What do you think?
Rate this book
Én meg az Ének - behúzott szárnyú felfelé zuhanás
már átlátok rajtam de nem látok belém
én egy univerzális gondolkodóval élek aki folyton
boldogabb akar lenni, és nem érti meg,
hogy ez nem így működik nem ilyen egyszerű
és folytatnám még tovább is van de félbeszakít
és azt mondja hogy ez az élet szerinte annyira egyszerű
(hiperkarma )
A hiperkarma zenekar énekesének-frontemberének-szövegírójának pályája igen tanulságos az idén negyvenhárom éves Bérczesi Róbert élete egy poklokat megjárt, erősen magának való fiatalember sajátságos küzdelmeinek története. Nem csupán a kábítószerekkel démoni csatát vívó tehetséges művész élettörténete bontakozik ki, de korrajzot is kapunk. Egy alföldi kis tanyától a Mecsekig, majd a pezsgő Budapestig utazunk, háttérnek pedig ott a kései Kádár-kor, majd a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország. Rengeteg szórakoztató, sokszor meghökkentő anekdotát olvashatunk filmekről, zenékről, zenészekről, miközben bepillantást nyerhetünk egy nagyra hivatott zseni alkotóműhelyébe.
Nem csak rajongóknak!
én egy univerzális gondolkodóval élek aki folyton
boldogabb akar lenni, és nem érti meg,
hogy ez nem így működik nem ilyen egyszerű
és folytatnám még tovább is van de félbeszakít
és azt mondja hogy ez az élet szerinte annyira egyszerű
(hiperkarma )
A hiperkarma zenekar énekesének-frontemberének-szövegírójának pályája igen tanulságos az idén negyvenhárom éves Bérczesi Róbert élete egy poklokat megjárt, erősen magának való fiatalember sajátságos küzdelmeinek története. Nem csupán a kábítószerekkel démoni csatát vívó tehetséges művész élettörténete bontakozik ki, de korrajzot is kapunk. Egy alföldi kis tanyától a Mecsekig, majd a pezsgő Budapestig utazunk, háttérnek pedig ott a kései Kádár-kor, majd a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország. Rengeteg szórakoztató, sokszor meghökkentő anekdotát olvashatunk filmekről, zenékről, zenészekről, miközben bepillantást nyerhetünk egy nagyra hivatott zseni alkotóműhelyébe.
Nem csak rajongóknak!
335 pages, Hardcover
First published January 1, 2019
4 people are currently reading
32 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 7 of 7 reviews
Read
June 3, 2020Disclaimer: ez nem könyvértékelés.
Ha valaki megkérdezné, mik a kedvenc zenekaraim (érdekes, harminc felett ez a kérdés mintha valahogy jelentőségét vesztené - pedig!), melyik bandák tették rám a legnagyobb hatást fiatalabb éveimben, nem a hiperkarma lenne az első, ami eszembe jut.
Februárban, amikor még létezett a koncertek intézménye, elmentem a húszéves szülinapi koncertjükre az Arénába. Akkor fogtam fel valamit. Húsz év. Én 2002 óta ismerem és szeretem a zenekart. Az 18 év. Majdnem húsz. Az elmúlt majd' két évtizedet ezzel a zenekarral töltöttem, és előbb ismertem, mint a későbbi, életmeghatározó kedvenceimet.
Talán azért nem soroltam soha a legnagyobb favoritok közé őket, mert ők egyszerűen csak ott voltak. Voltak. Ha megkérdezik, mi a kedvenc helyed, te sem az otthonodat mondod, nem?
2002, Kismaros - egy alkoholgőztől és megkérdőjelezhető döntésektől hemzsegő, kísérletezgető hangulatú tábor, álmatag, álmodozó, cigifüstbe burkolózó, mindig valamilyen szerelmi dráma közepette leledző művészarcokkal. Tőlük hallottam először ezeket a számokat, és talán mindig is összefüggött ezzel az életérzéssel ez a zenekar.
Kérdőjel, Zöld Pardon - ezek a számok olyan szinten a részemmé váltak, mint a szülővárosom vagy a családi, belső poénok. Én vagyok, más nem érti. Persze ezeket a számokat többezer ember érti még rajtam kívül. (Vagy érteni véljük, mindenki a saját értelmezésével.)
