Közel másfél évtizedes pszichológusi praxisom során még soha egyetlen kliens sem érkezett hozzám azzal a panasszal, hogy az irigységtől szenved, miközben nagyon gyakran az derült ki, hogy ez is fontos szerepet játszik a problémában. Az irigység ugyanis rendkívül gyakori, roppant kínzó, ám úgyszólván felvállalhatatlan érzés, amit általában még saját magunk előtt is szégyellünk és igyekszünk letagadni. Másoknak pedig végképp nem valljuk be, ha irigyek vagyunk valakire, mert ezzel csak még jobban felemelnénk azt, akinek a fölénye már amúgy is fáj nekünk, és csak még inkább vesztesnek éreznénk magunkat vele szemben. Ha azonban sohasem gondolkodunk és beszélünk erről az érzésről, akkor csak annál több feszültséget, kudarcot és rombolást hoz az életünkbe.
Arról már annál gyakrabban panaszkodunk, hogy mennyire sok irigy, rosszindulatú ember vesz körül bennünket, de fogalmunk sincs, hogyan védhetnénk meg magunkat az általuk okozott kellemetlenségektől és fájdalmaktól.
Könyvem célja kettős. Egyrészt szeretném, ha felismernénk és elfogadnánk, hogy időnként bennünk is van irigység, és ha jól gazdálkodnánk ezzel az érzéssel. Vagyis ahelyett, hogy önmagunkat emésztenénk, gyengítenénk és másoknak próbálnánk ártani, saját irigységünket arra használnánk, hogy a vágyott célok felé segítsen minket. (Mert igen, erre is használható!) Másrészt pedig azt is fontos megtanulnunk, hogy miként óvhatjuk meg magunkat mások irigységének, rosszindulatának, gonosz pletykájának ártó hatásaitól, hogy ezek ne téríthessenek le minket a választott utunkról.
Klinikai szakpszichológusként kezdtem a pályámat, majd íróként és előadóként is kerestem a lehetőséget, hogy minél több emberhez eljussak. Évekig a Lipótmezőn, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet ambulanciáján dolgoztam, két kislányom megszületését követően pedig magánpraxist indítottam. Számos rádióműsor, magazin és tévécsatorna rendszeres szakértőjeként próbálok bepillantást nyújtani a pszichológiai kérdések egy-egy területébe. Önnálló köteteim (Hűtlenség, Bátran élni, illetve Lezárás, elengedés, újrakezdés ) mellett több könyv társszerzője, és a Nyitott Akadémia előadója vagyok. Célom, hogy minél több embert segítsek abban, hogy a kudarcait inkább tanulásként élje meg, többet lásson és fogadjon el önmagából, és legyen pozitívabb az önbecsülése.
Könnyed olvasmány egy olyan témáról, amiről az emberek nem beszélnek annyira. Hiszen ki vallja be (elsősorban önmagának, nemhogy másnak), hogy irigy, nincs megelégedve önmagával, frusztrált? Mondhatni véletlenül bukkantam rá erre a könyvre (csupán az írónő könyvei után érdeklődtem és nem csalódtam), de azért is kezdtem ezt a könyvet olvasni, mert nagyon gyakorinak tűnt magam körül ez az érzés (irigység, rosszindulat), mégis az emberek nem tudják hogyan kezelni.
Almási Kitti stílusa élvezhető, főleg mert rengeteg dolgot ír a saját élettörténetéből, helyenként úgy éreztem egy esti baráti beszélgetésben veszek részt, nem egy szakpszichológus könyvének olvasásában. Nagyon jó kombinációja volt az írónő saját élettapasztalatainak, szakmai tudásának, szakirodalmi megjegyzéseknek és a közhiedelemben elterjedt meglátásoknak.
Talán én többet olvastam volna a "Mit kezdjünk az irigységgel?" fejezetből, ugyanakkor több szakirodalmi rész számomra méginkább kikerekítette volna ezt az olvasási élményt.
