Jump to ratings and reviews
Rate this book

Budapesti ​skizo

Rate this book
Hazai ​Attila koránál fogva is pontosan tudhatja, hogyan zajlik a mai „huszasok-harmincasok” generációjának értelmiségi élete. Most megjelent kötetének címe (Budapesti skizo) és szerkezete Bret Easton Ellis, amerikai író 1991-ben megjelent regényére, az Amerikai psychora (9422161) rímel. Ahogyan Ellis botrányregénye, úgy Hazai műve is az „emberalatti” világot, a tudat legmélyén felgyülemlett „sötétséget” vetíti ki (az amerikai minta véres brutalitása nélkül). ; Az író a magyar egyetemista értelmiség, a huszonévesek mindennapjaiba vezet el. A regény főszereplője – a sokáig Amerikában élt, majd hazatelepült – Feri, aki hol füves cigarettával, hol speedezéssel próbálja egyhangú hétköznapjait színesíteni. Krisztina a barátnője, kedves szerető gondoskodással veszi körül a fiút, aki egyre jobban beleszeret a lányba. Olyannyira, hogy annak kérésére le akar szokni a narkotikumokról is. Kettejük és a társaság „szövegelésével” remekül érzékelteti a szerző, hogy milyen a szinte kizárólag metakommunikációra épülő anti-beszéd, azokban a részekben pedig, ahol Feri a speed hatása alatt fejből mondja el készülő regényének történetét, azt, hogy milyen az igazi alak- és történetteremtő írói nyelv. Az üres pótcselekvések kábítószertől ködös világában azért pontosan érzékelhető egy másik – szintén valóságos – sík is, ahol az igazi beszélgetések igazi problémákról, nagyon is élően zajlanak. A fiatal szerző sikert ígérő könyve, igényesen és átgondoltan megkomponált, filozofikus mélységekbe hatoló mű. – Az egyetemisták, fiatal értelmiségiek fogják keresni.

358 pages, Hardcover

First published January 1, 1997

3 people are currently reading
34 people want to read

About the author

Attila Hazai

8 books2 followers

Ratings & Reviews

What do you think?
Rate this book

Friends & Following

Create a free account to discover what your friends think of this book!

Community Reviews

5 stars
6 (20%)
4 stars
13 (43%)
3 stars
9 (30%)
2 stars
1 (3%)
1 star
1 (3%)
Displaying 1 of 1 review
Profile Image for Kuszma.
2,863 reviews290 followers
August 1, 2020
„- Egyébként – mondta Feri – sokszor van, hogy hosszasan gondolkodom dolgokon, meg néha konkrét történetek jutnak eszembe, mondjuk egy film, regény meg ilyen dolgok. Kitalálom őket, és aztán nincs kedvem leírni. Nem akarok órákat azért üldögélni, hogy leírjam azt, ami már úgyis megvan a fejemben. Mi a fenének vacakoljak rajta órákat, ne bulizhassak, ne utazzak azért, hogy mások is el tudják olvasni, amit már úgyis kitaláltam. Ezt leszámítva talán lehetnék író – töprengett Feri.”

Az olvasó, aki egy Trainspotting-szerű száguldó drogregényre számít, alighanem úgy véli, Hazainak is inkább csak fejben kellett volna megírnia ezt a könyvet. Ennek az olvasónak (bizonyos aspektusból) igaza van, mert a könyv, ha úgy vesszük: unalmas. Ugyanakkor ennek az olvasónak nincs igaza, ha azt mondja, ez a könyv zavaros. Mert nem az, épp ellenkezőleg: nagyon következetesen, átgondoltan megy arra, amerre menni akar, és ami alkalmasint tök más hely, mint ahová az olvasó szíve szerint haladna.

Hazai hőse Feri, aki speeddel és hasissal színesíti mindennapjait. Néha kiesik neki ez-az, majdnem szívrohamot kap szex közben, de azért (feltéve, ha van benne elég speed meg hasis) boldog. Istentelenül és igazán boldog. Van egy remek barátnője, akivel cseverészhet erről-arról, vannak ismerősei, akik meglátogatják, és persze van miből speedet meg hasist vennie. A regény tulajdonképpen nem más, mint Feri néhány napjának hű krónikája, azon beszélgetések dokumentációja, amelyeket Feri és környezete folytat, plusz belelátunk Feri fejébe is, ahol aztán zajlik az élet, pláne, ha pörög benne a szer. No most Feri meggyőződése, hogy az a pörgés a fejben valami végtelenül spirituális és kreatív dolog, igazi agyalapi orgazmus, Hazai pedig megkísérli pontosan rekonstruálni ezt. A végeredmény pedig egy tényleg – mondjuk így, leegyszerűsítően – unalmas szöveg. De tudatosan az. Mert ami egy drogossal történik, az csak felületesen nézve érdekes, valójában nem több, mint egy olyan macska, ami a saját farkát kergeti a végtelenségig és még tovább. Ezt a macskát nézni pedig rövid ideig szórakoztató, de egy teljes regényidőn át – khm, nem különösebben. Akadnak ugyan meglepő húzások - az aprólékos pornográf leírások, a vendégszövegek, no és persze a végére applikált "regény a regényben" -, de a feltűnő mégis az egész koncepció monotonitása.

Mokány kis szöveg. Magyar prózában sosem látott elképzelések szülték, amelyeket Hazainak van bátorsága elvinni a falig. Minden látszólag testidegen eleme egyfelé mutat, egyetlen célnak van alávetve, ami nem más, mint Feri agyának körberajzolása. Nem tetszik majd mindenkinek, az hót ziher. De nagyon hálás vagyok azért, hogy megszületett.
Displaying 1 of 1 review

Can't find what you're looking for?

Get help and learn more about the design.