Mi vagyunk a hiperkarma generáció. Sosem váltunk olyan generációvá, mint a kispálosok például, talán a zenekar és annak frontembere jellegéből fakadóan. Nem épült a zenekar köré összetartó rajongói közösség, de egészen biztos vagyok benne, hogy aki a 2000-es évek elején forgott magyar alter körökben, az tudja, miről beszélek.
Életem első koncertélményei a Gödör klubban, ahol első sorba furakodtunk és izzadtan, mámorosan (egyébként nem is az alkoholtól, akkor még nem is nagyon ittam) kiabáltuk, hogy "Robiii, Robiiii!" Meg hogy "szépen lassan mindenünk leépül".
A hátizsákomra biztosítótűzött hiperkarma flyer (ebből a könyvből tudtam meg, miért volt perforált, haha, az ártatlan évek...:P), aminek kapcsán az egyetemen leszólított egy helyes srác, hogy honnan szereztem. (Folytatása nem lett a sztorinak, de a napomat azért feldobta. :P)
A feloszlás. A koncerttelen évek. A nagy visszatérés. Koncert az Orczy-kertben, jönnek az ismerős arcok, pacsi mindenkivel, de jó, hogy itt vagy! Akkoriban már iszogattam, de emlékszem, ezt a koncertet színjózanul nyomtam végig, és így is eufórikusan hatott rám a zene, az együttlét.
Hírek Robi szétcsúszásairól, de mindig csak elsuttogott pletykák, ködös cikkek kapcsán... sose értettem pontosan, mi is van vele, és csak csendben, távolról aggódtam érte.
Feloszlások, újraalakulások.
Közben zajlott az életem, de ezek a számok mindig ott voltak.
Pillanatképek.
Boldog állapotban, koncerten, amikor arra gondolok, végre, végre nem abban az állapotban vagyok, amiről ezek a számok szólnak!
Egy halloweeni hiperkarma, amire nem volt jegyünk, de odamentünk, valahogy nem jutottunk be, de nem is bántam, vártak egy másik buliban, ahol ott volt valaki, aki akkor éppen fontos volt. Vissza se nézve rohantam. Még egy kihagyott koncertnek is lehet jelentősége.
Egy akusztikus Robi koncert, barátokkal, szerelemmel, ami után hirtelen összedőlt minden.
Egy sms a VOLT fesztiválról, egyik legjobb barátnőnek, nem sokkal az egyik újraalakulás után, hogy ezentúl MINDEN hiperkarma koncertre el kell mennünk, mert ez annyira jó. Aztán a szemrehányások ugyanettől a barátnőtől, amikor az egyik koncertre mégse mentem velük, pedig azt mondtam!
Újabb VOLT fesztiválos hiperkarma koncert, amit már idősebben, higgadtan, hátulról hallgattunk. Akkor tapasztaltam először, hogy egy közönség nem őrül meg erre zenekarra, csak szolidan hallgatják (na de én is hátul álltam!). Nem értettem. Hát nem értik? Hát nem értik, hogy ez a hiperkarma?
Az a pillanat, amit titkon az összes koncerten vártam, amikor elkezdődik az Amondó. Mert akkor, néhány percig egyszerűen minden megszűnt, valami felrobbant bennem, eltűnt a kontroll, és minden, de minden feszültséget ki lehetett ugrálni, táncolni, tombolni (énekelni nem, szerintem Robin kívül nincs még egy ember, aki tudná azt a szöveget).
Egy sms, néhány évvel ezelőttről, attól a bizonyos barátnőtől, hogy képzeljem el, most látták Robit az utcán, amin magából kikelve, önkívületben ordibál, térdre rogyva a Deák téren, és ráhívták a mentőt...
És a legújabb album, ami, így 18 év után is tudott adni annyit érzelmileg, mint az a legelső.
És a húszéves koncert februárban. Ezen a koncerten egy pár perces megemlékezés volt a legmarandóbb élmény. Nem sokkal korábban halt meg Pite, a zenekar menedzsere. Róla emlékeztünk meg, csöndben, világító telefonokkal, miközben a kivetítőn egy fényképmontázs volt látható róla.
