What do you think?
Rate this book
Az elátkozott köztársaság
Ma már talán nem gondolunk így rá, de a modern magyar történelem meghatározó alapeseménye az 1918-as októberi forradalom. Az első világháború négy pusztító éve után a történelmi Magyarország 1918. október 31-én összeomlott. Győzött az „őszirózsás forradalom”. A régi rendszer jelképét, Tisza Istvánt meggyilkolták. Nem sokkal később megszűnt a királyság, kikiáltották a „népköztársaságot”. Ez a modern magyar történelem kezdete. Mindaz, ami előtte történt, hirtelen múlttá lett. Mindaz, ami a Károlyi Mihály nevével fémjelzett forradalom kitörésével elkezdődött, máig sem jutott nyugvópontra a magyar történeti emlékezetben. 1918 őszének lázas korszaka a maga részleteiben, a maga konkrét személyiségeivel és emberi mozgatórugóival mégis feledésbe merült, csak legendák élnek róla a köztudatban. Ez az olvasmányos könyv utólagos igazságtevés helyett a források izgalmasan sokrétű beszámolóit szembesítve hozza közel ennek az alapvető eseménysornak, az őszirózsás forradalomnak a főbb személyiségeit, és teszi jól megfoghatóvá az egyre radikálisabb és anarchikusabb történetét egészen az 1919. március 21-i kommunista hatalomátvételig, elősegítve, hogy árnyaltabban és mélyebben gondolkozzunk azokról a dolgokról is, amelyek azóta történtek velünk.
- GenresHistory
486 pages, Hardcover
Published January 1, 2018
4 people are currently reading
40 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 9 of 9 reviews
October 25, 2019
Hatos könyvének alapállítása, hogy az őszirózsás forradalom a magyar történelem fordulópontja: ami azelőtt volt, az ugye szép tiszta történelem, ami viszont azóta van, az hovatovább mitológia, amiben mindenki politikai hovatartozástól függően rendezi el a maga hőseit és gonosztevőit. Erre a Károlyi vezette „elátkozott köztársaság” a lehető legjobb példa, amit bal és jobb úgy interpretál, mintha nem is ugyanazon eseményről beszélnének: előbbi szerint a tiszta lelkű vörös gróf kézen fogva elvezetett volna minket a munkás (és paraszt-) paradicsomba, de a reakciósok, a bűzhödt ellenforradalom ezt nem hagyta. Utóbbi szerint pedig Károlyi mint az internacionalista (és ízlés szerint: cionista) összeesküvés sanda kétkezes csatabárdja, le akarta fejezni a sokat szenvedett nemzetet, de szerencsére a tenger nélküli tengernagy úr résen volt. (És persze egyikük sem különíti el ténykedését kellőképpen a proletárdiktatúrától.) Hatos ezzel szemben káprázatosan mutatja be, hogy Károlyi nem volt se zseni, se gonosz: a pacifizmus emelte hatalomba (mert akkor az emberek csak azt tudták, mit nem akarnak: háborúzni), de amikor a békevágy és antantbarátság jelszava kiment a divatból, nem maradt más a tarsolyában, sodródott, rossz döntéseket hozott, amíg a határozottabb bolsevikok arrébb nem tessékelték. Nincs szó tehát mestertervről – Hatos amúgy sem hisz a mestertervekben, szerinte a történelem a helyzet szülte hirtelen döntések sorozata, ami köré utólag fabrikálunk konstrukciót –, egy naiv idealista van, aki nem tanulta meg, hogy a politikusok sorsa néha nem azon múlik, hogy jó döntést hoznak-e, hanem hogy mit tesznek, ha nem hozható jó döntés*. És Károlyi ezen a vizsgán megbukott.
