What do you think?
Rate this book
Irha és bőr
Alig két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.
August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan.
Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá.
August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan.
Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá.
608 pages, Paperback
First published January 1, 2019
21 people are currently reading
276 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 30 of 33 reviews
November 3, 2019
Ez az első könyvem Moskát Anitától. Bár a FaKézÉjen messziről egy mosolygós, vidám nőnek láttam, olvasás közben azért ott bujkált bennem a kisördög, hogy mi van, ha téves következtetést vontam le, és valójában a szerző már gyermekkorában is a kisautók kerekeit tengelyestül a játékbabák leszedett karjai helyére próbálta illeszteni.
A viccet félretéve, a legjobban talán az tetszett, hogy úgy adott a könyvében egy kisebb látleletet az emberi természetről, hogy a szereplői, akinek a szemében önmagunkat láthattuk, legfeljebb csak félemberek lehettek. (Egyes lábjegyzet: ezernyi szemantikai ellenvetésem lett volna August ötlete ellen, hogy a kiméra miért rosszabb jelző, mint a fajzat, de hát nem ültem ott azon a megbeszélésen.) Mindeközben maguk is keresik az útjukat, mint ahogyan a Szárnyas fejvadászban az androidok, és talán ez a Mary Shelley óta létező motívum, a teremtőjét kereső lény hozza közel egymáshoz a két alkotást.
Mindhárom nézőpontul választott szereplő egyfajta útkeresésben van. A fenti motívum egyértelműen Kirillnél a legerősebb, ő megjárja a tudatlanság és a tudatosság szélső értékeit is, miközben valamennyi létállapot súlyos ellentmondásaival szembesül. Nem tud, és nem akar azonosulni az áldozati szereppel, amelyre az előélete kárhoztatná, de a belső erkölcsi iránytűje nem engedi azt sem, hogy a vadászléttel járó morális áldozatokat meghozza. Az identitáskeresést szolgálják azok a történetek is, amelyek a „blogjáról lettek beemelve” a regény szövegébe. A tudatlanság: erő, felelhetné erre Pilar, ha nem a szappanoperák és a reklámok talmi visszfénye segítségével próbálna eligazodni a világban. Egy felnövéstörténet az övé, amikor ráébred arra, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy mit vetünk egy üres lapra. August pedig az, akinek az identitását a szerepe határozza meg. Tulajdonképpen nemcsak külsőleg, hanem eszközeiben is a legemberibb fajzat, bár úgy veszi magára a választott szerepet, mint ahogyan a teremtése előtti önmaga ama bizonyos jellemző tartozékát. Egyúttal persze egy az ő jelenléte egy finom fricska a szerzőtől a hasonló szereplőkről az olvasók felé: nem kell feltétlenül mindent elhinnünk, amit állítanak magukról.
A többi értékelést olvasva valahogy az az elvárásom támadt, hogy kiállok a mű elé a virtuális placcra, és a szemébe mondom, hogy „tessék engem fejbe csapni, ha tudsz”. Mindezt azzal a nem titkolt gondolattal, hogy nem érhet meglepetés. A katarzis persze így is lecsap az emberre, csak nem elölről, hanem valahogy úgy, hogy egyszer csak ott van mögötted, átkarol és a füledbe súgja, hogy „elkaptalak”, az egyszeri olvasó pedig már nem tud védekezni. A félig külső szempont ügyesen éri el azt, hogy elítélően lássuk a magunk emberi reakcióit. Olyan reakciókat, amelyeket a hétköznapokban magunk is gyakorlunk. Ezt egyébként főleg a már említett blogtörténetek erősítik fel remekül, a maguk pőre valóságában mutatva be az idegenkedést, az undort, a kétségbeesett és hamar hamvába holt próbálkozásokat a beilleszkedésre. A regény végső következtetése, hogy az emberi kultúra szisztematikusan újra és újra kiveti magából azt, amit idegennek gondol, és ezen legfeljebb csak nagyon lassan, folyamatos áldozatok mellett lehet túllépni, nem tartozik az optimista emberi önképek közé. Különösen, ha azt mondjuk a jelen politikai világára vetítjük ki. A mű egyébként maga nem próbál megfejtést adni erre a problémára, csak egy nagy felkiáltójelet tesz a nyilvánvaló mellé.
Mivel dicséretet biztosan bárki sokat olvashat a könyvről, én teret engednék a saját soraimban némi kritikának. Egyfelől nagyon vártam valami olyasmit, amire @Aaren a Molyon utalt, egy magyarázatfélét, amely a cselekmény egyik tengelyéül szolgáló fő kérdést valamelyest lezárja. De nem derül ki, hogy az emlegetett tengely végén mi található, és ez számomra fájóan hiányzott, még akkor is, ha ez tudatos döntés eredménye.
A másik hiányérzetem pedig a helyszín és a cselekmény párosából adódik. Az elején még többször csettintettem örömömben, hogy igen, ez a Köztes-Európa és Magyarország, Budapest üvegpalotái meg a közeli és mégis oly’ távoli gettó. Ez a környezet még kapott is némi aládúcolást (pl. a vegán August meg a töltöttkáposztás magyar szülők viselkedése révén), de később ez a speciális helyszín nagyon elhalványult, párhuzamosan azzal, ahogy egyre jobban kiviláglottak a szereplők motivációi. A regény eleje még tipikusan itthoni helyszín, remekül megfestve többek között a nyugat-európai és a kelet-európai mentalitásbeli különbségeket, ám a regény utolsó harmada bármelyik országban játszódhatott volna. Félreértés ne essék, én nem a kortárs irodalomban a hazai viszonyok ecsetelése közben kötelező elemként használt ”minden szar” érzés viszontlátására vágyom, de valami indokot szeretnék arra, hogy miért higgyem el, hogy a parancsot teljesítő rendőr vagy a föld alól előkerülő performanszművésszel keresztezett aktivista egy magyar közeg terméke. (Ahogy ezt például a belügyes bürokrata esetében egyáltalán nem hiányoltam). Mert így kicsit az a benyomásom támadt, hogy „csak” egy nyugati viszonyokból ismerős helyzet egy az egyben történő adaptációjáról van szó. Az öngyarmatosításnak a hazai kultúrában túlságosan is gyakorivá váló megjelenését pedig nem érdemes követni. Ha van leküzdésre érdemes kihívás, amely a szerzőre vár, az az, hogy a könyvben megjelent két szélső pont között megtalálja azt a hazai hangot, amelyen hitelesen szólalhat meg, feltéve persze, ha a következő története helyszínéül is Magyarországot és a magyar szereplőket választja.
A viccet félretéve, a legjobban talán az tetszett, hogy úgy adott a könyvében egy kisebb látleletet az emberi természetről, hogy a szereplői, akinek a szemében önmagunkat láthattuk, legfeljebb csak félemberek lehettek. (Egyes lábjegyzet: ezernyi szemantikai ellenvetésem lett volna August ötlete ellen, hogy a kiméra miért rosszabb jelző, mint a fajzat, de hát nem ültem ott azon a megbeszélésen.) Mindeközben maguk is keresik az útjukat, mint ahogyan a Szárnyas fejvadászban az androidok, és talán ez a Mary Shelley óta létező motívum, a teremtőjét kereső lény hozza közel egymáshoz a két alkotást.
