What do you think?
Rate this book
Férfiképmás
Az 1890-es évek elejének Budapestjén lázasan folyik a készülődés a magyarság ezeréves fennállásának megünneplésére. A millenniumi előkészületek forgatagában Pulszky Károly, a nemzetközi hírű, becsvágyó művészettörténész megkapja élete lehetőségét: a kormány mesés összeget bocsát a rendelkezésére, hogy az Országos Képtár igazgatójaként világszínvonalú műkincsgyűjteményt hozzon létre Magyarországon. Károly érzi, hogy a majdani Szépművészeti Múzeum megalapításával nem csupán hazájának tehet maradandó szolgálatot, de végre talán örökké elégedetlen apja, Kossuth egykori minisztere, Pulszky Ferenc elismerését is kivívhatja. Ám irigyei mindeközben csak az alkalmat lesik, hogy magasztos törekvéseit a pártpolitika sarába ránthassák, és gyűlölt családjával együtt végleg tönkretehessék a túl gyorsan túl magasra jutott fiatalembert. Országos botrány készül, amelyben a becsületnél is több forog kockán…
Pataki Éva számos nagy sikerű magyar film, köztük Mészáros Márta klasszikus alkotásainak (Napló-sorozat, A temetetlen halott, Aurora Borealis) forgatókönyvírója. Legújabb regénye a dualizmuskori Magyarország újjászületésének idejébe, nagyra törő álmok és sosem látott lehetőségek világába repíti az olvasót – mégis több, mint egy izgalmas történelmi regény. Örök magyar mese arról, hogy a „kultúrkampf” ürügyén miképp üli torát az irigy középszer a világszínvonalú szakmai teljesítmények felett. Elgondolkodtató igaz történet a meghurcolt tehetségek: a Bartók Bélák, Radnóti Miklósok és Szent-Györgyi Albertek hazájáról.
Pataki Éva számos nagy sikerű magyar film, köztük Mészáros Márta klasszikus alkotásainak (Napló-sorozat, A temetetlen halott, Aurora Borealis) forgatókönyvírója. Legújabb regénye a dualizmuskori Magyarország újjászületésének idejébe, nagyra törő álmok és sosem látott lehetőségek világába repíti az olvasót – mégis több, mint egy izgalmas történelmi regény. Örök magyar mese arról, hogy a „kultúrkampf” ürügyén miképp üli torát az irigy középszer a világszínvonalú szakmai teljesítmények felett. Elgondolkodtató igaz történet a meghurcolt tehetségek: a Bartók Bélák, Radnóti Miklósok és Szent-Györgyi Albertek hazájáról.
264 pages, Hardcover
Published January 1, 2019
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 3 of 3 reviews
May 12, 2019
Még nem volt dolgom Pataki Éva könyveivel, így nem tudtam, mire is számítsak. Másrészt a Pulszky-család élete sem volt túlzottan ismert előttem, így ebben a tekintetben is várakozással tekintettem a könyvre.
Az biztos, hogy nehéz lehet olyan szülő mellett felnőni, akinél úgy érezzük, hogy bármit teszünk, azzal sose elégedett. Ehhez még hozzá jön a családi tragédia...nem csoda, hogy nem volt túlzottan kiegyensúlyozott a két férfi kapcsolata, pedig azért törődtek egymással. Még ha ezt sose vallották volna be.
Ettől függetlenül Károly alakja közelebb állt hozzám, persze neki is voltak olyan lépései, amivel nem értettem egyet. Így aztán sajnálattal és együttérzéssel figyeltem, ahogyan a politika, és egy másik ember rosszindulata tönkreteszi az életét...
Emellett érdekes volt abba is bepillantást nyerni, hogyan is jött létre a Szépművészeti Múzeum, és hogy egyeseknek milyen tehetsége van ahhoz, hogy felismerjen egy-egy igazi műremeket (én meg kb azt tudom megállapítani, hogy tetszik-e vagy sem :D).
