Marcus Lange negyvenkét éves középiskolai tanár szabadidejének legnagyobb részét azzal tölti, hogy „kukkol”: a lakása ablakában felállított, függöny mögé rejtett távcsövön keresztül meglesi a szemközti ház lakóinak mindennapi, kispolgári életét. Nem holmi szexuális perverzió ez nála, hanem életforma és világszemlélet – Marcus intellektuális voyeur, kívülálló, passzív néző, az utca túloldalán – és tágabb környezetében: az iskolájában, Dániában, a nagyvilágban – zajló „emberi színjáték” szenvtelen megfigyelője. Csakhogy egy napon (akár Antonioni Nagyítás c. filmjének fotósát) őt is magával sodorja, részvételre kényszeríti a valóság: nézőből szereplővé válik. Vajon főszereplővé, ahogy azt a szemközti lakásban felbukkanó titokzatos, hol szőke, hol meg barna nőbe kamaszmód belehabarodó tanár gondolja? Vagy szánalmas epizódfigurává, akit egy ravaszul kitervel gyilkosság egyetlen szemtanújaként arra használnak fel, hogy vallomásával tisztára mossa a tettest? Egyáltalán, lehet-e az ember csupán nézője az életnek, másokénak és a sajátjának?
Danish novelist and dramatist, a social critic who wrote in a satirical, humorous vein.
A dentist by profession, he began in his thirties to write stories about people who can't conform to society's rules for one reason or another.
Panduro produced a number of scripts for radio, television, and film, becoming one of the most successful Scandinavian dramatists of the 1970s with such works as Farvel, Thomas (1968; “Goodbye, Thomas”) and I Adams verden (1973; “In Adam’s World”).
Pedig szeretem ezeket a könyveket – a hetvenes, nyolcvanas évek nyugati (elsősorban skandináv) irodalmát, amiket olyan finoman potyogtatott el itthon a Modern Könyvtár sorozat. Lenyűgöz, hogy mennyire más problémákkal képesek bíbelődni ezek a regények ahhoz képest, ami itthoni szaktársaikat foglalkoztatja – egzisztenciális létkérdések, elfojtások, amolyan édes kis semmiségek, a fogyasztói társadalom elviselhetetlen könnyűségei. Nem azt mondom, hogy mondvacsinált gondok ezek, dehogy is, a maguk kontextusában nagyon is fájdalmasak tudnak lenni, de ezzel együtt ott van mögöttük mindaz, ami azokat a társadalmakat pozitív értelemben megkülönböztette (-teti) ezektől a társadalmaktól. Például ebben a könyvben abból az apropóból, hogy elbeszélőnk tanárember, sok szó esik a dán középiskolák életéről. Szinte látom magam előtt a korszak kádárista iskolaigazgatóit, ahogy olvasván e regényt, beleütköznek a hasist szívó fiatalokba, a diákjaikkal házibuliba járó tanárokba, és az alá-fölérendeltségi viszont tökéletesen nélkülöző iskolavezetési struktúrákba. És akkor gyöngyözni kezd a homlokukon a veríték, ördög és pokol!-t kiáltanak (ami egy vélelmezett ateistánál a felfokozott idegállapot jele), és elmondanak egy hálaimát, amiért a dekadens nyugati elvek még nem szüremkedtek be ide. (Gyanítom, Hoffmann Rózsa nagyjából ugyanezeken a stációkon menne keresztül.) Pedig hát nekem olyan ezt olvasni, mint a lágy nyáresti szellőben fürödni. Minden valós veszélyével együtt egy ilyen nyitott lehetőségeket felkínáló rendszer az én értelmezésemben maga a paradicsom, még ha maga Panduro sem feltétlenül értene velem egyet ebben.