Mindhárom nézőpontul választott szereplő egyfajta útkeresésben van. A fenti motívum egyértelműen Kirillnél a legerősebb, ő megjárja a tudatlanság és a tudatosság szélső értékeit is, miközben valamennyi létállapot súlyos ellentmondásaival szembesül. Nem tud, és nem akar azonosulni az áldozati szereppel, amelyre az előélete kárhoztatná, de a belső erkölcsi iránytűje nem engedi azt sem, hogy a vadászléttel járó morális áldozatokat meghozza. Az identitáskeresést szolgálják azok a történetek is, amelyek a „blogjáról lettek beemelve” a regény szövegébe. A tudatlanság: erő, felelhetné erre Pilar, ha nem a szappanoperák és a reklámok talmi visszfénye segítségével próbálna eligazodni a világban. Egy felnövéstörténet az övé, amikor ráébred arra, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy mit vetünk egy üres lapra. August pedig az, akinek az identitását a szerepe határozza meg. Tulajdonképpen nemcsak külsőleg, hanem eszközeiben is a legemberibb fajzat, bár úgy veszi magára a választott szerepet, mint ahogyan a teremtése előtti önmaga ama bizonyos jellemző tartozékát. Egyúttal persze egy az ő jelenléte egy finom fricska a szerzőtől a hasonló szereplőkről az olvasók felé: nem kell feltétlenül mindent elhinnünk, amit állítanak magukról.
A többi értékelést olvasva valahogy az az elvárásom támadt, hogy kiállok a mű elé a virtuális placcra, és a szemébe mondom, hogy „tessék engem fejbe csapni, ha tudsz”. Mindezt azzal a nem titkolt gondolattal, hogy nem érhet meglepetés. A katarzis persze így is lecsap az emberre, csak nem elölről, hanem valahogy úgy, hogy egyszer csak ott van mögötted, átkarol és a füledbe súgja, hogy „elkaptalak”, az egyszeri olvasó pedig már nem tud védekezni. A félig külső szempont ügyesen éri el azt, hogy elítélően lássuk a magunk emberi reakcióit. Olyan reakciókat, amelyeket a hétköznapokban magunk is gyakorlunk. Ezt egyébként főleg a már említett blogtörténetek erősítik fel remekül, a maguk pőre valóságában mutatva be az idegenkedést, az undort, a kétségbeesett és hamar hamvába holt próbálkozásokat a beilleszkedésre. A regény végső következtetése, hogy az emberi kultúra szisztematikusan újra és újra kiveti magából azt, amit idegennek gondol, és ezen legfeljebb csak nagyon lassan, folyamatos áldozatok mellett lehet túllépni, nem tartozik az optimista emberi önképek közé. Különösen, ha azt mondjuk a jelen politikai világára vetítjük ki. A mű egyébként maga nem próbál megfejtést adni erre a problémára, csak egy nagy felkiáltójelet tesz a nyilvánvaló mellé.
Mivel dicséretet biztosan bárki sokat olvashat a könyvről, én teret engednék a saját soraimban némi kritikának. Egyfelől nagyon vártam valami olyasmit, amire @Aaren a Molyon utalt, egy magyarázatfélét, amely a cselekmény egyik tengelyéül szolgáló fő kérdést valamelyest lezárja. De nem derül ki, hogy az emlegetett tengely végén mi található, és ez számomra fájóan hiányzott, még akkor is, ha ez tudatos döntés eredménye.
A másik hiányérzetem pedig a helyszín és a cselekmény párosából adódik. Az elején még többször csettintettem örömömben, hogy igen, ez a Köztes-Európa és Magyarország, Budapest üvegpalotái meg a közeli és mégis oly’ távoli gettó. Ez a környezet még kapott is némi aládúcolást (pl. a vegán August meg a töltöttkáposztás magyar szülők viselkedése révén), de később ez a speciális helyszín nagyon elhalványult, párhuzamosan azzal, ahogy egyre jobban kiviláglottak a szereplők motivációi. A regény eleje még tipikusan itthoni helyszín, remekül megfestve többek között a nyugat-európai és a kelet-európai mentalitásbeli különbségeket, ám a regény utolsó harmada bármelyik országban játszódhatott volna. Félreértés ne essék, én nem a kortárs irodalomban a hazai viszonyok ecsetelése közben kötelező elemként használt ”minden szar” érzés viszontlátására vágyom, de valami indokot szeretnék arra, hogy miért higgyem el, hogy a parancsot teljesítő rendőr vagy a föld alól előkerülő performanszművésszel keresztezett aktivista egy magyar közeg terméke. (Ahogy ezt például a belügyes bürokrata esetében egyáltalán nem hiányoltam). Mert így kicsit az a benyomásom támadt, hogy „csak” egy nyugati viszonyokból ismerős helyzet egy az egyben történő adaptációjáról van szó. Az öngyarmatosításnak a hazai kultúrában túlságosan is gyakorivá váló megjelenését pedig nem érdemes követni. Ha van leküzdésre érdemes kihívás, amely a szerzőre vár, az az, hogy a könyvben megjelent két szélső pont között megtalálja azt a hazai hangot, amelyen hitelesen szólalhat meg, feltéve persze, ha a következő története helyszínéül is Magyarországot és a magyar szereplőket választja.
September 26, 2019
A helyszín egy alternatív, mai Budapest, illetve azon belül is leginkább a kistarcsai fajzat-gettó. A világot most kivételesen nem a más emberek, hanem az állatokból humanioddá alakuló "fajzatok" elhelyezése és társadalmi integrálása, vagy elutasítása tartja izgalomban. Vannak a fajzatok polgárjogaiért küzdők, vannak különféle alapon elutasítók, mind a fajzatok, mind az emberek között, a médiában és a gettó falain kívül és belüli utcákon - és a politikai realitás, ami a probléma nemzetek közötti exportálása, illetve sok pénzzel járó importálása körül forog. Az átalakuló fajzatok (vagy píszí újbeszélül: kimérák) sorskérdései nagyon széles merítését adják az emberi létünk mai és mindenkori problémáinak, fel se sorolom: nagyon sok mindenről szól ez a dráma, amiről csak egyetlen cselekmény-szövevényben szót ejteni lehet.
Hogy mindez a vibráló áthallás a mai aktualitásainkra nem nyomja agyon a feszes, fordulatos cselekményt, az önmagában bravúros. Több cselekményszálon, több fő- és mellékszereplővel nagyrészt sikerül fenntartani az iramot, és bár a vége előtt kissé billegni látszik az alkotmány, a végére helyére kerülnek a kissé már összezavarodott várakozásaink - ami azt illeti, ha lenne folytatás, már nyúlnék is utána. Talán még pár év...
Érdemes úgy gondolom elolvasnia ezt a könyvet bárkinek, aki szeret a szokott narratívából kizökkentve is ráismerni a világára: jelmezes szociokritikai hagyományokat vélek fölfedezni, ahogy a könyvben szereplő fabula-blogbejegyzés inzertek is errefelé mutatnak, vagy a véletlenül ezzel épp párhuzamosan olvasott MetamorphosesÁtváltozások Ovidiustól; felidézhető Animal FarmOrwell Állatfarmja, vagy The Life of InsectsViktor Pelevintől A rovarok élete - az emberi és nem-emberi, az állati és az isteni vegyítése mindig is éppúgy része volt a kultúránknak, mint ezek különválasztása. Talán közhelyes olyan egyszerű tanulságokat pedzegetni, hogy minden társadalmi kirekesztés története nagy vonalakban, szerkezetileg hasonló; vagy hogy aki döntési helyzetben van, az egyaránt felelős azért amit megteremt és elpusztít, ahogy azért is, amit nem. Ám az is kétségtelen, amit Kirill, az agancsos vadász is megfogalmaz: Attól hogy ruhát hord és beszél, még nem lesz valaki ember.
Hosszú, nagyjából 5 év szünet után újabb Moskát Anita-regényt olvashatunk, a debütáló Bábel fiai és a méltán kultkönyvvé vált Horgonyhely után. Megérte kivárni az Irha és bőr érkezését, új és nagyon kidolgozott világot kalandoz be, felidézi az eddigi legjobb pillanatait, és meg is haladja azokat. Bio-thriller, urban-fantasy, ökodisztópia - mindenesetre egy igen kreatív, reflektált, a nap emberének és a mindenkori életnek kérdéseit játékosan villogó szikével feltáró mű.