Az biztos, hogy nehéz lehet olyan szülő mellett felnőni, akinél úgy érezzük, hogy bármit teszünk, azzal sose elégedett. Ehhez még hozzá jön a családi tragédia...nem csoda, hogy nem volt túlzottan kiegyensúlyozott a két férfi kapcsolata, pedig azért törődtek egymással. Még ha ezt sose vallották volna be.
Ettől függetlenül Károly alakja közelebb állt hozzám, persze neki is voltak olyan lépései, amivel nem értettem egyet. Így aztán sajnálattal és együttérzéssel figyeltem, ahogyan a politika, és egy másik ember rosszindulata tönkreteszi az életét...
Emellett érdekes volt abba is bepillantást nyerni, hogyan is jött létre a Szépművészeti Múzeum, és hogy egyeseknek milyen tehetsége van ahhoz, hogy felismerjen egy-egy igazi műremeket (én meg kb azt tudom megállapítani, hogy tetszik-e vagy sem :D).
November 23, 2019
...Sznobok ne olvassák. Jó kis történelmi regény. XIX. századi realista stílusban, mindentudó elbeszélővel. Nincs benne semmi posztmodern bűvészkedés, a szereplők, a helyszínek, a konfliktusok önmagukért beszélnek, nincs szükség írói trükkökre. Ez a könyv őszintén az, ami. Az első oldaltól az utolsóig - biztosan nem fog csalódást okozni az olvasójának. Tetszik, nem tetszik, ez van.
Természetesen adódik a kérdés, hogy kinek kéne filmet készítenie belőle? Várkonyi Zoltánnak, Szabó Istvánnak vagy Bódy Gábornak? Várkonyi megoldaná, Szabó túl művészkedné, Bódynak kevés volna - a Psychében sokkal erősebb volt a sötét oldal...
https://vargarockzsolt.blog.hu/2019/1...
Természetesen adódik a kérdés, hogy kinek kéne filmet készítenie belőle? Várkonyi Zoltánnak, Szabó Istvánnak vagy Bódy Gábornak? Várkonyi megoldaná, Szabó túl művészkedné, Bódynak kevés volna - a Psychében sokkal erősebb volt a sötét oldal...
https://vargarockzsolt.blog.hu/2019/1...
November 5, 2019
Sokaknak fog ez a könyv örömet okozni: van benne romantika, történelem, utazások egzotikus tájakon, kaland, jó sok monarchia, Ferenc Jóska, épülő-szépülő századvégi Budapest, reneszánsz festmények, no meg a magyar történelem egy karakteres figurája. Pataki főhőse Pulszky Károly, akit az Isten is tragikus főhősnek teremtett: egyfelől zseniális műértőként bejárta egész Európát (neki köszönhetjük a Szépművészeti Múzeumot, meg a benne lévő műkincsek javát), másfelől viszont országos korrupciós botrányba keveredett, megfordult a tébolydában, és élete Ausztráliában ért dicstelen véget. Szereti az ilyet a nép, különösen ha jó dramaturgiai érzékkel, átgondoltan, mondhatnók, profin van megírva.
