Az ex-kaszinó vendégei

by Ulrich Becher, Béla Szondi (Translator)

Nizza. ​1961. július 24. Hitsch Kandrian zürichi grafikus egy kávézó teraszán ül a quai des Deux Emmanuels-en. Felesége és fia elutazott, ő maga egy fürdőbaleset után egyedül maradt a Cote d'Azurön, szemlélődik, gondolkodik, elnézi a gondtalanul nyaralók áradó, hömpölygő tömegét. És ebben a látszólag békés és gondatlan nizzai atmoszférában Hitsch Kandrian egyszerre nyugtalanító jelenségeket észlel. Szállodájában a William-féle ex-kaszinóban megszáll ey constanitne-i regattcsapat. A Cléo nevű luxushotelba megérkezik egy algériai képviselő, aki azért harcol, hogy véget érjen a már hét éve tartó algériai háború. Kandiran rosszat sejt, egyre biztosabban látja, hogy a regattcsapat tagjai nem békés, ártalmatlan sportolók. Tudja, hogy szólnia kellene, érzi, hogy meg kellene akadályoznia a katasztrófát. De csak vár, üldögél, aperitifet iszik, Hemingway öngyilkosságán tűnődik, elkövet egy „házasságtörést” – miközben bekövetkezik amitől félt. Késő, már túl késő – állapítja meg soha meg nem szűnő bűntudattal Hitsch Kandrian, aki némaságával a vétkesek cinkosa lett.
Ulrich Becher páratlanul gazdag írói eszközökkel rendelkező művész. Az élet teljességét tudja ábrázolni, színesen, érzékletesen, dinamikusan. Így elevenedik meg előttünk a mediterrán táj is, a benen élő és cselekvő, vagy éppen passzivtásukkal ható alakjaival, kételyeikkel és meg nem valósult szándékaikkal.

312 pages, Hardcover

Published January 1, 1977

Reviews

[Kuszma · Rating 5 out of 5]

Kandrian, a svájci grafikusművész lábsebéből lábadozik egy nizzai hotelben, amikor véletlenül értesül, hogy a szélsőjobbos francia terrorcsoport, az OAS el akarja rabolni a városban tartózkodó algír békepolitikust. Ez így egy szimpla kalandregénynek tűnik – akármelyik Lee Child könyv fülszövegében elférne. Ez a könyv mégsem kalandregény, sokkal inkább egy kalandregény dugába dőlése – moralista játék azzal, hogy milyen könnyű nem megtenni valamit, amit amúgy kötelességünknek tartunk. Azonban ne számítsunk direkt erkölcsfilozófiára, Becher ugyanis ezeket a kínos kérdéseket mintegy fű alatt tárgyalja, az egész kérdéskör meghúzódik a szépen megkomponált posztmodern regénytest alatt.

Mert Az ex-kaszinó vendégei ízig-vérig posztmodern regény, annak minden vívmányát bátran és természetesen használja: az idősíkok változtatását, a mozaikos szerkesztést, melyben snittszerű jelenetek rétegződnek egymásra, ezen felül pedig Becher intuitívan találja meg azokat a szövegképi megoldásokat, amikkel érzékeltetni lehet egy színt, egy hangsúlyt, egy hangulatot, egy alig artikulált hangot mondjuk egy beszélgetés során*. De ami talán a legfontosabb: mindezek mellett még élvezetes is – lássuk be, ez nem minden posztmodern mű erénye. Ami nyilván annak tudható be, hogy Becher jó író, és figurái jó figurák – elbeszélőnk, Kandrian önmagában megér egy ovációt, de akárhány személy jelenik meg e műben, hogy akadályozza őt kötelessége teljesítésében, mind önálló, izgalmas, egyéni és hiteles alak. Remek, sokrétű olvasmány, és egyben keserű vélemény az emberi morálról. De mint említettem: élvezetesen keserű. Mint a gin-tonic.

* "– Az ember vagy zsidó, vagy nem zsidó – dünnyögte.
– Áh? Ezt m-a-g-a mondja, aki mint tinédzser – kénytelenségből avagy nem – látott valamit a világból, például Kanadát? Én kanadai vagyok, vagy nem kanadai. Létezik ez? Vagy kanadai é-s francia é-s brit é-s egy kicsit irokéz-indián vagyok egyszerre. Az ember brazil vagy nem brazil? Vagy-vagy. Az ember brazil; luzitán-portugál; Sao-Paulo-olasz; Rio-Grande-do-Sul-német; mulatinho, behurcolt néger rabszolgák sarja; tupí-indián ugyanakkor. E-z brazil. Az ember germán, vagy nem germán? Ugyan. Ebbe az agyalágyult, öö, nagyzási hóbort-mítoszba nemcsak hatmillió zsidó pusztult bele, hanem – egyebek közt, a többiek között – tizenegymillió szovjet-orosz is."