Hogy mindez a vibráló áthallás a mai aktualitásainkra nem nyomja agyon a feszes, fordulatos cselekményt, az önmagában bravúros. Több cselekményszálon, több fő- és mellékszereplővel nagyrészt sikerül fenntartani az iramot, és bár a vége előtt kissé billegni látszik az alkotmány, a végére helyére kerülnek a kissé már összezavarodott várakozásaink - ami azt illeti, ha lenne folytatás, már nyúlnék is utána. Talán még pár év...
Érdemes úgy gondolom elolvasnia ezt a könyvet bárkinek, aki szeret a szokott narratívából kizökkentve is ráismerni a világára: jelmezes szociokritikai hagyományokat vélek fölfedezni, ahogy a könyvben szereplő fabula-blogbejegyzés inzertek is errefelé mutatnak, vagy a véletlenül ezzel épp párhuzamosan olvasott MetamorphosesÁtváltozások Ovidiustól; felidézhető Animal FarmOrwell Állatfarmja, vagy The Life of InsectsViktor Pelevintől A rovarok élete - az emberi és nem-emberi, az állati és az isteni vegyítése mindig is éppúgy része volt a kultúránknak, mint ezek különválasztása. Talán közhelyes olyan egyszerű tanulságokat pedzegetni, hogy minden társadalmi kirekesztés története nagy vonalakban, szerkezetileg hasonló; vagy hogy aki döntési helyzetben van, az egyaránt felelős azért amit megteremt és elpusztít, ahogy azért is, amit nem. Ám az is kétségtelen, amit Kirill, az agancsos vadász is megfogalmaz: Attól hogy ruhát hord és beszél, még nem lesz valaki ember.
Hosszú, nagyjából 5 év szünet után újabb Moskát Anita-regényt olvashatunk, a debütáló Bábel fiai és a méltán kultkönyvvé vált Horgonyhely után. Megérte kivárni az Irha és bőr érkezését, új és nagyon kidolgozott világot kalandoz be, felidézi az eddigi legjobb pillanatait, és meg is haladja azokat. Bio-thriller, urban-fantasy, ökodisztópia - mindenesetre egy igen kreatív, reflektált, a nap emberének és a mindenkori életnek kérdéseit játékosan villogó szikével feltáró mű.
September 3, 2023
Rólunk szól a mese.
És túl sok mindenről. Nem mintha túlírtnak tartanám, ellenkezőleg. Inkább olyan műnek, amely nagyon bonyolult problémákat ragad meg nagyon ügyesen. A fantasyt pedig igazából nyelvnek használja, amelyen ezek a problémák elmondhatók. Ettől még a történet nem puszta csomagolás, ellenkezőleg. Azt hiszem, a nyelv valójában soha nem is az.
Még a „mágikus realista” címkét sem érezném túlzónak ebben az esetben; és nemcsak azért, mert a világháttér görbe tükre olyan jelenségeket mutat meg, amelyeket nap mint nap megtapasztalhatunk. Ez utóbbira nagyon sok jó fantasy képes: nem eltávolítani az olvasót a létező problémáktól, hanem olyan formában mutatni meg őket, ahogyan még soha nem látta, ezért nem hagyhatja őket figyelmen kívül.
Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/202...
És túl sok mindenről. Nem mintha túlírtnak tartanám, ellenkezőleg. Inkább olyan műnek, amely nagyon bonyolult problémákat ragad meg nagyon ügyesen. A fantasyt pedig igazából nyelvnek használja, amelyen ezek a problémák elmondhatók. Ettől még a történet nem puszta csomagolás, ellenkezőleg. Azt hiszem, a nyelv valójában soha nem is az.
Még a „mágikus realista” címkét sem érezném túlzónak ebben az esetben; és nemcsak azért, mert a világháttér görbe tükre olyan jelenségeket mutat meg, amelyeket nap mint nap megtapasztalhatunk. Ez utóbbira nagyon sok jó fantasy képes: nem eltávolítani az olvasót a létező problémáktól, hanem olyan formában mutatni meg őket, ahogyan még soha nem látta, ezért nem hagyhatja őket figyelmen kívül.
Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/202...
September 27, 2019
Erre a regényre megérte várni.
Szerencsésnek érzem magam, amiért a szerzőt hasonló dolgok foglalkoztatják, mint engem, ráadásul hasonlóan gondolkodik a fantasy műfajáról is – nem arra használja, hogy kiszakítson a valóságból, hanem éppen ellenkezőleg: a valósággal foglalkozik, de más nézőpontból tekint rá. A fantasztikus elemekkel először távolságot épít, majd szinte észre sem vesszük, mikor, de ráébredünk, hogy amiről ír, az nagyon is valóságos.
Az Irha és bőr egy olyan, alternatív világban játszódik, ahol az állatok hullámokban elkezdtek bebábozódni, hogy aztán ember-állat keveréklényekként bújjanak elő. A könyv részben azt vizsgálja, hogyan kezelik az emberek ezt a jelenséget, képesek-e be- és elfogadni az új fajt: hogyan reagál az egyén és a család, ha a szeretett kutyájuk egyszer csak emberarcú, beszédképes és intelligens lénnyé válik, és nem akar nyakörvet hordani? És hogyan reagál a politika, a társadalom, ha megjelenik egy másik értelmes faj? Még érdekesebb azonban a másik oldal: maguk a fajzatok hogyan élik meg a változást? Képesek-e alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, élni az új, most megnyíló lehetőségeikkel, egyáltalán el tudják-e fogadni saját magukat?
Az ő identitáskeresésük rendkívül érdekes, a legelemibb szintről indulva bomlik ki: a testtel kapcsolatos kérdésektől. Nagyon tetszik, hogy ilyen naturalisztikus az ábrázolás, folyamatosan a testtel kapcsolatos abjektált és tabusított jelenségekkel találkozunk, s minden bizarrság ellenére is empátiát érzünk, hiszen mi is napról-napra együtt élünk hasonló küzdelmekkel. A mi testünk is változik és alkalmazkodnunk kell hozzá, ki kell tapasztalnunk, mennyire vagyunk képesek uralni, és mi az, amit kénytelenek vagyunk elfogadni. Persze nekünk nem kell patákkal élnünk egy ujjakhoz igazított világban, de a testünkhöz való viszony minősége így is erősen meghatározza az életünket a pszichológiai vetületei miatt is.
A fajzatok mássága nemcsak pszichológiai és biológiai szempontból jelent konfliktust a szövegben, hanem természetesen társadalmi szempontból is fontos, így politikai kérdéssé válik. Elengedhetetlen, hogy társadalmi szempontból is értéket képviseljen az új faj, ha egyenrangú fél szeretne lenni az emberek mellett – tehát képezze magát, dolgozzon –, de a hozzájuk kötődő félelem miatt ez a folyamat rendkívül nehéz, hiszen minél többet tudnak, annál veszélyesebbek lehetnek (legalábbis ezt diktálja az ösztönös, idegenségtől való félelem), így a szocializációhoz megfelelő segítségnyújtás finoman szólva nem elég gördülékeny. (Nem mennék bele a lehetséges aktuálpolitikai olvasatokba, de érdemes ezeken is elgondolkodni.)
Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mi a helyes viszonyítási pont? Helyes-e, ha mindennek a mértéke az ember? Testnek, társadalmi pozíciónak, kulturális értéknek – alkalmazható-e ez a „mértékegység” egy olyan potenciális partner esetén, aki nem ember, vagy itt az alkalom egy univerzálisabb, közös rendet kidolgozni?
Moskát Anita továbbra is nagyon szépen ír – a naturalista stílus brutalitásával kontrasztot alkot a gyakran megjelenő líraiság. A könyv a súlyos témák mellett is olvasmányos és élvezetes marad, legszívesebben egyszerre habzsoltam volna be az egészet. A karakterábrázolás szépen mélyül, a történet ritmusa is remek, egyedül az zavart egy kicsit, hogy bizonyos gondolatmenetek túl sokszor ismétlődtek, azonos szóképekkel – ezen lehetett volna ritkítani egy kicsit.
