What do you think?
Rate this book
Ifjúságunk
Irodalmi szenzáció Erdős Renée önéletírásának megjelentetése. Benne őszintén és részletesen mesél életéről, karrierjéről, fiatalkori álmairól, amikor színésznő szeretett volna lenni, továbbá kétségeiről és vívódásairól, valamint nem utolsósorban versről, prózáról, az első kísérletekről. És aztán természetesen elérkezik a siker időszaka, verseskötete jelenik meg, bejáratos lesz a férfiak által uralt irodalmi életbe - mindezt a századvégen-századelőn. Női írósors, mely összefonódik a regények történetével, mintha Erdős saját maga főhősévé lépne elő. Olvasunk írókról, szerkesztőségek kulisszatitkairól, továbbá Eötvös Károlyról, Molnár Ferencről, valamint Kadosa Marcellről és Bródy Sándorról. Erdős lenyűgöző mesélő - ahogy regényei alapján tudjuk. Ezúttal sem okoz csalódást: sziporkázó és szellemes, miközben saját sorsát boncolgatja.
"Miről írok ebben a könyvben? Mielőtt ennek a jelentéktelen eseménynek leírásába belefognék, hadd bocsássak előre valamit, aminek elmondása nélkül magyarázatokat és jegyzeteket kellene ehhez a könyvhöz mellékelnem, amit a téma nem bír el, s megvallom, én magam sem bírok. E könyv írójának eddig ugyanis ötvenegy könyve jelent meg nyomtatásban és számtalan kiadásban. Ezek között körülbelül tíz kötet lírai és drámai mű, és negyven kötet regény. Vagyis csupa olyan munka, amikben a kitalálás, a kompozíció, a fantázia, az érzések különfélesége, az emberi sorsok kaleidoszkópja játszotta a főszerepet."
"Miről írok ebben a könyvben? Mielőtt ennek a jelentéktelen eseménynek leírásába belefognék, hadd bocsássak előre valamit, aminek elmondása nélkül magyarázatokat és jegyzeteket kellene ehhez a könyvhöz mellékelnem, amit a téma nem bír el, s megvallom, én magam sem bírok. E könyv írójának eddig ugyanis ötvenegy könyve jelent meg nyomtatásban és számtalan kiadásban. Ezek között körülbelül tíz kötet lírai és drámai mű, és negyven kötet regény. Vagyis csupa olyan munka, amikben a kitalálás, a kompozíció, a fantázia, az érzések különfélesége, az emberi sorsok kaleidoszkópja játszotta a főszerepet."
413 pages, Hardcover
Published January 1, 2018
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 3 of 3 reviews
August 14, 2026
"Miközben ezt az önéletrajzot írom, megállapítottam magamban a következőket. Az önéletrajzíró állandóan két veszélyes örvény közt szédeleg, egy keskeny ösvényen, melyet magában úgy nevez: az Igazság útja. Nagyon kell vigyáznia magára, hogy erről az ösvényről le ne tévedjen, mert akkor menthetetlenül belezuhan egyikébe a két örvénynek.
Az egyik örvényben az illúzió apró koboldjai nyüzsögnek, akik oly szívesen magukhoz rántanák a keskeny úton ballagót, hogy boldogítsák őt ifjúkora emlékeivel, és elfeledtesse vele élete keserű tapasztalatait.
S ami ennél is több, hogy feloldják őt mindama felelősség alól, mellyel az igazságnak tartozik, mondván: ugyan mit ülsz bírói széket magad fölött? Minden hibád és tévedésed egyetlen oka: az ifjúság, egyben magyarázata és fölmentése is. Ne kutass benne mélyebb okok után. Ilyen alapon íródnak aztán az önéletrajzok, melyekből egy tökéletes lény alakja magasodik föl, akire borzasztó tisztelettel merünk nézni, és csodálkozunk rajta, hogy még az életben nem kanonizálták. Vagy pedig, ami még rosszabb, egyszerűen nem hiszünk neki.
Az igazság útjának másik felén nyíló örvényében lakoznak az önkritika ártó szellemei. Ezek is veszedelmesek. Ugyanis, hogy egy könyvet az olvasó szívébe fogadjon, hogy eltegye magának, mint egy becses dolgot, hogy másodszor, sőt, harmadszor is elolvassa, kell, hogy annak a könyvnek hőse szimpatikus legyen előtte, hogy annak problémáit magáévá tegye, sőt, hogy problémáiban ráismerjen saját problémáira. Szóval, valami egyetemesnek kell lenni abban a könyvben, annak hősében időn és koron kívül állónak, hogy értéke megmaradjon." (293-294. o.)
