What do you think?
Rate this book
A Harmadik Birodalom kultúrtörténete
A Harmadik Birodalom kultúrája felülről irányított tömegkultúra volt, amelyben a radikális nacionalista víziók és látványos tömegrendezvények mellett jól megfértek a klasszikus koncertek és a populáris filmvígjátékok. Épp a többség ízléséhez való igazodás, a polgári kultúra látszólagos kontinuitása volt az, ami nagymértékben fokozta a rezsim elfogadottságát. A Weimari Köztársaság alatti egzisztenciális problémák után egy új, modern élet perspektívái nyíltak meg a rendszer hívei előtt. Az „Örömből merített erő” mozgalom keretében sokak számára elérhetővé vált a nyaralás és a tömegsport, milliós közönség látogatta a sporteseményeket – 1936-ban olimpiát is rendeztek Berlinben –, a reklámok képi világa pedig már az autó- és családiház-tulajdonosok társadalmát vetítette előre. Mivel azonban a nemzetiszocialista időszak kultúrája sokféle igénynek hangot adott és mindenféle fantáziának teret engedett, képes volt arra is, hogy legitimálja a háborút, a nagy-birodalmi törekvéseket és a zsidó származású állampolgárok fokozatos kiszorítását a társadalomból, majd pedig megsemmisítésüket. Moritz Föllmer, az Amszterdami Egyetem professzora innovatív megközelítésű és számos magántörténelmi kordokumentumot felhasználó kultúrtörténetében elsőként hangsúlyozza következetesen ezt az összefüggést. Föllmer kifejti azt is, mit jelentett 1933 és 1945 között a kultúra a meggyőződéses nemzetiszocialisták, a politikától látszólag távolságot tartó kortársak és az antifasiszták, illetve a zsidó származásúak számára.
268 pages, Paperback
First published June 1, 2020
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 6 of 6 reviews
May 15, 2026
Az irodában ez a könyv volt az asztalomon a héten, valamiért a horogkeresztes zászlók látványa még mindig megbotránkoztatja az embereket. Ráadásul egy zacskó nápolyi is volt mellette, aztán valakinek feltűnt, hogy nácik és nápolyi? jó párosítás...
Szóval a lényeg, miért is fontos ez a könyv, és mások is, amelyek a német nemzetiszocialista kísérlettel foglalkoznak? Mert kollektív bölcsességünk részévé kell, hogy váljon a 21. században és később is, hogy felismerjük a jeleket, amikor megpróbálnak átverni minket. És nagyon sokszor a kultúrával kezdődnek az ilyen kísérletek. A 21. század embere is hajlamos a beletörődésre és a letargiára, az apolitikus hozzáállásra, nem volt ez másként a weimari köztársaság idején sem. De talán mára van egy olyan társadalmi elit (akármilyen kicsi), aki nem lesz megalkuvó, és az éppen aktuális politikai hatalomtól függetlenül képes sikeresen felhívni a többség figyelmét. A weimari köztársaságnak még felettébb gyenge volt ez a társadalmi immunrendszere, dehát nem is voltak meg ugyanezek a tapasztalatok, amikkel mi már (sajnos, vagy nem sajnos) rendelkezünk.
A helyzet az, hogy a történelmi példák ismerete emeli a kollektív felelősségünket, hogy észrevegyük a jeleket, és lehetőségeink szerint tegyünk ellene. És nem kell valakinek nácinak lennie, hogy el akarja hülyíteni az embereket, és a társadalomnak akkor is meg kell mozdulnia és fel kell szólalni a jogfosztások ellen (akármilyen relatíve jelentéktelenek legyenek is), mert ha nem teszi, felbátorítja a hatalmon levőket, és csak idő kérdése, hogy újabb Hitler vagy Sztálin támadjon közöttünk.