Csak ajánlani tudom a könyvet – érzelmileg megterhelő, de nagyon megéri.
Szerencsésnek érzem magam, amiért a szerzőt hasonló dolgok foglalkoztatják, mint engem, ráadásul hasonlóan gondolkodik a fantasy műfajáról is – nem arra használja, hogy kiszakítson a valóságból, hanem éppen ellenkezőleg: a valósággal foglalkozik, de más nézőpontból tekint rá. A fantasztikus elemekkel először távolságot épít, majd szinte észre sem vesszük, mikor, de ráébredünk, hogy amiről ír, az nagyon is valóságos.
Az Irha és bőr egy olyan, alternatív világban játszódik, ahol az állatok hullámokban elkezdtek bebábozódni, hogy aztán ember-állat keveréklényekként bújjanak elő. A könyv részben azt vizsgálja, hogyan kezelik az emberek ezt a jelenséget, képesek-e be- és elfogadni az új fajt: hogyan reagál az egyén és a család, ha a szeretett kutyájuk egyszer csak emberarcú, beszédképes és intelligens lénnyé válik, és nem akar nyakörvet hordani? És hogyan reagál a politika, a társadalom, ha megjelenik egy másik értelmes faj? Még érdekesebb azonban a másik oldal: maguk a fajzatok hogyan élik meg a változást? Képesek-e alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, élni az új, most megnyíló lehetőségeikkel, egyáltalán el tudják-e fogadni saját magukat?
Az ő identitáskeresésük rendkívül érdekes, a legelemibb szintről indulva bomlik ki: a testtel kapcsolatos kérdésektől. Nagyon tetszik, hogy ilyen naturalisztikus az ábrázolás, folyamatosan a testtel kapcsolatos abjektált és tabusított jelenségekkel találkozunk, s minden bizarrság ellenére is empátiát érzünk, hiszen mi is napról-napra együtt élünk hasonló küzdelmekkel. A mi testünk is változik és alkalmazkodnunk kell hozzá, ki kell tapasztalnunk, mennyire vagyunk képesek uralni, és mi az, amit kénytelenek vagyunk elfogadni. Persze nekünk nem kell patákkal élnünk egy ujjakhoz igazított világban, de a testünkhöz való viszony minősége így is erősen meghatározza az életünket a pszichológiai vetületei miatt is.
A fajzatok mássága nemcsak pszichológiai és biológiai szempontból jelent konfliktust a szövegben, hanem természetesen társadalmi szempontból is fontos, így politikai kérdéssé válik. Elengedhetetlen, hogy társadalmi szempontból is értéket képviseljen az új faj, ha egyenrangú fél szeretne lenni az emberek mellett – tehát képezze magát, dolgozzon –, de a hozzájuk kötődő félelem miatt ez a folyamat rendkívül nehéz, hiszen minél többet tudnak, annál veszélyesebbek lehetnek (legalábbis ezt diktálja az ösztönös, idegenségtől való félelem), így a szocializációhoz megfelelő segítségnyújtás finoman szólva nem elég gördülékeny. (Nem mennék bele a lehetséges aktuálpolitikai olvasatokba, de érdemes ezeken is elgondolkodni.)
Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mi a helyes viszonyítási pont? Helyes-e, ha mindennek a mértéke az ember? Testnek, társadalmi pozíciónak, kulturális értéknek – alkalmazható-e ez a „mértékegység” egy olyan potenciális partner esetén, aki nem ember, vagy itt az alkalom egy univerzálisabb, közös rendet kidolgozni?
Moskát Anita továbbra is nagyon szépen ír – a naturalista stílus brutalitásával kontrasztot alkot a gyakran megjelenő líraiság. A könyv a súlyos témák mellett is olvasmányos és élvezetes marad, legszívesebben egyszerre habzsoltam volna be az egészet. A karakterábrázolás szépen mélyül, a történet ritmusa is remek, egyedül az zavart egy kicsit, hogy bizonyos gondolatmenetek túl sokszor ismétlődtek, azonos szóképekkel – ezen lehetett volna ritkítani egy kicsit.
Csak ajánlani tudom a könyvet – érzelmileg megterhelő, de nagyon megéri.
January 24, 2023
4.5*
A sapiensek kora lejárt. / The age of sapiens is over (page 427)
... ... ...
Kegyetlen! / Cruel!
A sapiensek kora lejárt. / The age of sapiens is over (page 427)
... ... ...
Kegyetlen! / Cruel!
September 26, 2022
4.5 csillag, mert még a talán legjobb magyar zsánerregénybe is bele tudok kötni, ha nagyon akarok. De alig akarok.
Napok óta tervezgetem, hogy hogyan fogom megfogalmazni, mennyire jó az Irha és bőr - az egyik nagy ötletem az volt, hogy leírom: ha angol nyelvterületen jelenik meg, évek óta minden könyvajánlós cikkben benne lenne, a Goodreads hetente a képedbe tolná, és már a Netflix, Amazon, HBO hármas egyike felvásárolta volna a jogokat, hogy szépen fényképezett, véres, félig hihető CGI-t bevetve 8-10 részes sorozatra adaptálja, amit aztán évekig elemezgethetnénk, hogy elég jó-e. (95%, hogy nem.)
Ez a kis kirohanás igaz is lenne, ha angol nyelvterületen megszülethetne az Irha és bőr. Ebben a formában, ezekkel a szavakkal, ilyen áthallásokkal, és ennyire érezhetően magyarként nem létezne. Úgyhogy sajnos szétcincálható sorozat nem lesz, de egy nagyon erős társadalmi áthallásokkal teli, okos, bevállalós, kemény testhorror-vonallal operáló regényünk van cserébe, ami olvasás után sokáig lehet gondolkodni, ráadásul a befejezése se nem nyálas világbéke, se nem mindmeghalunk, hanem egy reálisnak érződő középút.
(Az egyetlen kritikám: helyenként a nézőpontváltásokat én máshogyan daraboltam volna, de ez legyen a legnagyobb baj minden könyvvel, amit a jövőben olvasok.)
Napok óta tervezgetem, hogy hogyan fogom megfogalmazni, mennyire jó az Irha és bőr - az egyik nagy ötletem az volt, hogy leírom: ha angol nyelvterületen jelenik meg, évek óta minden könyvajánlós cikkben benne lenne, a Goodreads hetente a képedbe tolná, és már a Netflix, Amazon, HBO hármas egyike felvásárolta volna a jogokat, hogy szépen fényképezett, véres, félig hihető CGI-t bevetve 8-10 részes sorozatra adaptálja, amit aztán évekig elemezgethetnénk, hogy elég jó-e. (95%, hogy nem.)
Ez a kis kirohanás igaz is lenne, ha angol nyelvterületen megszülethetne az Irha és bőr. Ebben a formában, ezekkel a szavakkal, ilyen áthallásokkal, és ennyire érezhetően magyarként nem létezne. Úgyhogy sajnos szétcincálható sorozat nem lesz, de egy nagyon erős társadalmi áthallásokkal teli, okos, bevállalós, kemény testhorror-vonallal operáló regényünk van cserébe, ami olvasás után sokáig lehet gondolkodni, ráadásul a befejezése se nem nyálas világbéke, se nem mindmeghalunk, hanem egy reálisnak érződő középút.
(Az egyetlen kritikám: helyenként a nézőpontváltásokat én máshogyan daraboltam volna, de ez legyen a legnagyobb baj minden könyvvel, amit a jövőben olvasok.)
January 9, 2023
Évek óta jön velem szembe ez a könyv minden platformon. Sokáig halogattam, mivel nem szeretek kortárs magyar írótól olvasni. Ha ennek a könyvnek a hatására ez nem is fog megváltozni, az biztos, hogy Moskát Anita könyvei felkerültek a listámra.