*
"Az élet akkortájt erős iramot vett, és száguldott velünk előre. Folyton új lehetőségek nyíltak a munkára. Folyton új és új emberek jöttek, és hozták a maguk életszemléletét, tapasztalatait és tudását... Énhozzám részint versek útját támadt rokonszenv, részint a kíváncsiság hozta őket, de mindenik egy új, idegen világot hozott magával, amibe ha belepillantottam, láttam, milyen kevéssé érthető nemcsak a magam, de mindenki számára, amit én, amióta csak gondolkodni tudtam, kerestem: a harmóniát a világgal, a nagy harmóniát, mely boldoggá teszi az embert és az emberiséget. De amit láttam, harc volt. Harc mindennel és mindenkivel. Megdöbbentő felfedezés volt ez számomra. Hát ez volna a világ élete, az ember sorsa a földön? Örökös harc? Itt lebegünk születés és halál között, s oly kevés alkalmunk van találkozni az örömmel, és az élet igaz ízével? Hiszen az öröm volna valódi rendeltetésünk, hogy ezt a nekünk adott életet méltó módon éljük le! Ehelyett mennyi szenvedés! Testi és lelki! Hát hol az öröm, amire születtünk? Hol sikkadt el? Ki vette el tőlünk? Hol vannak a boldog emberek? Ezek a gondolatok nagyon kínoztak, és sokszor elsötétítették előttem a látóhatárt. Nem mertem beszélni róluk senkivel, mert egyszer valaki azt mondta, hogy részemről istenkáromlás ilyet mondani, holott nekem a sors rózsákra vetett ágyat, és úgyszólván játszva értem el mindazt, amiért mások éveken át küzdenek és verejtékeznek.
Mit felelhettem volna erre? Ha a világ szenved, akkor bizonyos törvények miatt szenved, melyeket a maga számára alkotott, s amelyektől nem tud megszabadulni. Ha ezeket a törvényeket megváltoztatná, talán nem szenvedne. De minden kísérlet a törvények megváltoztatására csak újabb szenvedést hoz az emberiségre. Mi következik ebből? Hogy a viág sorsa egészben és általánosságban a szenvedés, és csak látszólagos kivételek vannak, amiket ha közelebbről megvizsgál az ember, megtalálja bennük ugyanazokat a motívumokat, amik miatt az egész világ szenved.
Senki sem mondhatja a másiknak: Mi közöd a világ szenvedéséhez neked, aki olyan értékes adományokkal keltél világi utadra?
Ezek az értékek romlandók és múlandók, mint minden világi érték, és minden egyes ember éppen úgy szenved a saját adottságai által neki juttatott törvények miatt, mint mind a többi. Mert minden ember egy külön világ, de a neki juttatott törvények közösek. Ezeknek a gondolatoknak tétova és hiányos megfogalmazása sok gondot okozott nekem akkor, és nem vezetett vigasztaláshoz. A vágy az öröm, a boldogság és a harmónia után élt lelkemben, és nem tudtam belenyugodni abba a gondolatba, hogy az emberiség sorsa örökös harc és szenvedés. Egész lényegm fellázadt a belenyugvás ellen, s ezt verseimben sokszor kifejeztem. Sajnos, ezeket a verseket jobbára vissza is kaptam a szerkesztőktől azzal a kifogással, hogy:
- Mit filozofálgat maga? Hagyja ezt Schopenhauerre, aki jobban ért hozzá. Maga csak írja a szép verseit, amikkel az embereket boldoggá teszi." (278-279. o.)
Az egyik örvényben az illúzió apró koboldjai nyüzsögnek, akik oly szívesen magukhoz rántanák a keskeny úton ballagót, hogy boldogítsák őt ifjúkora emlékeivel, és elfeledtesse vele élete keserű tapasztalatait.
S ami ennél is több, hogy feloldják őt mindama felelősség alól, mellyel az igazságnak tartozik, mondván: ugyan mit ülsz bírói széket magad fölött? Minden hibád és tévedésed egyetlen oka: az ifjúság, egyben magyarázata és fölmentése is. Ne kutass benne mélyebb okok után. Ilyen alapon íródnak aztán az önéletrajzok, melyekből egy tökéletes lény alakja magasodik föl, akire borzasztó tisztelettel merünk nézni, és csodálkozunk rajta, hogy még az életben nem kanonizálták. Vagy pedig, ami még rosszabb, egyszerűen nem hiszünk neki.
