Senki sem ismerte nála jobban a budapesti bérházak, presszók, uszodák és focipályák világát, és senki sem tudta nála jobban, hogy a nagy felfedezésekhez nem feltétlenül kell elutazni: elég egy választott világot minél közelebbről szemügyre venni.
Mándy Iván a XX. századi magyar próza egyik legjelentősebb, besorolhatatlan, mindig újra és újra felfedezett klasszikusa. Novellái éppolyan feledhetetlenek, mint ifjúsági regényei vagy a Régi idők focija című film alapjául szolgáló írások, mégis ezek a novellák jelentik az életmű esszenciáját. A szerző születésének századik évfordulója alkalmából megjelent könyv Mándy legjobb történeteiből ad válogatást, a kötetet szerkesztő Darvasi Ferenc értelmező életrajzának kíséretében.
Kossuth Prize-winning Hungarian writer. He wrote screenplays, appeared in films, and wrote children's books, too, one of the best known of which is the Csutak series, of which several have also been made into films.
Mándy mint kísértet. Ott áll a Mátyás téri fák alatt, a Teleki tér kapualjaiban, nézi, ahogy egyérintőztök, nézi a vásározókat meg a verklist meg az írót, mikor betér a kávézóba egy feketénél is feketébb feketére. Látja láthatatlanul, amikor a talponállóban vagy a gangon elcsattan a pofon, számon tart minden tribünön elhullajtott szotyihéjat, az eszpresszós lány összes grimaszát, és bizony-bizony, ott van az uszoda női öltözőjében is. (Ezt jobb tudni.) Ahogy az összes jobbfajta kísértet, ő sem tartja szigorúan számon az idő és a tér szabályait, az ébrenlét és az álom nála összecsúszik, és sokszor nincs különbség élő és tárgy, élő és halott között: az ajtóknak papos megjelenésük van, a tört székek pedig feltápászkodni vágynak. És mégis: minden zaklatottságával együtt amit Mándy ír, az pontos. Abban minden betű a helyén. És ezért bármilyen szürreális, elhisszük, hogy igen, ez így volt, ez csak így lehetett.
És pont ettől zseni Mándy. Az egyik legnagyobb novellistánk.