A végére a lendület veszített kicsit a rengeteg fordulat után, de a záró fejezet a helyére tett mindent és tökéletesen elvarrta a szálakat. Sajnos az összes kérdésre nincs válasz, legfőképp a Teremtőhöz kapcsolódva éreztem még pár homályos foltot. Azonban a mítoszteremtés és az akörül történő nyomozás az egyik legizgalmasabb rész.
A legnagyobb empátiával és elfogadással is nehéz a karaktereket szeretni és szimpatizálni velük. Pilar idegesítően naív és kihasználható, végére se tudtam megkedvelni, de Kirill vált a legellenszenvesebb karakterré. August Dahlról és Veronikáról nem tudok spoiler nélkül írni, már csak miattuk is megérte volna elolvasni a könyvet.
Egy fokkal vidámabb történetre számítottam, de nem bántam meg, hogy egy nehezebb hangvételű, nem happy end olvasmány volt az év első könyve.
A végére a lendület veszített kicsit a rengeteg fordulat után, de a záró fejezet a helyére tett mindent és tökéletesen elvarrta a szálakat. Sajnos az összes kérdésre nincs válasz, legfőképp a Teremtőhöz kapcsolódva éreztem még pár homályos foltot. Azonban a mítoszteremtés és az akörül történő nyomozás az egyik legizgalmasabb rész.
A legnagyobb empátiával és elfogadással is nehéz a karaktereket szeretni és szimpatizálni velük. Pilar idegesítően naív és kihasználható, végére se tudtam megkedvelni, de Kirill vált a legellenszenvesebb karakterré. August Dahlról és Veronikáról nem tudok spoiler nélkül írni, már csak miattuk is megérte volna elolvasni a könyvet.
Egy fokkal vidámabb történetre számítottam, de nem bántam meg, hogy egy nehezebb hangvételű, nem happy end olvasmány volt az év első könyve.
March 15, 2024
Sokan mondtátok, hogy jó. A figyeltjeim közül aki végig olvasta, mind szerette. Az első 20 oldalnál egy kicsit megijedtem, hogy már megint én leszek a kivétel, de az undor első hullámán túljutva hamar rájöttem, hogy ez a könyv sokkal mélyebb annál, mint ami elsőre látszik belőle.
Nagyon érdekes és sokszor furcsa is a koncepció a fajzatokkal, de ha behelyettesítjük őket bármely csoporttal, ami a társadalomban valamilyen módon kisebbségben van jelen, máris jól látható, mit akar megmutatni.
A szereplők saját szálain keresztül megismerhető gyakorlatilag az összes típusú csoport, amelyet a társadalom alkothat, minden pólus, ahova helyezkedni lehet. Rendkívül elgondolkodtató.
A szereplők egyikéhez sem tudtam istenigazából kapcsolódni, még talán Pilar volt az, akivel tudtam együttérezni és némi hasonlóságot felfedezni. Kirill idegesített, a sutáktól végig undorodtam, a Báránytól érdekes módon nem, de komolyan venni se tudtam. Dahl…Na ő szuperül van megírva; nagyon sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ő mégis milyen nemű vagy identitású, és csaptam is a homlokomra, mikor kiderült, hogy miért.
Annak ellenére, hogy a szereplőket nem igazán csíptem, mégis piszkálta a csőrömet, hogy mi fog történni, emiatt sosem tudtam hosszabb időre magára hagyni a könyvet. Az igazi hú és há és ó élmény viszont nem volt meg, ezért vonom le azt a fél csillagot.
Érdekes vége van. Lehetne is akár folytatni. De nem biztos, hogy jó ötlet belegondolni, mi jöhet még ezután.
Nagyon érdekes és sokszor furcsa is a koncepció a fajzatokkal, de ha behelyettesítjük őket bármely csoporttal, ami a társadalomban valamilyen módon kisebbségben van jelen, máris jól látható, mit akar megmutatni.
A szereplők saját szálain keresztül megismerhető gyakorlatilag az összes típusú csoport, amelyet a társadalom alkothat, minden pólus, ahova helyezkedni lehet. Rendkívül elgondolkodtató.
A szereplők egyikéhez sem tudtam istenigazából kapcsolódni, még talán Pilar volt az, akivel tudtam együttérezni és némi hasonlóságot felfedezni. Kirill idegesített, a sutáktól végig undorodtam, a Báránytól érdekes módon nem, de komolyan venni se tudtam. Dahl…Na ő szuperül van megírva; nagyon sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ő mégis milyen nemű vagy identitású, és csaptam is a homlokomra, mikor kiderült, hogy miért.
Annak ellenére, hogy a szereplőket nem igazán csíptem, mégis piszkálta a csőrömet, hogy mi fog történni, emiatt sosem tudtam hosszabb időre magára hagyni a könyvet. Az igazi hú és há és ó élmény viszont nem volt meg, ezért vonom le azt a fél csillagot.
Érdekes vége van. Lehetne is akár folytatni. De nem biztos, hogy jó ötlet belegondolni, mi jöhet még ezután.
December 14, 2022
Have such a real view in the Hungarian society, how people would react in a similar situation. Interesting topics, ideas, world, future possibility. Not an easy reading book, but a pretty great one.
October 21, 2024
Hú, hát ez egy nagyon különös olvasmányélmény volt, nagyon sokáig tartott, míg az átváltozóban lévő vagy félig-meddig kifajzott lények hosszas és részletes (és több körben újra felbukkanó -- nehogy az olvasó kényelmesen egy percre is elfelejtse, kiknek a sorsáról olvas) leírását meg tudtam szokni. Talán ez a body horror is hozzájárult ahhoz, hogy a történet egyetlen szereplőjét sem lehetett könnyen megkedvelni vagy kicsit azonosulni velük -- az a főszereplő, aki leginkább emberszerű volt a többiek között külsőleg, a legkevésbé volt az érzelmileg és morálisan. Tündérmeseszerű befejezés helyett kijózanító végkifejlet, az egész nagyon elemelt, profin megkomponált sztori volt, mindenféle idealizmus nélkül. Nekem nagyon bejött, bár azt hiszem, kizárt, hogy még egyszer kedvem támadjon beleolvasni.
September 27, 2019
Moskát Anita és a Horgonyhely 2016 nagy felfedezése volt számomra. Lenyűgözött az újszerű látásmód, amit mutatott. Ezért elég nagy várakozással tekintettem az új könyve elé.
Az Irha és bőr (a várakozásoknak megfelelően) nem ajánlott olyan olvasóknak, akik azt a fajta szórakoztató irodalmat kedvelik, amiben el tudnak menekülni a mindennapi problémák elől és nem kell agyalni rajta.
Itt vannak ezek a fajzatok és jogokat követelnek, nem is értem, hogy képzelik? Elég csak kicsit nyitott szemmel járni és tessék, ugye milyen könnyű a fajzatokat más elnevezésekkel helyettesíteni? A karakterek érdekesek és nagyon szerethetők a hibáik ellenére.
Bátran ki merem jelenteni, hogy nekem ez 2019 könyve, és nagyon remélem, hogy egyre többen elolvassák majd és megszeretik ezt a könyvet és azt a stílust, ahogy Anita ír. Simán veri a mostanában népszerű nemzetközi sci-fi/fantasy írókat.
Az Irha és bőr (a várakozásoknak megfelelően) nem ajánlott olyan olvasóknak, akik azt a fajta szórakoztató irodalmat kedvelik, amiben el tudnak menekülni a mindennapi problémák elől és nem kell agyalni rajta.
Itt vannak ezek a fajzatok és jogokat követelnek, nem is értem, hogy képzelik? Elég csak kicsit nyitott szemmel járni és tessék, ugye milyen könnyű a fajzatokat más elnevezésekkel helyettesíteni? A karakterek érdekesek és nagyon szerethetők a hibáik ellenére.