Bevallom őszintén, nem nagyon tudtam, ki volt ez az ember, de azt a pillanatot megkönnyeztem így is, mert éreztem, itt valami súlyos veszteség történt ezeknek az embereknek az életében.
Amikor ez a könyv íródott, Pite még élt, Robi jelen időben beszél róla. Ez az ember az, aki ott volt vele egész életében, kamaszkorától kezdve, az utolsó időkig. Ő ment érte egy-egy neccesebb szituáció után, ő támogatta. Barátnők, haverok jöttek-mentek, de anyukája mellett talán ez az ember az egyetlen állandó tényező ebben a könyvben, Robi életében. A tudat, hogy ami itt még jelen idő volt, azóta múlttá vált, folyamatosan szorította a torkom olvasás közben. A veszteség, aminek a súlyát a koncerten megéreztem, még annál is mélyebb, mint gondoltam.
Rendkívül különleges élmény volt végigolvasni ezt a könyvet, mert az eseményeket árnyékképként követték az én életem különböző pontjai. Igen, amikor megjelent az a lemez, akkor ez és ez volt velem, igen, ezen és ezen a koncerten ott voltam, igen, erről olvastam interjút, igen, ezt átéltem. Igen, Robi rólam is beszél, amikor a 2000-es évek eleji koncertek közönségéről ír. Egyébként nem sok szó esik a rajongókról, vagy akár a külvilágról. Robi a saját fejében él, ez eléggé egyértelmű, nyilván ez részben kényszer, részben habitus kérdése. Nincs nyálas ömlengés, hogy köszi a rajongóknak, akik kitartottak, semmi ilyesmi. De hát nem is volt ez kitartás, nem volt ez erőfeszítés, nem is volt ez tudatos, mert ahogy az értékelés elején írtam, februárban eszméltem fel, hogy tulajdonképpen, két év híján én végigéltem ezt a huszat a zenekarral. De ahogy pontosan tudom, hogy a későbbi nagy kedvenceket melyik évben fedeztem fel magamnak, úgy sose gondoltam a hiperkarma iránti szeretetemre olyan formában, hogy az valamikor elkezdődött.
Az valahogy mindig ott volt.
Ha valaki megkérdezné, mik a kedvenc zenekaraim (érdekes, harminc felett ez a kérdés mintha valahogy jelentőségét vesztené - pedig!), melyik bandák tették rám a legnagyobb hatást fiatalabb éveimben, nem a hiperkarma lenne az első, ami eszembe jut.
Februárban, amikor még létezett a koncertek intézménye, elmentem a húszéves szülinapi koncertjükre az Arénába. Akkor fogtam fel valamit. Húsz év. Én 2002 óta ismerem és szeretem a zenekart. Az 18 év. Majdnem húsz. Az elmúlt majd' két évtizedet ezzel a zenekarral töltöttem, és előbb ismertem, mint a későbbi, életmeghatározó kedvenceimet.
Talán azért nem soroltam soha a legnagyobb favoritok közé őket, mert ők egyszerűen csak ott voltak. Voltak. Ha megkérdezik, mi a kedvenc helyed, te sem az otthonodat mondod, nem?
2002, Kismaros - egy alkoholgőztől és megkérdőjelezhető döntésektől hemzsegő, kísérletezgető hangulatú tábor, álmatag, álmodozó, cigifüstbe burkolózó, mindig valamilyen szerelmi dráma közepette leledző művészarcokkal. Tőlük hallottam először ezeket a számokat, és talán mindig is összefüggött ezzel az életérzéssel ez a zenekar.
Kérdőjel, Zöld Pardon - ezek a számok olyan szinten a részemmé váltak, mint a szülővárosom vagy a családi, belső poénok. Én vagyok, más nem érti. Persze ezeket a számokat többezer ember érti még rajtam kívül. (Vagy érteni véljük, mindenki a saját értelmezésével.)
