Háy János (író, költő) 1960. április elsején született Vámosmikolán. Orosz-történelem szakot végzett Szegeden, esztétikát az ELTE-n. 1989-től 2004-ig kiadói szerkesztőként dolgozott (Holnap, Pesti Szalon, Palatinus). Régésznek készült, de első ásatása során véletlenül feltárta kedvenc kutyájának maradványait. Ezt követően figyelme egyre inkább a rock-zenére irányult. 1982-ben azonban egy kudarcba fulladt zenekar alapítási kísérlet után felhagy a zenével. Ezidőtől publikál irodalmi műveket. Versek, novellák és regények mellett számos rajza is megjelent. Budapesten él. Van gyermeke (kettő), felesége (egy). Olyan, mint mindenki.
Nemrég fedeztem fel, hogy szívesen hallgatom Háy Jánost beszélni, és ez jót szokott jelenteni, azt, hogy olvasni is jó lesz. De nekem valahogy mégsem. Talán nem ez a legjobb válogatás, a szereplők életkora fűzi lánccá a novellákat, és ez a koncepció mintha a minőség rovására ment volna, vagy talán csak túl kegyetlennek látszik így az élet ezen a szemüvegen át. Az biztos, hogy az eleje nagyon megviselt, hetekre félreraktam egy-egy novella után, de végül mindig visszatértem. Úgy sejtem, tíz év múlva a közepe fog majd letaglózni - ha újra olvasom. De talán nem, vagy nem ezt tőle. Jobbszeretem, ha a történetek végén van legalább egy résnyi kis napsugár.
Senkinek sem ajánlanám a könyvet, hacsak nem akar depresszív, vagy inkább azt mondom életunt, kiábrándult novellákat olvasni. Fogalmam sincs, miért kattant rá a szerző ennyire a válás témájára, de a novellák 95%-a vagy egy szerető, vagy egy házastársát megcsaló, vagy egy megcsalt nézőpontjából szól, vagy többől egyszerre. A lényeg, hogy itt senki sem boldog, mindenki csak hazudik magának és a "szeretteinek", mert persze szeretni igazán már senki sem tud, és mindenkinek kudarcba fullad az élete, és mindenki dühös és haragos, de minimum szomorú. Szóval nem ajánlanám senkinek, és őszintén szólva magam sem tudom, miért nem hagytam abba közben, mert végig azt nézegettem, mennyi van még. Valószínűleg azért olvastam végig, mert egyrészt ha már elkezdtem, befejezem, másrészt olyan kicsi a könyv, hogy azt gondoltam, csak be tudom fejezni gyorsan - de nem volt könnyű, elhúzódott, és minden egyes fejezetvégnél örültem, ha az csak pár sort foglalt el az aktuális oldalon. Szóval aki Háyt olvasna, az ne ezt a könyvét válassza, mert nagyon nehéz azonosulni vele, ha az ember még nem ábrándult ki teljesen saját magából és az emberekből úgy általában.
Elég szenvedős volt ez az olvasás, pedig novellát általában könnyen olvasok, visz a lendület. Hát, itt nem találtam meg a lendületet, sőt, döcögött sok szöveg az egykaptafa történetekből. Nem igazán találtam semmit, ami akár ismerős lett volna, olyat, ami megérintett pláne nem. A történetek valahogy mindig ugyanarra futnak ki: az élet sz@r, a házasélet nagyon sz@r, de szeretőnek lenni még sz@rabb és hát persze lakáshitele is van mindenkinek, ami felér egy halálos ítélettel. A karakterek nekem nagyon sztereotipikusak voltak, hiába próbált hozzájuk Háy érzékenyen közelíteni. Szóval ez volt az első és ez lesz az utolsó könyvem tőle.
Az elsőt amit Háy Jánostól olvastam, de valószínűleg nem ez lesz az utolsó. Nem azért mert annyira tetszett összegészében a könyv, hanem mert volt egy-két novella, amik tényleg megfogtak. Személyes kedvenc határozottan a Sztreccs, még szép, hogy ez a kötet cím is lett. 60-70% válásos, megcsalásos, szeretőkről...ha még hiszel egy kicsit is a szerelemben, nem biztos, hogy a legjobb választás, bár a kötet eleji novellákért megéri. A stílus különleges, a hangulat borús, a hatás maradandó(nem csak rossz értelemben).
Borzalmasan depresszív, egy novellánál többet nem tudtam elolvasni egyszerre, ezért nagyon lassan haladtam vele. A novellák változó színvonalúak, valamelyik nagyon megérintett, valamelyik semmit sem mozgatott meg bennem, csak rossz közérzetem lett tőle.