Engedetlenek

by Bódi Péter

"...előrébb lennék, ha nem hátráltatna az a sok elkényeztetett fasz" - mondja Bódi Péter harmadik regényének egyik figurája, és mondhatná akármelyik, merthogy erről van szó - a hátráltatás állandó küzdelméről. Az írót mintha az érdekelné a leginkább, hol hajlanak el, csúsznak félre a dolgok, és ez az elhajlás hogyan lök mindenkit a legrosszabb végtelenje felé. A gyereküket halálra etető szülők vagy a szolgálati időn kívül pedofilvideókat készítő főhadnagy történetében a közös pont a szereplőket jellemző közöny. Az a nyelvi fesztelenség, amely a két korábbi regényt jellemezte, itt is fellelhető, de az Engedetlenek több szálon futó történetében megjelenő emberi sorsok a kiüresedő kapcsolatokat, az erőszakot vagy a részvétlenséget élesebb kontúrokkal állítják a középpontba. Egyszerre nehéz és könnyű kapcsolódni ehhez könyvhöz, mert a regény hangulata a mindennapok szorongató közérzetét hozza testközelbe, amely valójában azzal válik erőteljessé, hogy az olvasó legmélyebb nyugtalanságaira rezonál.

202 pages, Hardcover

First published January 1, 2018

Reviews

[Péter Moesko · Rating 4 out of 5]

Majdnem nem olvastam el. Pedig az összetett cselekményszerkezet és mások értékelése kíváncsivá tett, de a fülszöveg teljesen elvette a kedvem. Szerencsére mégis belevágtam, gondoltam, hátha nem is arról szól valójában – és szerintem tényleg nem arról szólt.

Kuszma nagyon találóan Tarantinót hozta föl párhuzamnak. A történet gócpontjául szolgáló bankrablás valóban szinte konkrétan megidézi a Kutyaszorítóban filmnyelvét, persze kevésbé amerikai kiadásban: egy borzalmasan félresikerült bűntény különféle szereplőit és a félresikerülés mikéntjét egyaránt lassan, szinte mozaikosan ismerjük meg, állandóan váltogatva az elbeszélői nézőpontot és azt, hogy az egyes nézőpontok mikor mennyire vannak tisztában a többivel. Zűrzavar is kerekedhetne ebből, de Bódi Péter magabiztosan vezényli a szálakat, kiváló érzékkel adagolja az információt, de szinte sosem terhel fölösleges kitérőkkel, minden történetdarabkának megragadja az esszenciáját. Ez nálam azt is eredményezte, hogy az egyes mikro-történetek időnként érdekesebbek is voltak, mint a teljes kauzális és kronológiai térkép. (Szabályszerűen persze némelyik pedig kevésbé kötött le.)

Kuszma hasonlatát azért éreztem találónak, mert van ebben a regényben valami nagyon erős vibrálás, ami a 90-es évek új generációs filmeseire volt jellemző. A már említett Tarantino korai munkái és a Trainspotting mellett olyan kultuszfilmekre gondolok, mint A lé meg a Lola, a Rekviem egy álomért, a Nyomás!, a Magnólia és sokáig lehetne még sorolni. Ezekben a filmekben (ebben a korszakban) van valami nyugtalanság, őrület, kapkodás, ami hihetetlen lendületet tud adni gyakorlatilag bárminek. Maga a váz sokszor nem épp a legkifinomultabb műremek, de hát nem is feltétlen azért fiatal az ember, hogy rögtön kifinomult dolgokat tegyen le az asztalra.

Bódinál is hasonlót érzek. A kifinomultság ellentétét mint pozitív jellemzőt. Azzal együtt, ismétlem, hogy nagyon magabiztosan uralja ezt a szöveget. Lüktet, sodor magával, amit ír (legtöbbször az is, ahogy ír), durva, agresszív, izgalmas és élvezetes, jó karaktereket teremt, a hibák-hiányosságok bogarászására meg nincs is idő.

Azt már csak lábjegyzetben, hogy a fönt említett filmek rendezői közül (QT-val az élen) mára szinte már mind elvesztették azt az energiát, ami a korai filmjeiket szinte felrobbantotta. Felhígultak, gyakran el is kurvultak, de legalábbis feleannyira sem izgalmasak már a munkáik, még ha „érettebbek” is. Reméljük, Bódi nem ezt az utat járja majd be.

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Ki kéne már találnom valami tudományosnak hangzó definíciót arra a hálára, amit a könnyen olvasható könyvek iránt érzek: idén már a harmadik kortárs szerzőnél készülök ellőni, pedig még csak január van. Nevezzük mondjuk a száguldás örömének. Én ezt amúgy önmagában is értéknek tartom – ha másért nem, azért, mert minél gyorsabban végzünk egy könyvvel, annál hamarabb kezdhetünk másikba.

Mert Bódi száguld, de még mennyire hogy száguld. Ha előző könyvénél a Trainspottingra asszociáltam, itt a Tarantino-forgatókönyvekkel érzek párhuzamot: a Született gyilkosok kifordított erkölcsisége rezonál benne, és a Ponyvaregény megtekert időrendje, a párhuzamosnak tűnő történetek, amelyek azonban váratlanul, helyenként kifejezetten abszurd módon összekapcsolódnak. A rohanás is tarantinói, következésképpen én egy percig sem unatkoztam olvasás közben, izgatottan vártam, hol futnak össze a szálak, és ez önmagában garancia arra, hogy ne legyek szőrösszívű. Még akkor se, ha a filozófiai fejtegetéseket időnként túltoltnak éreztem is. Tökös kis könyv, provokatív kis könyv.

Megjegyzem, Bódi szövege már a harmadik olyan regény fiatal magyar író tollából a közelmúltból, ami egy elképzelt forradalom víziójában oldja fel a jelenkor társadalmi feszültségeit. Közülük Bódié alighanem a legeredetibb, elméleti értelemben leginkább alátámasztott verzió. Ami nyilván nem jelenti azt, hogy a leghihetőbb is.

[Fanni · Rating 5 out of 5]

Nagyon mély és zavaros történet, sokaknak nehezen befogadható lehet, mert olyan dolgokat mutat be, amik az átlagtól eltérőek. Ettől függetlenül szerintem simán megtörténhetnek a való életben ezen események.
Én úgy gondolom, hogy kell egy bizonyos nyitottság ahhoz, hogy be tudjuk fogadni és szeretni ezt a könyvet, s ha ez a nyitottság megvan, akkor aztán nagyon élvezhetjük.

[Mihály Szabó · Rating 1 out of 5]

Borzalmasan ráfért volna egy korrektor a könyvre. A sztori elég ügyesen volt úgy megírva, hogy a végén fussanak össze a szálak, illetve már a közepén, de a végéig maradjon helye néhány csavarnak. Ezzel együtt sem tudnám azt mondani, hogy tetszett.

[Havasi Richárd · Rating 4 out of 5]

A Hipster után ez kicsit nehezebben ment. Vannak oldalak, amikor szárnyal, de nekem nehezebben állt össze a kép.