikkeld om de onderlinge broederschap en strijd van alle verschillende politici/fracties/gebieden/landen/regeringen/... te volgen, maar al bij al wel relatief vlot geschreven, zeker voor een 19de-eeuws politiek werk. 3.5/5?
Displaying 1 - 6 of 6 reviews