Bátran ki merem jelenteni, hogy nekem ez 2019 könyve, és nagyon remélem, hogy egyre többen elolvassák majd és megszeretik ezt a könyvet és azt a stílust, ahogy Anita ír. Simán veri a mostanában népszerű nemzetközi sci-fi/fantasy írókat.
June 28, 2019
Különös, de nagyon erős könyv.
Bevallom meglepett. Még sosem olvastam Moskát Anitától, így nem tudtam, hogy mire számítsak, de elsősorban a fantasy elemek miatt kezdtem bele a könyvbe. Azonban azt gondolom, hogy azok elhanyagolhatóak voltak a politikai, morális kérdések mellett amit felvetett.
Néhol egyáltalán nem is éreztem fantasynek, annyira valós és emberi volt és annyira ráismertem aktuális helyzetekre.
Bravó.
Bevallom meglepett. Még sosem olvastam Moskát Anitától, így nem tudtam, hogy mire számítsak, de elsősorban a fantasy elemek miatt kezdtem bele a könyvbe. Azonban azt gondolom, hogy azok elhanyagolhatóak voltak a politikai, morális kérdések mellett amit felvetett.
Néhol egyáltalán nem is éreztem fantasynek, annyira valós és emberi volt és annyira ráismertem aktuális helyzetekre.
Bravó.
December 23, 2019
600 oldalas könyv, de végig kreatív, fordulatos és sokszor elgondolkoztató!
July 5, 2020
Továbbra is zseniális.
August 10, 2023
Zseniális ötlet és egy meghökkentő, izgalmas, elgondolkodtató történet. Egyedül a végkifejlettel kapcsolatban van hiányérzetem.
May 20, 2023
To be honest after I've read the plot I was hesitating to start. There was definitely a potential but also a huge risk to become a caricature.
But it was a perfect execution, the characters the viewpoints and so the flow of the story...very well balanced, recommended.
[HU - Kindle]
But it was a perfect execution, the characters the viewpoints and so the flow of the story...very well balanced, recommended.
[HU - Kindle]
June 3, 2021
Bajban vagyok az értékeléssel kapcsolatban. Az első, ami talán torzítja a megítélésem hogy sikerült borzasztóan elnyújtanom az elolvasását. (Bálint ilyet többet ne csinálj) Összességében tetszett az alapötlet, illetve az állati "nézőpont" ilyen részletezettségű bemutatása. Nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy a gettóba zárt fajzatok képe azért eléggé "ismerős" az emberi történelemből. További pozitívum hogy enélkül a könyv nélkül sosem tudom meg hogy léteznek bóbitás karakarák és lábatlan kuszmák 😁Viszont nekem a végére kicsit kifulladt, illetve az író - főleg átváltozások körüli - meglehetősen naturalista (néhol már kissé gusztustalan) leírásai sokak lettek. Emellett a teljes hosszhoz képest viszonylag gyorsan, picit talán elnagyolva van vége. Úgyhogy nálam ez így összesen 3 pontot ért.
September 12, 2022
"Nem választok a fajzatok és a sapiensek közt, mert nekem nem ez számít. Az életet választom. És nem számít, kinek az élete, ugyanúgy dolgozni fogok érte."
Hol is kezdjem...a múlt havi közös könyv volt, mostanáig ültem rajta,de véletlenül sem azért, mert ne tetszett volna. Sőt, nagyon sokszor le kellett tennem egy kicsit, mert emésztettem, amit addig olvastam, beszippantott ez a világ. Teljesen kívül esett a komfortzónán, féltem is tőle egy kicsit, hogy az én ízlésemnek sok lesz a jóból, de hála a jó égnek, minden előzetes kétkedő gondolatom alaptalan volt.
Képzeld el, hogy a hazádban éppen olyan emberek élnek, amilyen te is vagy. Képzeld el, hogy ha kimész az erdőbe, vagy felnézel az égre, ugyanazokat az állatokat látod, amiket már ismersz. Idilli, ugye? És most képzeld el, hogy az ember, aki elmegy melletted az utcán, a ruhája alatt nem biztos, hogy ember. Az őznek, amelyik kimegy eléd az úttestre, cipő van a lábán. Morbid, igaz? Ebbe a Magyarországba vezet be minket Moskát Anita Zsoldos Péter - díjas regénye, ahol együtt él sapiens és fajzat. Az egyik undorral, lenézéssel tekint a másikra, a másik jogokat szeretne, normális életet a gettón kívül - már amennyire normálisnak lehet nevezni mondjuk egy haltestű, emberfejű fajzat körülményeit -.
Annak ellenére, hogy nem szeretek politikát vinni semmibe, amibe nem kell, megmondom őszintén, bizony nagyon sok aktuális asszociációm lett olvasás közben. Az ember idegenkedik, fél, undorodik a fajzattól, aki nem olyan mint ő, tehát kevesebb, alávalóbb is. A fajzat se nem ember, se nem állat, nincsenek jogai, nem tartozik sehová. Számomra ezt megélni a lapokon keresztül sokkal nyomasztobb volt, mint arról olvasni, hogy néz ki egyik-másik fajzat. Bárminemű kirekesztés, előítélet sokkal rémisztőbb egy társadalom egészére nézve, mint a deformitások. Az áthallásoktól, amiket Anita gyönyörűen becsomagolt sokkal inkább futkosott rajtam a hideg, mint a teremtés horrorisztikus folyamatától. "Oly korban éltem én e földön.."..
A szereplők között akad mindenféle figura, szerethető, utálható, közömbös. Ember, fajzat, teremtő. Talán furcsának tűnik majd, de én velük kapcsolatban nem tudtam olyan érzelmeket felépíteni, ahogy általában olvas az ember. Nincs olyan, akit csak szeretek, csak utálom, mintha a történet szempontjából mindegy lett volna, hogy tíz karaktere van, vagy ötszáz. Szinte alig vannak markáns dolgok, amiket az egyes szereplőkhöz tudnék kötni, egyszerűen a történet vitt magával, kívül estem a szereplők sorsán. Akkor is élveztem volna a könyvet, ha egy fia párbeszéd nincs benne, csak tömény leírás 600 oldalon. Ez a képzelt világ, ez a társadalmi berendezkedés annyira szürreális, hogy már önmagában annak az olvasását élveztem, ahogy ezt Anita felépítette.
Bátran merem a hozzám hasonló olvasóknak is ajánlani, akik egyébként lehet, hogy messziről elkerülnék ezt a könyvet, mert ahogy ez a világ kinéz, bárkit képes beszippantani egy másodperc alatt. Egyedül a vége miatt vontam le egy fél csillagot, az nekem olyan faramuci. Teljes egészében nagy flow - élmény volt, örülök, hogy megismertem ezt a könyvet is.
Hol is kezdjem...a múlt havi közös könyv volt, mostanáig ültem rajta,de véletlenül sem azért, mert ne tetszett volna. Sőt, nagyon sokszor le kellett tennem egy kicsit, mert emésztettem, amit addig olvastam, beszippantott ez a világ. Teljesen kívül esett a komfortzónán, féltem is tőle egy kicsit, hogy az én ízlésemnek sok lesz a jóból, de hála a jó égnek, minden előzetes kétkedő gondolatom alaptalan volt.
Képzeld el, hogy a hazádban éppen olyan emberek élnek, amilyen te is vagy. Képzeld el, hogy ha kimész az erdőbe, vagy felnézel az égre, ugyanazokat az állatokat látod, amiket már ismersz. Idilli, ugye? És most képzeld el, hogy az ember, aki elmegy melletted az utcán, a ruhája alatt nem biztos, hogy ember. Az őznek, amelyik kimegy eléd az úttestre, cipő van a lábán. Morbid, igaz? Ebbe a Magyarországba vezet be minket Moskát Anita Zsoldos Péter - díjas regénye, ahol együtt él sapiens és fajzat. Az egyik undorral, lenézéssel tekint a másikra, a másik jogokat szeretne, normális életet a gettón kívül - már amennyire normálisnak lehet nevezni mondjuk egy haltestű, emberfejű fajzat körülményeit -.