A jobboldali mitológia egyik legfőbb vádja, hogy Károlyi a trianoni országcsonkolás felelőse is – de hát így, ebben a formában ez sem igaz. Tény, nem vallott nagy államférfiúi bölcsességre, hogy ilyen sokáig kapaszkodott a pacifizmusba és a föderatív megoldás rózsaszín álmába, de ezzel együtt „országlása” alatt alakult meg a Területvédő Liga és combosodott meg a Székely Hadosztály, miközben a jobboldali tisztikar és a baloldali katonatanácsok jobbára azzal foglalkoztak, hogy botot dugjanak Magyarország Anyácska biciklijének küllője közé**. Persze ha nem tettek volna így, alighanem akkor sem lett volna sok sansz a sikerre: a hős magyar katona hazaszökdöséssel foglalkozott, a románok, csehek és szerbek viszont az antant fegyvereivel és (részben) tisztikarával kiegészítve dobrokoltak a határon. Akárhogy is nézem, az akkor már veszett fejsze nyele volt – de nagyon jól jött Horthynak (aki maga kínos óvatossággal kerülte el Pestre vonulásakor a román seregtesteket), hogy szép nemzetközi szokás szerint ráverheti egy bűnbakra a balhét, így ő maga hótiszta lappal indulhat.
Hatos könyve pazar ábrázolása az összeomlás káoszának, sűrű, mégis lendületes szöveg, amiben felsziporkázik időnként a szerző azon képessége, hogy szikrázó iróniával képes megragadni egy-egy történelmi szituáció abszurditását. Félretéve félelmeimet a nagy szavaktól: szerintem ez az utóbbi évek legfontosabb könyve a magyar történelemről.
* "Samuel Huntington politológus észrevétele szerint egy demokrácia túlélése nem a rá leselkedő problémákon és nem is a problémák megoldására irányuló képességen múlik. Sokkal inkább az számít, hogy a demokratikus vezetők miként reagálnak, ha az ország bizonyos problémáit nem tudják megoldani." (Innen: William J. Dobson: Diktatúra 2.0)
** Külön szép, amikor a Károlyi által delegált tábornok, miközben a délszlávok a határt fenyegetik, egyszercsak nyugdíjazza magát, hogy aztán Horthy mellett lássuk újra, amint azzal vádolja egykori kinevezőjét, hogy nem tett meg mindent a győzelemért.
A jobboldali mitológia egyik legfőbb vádja, hogy Károlyi a trianoni országcsonkolás felelőse is – de hát így, ebben a formában ez sem igaz. Tény, nem vallott nagy államférfiúi bölcsességre, hogy ilyen sokáig kapaszkodott a pacifizmusba és a föderatív megoldás rózsaszín álmába, de ezzel együtt „országlása” alatt alakult meg a Területvédő Liga és combosodott meg a Székely Hadosztály, miközben a jobboldali tisztikar és a baloldali katonatanácsok jobbára azzal foglalkoztak, hogy botot dugjanak Magyarország Anyácska biciklijének küllője közé**. Persze ha nem tettek volna így, alighanem akkor sem lett volna sok sansz a sikerre: a hős magyar katona hazaszökdöséssel foglalkozott, a románok, csehek és szerbek viszont az antant fegyvereivel és (részben) tisztikarával kiegészítve dobrokoltak a határon. Akárhogy is nézem, az akkor már veszett fejsze nyele volt – de nagyon jól jött Horthynak (aki maga kínos óvatossággal kerülte el Pestre vonulásakor a román seregtesteket), hogy szép nemzetközi szokás szerint ráverheti egy bűnbakra a balhét, így ő maga hótiszta lappal indulhat.
Hatos könyve pazar ábrázolása az összeomlás káoszának, sűrű, mégis lendületes szöveg, amiben felsziporkázik időnként a szerző azon képessége, hogy szikrázó iróniával képes megragadni egy-egy történelmi szituáció abszurditását. Félretéve félelmeimet a nagy szavaktól: szerintem ez az utóbbi évek legfontosabb könyve a magyar történelemről.
