Akinek a halálát már az első oldalon megjósolják, nos, az a szereplő rossz írót választott magának. Kérje ki a panaszkönyvet. Kiekericz főhadnagy egy festői kárpátaljai faluban tölti az első világháború utolsó napjait. Nincs sok dolga, telik idejéből visszarévedni az háború előttre, a párizsi andalgásokra, no meg az átélt háborúra, erre a „modern stílusú, gondosan rendezett, őrült balett”-re, amelynek expresszionizmusba hajló képei élesen ellenpontozzák az afféle finom érzeteket, mint mikor egy fának dőlve bőrünkkel érezzük a kéreg egyenetlenségeit, és a kérget borító moha lágyságát. Ez a regény nem a sodró történetek kedvelőit szólítja meg, ez a regény az emlékezés és az érzékelés katedrálisa. És ott áll benne Kiekericz főhadnagy, kinek nyugalmát csak egyetlen dolog zavarja: a bomlás egyre erősödő szaga. Vajon mi bomlik? Az avar? Az avar alatt a tavalyi csaták holttetemei? Vagy netán maga a Monarchia?
Olvassatok Kusniewiczet. Kevesen tudják így, ilyen sűrű nyelven, mégis kiegyensúlyozottan ábrázolni, ahogy a dolgok végérvényesen elenyésznek.