Európa ​szimfónia

by Gábor T. Szántó

Az Európa szimfónia az erdélyi román-magyar családban nevelkedő zenész fiú, András felnőtté válását mutatja be a hidegháború és a Securitate árnyékában, és egy határokon átívelő szerelem történetét Kolozsvár és Nyugat-Berlin között, ahol a fiatalok a ’68-as diákmozgalmak és a terrorizmus légkörében keresik saját útjukat. Új regényében, akárcsak a világsikert aratott, 1945 című film alapjául szolgáló elbeszélésében Szántó T. Gábor radikális nyíltsággal, tárgyilagossággal nyúl a magyar történelem és Európa közelmúltjának legfeszítőbb kérdéseihez.

320 pages, Hardcover

Published January 1, 2019

About the author

Gábor T. Szántó was born in Budapest in 1966. He studied law and political science and graduated from Eötvös Loránd University Budapest. He has been a participant of the Iowa International Writing Program Residency in the United States (2003). Szántó is the editor-in-chief of the Hungarian Jewish monthly Szombat. His additional field of interest is researching and teaching Modern Jewish Literature.

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Zavarban vagyok, mert ami ebben a könyvben van, arra merem mondani, hogy jó. De mégsem merem egyértelműen mondani, hogy ez a könyv jó. Szántó T. Gábor a háború utáni Romániát választja helyszínül, főszereplőnek pedig egy reménybeli hegedűművészt, aki túl érzékeny ahhoz, hogy egy ilyen karcos történelmi szituációban komfortosan tudjon létezni. (Persze nem kell valakinek ahhoz hegedűművészi érzékenységgel rendelkeznie, hogy ezzel így legyen.) Minden, amivel Szántó érzékeltetné ezt a diszkomfortérzetet, alapvetően jól bele van applikálva a szövegbe: a katonakori megaláztatások, a kétértelmű családi helyzetek, no meg az elmaradhatatlan Szekuritáté-vonal. Mégis, ha a regényt el kéne helyeznem a képzeletbeli izgalmas-unalmas skálán, nem biztos, hogy az „izgalmas” végpont felé közelítene. Statikus az egész, és nem csak azért, mert Szántó – nyilván tudatosan – egy jelenidejű, hűvös narrációt használ. Valahogy hiányoznak a dinamikus mellékszálak*, a kidolgozott mellékszereplők, valahogy csak a biztosra menés van – de hát ugye ebből az „ember a történelemben” témából már láttunk eleget, a romániai történelem pedig amúgy is meglehetősen feldolgozottnak számít a magyar irodalomban. Nem nagyon tudnék olyat elemet mondani a regényből, ami egyértelműen unikális lenne. Tisztességgel, tudással van megírva, de nem feledhetetlenül. Ügyes, de nem bátor.

* Két mellékszál mindazonáltal akad: egyfelől a visszaemlékezés a transznisztriai német fogolytáborra, másfelől meg a nyugat-német szélsőbaloldali szervezetek beemelése a regénybe. Az első elég kiszámítható, a másodikat pedig lehetett volna szélesebbre rajzolni, mert amúgy ígéretes. Szóval mindkettő messze van a tökéletestől, de még így, hiányosságaikkal együtt is emelni tudták a könyv becsét.

[Ppeva · Rating 3 out of 5]

Elégedetlen voltam vele, keveselltem. Olyan volt, mint egy vázlat – vázlatos érzelmek, vázlatos problémák, történelmi események. Minden csak megemlítve, felskiccelve, de valahogy mélységek nélkül. Belezsúfolva minden lehető és lehetetlen probléma, de kifejtve semmi. Hiába volt érdekes és olvasmányos, nem volt átélhető.
A szereplők teli vannak problémákkal, elhallgatásokkal, titkolt félelmekkel, lázadásokkal, amiket súlyként vonszolnak maga után, de valahogy rábólintva, beletörődve – hát, ez van, ezt kell cipelni. Se a titkolásnak, se az esetleges, felszínes megosztásnak sem éreztem a mélységét.
Mint valami forgatókönyv, amihez kellenének még a képek, hogy elmélyülhessen az egész. Bár ott meg más hiányokkal kellene megküzdeni.
A végén meg ott egy suta "kóda", ami gyorsan és tárgyilagosan összefoglalja, mi történt később. De az is vázlat. Tudósítás a történtekről. Elgondolkozhatnék rajta, de azt érzem, hogy ha a szereplőket sem érdekelte, mi történik velük, én minek törjem magam.