* "Samuel Huntington politológus észrevétele szerint egy demokrácia túlélése nem a rá leselkedő problémákon és nem is a problémák megoldására irányuló képességen múlik. Sokkal inkább az számít, hogy a demokratikus vezetők miként reagálnak, ha az ország bizonyos problémáit nem tudják megoldani." (Innen: William J. Dobson: Diktatúra 2.0)
** Külön szép, amikor a Károlyi által delegált tábornok, miközben a délszlávok a határt fenyegetik, egyszercsak nyugdíjazza magát, hogy aztán Horthy mellett lássuk újra, amint azzal vádolja egykori kinevezőjét, hogy nem tett meg mindent a győzelemért.
October 26, 2019
„nem nagy emberekről és nagy politikáról akarok megemlékezni, nagy tetteket feljegyezni, nem nagy emberekről és nagy politikáról akarok írni.“ Idézi Hatos Pál mottóként Ritoók Emmát, és kitűnő szerzői elvet választott egy ilyen téma megközelítéséhez.
A nagy politikusokra fókuszáló történetírás és emlékezet azért torzít, mert ha egy „nagy ember“ áll az elbeszélés középpontjában, a főszereplő az olvasói értelmezésben könnyen válhat hőssé vagy bűnbakká, főleg egy ilyen kényes témánál – mivel az ő nevével forr össze a történet, ő lesz az elsőszámú történelemformáló erő, még ha a szerző esetleg nem is így gondolja.
Hatos Pál úgy kerüli el ezt a veszélyt, hogy a forradalom társadalmának minél több szereplőjét (rendjét, osztályát, nemét, vallását stb.) megszólaltatja és rengeteg résztvevő történelmi tapasztalatát állítja egymás mellé vagy egymással szembe. A szerző hatalmas tárgyi tudásának, az általa idézett személyes forrásoknak, valamint a remek tollának köszönhetően ezek a résztvevők hús-vér emberekként tűnnek elénk, tehát nem egy-egy politikai ideológia befagyott reprezentánsai, nem hősök és nem is bűnbakok. Egy példa a sok közül: míg a Budapesten létrehozott és Károlyiék álltal támogatott Székely Nemzeti Tanács konzervatív politikusai az erdélyi autonómia és a történelmi határok fegyveres védelme mellett politizáltak (ez a történetmesélés állampolitikai szintje), maguk a székelyek inkább a helyi agrárproblémáik megoldására alakítottak tanácsokat és a „honvédelemmel“ kevésbé foglalkoztak („mikroszint“).
Ahogy a forradalom mindent a feje tetejére állított és egyfajta több hónapos karnevállá alakult, Hatos felforgatja a bennünk élő sztereotípiákat és az emlékezet torzulásának következtében rögzített képeket is. Például: nemzeti város, „idegen“ vidék. Vagy: református egyházi vezetők királypárti megnyilvánulásai, köztársaságra felesküdő katolikus hercegprímás, a német Mitteleuropa-tervet és a királyságot is támogató Jászi Oszkár, egyetemi forradalmi szakszervezetet alapító, majd azt később letagadó Hóman Bálint és így tovább. Amikor feltűnik egy új szereplő a könyvben, vele együtt menetrendszerűen érkezik az előítéletekből táplálkozó olvasói elvárás alkonya is.
A könyv műfaja tragikomédia. Furcsa mód (hiszen itt véres háborúkról, járványokról, összeomló rendszerekről van szó) a mű első felében a komikum még erősebbnek is tűnt. Ez talán annak tudható be, hogy Hatos ügyelt arra, hogy már az írói stílusával is megnehezítse a különböző emlékezeti szekértáborok múlttal való azonosulási vágyát.
A történet szempontjából spoileres című könyv komoly forrásbázisra támaszkodik és külön tetszetős, hogy időnként történetelméleti irodalom is feltűnt a lábjegyzetekben: például Gadamer és a History and Theory cikkei mind hozzájárulhattak a szerzői tudatossághoz, a történelemről való gondolkodás elmélyítéséhez. A szerző például láthatóan kiemelten ügyel a történeti ábrázolás jelentőségére, az eredmény pedig egy nagyon egyedi és élvezetes olvasmányélmény.