Ajánlom mindenkinek, aki reálisan akar szembenézni saját érzelmeivel, szereti feszegetni a tabutémákat és aki kíváncsi erre az érdekes témára. Nekem meghozta a kedvem további Almási Kitti-könyvekhez! :)
Összességében szerettem ezt a könyvet, hiánypótló munka. Ugyanakkor az elolvasása után úgy érzem, hogy míg a jelenség részletezésére rengeteg oldalt szentel a szerző, a probléma megoldását vagy az arra irányuló lehetőségeket tulajdonképpen pár oldalon összecsapta, és emiatt sajnos jelentős hiányérzetem van.
Az irigység ősidőktől fogva létező dolog , így vagy úgy mindenki találkozott vele, de amíg a felénk irányuló irigységet nem tagadjuk, a bennünk keltett rossz érzést szégyeljük bevallani. Pedig igenis ennek is megvan az evolúciós haszna, lehet ösztönző, motiváló hatású, előremutató. Érdekes álláspont, hogy a kibeszélés vagy a pletyka amíg nem ártalmas, addig segíthet a minden napi életben eligazodni a közösségi kapcsolati viszonyokban. Almási Kitti hiánypótló írását mindenkinek érdemes elolvasni és ha egy-egy bekezdésben magunkra ismerünk az nem a véletlen műve…
Azt gondolom, hogy kis hazánkban az irigység bizony eléggé prevalens jelenség ilyen-olyan formában, mindannyian jártunk már olyan helyzetben, amikor másra irigykedtünk vagy mi magunk voltunk irigység tárgyai, esetleg próbáltuk azt elkerülni, hogy azzá legyünk. Kevés könyvet láttam még ezzel a témával foglalkozni, így mindenképpen kíváncsi voltam, és egy nagyon emberi és informatív könyvet vehettem a kezembe, sokkal jobban tetszett, mint a "cicás", pedig annak cukibb a borítója. :)
Ez egy limonádé könyvecske unatkozó háziasszonyoknak. Tele túlzó butaságokkal és felfújt szöveggel, mintha egy elsőéves egyetemi diák beadandója lenne, hogy meglegyen a szószámlálás.
Rövidke, de elég jól körbejárja a témát. Talán a pletykáról, kibeszélésről kicsit beszélhetett volna hosszabban. Sok mindent általánosan fogalmaz meg, de ennek ellenére vannak nagyon jó gondolatok, amik felhasználhatók olyan szituációkban, amikor ránk törne az irigység, vagy épp amikor ránk irigy valaki. Szépen kivesézi, mennyire rossz a sikerkultúránk Magyarországon, és hogy milyen alapvető mechanizmus a javak kisebbítése, a sikerek takargatása, mert nehogy mások megsejtsék, megirigyeljék, rosszat gondoljanak... Érdemes elolvasni, de számomra a Bátran élni a legjobb még mindig a szerzőtől.
Ahogy a borítón is áll, leginkább a jelenség megértését könnyíti meg ez a könyv. A szerző nagyon könnyen olvasható közvetlen stílusban fogalmaz erről a pszichológiában keveset tárgyalt témakörről, azonban egyet kell értenem több véleménnyel, miszerint valójában ezen túl nem túl gyakorlati. Nagyon sokszor gondoltam rá, miután letettem ezt a könyvet, hogy fikázóknak nevezi többször is a kritizáló embereket a könyvben, felháborítónak tartom, hogy egy pszichológus így fogalmazzon, hiszen tudja, hogy bárhogyan is viselkedik egy ember, annak oka van. Megengedhetetlennek tartom ezt a fogalmazást egy pszichológustól.
Az első dolog, ami nagyon tetszett, hogy magát az irigységet mutatta be Kitti, hogy sokszor az emberek keverik más érzelmekkel is, és sokszor tévesen gondolják azt, hogy irigyek lennének – persze ha egyáltalán felmerül bennük, hogy ez lehet a gond. Mindezek példákon keresztül is átláthatóvá váltak, és ebben az egészben talán engem az fogott meg a leginkább, hogy irigyek csak olyasvalakire lehetünk, aki hasonló helyzetben, szituációban van, vagy hasonló javakkal rendelkezik, mint mi. Mert ahogyan a könyvben is le van írva, a megyei énekverseny és Beyoncé koncertjei között nincs semmilyen reális kapcsolat, így tulajdonképpen az irigység sem reális, és nem ezt rezzük egy ilyen helyzetben.