Mi vagyunk a hiperkarma generáció. Sosem váltunk olyan generációvá, mint a kispálosok például, talán a zenekar és annak frontembere jellegéből fakadóan. Nem épült a zenekar köré összetartó rajongói közösség, de egészen biztos vagyok benne, hogy aki a 2000-es évek elején forgott magyar alter körökben, az tudja, miről beszélek.
Életem első koncertélményei a Gödör klubban, ahol első sorba furakodtunk és izzadtan, mámorosan (egyébként nem is az alkoholtól, akkor még nem is nagyon ittam) kiabáltuk, hogy "Robiii, Robiiii!" Meg hogy "szépen lassan mindenünk leépül".
A hátizsákomra biztosítótűzött hiperkarma flyer (ebből a könyvből tudtam meg, miért volt perforált, haha, az ártatlan évek...:P), aminek kapcsán az egyetemen leszólított egy helyes srác, hogy honnan szereztem. (Folytatása nem lett a sztorinak, de a napomat azért feldobta. :P)
A feloszlás. A koncerttelen évek. A nagy visszatérés. Koncert az Orczy-kertben, jönnek az ismerős arcok, pacsi mindenkivel, de jó, hogy itt vagy! Akkoriban már iszogattam, de emlékszem, ezt a koncertet színjózanul nyomtam végig, és így is eufórikusan hatott rám a zene, az együttlét.
Hírek Robi szétcsúszásairól, de mindig csak elsuttogott pletykák, ködös cikkek kapcsán... sose értettem pontosan, mi is van vele, és csak csendben, távolról aggódtam érte.
Feloszlások, újraalakulások.
Közben zajlott az életem, de ezek a számok mindig ott voltak.
Pillanatképek.
Boldog állapotban, koncerten, amikor arra gondolok, végre, végre nem abban az állapotban vagyok, amiről ezek a számok szólnak!
Egy halloweeni hiperkarma, amire nem volt jegyünk, de odamentünk, valahogy nem jutottunk be, de nem is bántam, vártak egy másik buliban, ahol ott volt valaki, aki akkor éppen fontos volt. Vissza se nézve rohantam. Még egy kihagyott koncertnek is lehet jelentősége.
Egy akusztikus Robi koncert, barátokkal, szerelemmel, ami után hirtelen összedőlt minden.
Egy sms a VOLT fesztiválról, egyik legjobb barátnőnek, nem sokkal az egyik újraalakulás után, hogy ezentúl MINDEN hiperkarma koncertre el kell mennünk, mert ez annyira jó. Aztán a szemrehányások ugyanettől a barátnőtől, amikor az egyik koncertre mégse mentem velük, pedig azt mondtam!
Újabb VOLT fesztiválos hiperkarma koncert, amit már idősebben, higgadtan, hátulról hallgattunk. Akkor tapasztaltam először, hogy egy közönség nem őrül meg erre zenekarra, csak szolidan hallgatják (na de én is hátul álltam!). Nem értettem. Hát nem értik? Hát nem értik, hogy ez a hiperkarma?
Az a pillanat, amit titkon az összes koncerten vártam, amikor elkezdődik az Amondó. Mert akkor, néhány percig egyszerűen minden megszűnt, valami felrobbant bennem, eltűnt a kontroll, és minden, de minden feszültséget ki lehetett ugrálni, táncolni, tombolni (énekelni nem, szerintem Robin kívül nincs még egy ember, aki tudná azt a szöveget).
Egy sms, néhány évvel ezelőttről, attól a bizonyos barátnőtől, hogy képzeljem el, most látták Robit az utcán, amin magából kikelve, önkívületben ordibál, térdre rogyva a Deák téren, és ráhívták a mentőt...
És a legújabb album, ami, így 18 év után is tudott adni annyit érzelmileg, mint az a legelső.
És a húszéves koncert februárban. Ezen a koncerten egy pár perces megemlékezés volt a legmarandóbb élmény. Nem sokkal korábban halt meg Pite, a zenekar menedzsere. Róla emlékeztünk meg, csöndben, világító telefonokkal, miközben a kivetítőn egy fényképmontázs volt látható róla.
Bevallom őszintén, nem nagyon tudtam, ki volt ez az ember, de azt a pillanatot megkönnyeztem így is, mert éreztem, itt valami súlyos veszteség történt ezeknek az embereknek az életében.