Az igazság útjának másik felén nyíló örvényében lakoznak az önkritika ártó szellemei. Ezek is veszedelmesek. Ugyanis, hogy egy könyvet az olvasó szívébe fogadjon, hogy eltegye magának, mint egy becses dolgot, hogy másodszor, sőt, harmadszor is elolvassa, kell, hogy annak a könyvnek hőse szimpatikus legyen előtte, hogy annak problémáit magáévá tegye, sőt, hogy problémáiban ráismerjen saját problémáira. Szóval, valami egyetemesnek kell lenni abban a könyvben, annak hősében időn és koron kívül állónak, hogy értéke megmaradjon." (293-294. o.)
*
"Az élet akkortájt erős iramot vett, és száguldott velünk előre. Folyton új lehetőségek nyíltak a munkára. Folyton új és új emberek jöttek, és hozták a maguk életszemléletét, tapasztalatait és tudását... Énhozzám részint versek útját támadt rokonszenv, részint a kíváncsiság hozta őket, de mindenik egy új, idegen világot hozott magával, amibe ha belepillantottam, láttam, milyen kevéssé érthető nemcsak a magam, de mindenki számára, amit én, amióta csak gondolkodni tudtam, kerestem: a harmóniát a világgal, a nagy harmóniát, mely boldoggá teszi az embert és az emberiséget. De amit láttam, harc volt. Harc mindennel és mindenkivel. Megdöbbentő felfedezés volt ez számomra. Hát ez volna a világ élete, az ember sorsa a földön? Örökös harc? Itt lebegünk születés és halál között, s oly kevés alkalmunk van találkozni az örömmel, és az élet igaz ízével? Hiszen az öröm volna valódi rendeltetésünk, hogy ezt a nekünk adott életet méltó módon éljük le! Ehelyett mennyi szenvedés! Testi és lelki! Hát hol az öröm, amire születtünk? Hol sikkadt el? Ki vette el tőlünk? Hol vannak a boldog emberek? Ezek a gondolatok nagyon kínoztak, és sokszor elsötétítették előttem a látóhatárt. Nem mertem beszélni róluk senkivel, mert egyszer valaki azt mondta, hogy részemről istenkáromlás ilyet mondani, holott nekem a sors rózsákra vetett ágyat, és úgyszólván játszva értem el mindazt, amiért mások éveken át küzdenek és verejtékeznek.
Mit felelhettem volna erre? Ha a világ szenved, akkor bizonyos törvények miatt szenved, melyeket a maga számára alkotott, s amelyektől nem tud megszabadulni. Ha ezeket a törvényeket megváltoztatná, talán nem szenvedne. De minden kísérlet a törvények megváltoztatására csak újabb szenvedést hoz az emberiségre. Mi következik ebből? Hogy a viág sorsa egészben és általánosságban a szenvedés, és csak látszólagos kivételek vannak, amiket ha közelebbről megvizsgál az ember, megtalálja bennük ugyanazokat a motívumokat, amik miatt az egész világ szenved.
Senki sem mondhatja a másiknak: Mi közöd a világ szenvedéséhez neked, aki olyan értékes adományokkal keltél világi utadra?
Ezek az értékek romlandók és múlandók, mint minden világi érték, és minden egyes ember éppen úgy szenved a saját adottságai által neki juttatott törvények miatt, mint mind a többi. Mert minden ember egy külön világ, de a neki juttatott törvények közösek. Ezeknek a gondolatoknak tétova és hiányos megfogalmazása sok gondot okozott nekem akkor, és nem vezetett vigasztaláshoz. A vágy az öröm, a boldogság és a harmónia után élt lelkemben, és nem tudtam belenyugodni abba a gondolatba, hogy az emberiség sorsa örökös harc és szenvedés. Egész lényegm fellázadt a belenyugvás ellen, s ezt verseimben sokszor kifejeztem. Sajnos, ezeket a verseket jobbára vissza is kaptam a szerkesztőktől azzal a kifogással, hogy:
- Mit filozofálgat maga? Hagyja ezt Schopenhauerre, aki jobban ért hozzá. Maga csak írja a szép verseit, amikkel az embereket boldoggá teszi." (278-279. o.)
August 6, 2023
Nem gondoltam, hogy tudom Erdős Renée-t jobban szeretni, de e könyv olvasásával bebizonyosodott, hogy igen, ez lehetséges.
Továbbra is hihetetlen számomra, hogy mennyire tudok azonosulni gondolataival, érzéseivel.
A könyv nem csak Renée fiatal éveiről szól, de hű lenyomata egy kornak, és női sorsoknak.
Továbbra is hihetetlen számomra, hogy mennyire tudok azonosulni gondolataival, érzéseivel.
A könyv nem csak Renée fiatal éveiről szól, de hű lenyomata egy kornak, és női sorsoknak.
February 24, 2019
Fantasztikusan ír. Szellemes, intelligens, öröm olvasni.
Displaying 1 - 3 of 3 reviews