Szóval ez volt a jó. A rossz meg az, hogy ennek ellenére mégsem tudtam örülni ennek a könyvnek. Sajátos módon hamar kialakult egy összebékíthetetlen ellentét aközött, ahogy én el akartam képzelni az elbeszélőt, és aközött, ahogy Panduro megvalósította. Egy olyan középkorú figuráról van szó, aki udvarias távolságtartással kezeli környezetét, számára fajtársai csak egy gigantikus színházi előadás szereplői, ahol ő mint néző van jelen. Extrém hobbija, amit nem akarok elspoilerezni*, szintén ebből a hozzáállásból fakad. Én e percben is halálosan biztos vagyok benne, hogy egy ilyen főhősből a legtöbbet egy hűvös, tárgyilagos elbeszélői tónussal lehetett volna a legtöbbet kihozni, ami szépen bele is simult volna a skandináv minimalizmus prózai hagyományaiba. Panduro viszont valamiféle bizalmaskodó, helyenként kedélyes hangütést preferált, amivel én képtelen voltam kibékülni. Kifejezetten úgy éreztem, hogy el lett szúrva ezzel a sztori. Ennek fényében nem meglepő, hogy amikor a végkifejletben az író elkezdi ide-oda csavargatni a cselekményt, mint a csirke nyakát, az nekem inkább nem tetszett, mint igen. Kis csalódással csuktam be tehát e könyvet, és életemben először sajnáltam, hogy nem vagyok dán írófeleség Koppenhágában, mondjuk 1980-ban. Biztos leülnék az uram mellé, hogy „Ide figyelj, te Leif. Beszéljük csak át ezt az elbeszélői stratégiát!”
* A könyv címéből tulajdonképpen kisakkozható, a fülszöveg meg egyenesen lelövi a poént, ahogy amúgy a végkifejletet is, úgyhogy irgum-burgum, Modern Könyvtár!
Iată o recenzie fără spoilere pentru romanul *Ferestrele* de Leif Panduro:
**Recenzie fără spoilere – *Ferestrele* de Leif Panduro**
*Ferestrele* este un roman scurt, intens, care pune în scenă viața și izolarea unui profesor de 41 de ani, fără familie, în Copenhaga anilor ’80. Trecutul și personalitatea lui timidă îl transformă într-un observator detașat al lumii din jur, iar singura lui „plăcere” este să urmărească vecinii printr-un binoclu — un gest care scoate la iveală mult mai mult decât dorința de simplă curiozitate.
---
### **Puncte forte:**
* **Narator neobișnuit și captivant** Profesorul voyeurist este un protagonist complex, iar vocea sa, introspectivă și ușor cinică, conturează atmosfera romanului cu nuanțe de absurd și umor negru.
* **Personaje secundare memorabile** În jurul lui gravitează personaje marcate de excentricitate și ambiguitate: o femeie misterioasă cu perucă blondă, o elevă obsedată, un detectiv particular, un polițist deplorabil, o feministă dură și chiar personaje din lumea sex-shopului — toate contribuind la un tablou viu și neașteptat al societății urbane .
* **Atmosferă urbană și socială distinctă** Panduro surprinde cu talent zgomotul, monotonia, dar și absurditatea unei lumi în care convențiile se destramă — totul văzut din perspectiva unui outsider care refuză intenționat să facă parte din ceea ce observă .
* **Estetică rafinată și discurs înțepător** Scriitura densă se bazează pe observații fine și ironiile subtile. *Ferestrele* este o oglindă calmă, dar implacabilă, a unei lumi care devine tot mai greu de înțeles — și care, prin urmare, devine fascinantă.
---
### **În concluzie:**
Romanul *Ferestrele* este o lectură ideală pentru cei care apreciază proza introspectivă, cu un protagonist neconvențional și o perspectivă critică asupra vieții urbane moderne. Este scurt, dar surprinde prin originalitate, atmosferă și construcția psihologică a personajelor.
**Recomandare:** Perfect pentru cititorii care caută o operă scurtă, densă, cu un ton rafinat, ușor blasé, dar profund — o reflecție literară subtilă asupra intimității, observației și actului de a privi.
The plot comprises various views on an apparent ordinary Danish society, yet at some points quite peculiar. The stage? Copenhagen, the capital of Denmark, during the end of the 1960s. Among the characters: a difficult schoolgirl who has just fallen in love with her teacher, a murderer, some bikers, the girls from the pornshop, a beautiful woman who hides under a blonde wig, a specialised medical doctor who plays tennis fairly well, as well as many others. In spite of the fact that the book itself is quite short (comprising 174 pages), the story of all of the characters will lead you to a far greater satisfying reading.
The novel is analogically titled "Vinduerne" (which in Danish means "(the) Windows") because of the protagonist's interest in voyeurism and his curiosity about the appearances of his neighbors standing in front of their homes' windows.
Kedelig hovedkarakter og irriterende historie…men god Danske øvelse!
"Author From Another Continent" square of the 2025 Seattle Public Library Summer Book Bingo card. Or actually, I needed something for the "Monsters" square and most of those characters were terrible.