1321. Bátor Attila egykor templomos lovag volt, a király első embere, aki ott küzdött az Anjou-lobogó alatt, vérét hullajtva az akkor felemelkedő dinasztiáért. Az évek során legendás harcossá vált, ám a sorsdöntő rozgonyi csata után szögre akasztotta kardját, hogy családjával békés életet élhessen – távol a királyi udvartól, messze minden csatamezőtől. Egy forró tavaszi napon azonban minden megváltozik: királyi küldöttség érkezik a szlavóniai birtokra, hogy csaknem egy évtized után ismét hadba hívja a lovagot. Csák Máté, a Felvidék hadura, az Anjou-ház legnagyobb ellensége meghalt, s itt az idő, hogy huszonnyolc várát és teljes tartományát elfoglalják, egykori alattvalóit a király hűségére térítsék. Attila nem tehet mást, újból vasba öltözik, hogy a királyi bandérium hadnagyaként induljon az északi hadjáratra – ezzel pedig nemcsak egy új korszak, hanem bonyodalmak egész sora is kezdetét veszi. Míg a királyi had a Csákok földjét dúlja, addig Dubicában sötét fellegek gyülekeznek a Bátor család feje felett. A lángok felcsapnak, és úgy tűnik, a tűz sosem hunyhat ki…
Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regényfolyamának lapjain valós és fiktív szereplők, urak és szolgák, királyok és katonák sorsa fonódik össze, és alakul Isten vagy a végzet akarata szerint. A sorozat nyitó kötete a XIV. század első negyedéről, az Anjou-kori Magyar Királyságról mesél – egy távoli, vadregényes, egyszerre dicsőséges és vérben fürdő korról, melyben még számított az adott szó, a becsületnek súlya volt, az emberéletet pedig egészen más áron mérték.
Az Anjouk-sorozat a tökéletes történelmi regény: nemcsak egy izgalmas történet, ami játszódhatna bármikor és bárhol, hanem szervesen beleilleszkedik a korba. Gondolok itt arra, hogy mintegy mellékesen kiderül belőle, hogyan öltözködtek, mit ettek, hol laktak, hogyan ünnepeltek a korabeli emberek. Látszik, hogy hatalmas kutatómunka van mögötte, és ezt mégis olvasmányosan tudja átadni Bíró Szabolcs.
Ha kissé lassan is kerültem bele ebbe a világba, annál inkább elvarázsolt. Bátor Attila kifejezetten érdekes szereplő, bár egy csöppet megközelíthetetlennek tűnt. A király egyelőre nálam még igen kérdéses, az mindenesetre egyértelmű, hogy igen jól tud játszani az emberekkel, ha arról van szó. A kérdés az, ezt a képességét mire is fogja felhasználni. Lackfi :D, na ő azonnal betalált. Remélem a következő részekben még lesz hozzá szerencsém, mert igen megkedveltem. De ahogy a többiek is kifejtették, azért ez a befejezés igencsak aljas.