És akkor következzen a könyv által egyébként meg nem érdemelt szőrszálhasogatás.
Nem értek egyet a szerző provokatívnak szánt állításával, amely szerint míg az 1918 előtti magyarországi események már múlttá lettek (tehát az értelmezésük többé-kevésbé lezárt folyamat és úgymond nincs nagy téttel a jelen szempontjából), az azt követő korszakok mai napig sem jutnak nyugvópontra a társadalom emlékezetében.
Azonban a múlt soha nem lezárt kérdés és ez bármely periódusról elmondható. A múlt folyamatosan alakítja a jelent, hiszen a jelenben értelmezzük a múlt tárgyait, eseményeit: ez éppúgy igaz az őstörténetre, a tatárjárásra, Mohácsra és a kiegyezésre is. Nem kell ehhez látványos szobortologatás/leöntés vagy bal- és jobboldaliak által politikai fegyverként felhasznált huszadik századi téma; emlékművek, épületek, iskolai tankönyvek folyamatos értelmezések alanyai, mind jelentéseket adunk nekik, és személyiségünktől függően nem mindig ugyanazt. A történelemnek és az emlékezetnek így sokkal több metszete van, mint azt a szerző állítása sejteti.
Hatos nagyon sokszor használja az „asszonyok“ kifejezést (+ ilyen-olyan „csinos nők“, „szép erdélyi mágnásasszonyok“ stb.). Ezért a könyv női figurái nem mindig kerülnek emberileg annyira közel az olvasóhoz, mint a férfiak.
Személyes elfogultságom, hogy szívesen látnék egy olyan könyvet a témában, amely nem a politikusokra, „nemzeti tragédiákra“ koncentrál, hanem a forradalom apró-cseprő dolgait mutatja be (mindennapok, öltözködés, szexualitás, kultúra stb.), ezáltal húzva ki a szőnyeget a politikai szekértáborok lába alól. Hatos könyvének néhány fejezete (pl. a forradalmi Budapest vagy a vidék mindennapjainak bemutatása) ebbe az irányba mutat.
Nagyon fontos történelemkönyv, remélhetőleg történészhallgatók, történelemtanárok olvasmánylistáján kiemelt helyen fog szerepelni. A témával kapcsolatos mítoszgyártás manapság nem csillapodik, az ehhez hasonló könyvek viszont megfelelő ellenszérumot nyújtanak: hátha az első világháborúból hazatérő katonákkal gondolatban stratégiai játékot játszó, Hatos által „fotelhuszároknak“ (194.) nevezett csoport is kezébe veszi.
A nagy politikusokra fókuszáló történetírás és emlékezet azért torzít, mert ha egy „nagy ember“ áll az elbeszélés középpontjában, a főszereplő az olvasói értelmezésben könnyen válhat hőssé vagy bűnbakká, főleg egy ilyen kényes témánál – mivel az ő nevével forr össze a történet, ő lesz az elsőszámú történelemformáló erő, még ha a szerző esetleg nem is így gondolja.
Hatos Pál úgy kerüli el ezt a veszélyt, hogy a forradalom társadalmának minél több szereplőjét (rendjét, osztályát, nemét, vallását stb.) megszólaltatja és rengeteg résztvevő történelmi tapasztalatát állítja egymás mellé vagy egymással szembe. A szerző hatalmas tárgyi tudásának, az általa idézett személyes forrásoknak, valamint a remek tollának köszönhetően ezek a résztvevők hús-vér emberekként tűnnek elénk, tehát nem egy-egy politikai ideológia befagyott reprezentánsai, nem hősök és nem is bűnbakok. Egy példa a sok közül: míg a Budapesten létrehozott és Károlyiék álltal támogatott Székely Nemzeti Tanács konzervatív politikusai az erdélyi autonómia és a történelmi határok fegyveres védelme mellett politizáltak (ez a történetmesélés állampolitikai szintje), maguk a székelyek inkább a helyi agrárproblémáik megoldására alakítottak tanácsokat és a „honvédelemmel“ kevésbé foglalkoztak („mikroszint“).