Annak ellenére, hogy nem szeretek politikát vinni semmibe, amibe nem kell, megmondom őszintén, bizony nagyon sok aktuális asszociációm lett olvasás közben. Az ember idegenkedik, fél, undorodik a fajzattól, aki nem olyan mint ő, tehát kevesebb, alávalóbb is. A fajzat se nem ember, se nem állat, nincsenek jogai, nem tartozik sehová. Számomra ezt megélni a lapokon keresztül sokkal nyomasztobb volt, mint arról olvasni, hogy néz ki egyik-másik fajzat. Bárminemű kirekesztés, előítélet sokkal rémisztőbb egy társadalom egészére nézve, mint a deformitások. Az áthallásoktól, amiket Anita gyönyörűen becsomagolt sokkal inkább futkosott rajtam a hideg, mint a teremtés horrorisztikus folyamatától. "Oly korban éltem én e földön.."..
A szereplők között akad mindenféle figura, szerethető, utálható, közömbös. Ember, fajzat, teremtő. Talán furcsának tűnik majd, de én velük kapcsolatban nem tudtam olyan érzelmeket felépíteni, ahogy általában olvas az ember. Nincs olyan, akit csak szeretek, csak utálom, mintha a történet szempontjából mindegy lett volna, hogy tíz karaktere van, vagy ötszáz. Szinte alig vannak markáns dolgok, amiket az egyes szereplőkhöz tudnék kötni, egyszerűen a történet vitt magával, kívül estem a szereplők sorsán. Akkor is élveztem volna a könyvet, ha egy fia párbeszéd nincs benne, csak tömény leírás 600 oldalon. Ez a képzelt világ, ez a társadalmi berendezkedés annyira szürreális, hogy már önmagában annak az olvasását élveztem, ahogy ezt Anita felépítette.
Bátran merem a hozzám hasonló olvasóknak is ajánlani, akik egyébként lehet, hogy messziről elkerülnék ezt a könyvet, mert ahogy ez a világ kinéz, bárkit képes beszippantani egy másodperc alatt. Egyedül a vége miatt vontam le egy fél csillagot, az nekem olyan faramuci. Teljes egészében nagy flow - élmény volt, örülök, hogy megismertem ezt a könyvet is.
November 5, 2024
Valahogy az segített rajta, hogy többször is letettem pihenni. Vagy a ritmusa nem volt jó vagy nem is tudom, de nem ragadott magával, nem éreztem azt, hogy olvasnám tovább, inkább telített újra meg újra. Ez lehet az én hibám, ezért maradt volna a 4 csillag. Pedig az elején hatalmas szerelemnek indult.
Először a karaktereken éreztem, hogy többüket is borzasztó nehezen tudom elviselni, mert annyira ki vannak élezve egyetlen személyiségjegyre.
Másrészt a változás nem feltétlen egyenlő a fejlődéssel, ezt figyelembe véve én nem beszélnék fejlődő karakterekről.
Némely csavart kényszeresnek éreztem már a végére, legyen még egy, mert kéne még 10 oldal. Emiatt a lezárásokkal sem tudtam megbékélni.
Túl sok akart lenni de nem a megfelelő eszközkészlettel valósította meg a többet.
A legapróbb, bár nekem mint magyar fájó pont, hogy semmit sem adott hozzá az, hogy Magyarországon játszódik.
Néha oda volt írva, hogy Budapest, de így minek?! Annyi lehetőség lenne a kultúránk vagy az országunk belecsempészésében. Pont azt érzem, mint sok más dologgal - legyen mert jó lesz az úgy benne... de céltalan.
Így visszautalva és átgondolva mégsem marad a 4 csillag. Sajnálom.
Először a karaktereken éreztem, hogy többüket is borzasztó nehezen tudom elviselni, mert annyira ki vannak élezve egyetlen személyiségjegyre.
Másrészt a változás nem feltétlen egyenlő a fejlődéssel, ezt figyelembe véve én nem beszélnék fejlődő karakterekről.
Némely csavart kényszeresnek éreztem már a végére, legyen még egy, mert kéne még 10 oldal. Emiatt a lezárásokkal sem tudtam megbékélni.
Túl sok akart lenni de nem a megfelelő eszközkészlettel valósította meg a többet.
A legapróbb, bár nekem mint magyar fájó pont, hogy semmit sem adott hozzá az, hogy Magyarországon játszódik.
Néha oda volt írva, hogy Budapest, de így minek?! Annyi lehetőség lenne a kultúránk vagy az országunk belecsempészésében. Pont azt érzem, mint sok más dologgal - legyen mert jó lesz az úgy benne... de céltalan.
Így visszautalva és átgondolva mégsem marad a 4 csillag. Sajnálom.
This entire review has been hidden because of spoilers.
July 18, 2020
Azt a kutya mindenit! Vagyis őz mindenit!
A Horgonyhely is zseniális ötlet volt (nekem túl sötét), hát ez is. Pedig ha tulajdonképpen belegondolunk, maga az alap, hogy félig ember, félig állat lények valamiképp létezzenek, nem új, ott van már a görög mondákban, és ott van napjaink szinte összes rajzfilmjében. Mégis olyan eszméletlenül ki van gondolva, kerek a világ, a sztori,a hősök… talán ez a kulcs: minden szereplő hős a maga módján. MA elérte, hogy mindegyiknek igazán a bőre alá kerüljünk és átérezzük, milyen lehet őzlélekkel lakni egy panel hetedik emeletén, bárány mentalitással hadvezérré nőni és sereget vezetni.
Rengeteg kérdést felvet ez a regény, ami külön plusz pont, és én imádtam, hogy itthon vagyunk.
Tessék, ez fantasy. Nincsenek középkori várak meg birodalmi harcok, nem egy kellemesen távolinak elképzelt világban kell végignézni mások konfliktusait, hanem szó szerint a házunk táján üti fel fejét a felfoghatatlan, erre tényleg válasz kell, megoldás kell, ebbe tényleg belepusztulunk.
Sokat vártam ettől a könyvtől és rengeteget kaptam.
Köszönöm :)
A Horgonyhely is zseniális ötlet volt (nekem túl sötét), hát ez is. Pedig ha tulajdonképpen belegondolunk, maga az alap, hogy félig ember, félig állat lények valamiképp létezzenek, nem új, ott van már a görög mondákban, és ott van napjaink szinte összes rajzfilmjében. Mégis olyan eszméletlenül ki van gondolva, kerek a világ, a sztori,a hősök… talán ez a kulcs: minden szereplő hős a maga módján. MA elérte, hogy mindegyiknek igazán a bőre alá kerüljünk és átérezzük, milyen lehet őzlélekkel lakni egy panel hetedik emeletén, bárány mentalitással hadvezérré nőni és sereget vezetni.
Rengeteg kérdést felvet ez a regény, ami külön plusz pont, és én imádtam, hogy itthon vagyunk.
Tessék, ez fantasy. Nincsenek középkori várak meg birodalmi harcok, nem egy kellemesen távolinak elképzelt világban kell végignézni mások konfliktusait, hanem szó szerint a házunk táján üti fel fejét a felfoghatatlan, erre tényleg válasz kell, megoldás kell, ebbe tényleg belepusztulunk.
Sokat vártam ettől a könyvtől és rengeteget kaptam.
Köszönöm :)
December 25, 2019
A Horgonyhely után tudtam, hogy amint kezembe kerül a szerző következő műve, mindent félretéve vetem bele magam. Nem is bánom, hogy így lett.
A történet ezúttal is eredeti, a karakterek kiválóak, nincsenek tisztán pozitív vagy negatív szereplők, mindenkinek megvan a maga motivációja és gyengesége is. Maga az írás minősége is sokkal kiforrottabb, valamint nagyon szépen megy az építkezés, gyakoriak az elejtett információk, amelyekből lassan kerülnek a helyükre a kirakó darabkái.