Szóval a lényeg, miért is fontos ez a könyv, és mások is, amelyek a német nemzetiszocialista kísérlettel foglalkoznak? Mert kollektív bölcsességünk részévé kell, hogy váljon a 21. században és később is, hogy felismerjük a jeleket, amikor megpróbálnak átverni minket. És nagyon sokszor a kultúrával kezdődnek az ilyen kísérletek. A 21. század embere is hajlamos a beletörődésre és a letargiára, az apolitikus hozzáállásra, nem volt ez másként a weimari köztársaság idején sem. De talán mára van egy olyan társadalmi elit (akármilyen kicsi), aki nem lesz megalkuvó, és az éppen aktuális politikai hatalomtól függetlenül képes sikeresen felhívni a többség figyelmét. A weimari köztársaságnak még felettébb gyenge volt ez a társadalmi immunrendszere, dehát nem is voltak meg ugyanezek a tapasztalatok, amikkel mi már (sajnos, vagy nem sajnos) rendelkezünk.
A helyzet az, hogy a történelmi példák ismerete emeli a kollektív felelősségünket, hogy észrevegyük a jeleket, és lehetőségeink szerint tegyünk ellene. És nem kell valakinek nácinak lennie, hogy el akarja hülyíteni az embereket, és a társadalomnak akkor is meg kell mozdulnia és fel kell szólalni a jogfosztások ellen (akármilyen relatíve jelentéktelenek legyenek is), mert ha nem teszi, felbátorítja a hatalmon levőket, és csak idő kérdése, hogy újabb Hitler vagy Sztálin támadjon közöttünk.
November 11, 2019
A nácik és a kultúra – mondjuk ez alapból két elég kibékíthetetlen minőségnek tűnik. Aztán mégis lehet róla monográfiát írni. Föllmer könyve áttekinti a Harmadik Birodalom kulturális produktumait és stratégiáit, illetve azok változását* a hatalom megragadásától kezdve a háború végéig – hogy hogyan határozták meg a kultúra fogalmát**, és hogyan igyekeztek saját céljaik szolgálatába állítani azt, mondjuk reklámot csinálva az árja felsőbbrendűségnek, vagy egyszerűen olyan lelkiállapotban tartani a német civileket és katonákat, ami Hitler szemszögéből a lehető legüdvösebb. Elképesztően tanulságos és felette informatív könyv – az első blokk például, ami a nácik térfoglalását taglalja a kulturális piacon, olyan fájóan ismerősnek hat, hogy attól nagyon-nagyon rosszul éreztem magam. Jó, hát könyveket még nem égetünk, és a Magvető szerkesztőségének ablakát se törte még be a felhergelt tömeg, az igaz. Még ennél is fontosabbnak tartom, hogy Föllmer világosan illusztrálja, mi lehetett (az antibolsevizmus és a zsigeri antiszemitizmus mellett) a kapocs a polgári konzervatívok és a nácik között, ami előbbieket utóbbiakhoz láncolta, a látszólagos ideológiai szembenállás és a vérmérsékletbeli különbségek ellenére. Ugyanis mindkét csoport riadtan figyelte a weimari köztársaság individualista művészetét – és mindketten azonos következtetésre jutottak vele kapcsolatban: hogy a világ a káoszba zuhant, mert fúj, ma már Brechtet is lehet a színházban játszani. A káosztól való félelemtől (amely káoszra a modern művészet puszta léte a „bizonyíték”) pedig már csak egy lépés az erős kezű, „nagyonnémet” (nagyonmagyar, nagyonorosz, nagyonpiréz, stb.) vezérbe vetett vak hit. A polgárok tehát zokszó nélkül végignézték, ahogy a nácik kiebrudalják a gazdag német kultúra javát – mert a sokszínűséget összetévesztették a széthullással, a monotóniát pedig az egységgel –, és eszükbe sem jutott, hogy ha nem akartak Brechtet nézni, akkor elég lett volna NEM NÉZNI BRECHTET, mert az ár, amit fizetniük kellett az időleges lelki nyugalomért, egy tömeggyilkos rezsim hatalomra jutása lett.