Amikor ez a könyv íródott, Pite még élt, Robi jelen időben beszél róla. Ez az ember az, aki ott volt vele egész életében, kamaszkorától kezdve, az utolsó időkig. Ő ment érte egy-egy neccesebb szituáció után, ő támogatta. Barátnők, haverok jöttek-mentek, de anyukája mellett talán ez az ember az egyetlen állandó tényező ebben a könyvben, Robi életében. A tudat, hogy ami itt még jelen idő volt, azóta múlttá vált, folyamatosan szorította a torkom olvasás közben. A veszteség, aminek a súlyát a koncerten megéreztem, még annál is mélyebb, mint gondoltam.
Rendkívül különleges élmény volt végigolvasni ezt a könyvet, mert az eseményeket árnyékképként követték az én életem különböző pontjai. Igen, amikor megjelent az a lemez, akkor ez és ez volt velem, igen, ezen és ezen a koncerten ott voltam, igen, erről olvastam interjút, igen, ezt átéltem. Igen, Robi rólam is beszél, amikor a 2000-es évek eleji koncertek közönségéről ír. Egyébként nem sok szó esik a rajongókról, vagy akár a külvilágról. Robi a saját fejében él, ez eléggé egyértelmű, nyilván ez részben kényszer, részben habitus kérdése. Nincs nyálas ömlengés, hogy köszi a rajongóknak, akik kitartottak, semmi ilyesmi. De hát nem is volt ez kitartás, nem volt ez erőfeszítés, nem is volt ez tudatos, mert ahogy az értékelés elején írtam, februárban eszméltem fel, hogy tulajdonképpen, két év híján én végigéltem ezt a huszat a zenekarral. De ahogy pontosan tudom, hogy a későbbi nagy kedvenceket melyik évben fedeztem fel magamnak, úgy sose gondoltam a hiperkarma iránti szeretetemre olyan formában, hogy az valamikor elkezdődött.
Az valahogy mindig ott volt.
April 19, 2020
Butaság vagy bátorság, azt döntse el mindenki maga, hogy Bérczesi Robi elmondta eddigi életének történéseit bármiféle sumákolás, szépítés, torzítás nélkül. Számomra rengeteget jelentett, hogy olvashattam a történetét, mert egyrészt erőt és ihletet adott az alkotáshoz, ami az utóbbi időben picit megcsappant nálam, másrészt pedig sokkal jobban megismerhettem ezáltal mind őt, mind a dalait, mind a zenekarait. Valószínűleg elő fogom még venni ezt a könyvet ezen indokok miatt, vagy ha éppen hallgatok egy hiperkarma számot, és tudni szeretném, miért született, vagy Robi mit gondol róla. Annak különösen örülök, hogy kilátásban van egy új album.
A végén ő is beismeri, amire a könyv olvasása során folyamatosan gondoltam én is, mondván, hogy ezzel az olvasmánnyal gyakorlatilag nyitott könyvvé vált személye a világ számára. Nem próbálja leplezni nehéz éveit az életének, a hülyeségeket, amit elkövetett, a szüntelen drogozásokat, nem is vár ezért feloldozást, nem várja el az olvasótól, hogy sajnáljuk, azt sem várja el, hogy elhiggyük, mostanra már mindez a múlt, megváltozott. Cserébe viszont kapunk megannyi érdekes történetet, összefüggő szálakat a zenei világból, megjelenik a Republic, a Quimby, az Intim Torna Illegál és még sokan mások, akik ugyanazon az úton haladtak, hogy mára a legismertebb zenészekké váljanak.
A végén ő is beismeri, amire a könyv olvasása során folyamatosan gondoltam én is, mondván, hogy ezzel az olvasmánnyal gyakorlatilag nyitott könyvvé vált személye a világ számára. Nem próbálja leplezni nehéz éveit az életének, a hülyeségeket, amit elkövetett, a szüntelen drogozásokat, nem is vár ezért feloldozást, nem várja el az olvasótól, hogy sajnáljuk, azt sem várja el, hogy elhiggyük, mostanra már mindez a múlt, megváltozott. Cserébe viszont kapunk megannyi érdekes történetet, összefüggő szálakat a zenei világból, megjelenik a Republic, a Quimby, az Intim Torna Illegál és még sokan mások, akik ugyanazon az úton haladtak, hogy mára a legismertebb zenészekké váljanak.