Szóval, mint mondottam, sokan örülnek majd ennek a könyvnek – hogy nekem nem tetszett annyira, emellett egészen marginális eseménynek tűnik. Pedig egy darabig majdhogynem lelkesedtem, hisz nagy szükség van olyan romantikus, történelmi, és/vagy kalandregényekre, amelyek igényes szépirodalmi köntösbe vannak öltöztetve. Nézetem szerint ezek ugyanis egyfajta hidat képeznek a fogyasztásra szánt lektűr és az ún. „magasirodalom” között. Úgy gondoltam, ez pont egy ilyen könyv. Aztán az ötvenedik oldal táján elkezdett irritálni valami, egy darabig magam sem tudtam, mi. Aztán rájöttem: ebben a könyvben minden meg van mondva. Ha a szereplőknek támad valami ellenszenvük vagy szimpátiájuk, akkor utána rendszerint következik egy hosszas leírás ezen érzés gyökereiről – egyfajta történetbuborék a történetben. Ahol egy filmben a szereplő csak jelentőségteljesen pislantana egyet, ott ebben a könyvben egy bekezdés van szentelve annak, miért jelentőségteljes eme pislantás – amiről az jutott eszembe, hogy Pataki forgatókönyvíróként talán eddig is belepakolta az instrukciókat az általa jegyzett filmek szövegkönyveibe, csak ezek ugye üdvösen láthatatlanok maradtak. Most meg nem. És ezzel a „magyarázzuk meg”-hozzáállással nekem nem csupán annyi a bajom, hogy túlburjánzik tőle a szöveg, hanem bizalmatlanságot orrontok benne az olvasóval szemben – hogy az író nem hiszi, képesek vagyunk magunktól is kipótolni a lyukakat, hanem kell nekünk egy dramaturgiai mankó, különben elveszünk. Amit személy szerint kikérnék magamnak: szentül hiszem, a túl sok szó nem bővíti az olvasatok számát, hanem épp ellenkezőleg, szűkíti értelmezési lehetőségeinket. És ez nem jó.
Aztán persze lehet, Pataki nem az olvasóban nem bízik. Hanem magában. Fél, hogy megfelelő alátámasztás nélkül a semmiben lógna a történet, elmenne mellettem, nem tudnék belekapaszkodni. Csak így meg én veszítem el az érdeklődésemet iránta, mert nem megmozgatja a fantáziámat, hanem ki akarja pótolni. És nem szeretem, ha a fantáziámban kotorásznak.
Szóval, mint mondottam, sokan örülnek majd ennek a könyvnek – hogy nekem nem tetszett annyira, emellett egészen marginális eseménynek tűnik. Pedig egy darabig majdhogynem lelkesedtem, hisz nagy szükség van olyan romantikus, történelmi, és/vagy kalandregényekre, amelyek igényes szépirodalmi köntösbe vannak öltöztetve. Nézetem szerint ezek ugyanis egyfajta hidat képeznek a fogyasztásra szánt lektűr és az ún. „magasirodalom” között. Úgy gondoltam, ez pont egy ilyen könyv. Aztán az ötvenedik oldal táján elkezdett irritálni valami, egy darabig magam sem tudtam, mi. Aztán rájöttem: ebben a könyvben minden meg van mondva. Ha a szereplőknek támad valami ellenszenvük vagy szimpátiájuk, akkor utána rendszerint következik egy hosszas leírás ezen érzés gyökereiről – egyfajta történetbuborék a történetben. Ahol egy filmben a szereplő csak jelentőségteljesen pislantana egyet, ott ebben a könyvben egy bekezdés van szentelve annak, miért jelentőségteljes eme pislantás – amiről az jutott eszembe, hogy Pataki forgatókönyvíróként talán eddig is belepakolta az instrukciókat az általa jegyzett filmek szövegkönyveibe, csak ezek ugye üdvösen láthatatlanok maradtak. Most meg nem. És ezzel a „magyarázzuk meg”-hozzáállással nekem nem csupán annyi a bajom, hogy túlburjánzik tőle a szöveg, hanem bizalmatlanságot orrontok benne az olvasóval szemben – hogy az író nem hiszi, képesek vagyunk magunktól is kipótolni a lyukakat, hanem kell nekünk egy dramaturgiai mankó, különben elveszünk. Amit személy szerint kikérnék magamnak: szentül hiszem, a túl sok szó nem bővíti az olvasatok számát, hanem épp ellenkezőleg, szűkíti értelmezési lehetőségeinket. És ez nem jó.
Aztán persze lehet, Pataki nem az olvasóban nem bízik. Hanem magában. Fél, hogy megfelelő alátámasztás nélkül a semmiben lógna a történet, elmenne mellettem, nem tudnék belekapaszkodni. Csak így meg én veszítem el az érdeklődésemet iránta, mert nem megmozgatja a fantáziámat, hanem ki akarja pótolni. És nem szeretem, ha a fantáziámban kotorásznak.
Displaying 1 - 3 of 3 reviews