Bár vannak apróbb szerkezeti hibák a kötettel – én magam a fejezetek között gördülékenyebb átmeneteket is el tudtam volna képzelni –, de azt hiszem, mégis ezt tartom az utóbbi idők egyik legfontosabb második világháborús könyvének. Egy olyan aspektusát vizsgálja a Harmadik Birodalomnak, amiről meglehetősen keveset beszélnek (Evans trilógiája, különösen annak második része foglalkozott vele részletesebben – más nem jut eszembe), de mégis talán épp olyan erővel befolyásolta a korszak német állampolgárainak életét, mint maga a háború.
* Mert a látszólagos kontinuitás ellenére a náci kultúrpolitika folyamatosan változott, egyrészt azért, mert a kulturális megmondóemberek (Rosenberg, Goebbels és Himmler, hogy a mindenbe belepofázó Hitlert ne is emlegessük) folyamatos pozícióharcban álltak egymással, másrészt meg mert a külpolitikai helyzet, vagy épp a háború alakulása időnként nagyon is racionális húzásokat követelt meg a politikusoktól.
** Tegyük hozzá, a nácik kultúrameghatározása inkább negatív, mint konstruktív volt – mindig hangosabban hirdették, mi nem tartozik bele, mint hogy mi igen. Mondjuk ez érzésem szerint pont így van manapság is. Ha elég hangosan vekengünk azon, hogy az ellenfeleinknek mennyire gáz, sőt: kártékony a művészetfilozófiája, akkor hátha nem veszik észre, hogy nekünk viszont egyáltalán nincs.
Bár vannak apróbb szerkezeti hibák a kötettel – én magam a fejezetek között gördülékenyebb átmeneteket is el tudtam volna képzelni –, de azt hiszem, mégis ezt tartom az utóbbi idők egyik legfontosabb második világháborús könyvének. Egy olyan aspektusát vizsgálja a Harmadik Birodalomnak, amiről meglehetősen keveset beszélnek (Evans trilógiája, különösen annak második része foglalkozott vele részletesebben – más nem jut eszembe), de mégis talán épp olyan erővel befolyásolta a korszak német állampolgárainak életét, mint maga a háború.
* Mert a látszólagos kontinuitás ellenére a náci kultúrpolitika folyamatosan változott, egyrészt azért, mert a kulturális megmondóemberek (Rosenberg, Goebbels és Himmler, hogy a mindenbe belepofázó Hitlert ne is emlegessük) folyamatos pozícióharcban álltak egymással, másrészt meg mert a külpolitikai helyzet, vagy épp a háború alakulása időnként nagyon is racionális húzásokat követelt meg a politikusoktól.
** Tegyük hozzá, a nácik kultúrameghatározása inkább negatív, mint konstruktív volt – mindig hangosabban hirdették, mi nem tartozik bele, mint hogy mi igen. Mondjuk ez érzésem szerint pont így van manapság is. Ha elég hangosan vekengünk azon, hogy az ellenfeleinknek mennyire gáz, sőt: kártékony a művészetfilozófiája, akkor hátha nem veszik észre, hogy nekünk viszont egyáltalán nincs.
September 16, 2022
Wonderfully researched.
You can see the parallels with today’s post- Christian secular culture.
The first world war weakened traditional social ties that gave the Nazi’s the opportunity to reinvent the German citizen into an individual defined by personal achievement. The Nazi’s undermined the solidarity of the working class and “atomised” the population through an environment of competition. The Nazi cause was supported by the promise of career progression and material gain, empowering the individual to choose, participate and find fulfilment in new social systems (sound familiar?) such as National Socialism.
Nazi propaganda embraced the current secular philosophy of the “authentic-self.” The Persönlichkeit was used to demarcate the self-reliant German from the plutocratic Anglo-American and the robotic Bolshevik.
Confiscated businesses and conquered territories in the East opened up many commercial opportunities for those who wished to advance. Stories of individual heroism legitimated the cultivation of one’s inner-self that was fostered under the Nazi communitarianism.