September 29, 2019
Borzasztóan örülök, hogy ez a könyv megíródott, megjelent, hogy a Hiperkarma frontembere még köztünk van. Nem sokon múlt a dolog. Jól megírt anyag, önéletrajzi regényként fogyasztható, Bérczesi Robi őszinte, önironikus és sallangmentes vallomása. Egyfajta drognapló is, backstage sztorikat is tartalmaz, az arányok megfelelőek. Jólesett újra meghallgatni a számokat, belegondolni a szövegekbe. A rajongók számára nyilván kötelező olvasmány, de ajánlom azoknak is, akik kevésbé kedvelik, ismerik az alternatív zenei világot, viszont kíváncsiak egy tehetséges, érzékeny ember küzdelmére önmagával.
December 2, 2019
Ez a könyv egy esettanulmány, egy zenekaros könyv és egy életrajz keveréke. Robi felvonultat jónéhány pszichés zavart (kényszer, paranoid sch., kapcsolati trauma, addikciók és pszichoaktív szer indukálta zavarok, stb.), ami amellett, hogy érdekes, végtelenül szomorú, megrázó és szívfacsaró. Rossz volt nézni és olvasni is, hogyan tette magát tönkre újra meg újra. Aki végigkövette Bérczesi Robi munkásságát, tudja, hogy az is csoda, hogy még köztünk van. Én végigizgultam a drogos időszakát, vártam, hogy hátha felépül, és hál' Istennek, megcsinálta! Számomra ő kifejezetten sokat jelent. Valószínűleg egy nehezen tolerálható, nettó kibírhatatlan ember, ennek ellenére baromi jó zenésznek tartom, ilyen szövegeket nem ír más. Reméljük, ez a felfelé zuhanás már nem áll meg, és ő is lesz boldog még, amilyen még nem volt.
May 29, 2019
A Hiperkarma, Biorobot, BlaBla rajongóinak kötelező, de azoknak is, akik szeretik a korabeli zenészek munkásságát (Kispál, Quimby). Nagyjából 15 éve kezdtem el rajongani értük, ott voltam majdnem az összes visszatérőn, ezért is volt érdekes olvasni mindent arról, hogy pontosan mik történtek ekkor, mert felidézett bennem eseményeket, emlékeket, amikkel kapcsolódtam én régen a Hiperkarmához. Izgi olvasni a dalszövegekről, hogy melyik sor, szám hogy jött létre, arról, hogy Robi mikor és kikkel lógott együtt a "magyar alteres" közösségből.
Viszont ezek mellett nekem nehéz olvasni az agymenéseket különböző földönkívüliekről, irányító hatalmakról, hangokról, kizárólag emiatt négy csillag, egyébként Robi jól összefoglalta (rengeteg érdekes adat, név, helyszín, stúdió szerepel benne), Kiss Laci pedig nagyon jól megírta.
Viszont ezek mellett nekem nehéz olvasni az agymenéseket különböző földönkívüliekről, irányító hatalmakról, hangokról, kizárólag emiatt négy csillag, egyébként Robi jól összefoglalta (rengeteg érdekes adat, név, helyszín, stúdió szerepel benne), Kiss Laci pedig nagyon jól megírta.
September 1, 2019
Nagyon érdekes, lebiloincselő olvasmány a hiperkarma együttesről, Bérczesi Róbert életéről, alkotói folyamatáról, a 2000-es évek alternatív könnyűzenéjéről.
April 23, 2020
Robi korszakos zenész az alternatív világban, de ez a könyv sok helyen nagyon szomorú, drogos életet mutat, amit eddig is tudtunk, de megrázó ekkora dózisban. Az némileg csalódás, hogy a végén sem sikerült eldöntenem, hogy Robi vagy a speed írja-e a szövegeket. :/
Displaying 1 - 7 of 7 reviews