Ahogy a forradalom mindent a feje tetejére állított és egyfajta több hónapos karnevállá alakult, Hatos felforgatja a bennünk élő sztereotípiákat és az emlékezet torzulásának következtében rögzített képeket is. Például: nemzeti város, „idegen“ vidék. Vagy: református egyházi vezetők királypárti megnyilvánulásai, köztársaságra felesküdő katolikus hercegprímás, a német Mitteleuropa-tervet és a királyságot is támogató Jászi Oszkár, egyetemi forradalmi szakszervezetet alapító, majd azt később letagadó Hóman Bálint és így tovább. Amikor feltűnik egy új szereplő a könyvben, vele együtt menetrendszerűen érkezik az előítéletekből táplálkozó olvasói elvárás alkonya is.
A könyv műfaja tragikomédia. Furcsa mód (hiszen itt véres háborúkról, járványokról, összeomló rendszerekről van szó) a mű első felében a komikum még erősebbnek is tűnt. Ez talán annak tudható be, hogy Hatos ügyelt arra, hogy már az írói stílusával is megnehezítse a különböző emlékezeti szekértáborok múlttal való azonosulási vágyát.
A történet szempontjából spoileres című könyv komoly forrásbázisra támaszkodik és külön tetszetős, hogy időnként történetelméleti irodalom is feltűnt a lábjegyzetekben: például Gadamer és a History and Theory cikkei mind hozzájárulhattak a szerzői tudatossághoz, a történelemről való gondolkodás elmélyítéséhez. A szerző például láthatóan kiemelten ügyel a történeti ábrázolás jelentőségére, az eredmény pedig egy nagyon egyedi és élvezetes olvasmányélmény.
És akkor következzen a könyv által egyébként meg nem érdemelt szőrszálhasogatás.
Nem értek egyet a szerző provokatívnak szánt állításával, amely szerint míg az 1918 előtti magyarországi események már múlttá lettek (tehát az értelmezésük többé-kevésbé lezárt folyamat és úgymond nincs nagy téttel a jelen szempontjából), az azt követő korszakok mai napig sem jutnak nyugvópontra a társadalom emlékezetében.
Azonban a múlt soha nem lezárt kérdés és ez bármely periódusról elmondható. A múlt folyamatosan alakítja a jelent, hiszen a jelenben értelmezzük a múlt tárgyait, eseményeit: ez éppúgy igaz az őstörténetre, a tatárjárásra, Mohácsra és a kiegyezésre is. Nem kell ehhez látványos szobortologatás/leöntés vagy bal- és jobboldaliak által politikai fegyverként felhasznált huszadik századi téma; emlékművek, épületek, iskolai tankönyvek folyamatos értelmezések alanyai, mind jelentéseket adunk nekik, és személyiségünktől függően nem mindig ugyanazt. A történelemnek és az emlékezetnek így sokkal több metszete van, mint azt a szerző állítása sejteti.
Hatos nagyon sokszor használja az „asszonyok“ kifejezést (+ ilyen-olyan „csinos nők“, „szép erdélyi mágnásasszonyok“ stb.). Ezért a könyv női figurái nem mindig kerülnek emberileg annyira közel az olvasóhoz, mint a férfiak.
Személyes elfogultságom, hogy szívesen látnék egy olyan könyvet a témában, amely nem a politikusokra, „nemzeti tragédiákra“ koncentrál, hanem a forradalom apró-cseprő dolgait mutatja be (mindennapok, öltözködés, szexualitás, kultúra stb.), ezáltal húzva ki a szőnyeget a politikai szekértáborok lába alól. Hatos könyvének néhány fejezete (pl. a forradalmi Budapest vagy a vidék mindennapjainak bemutatása) ebbe az irányba mutat.