[Cipőfűző · Rating 3 out of 5]

A fülszövegben benne van, hogy milyen a könyv. „ Az M&M Film lekötötte a regény megfilmesítésének jogait.” Összességében egy nagy ívű történetet kapunk, csakhogy ez szövegstílusban, felépítésének jellegében egy forgatókönyv. Kevés az árnyalás, a mélyítés, talán egyetlen olyan részletes leíró rész sincs, ami nem közvetlen egy-egy szereplőhöz kötött, csak kedélyállapot-felvillanásokat észlelni, valójában nincs komolyan vehető atmoszférateremtés, határozottan az volt az érzésem, hogy tudatosan a filmpiacra készült a szöveg. A nyelvezete is nagyon steril, és ezért hát kirívóan hatnak a hirtelen a semmiből jövő vulgárisabb szavak, szinte meghökkentem, éppen hogyan kerültek ezek ide. Persze, gondolom, ahhoz még húzni kell belőle, hogy forgatókönyv legyen. Ahhoz meg kevéske, hogy (jó) regénynek mondhassam, pedig pislákol benne egy igazi nagyregény lehetősége. A 2. világháború után egy félig magyar, félig román, befolyásos apja miatt politikailag védett gyerek a zenében talál menedéket, hogy majd fiatalemberként a múlt titkai felforgassák életét. Várom a filmet, arra azért kíváncsi vagyok.

[Barlai Gábor · Rating 5 out of 5]

Izgalmas, de azért elég hihetetlen sztori. Nekem leginkább az írói nézőpont, a totális távolságtartás tetszett.

[Mihály Szabó · Rating 1 out of 5]

Előnye, hogy nem vészesen hosszú, és néha kicsit izgalmas is. De ettől se lesz "oké" könyv, nem tudok egy csillagnál többet adni neki, egyszerűen nem tetszett, sok-sok okból.
Először is mintha az lenne a stílusa, hogy nincs stílusa. De talán pontosabb, ha azt mondom, hogy zéró líraiság van benne: hihetetlenül szenvtelen a szöveg, tárgyilagos, végletesen szikár. Ez óriási váltás volt a Menny és pokol-trilógia után, és bár a végére megszoktam, élvezetesebbé nem tette az olvasást. Olyan érzésem volt, mintha forgatókönyvet olvasnék, legalábbis azt tudom elképzelni, hogy ott lehet minden ilyen eszköztelenül, jelen időben megfogalmazva.
Másodszor: a "fordulat" a történetben valami elképesztően könnyen kitalálható. Vajon direkt a suspense felkeltése volt a szerző célja, vagyis hogy azon izguljunk, mikor jön már rá a főszereplő, amit az olvasó a legelejétől tud? A regény felépítése miatt ezt nem tartom valószínűnek, így viszont érthetetlen a dolog. Pedig egy-két kisebb csavar volt a történetben, amik képesek voltak felkelteni és fenntartani az érdeklődést.
Az olvasási élményt viszont döntő mértékben befolyásolta negatív irányban az az írói megoldás, ami talán szintén a "stílus" alá sorolható, és valaki igazán megmagyarázhatná, miért egyre népszerűbb eszköze az íróknak (pl. Háy János). Az még oké, hogy nincsenek hagyományos módon jelölve a párbeszédek. Az viszont az irritáción és dühön kívül semmit nem vált ki belőlem, hogy majdnem kizárólag pontot használ mondatzáró írásjelként. (Vajon a néhány kérdőjel véletlenül maradt a szövegben?) Kénytelen vagyok idézni egy szemléletes példát:
"Peterrel beszélt-e már.
Nem, nem tudott, mikor beszélt volna. Egész nap nem volt otthon, próbáltak. Reméli, hogy ő se beszélt a dologról se vele, se mással.
Hogy képzeli. És különben is, kinek beszélt volna.
Bárkinek, mit tudja ő."
Végül talán igazságtalanul, de a könyv gyengéjének tekintem, hogy nem valós eseményeken alapszik. Valamiért úgy kezdtem el olvasni, hogy azt hittem, van valóságalapja a történetnek, és erre a stílus és a történelmi kulisszák is ráerősítettek. Mégis pusztán fikció, és mivel a stílus inkább idegesített, a szereplők életének alakulása elég kis mértékben tudott csak érdekelni. A felmerülő általánosabb kérdések se gondolkoztattak el mélyebben, kivéve talán az elnyomó diktatúrában meghozandó kompromisszumok dilemmája.
Azt már csak zárójelben említem, hogy a szerkesztés is lehetett volna gondosabb, több hiba is volt a szövegben, de azért nem kirívóan sok.