The Nazi ideology appropriated itself in a language of individual entitlement. The consequences of the Nazi’s redefinition of the individual was the exclusion of those who were said to lack personal authenticity - the Jew and other collective communities.
The Führer’s priority was “undoubtedly collectivistic,” however Nazism was built on the individual pursuit of the authentic self that was affirmed by the exclusion of those who denied their individuality.
History repeats itself! The devil hides in compassion.
You can see the parallels with today’s post- Christian secular culture.
The first world war weakened traditional social ties that gave the Nazi’s the opportunity to reinvent the German citizen into an individual defined by personal achievement. The Nazi’s undermined the solidarity of the working class and “atomised” the population through an environment of competition. The Nazi cause was supported by the promise of career progression and material gain, empowering the individual to choose, participate and find fulfilment in new social systems (sound familiar?) such as National Socialism.
Nazi propaganda embraced the current secular philosophy of the “authentic-self.” The Persönlichkeit was used to demarcate the self-reliant German from the plutocratic Anglo-American and the robotic Bolshevik.
Confiscated businesses and conquered territories in the East opened up many commercial opportunities for those who wished to advance. Stories of individual heroism legitimated the cultivation of one’s inner-self that was fostered under the Nazi communitarianism.
The Nazi ideology appropriated itself in a language of individual entitlement. The consequences of the Nazi’s redefinition of the individual was the exclusion of those who were said to lack personal authenticity - the Jew and other collective communities.
The Führer’s priority was “undoubtedly collectivistic,” however Nazism was built on the individual pursuit of the authentic self that was affirmed by the exclusion of those who denied their individuality.
History repeats itself! The devil hides in compassion.
April 9, 2022
A detailed analysis
The book is excellently researched and the documentation at the back is priceless. Without a doubt the examination the author made is comprehensive. It is well worth reading and certainly not an hagiography of culture under the nazis. On the other hand it avoids the temptation to spin all cultural expressions into a proof of evil or nazi control.
Where the author eloquently outlines in particular Goebbels' role on cultural life he fails in consistently reporting on this. Instead it's spread through the book interspersed with anecdotal elements of favoured artists or series of summaries of plots. There is also an unexpected deviation into culture in wartime allied territory which really distracts from the subject.
The author clearly saw the whole field but would have done well to take a step back and make a synthesis. It is there if you want to see it but particularly towards the end you feel the work is rushed. Nevertheless enjoyed it and can recommend.
The book is excellently researched and the documentation at the back is priceless. Without a doubt the examination the author made is comprehensive. It is well worth reading and certainly not an hagiography of culture under the nazis. On the other hand it avoids the temptation to spin all cultural expressions into a proof of evil or nazi control.
Where the author eloquently outlines in particular Goebbels' role on cultural life he fails in consistently reporting on this. Instead it's spread through the book interspersed with anecdotal elements of favoured artists or series of summaries of plots. There is also an unexpected deviation into culture in wartime allied territory which really distracts from the subject.
The author clearly saw the whole field but would have done well to take a step back and make a synthesis. It is there if you want to see it but particularly towards the end you feel the work is rushed. Nevertheless enjoyed it and can recommend.
August 6, 2024
Heel fijn boek, met veel nieuwe inzichten over het implementeren van de Nationaal-Socialistische cultuur in Duitsland 1933-1945. Ook wordt de overlap met Germaanse cultuur duidelijk uitgelegd aan de hand van Nazi-kopstukken en hun dagboeken/speeches etc. Verder ontzettend veel dagboekfragmenten die van binnen- en buitenland een inkijk geven over deze cultuur, wat ze er van vonden en hoe ze er mee omgingen, ook toen de oorlog verder vorderde. Echt een heel prettig boek, met veel nieuwe eye-openers. 8.0
December 1, 2020
Very interesting analysis of the Nazis' use and abuse of German culture to further their ends. They shamelessly exploited the German people's love of culture to make their regime more respectable and to help bolster their racial theories - reinforcing their superiority over other races.
Displaying 1 - 6 of 6 reviews