Nagyon fontos történelemkönyv, remélhetőleg történészhallgatók, történelemtanárok olvasmánylistáján kiemelt helyen fog szerepelni. A témával kapcsolatos mítoszgyártás manapság nem csillapodik, az ehhez hasonló könyvek viszont megfelelő ellenszérumot nyújtanak: hátha az első világháborúból hazatérő katonákkal gondolatban stratégiai játékot játszó, Hatos által „fotelhuszároknak“ (194.) nevezett csoport is kezébe veszi.
February 4, 2022
Félelmetesen alapos, végtelen mennyiségű információt szintetizáló mítoszromboló munka az első világháború végéről és az őszirózsás forradalomról. Egy szebb világban dokumentumsorozatot forgatnának belőle az MTV-ben. A könyv külön erénye, hogy képes volt felkelteni az érdeklődésemet egy olyan történelmi korszak iránt, ami eddig messze nem tartozott a kedvenceim közé.
August 8, 2024
Budapest
April 14, 2020
Nagyon nem szeretek az 1918-1920 időszakról olvasni, de annyi jót hallottam erről a könyvről, hogy végül belevágtam és egyáltalán nem csalódtam. A szerző rendkívül kellemes stílusban, pont kellő forráskritikával és akár egészen modern hasonlatokkal és utalásokkal mutatja be az első magyar köztársaság kalandos hónapjait.
Igazán korszakalkotó újdonság nem derül ki belőle, de azt kiválóan érzékelteti, hogy mennyire esélytelen és kilátástalan volt Károlyiék egész kalandja - és persze azt sem hallgatja el, hogy Károlyiék is mennyire alkalmatlanok voltak erre a lehetetlen feladatra. A kifejtés arányain talán lehetett volna még mit csiszolni, én a részletes előzmények és hatalomra kerülés részek után a bukásról, és talán leginkább az utólagos értékelésről szívesen olvastam volna egy kicsivel többet.
Igazán korszakalkotó újdonság nem derül ki belőle, de azt kiválóan érzékelteti, hogy mennyire esélytelen és kilátástalan volt Károlyiék egész kalandja - és persze azt sem hallgatja el, hogy Károlyiék is mennyire alkalmatlanok voltak erre a lehetetlen feladatra. A kifejtés arányain talán lehetett volna még mit csiszolni, én a részletes előzmények és hatalomra kerülés részek után a bukásról, és talán leginkább az utólagos értékelésről szívesen olvastam volna egy kicsivel többet.
August 5, 2019
A very thorough and interesting book on one of the most controversial periods of Hungary's history. This very short lived democratic regime (4 months in total) just after the first world war is romanticized by some and (more loudly and vehemently) blamed for all the country's later misfortunes by many others.
The author strikes a careful balance in showing the inevitability of much of the outcomes but also carefully ascribing responsibilities for certain action and inaction to particular politicians / political movement. The book focuses heavily on the question of the dismantling of armed forces, land reform debates, proposal for multi-ethnic states and revised borders, diplomatic relations with major powers and the dealing with growing economic shortages.
The author strikes a careful balance in showing the inevitability of much of the outcomes but also carefully ascribing responsibilities for certain action and inaction to particular politicians / political movement. The book focuses heavily on the question of the dismantling of armed forces, land reform debates, proposal for multi-ethnic states and revised borders, diplomatic relations with major powers and the dealing with growing economic shortages.
March 19, 2020
Factual description of the happenings in Hungary late 1918 and early `19. Telling the history of the chaos following the world war and the short tragicomic republic led by a mostly benign but absolutely dilettante government without any bias to the right or left.
July 29, 2020
Nagyon jó könyv
June 23, 2024
Nagyon sűrű könyv, nem volt könnyű olvasmány, ugyanakkor iszonyú érdekes is, és nagyon sokat megtudtam egy olyan korszakról, amiről eddig csak felületes képem volt.
Displaying 1 - 9 of 9 reviews