Mindezek mellett viszont egy leheletnyit talán hosszabb az indokoltnál, valamint hiába a sokkal kiforrottabb stílus, nem találtam meg benne a zsenialitásnak azt a szikráját, ami a Horgonyhelyet annyira emlékezetessé tette a számomra.
A történet ezúttal is eredeti, a karakterek kiválóak, nincsenek tisztán pozitív vagy negatív szereplők, mindenkinek megvan a maga motivációja és gyengesége is. Maga az írás minősége is sokkal kiforrottabb, valamint nagyon szépen megy az építkezés, gyakoriak az elejtett információk, amelyekből lassan kerülnek a helyükre a kirakó darabkái.
Mindezek mellett viszont egy leheletnyit talán hosszabb az indokoltnál, valamint hiába a sokkal kiforrottabb stílus, nem találtam meg benne a zsenialitásnak azt a szikráját, ami a Horgonyhelyet annyira emlékezetessé tette a számomra.
May 26, 2019
Both Moskát's prose and the story are breathtaking. On the first few pages, the story resembles the film District 9 with the non-human creatures in the ghetto, but it soon turns out that Moskát has different questions. She is tiptoeing around the boundary between human and non-human in terms of biology, culture, conventions, and law, and is also interested in the nature of creation. The storyline is plausible, Moskát is good at showing that neither chimeras or humans are unified, and how noone can control what is happening. All this with beautiful prose that often borrows words and metaphors from biology and ecology.
I hope it will be translated into English sometime.
I hope it will be translated into English sometime.
March 10, 2020
Remek az otlet, szep a kidolgozas.
Az alternativ Magyarorszag mar mar Veres Attilai kidolgozottsaggal lebeg a szurrealis es az unalomig ismert kozott.
Nagyon szeretnek 5 csillagot adni, mert a karakterek erthetok es izgalmasak, a fajzatok leirasat szinte sosem unja meg az ember es a befejezes is kielegito. A Kirill fele mesek mindig adnak egy kulonleges betekintest a vilagba.
Ellenben neha tempo inkonzisztenciak vannak, sokszor lelassul a regeny hogy aztan rohamosan valtozzon a tortenet. Ugy erzem ezt a 608 oldalt azert 450bol is le lehetett volna hozni.
Osszessegeben szuper, a modern magyarok tovabbra sem okoznak csalodast - nagy kedvem van elolvasni a Horgonyhelyet is Anitatol.
Az alternativ Magyarorszag mar mar Veres Attilai kidolgozottsaggal lebeg a szurrealis es az unalomig ismert kozott.
Nagyon szeretnek 5 csillagot adni, mert a karakterek erthetok es izgalmasak, a fajzatok leirasat szinte sosem unja meg az ember es a befejezes is kielegito. A Kirill fele mesek mindig adnak egy kulonleges betekintest a vilagba.
Ellenben neha tempo inkonzisztenciak vannak, sokszor lelassul a regeny hogy aztan rohamosan valtozzon a tortenet. Ugy erzem ezt a 608 oldalt azert 450bol is le lehetett volna hozni.
Osszessegeben szuper, a modern magyarok tovabbra sem okoznak csalodast - nagy kedvem van elolvasni a Horgonyhelyet is Anitatol.
November 7, 2021
Nagyon régóta szemeztem most már Moskát Anitával, és elsősorban ez a könyve került a elém. Ezért nagyon boldog voltam, hogy pár hónappal azután, hogy megvettem, Booktube Könyvklub közös könyv lett, így el is olvastam.
Tudtam, hogy nem lesz vidám történet, azért is halogattam, és többek között ezért olvastam két héten keresztül. Félreértés ne essen, ez nem volt rossz könyv, sőt! Csupán sokszor meg kellett állnom az olvasással, hogy megemésszem az eseményeket.
A figyelmemet végig fenntartotta a regény, és sosem untatott, mégis le-le kellett tennem, hogy erőt gyűjtsek a folytatáshoz.
Brutális könyv és brutális történet. Abszolút megérte elolvasni, és ezek után az írónő többi könyvét is a radaromra veszem, csak előtte gyűjtök egy kis lelki erőt, mert érzem, hogy durva utazás lesz a következő is. :D
És itt van hozzá egy közös Booktube Könyvklub élő, ahol részletesebben megvitatjuk a kötetet: https://youtu.be/yYq7fHmIzgw
Tudtam, hogy nem lesz vidám történet, azért is halogattam, és többek között ezért olvastam két héten keresztül. Félreértés ne essen, ez nem volt rossz könyv, sőt! Csupán sokszor meg kellett állnom az olvasással, hogy megemésszem az eseményeket.
A figyelmemet végig fenntartotta a regény, és sosem untatott, mégis le-le kellett tennem, hogy erőt gyűjtsek a folytatáshoz.
Brutális könyv és brutális történet. Abszolút megérte elolvasni, és ezek után az írónő többi könyvét is a radaromra veszem, csak előtte gyűjtök egy kis lelki erőt, mert érzem, hogy durva utazás lesz a következő is. :D
És itt van hozzá egy közös Booktube Könyvklub élő, ahol részletesebben megvitatjuk a kötetet: https://youtu.be/yYq7fHmIzgw
September 7, 2021
Nagyon érdekes történet volt ez.
És megdöbbentő.
Egy dolog, hogy mi az alapsztori, és másik dolog pedig, hogy ezen túlmenően sokkal többről szól. Sokkal többről.
A végletekig kiélezett konfliktus hurrikánként vonul végig a könyvön, fenntartva az olvasó érdeklődését, ugyanakkor, nekem, szubjektíve, néha nagyon belassult; voltak részek, melyek simán kihagyhatók lettek volna, és akkor az események is jobban pörögtek volna.
Ettől függetlenül is remek volt a könyv, sok-sok gondolatot ébreszt olvasás közben.
Érdemes belevágni az Irha és bőr kalandjába!
És megdöbbentő.
Egy dolog, hogy mi az alapsztori, és másik dolog pedig, hogy ezen túlmenően sokkal többről szól. Sokkal többről.
A végletekig kiélezett konfliktus hurrikánként vonul végig a könyvön, fenntartva az olvasó érdeklődését, ugyanakkor, nekem, szubjektíve, néha nagyon belassult; voltak részek, melyek simán kihagyhatók lettek volna, és akkor az események is jobban pörögtek volna.
Ettől függetlenül is remek volt a könyv, sok-sok gondolatot ébreszt olvasás közben.
Érdemes belevágni az Irha és bőr kalandjába!
February 24, 2025
Ezzel a könyvvel próbáltam magam visszakényszeríteni a papíron olvasásra és így nagyon hosszan elhúzódott, de meg is érte és a végére a kötet kézbevétele is egyszerűbbé vált.
Néhol hullámzik a nagyon realista és a meseszerű között, néhol ott is ahol talán ez nem teljesen szándékos, de összességében remek.
A Fekete Bárány karakter volt az ami kicsit sablonosabb, mesegonoszosabb volt, mint ami igazán jól esett volna.
Néhol hullámzik a nagyon realista és a meseszerű között, néhol ott is ahol talán ez nem teljesen szándékos, de összességében remek.
A Fekete Bárány karakter volt az ami kicsit sablonosabb, mesegonoszosabb volt, mint ami igazán jól esett volna.
November 6, 2019
This book is amazing. Hearth-stopping, gut-wrenching, amazingly intelligent and grose. Grabs your throat and do not let away. I will look after the writer's other works for sure.
December 7, 2020
Kivételes könyv
March 10, 2021
Hyperrealist speculative fiction. It covers lots of serious topics, covers them well. Ufortunately the story is a bit too slow for genre writing. I'd say it's rather literary fiction.
September 17, 2022
Nincsenek szavak, mennyire tetszett! A legreálisabb fantasy, amit valaha olvastam.
Displaying 1 - 30 of 33 reviews