Kő ​hull apadó kútba

by Szilágyi István

Komor, ​baljós hangulatú hegyek között fekszik Jajdon, a nevében is fájdalmas város. Egy asszony minden éjjel köveket gyűjt kosarába, és a kútba önti súlyos terhét. Vállát, kezét sebek borítják, de a már régen kiszáradt kút egyre követeli az áldozatot. Ilka csak akkor nyugodhat meg, ha sikerül teljesen betemetnie a tátongó mélységet, és vele együtt az egész múltat: szüleinek korai halálát, a város minden lakója iránt érzett ellenszenvét, és a környezetében szokatlan és titkos kapcsolatát egy nála jóval szegényebb, családos férfival. Ilka sajátos vezeklése mégsem hoz feloldozást: sorsa menthetetlenül tragédiába torkollik. A történet a huszadik század első felében, a nagy kivándorlások idején játszódik, és egy nem mindennapi bűntény mozgatja a főszereplőt – de mindenki lelkét elkövetett vagy elkövetni vélt, titkos bűnök mérgezik. Feloldhatatlan ellentét van a jajdoni polgárok és a hegyeken élő parasztok között, mintha csak az Ókori spártaiak és „körüllakók” elevenednének meg Erdélyben. De öröknek tűnő a feszültség polgár és kereskedő, paraszt és városlakó, gazdag és nincstelen között; eközben Jajdon is lassan, de megállíthatatlanul halad a pusztulás, az enyészet felé.

616 pages, Hardcover

First published January 1, 1975

Reviews

[Angel Hardi]

The best book ever! Hilarious plot, absolutely stunning use of language.

[Csongor]

Mily csodálatos is lenne, ha az ember nem próbálná örökéé cselekvéssel tagadni tehetetlenségét;mert ezt teszi, mikor vergődéssel, magarontással tiltakozik ellene. 9.old.

Néha a letűnt időt hisszük boldogabbnak. Néha teljesebbnek az elkövetkezőt. Ám ezekből épp a sajátunk az, amely kirekeszt. Talán ezért igyekszünk jelenünk szakadozó rezzenéseiben nem figyelni a pillanatnak sem tökéletlen, sem befejezetlen voltára. Mert nem akarjuk elvéltnek érezni a mindenori jelen pillanatot. Hiszen az, hogy az elmúlt idő egyben befejezz pillanatok özöne, s hogy az elkövetkező tökéletesíthet önmagán, nem oldoz fel jelenben éles elkerülhetetlensége alól. Ez a kényszerűség ugyankkor el is állja a más időbe kívánkozás útját, hogy ne érezzük a lét szerencsétlenjeinek magunkat, amiért ez és nem más életünk ideje.

A szépségen lehet rontani, de a csúnyát nem hinném, hogy a festő meg tudja szépíteni.

És gondolom, azt sem éntőlem hallja bátya először, hogy a másik szerelmében mindig önmagunkat ünnepeljük, és önmagunkat utáljuk ugyanakkor. 117. old.

Télen az utcai ablakok üvege mögött álldogáltak, arcvonásaik belemosódtak a szobák barna hátterébe, olyanok voltak, mint megfakult dagerrotípiák. A későbbi évtizedekben aztán különösen egy-egy kiadósabb háború után, utcahosszat töltötték ki ablakkereteket - mintha a házak falára lettek volna aggatva - ezek a megkopott, magányos dagerrotípiák.

[Krisztina Sardi]

A legújabb kötet, a Katlanváros helyett.

[Ildiko Huszar]

Első lapjától az utolsóig mélyen nyomasztó. F