Megleszünk itt

by Gábor Schein

Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti is. Egykor tehetséges matematikusként önként döntött úgy, hogy könyvtáros nővérével vidékre költözik, és a helyi középiskolában kezd tanítani. A csodabogárként elkönyvelt férfi nővére és munkája elvesztése után felszámolja korábbi életét, és egy város széli viskóba húzódik, hogy befejezze emberkísérletét - saját magán. A regény másik szála egy negyven felé közeledő házaspár krízistörténete. A tördelőként dolgozó Ágnes és férje, az akaratos ügyvéd, Zoltán házassága boldogtalan. Nem értenek szót egymással. Két tökéletesen ellentétes alkat, mégis elszakíthatatlanul összetartoznak. A nő gyerekükkel a férfi apjához költözik a város melletti tanyára. Kiefer itt találkozik Zoltánnal és Ágnessel, a találkozások pedig őt is megváltoztatják.
Schein Gábor sűrű szövésű, több szálon futó regénye arra a kérdésre keresi a választ, mit kezdhet az ember az életével; mi választ el és mi köthet össze embereket, akik szomszédai egymásnak, ugyanakkor idegenek a saját létezésükben.

Genres: Contemporary

230 pages, Hardcover

First published January 1, 2019

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

Hogy mitől jó író Schein Gábor, ahhoz elég megnézni Kiefer figuráját. A lassan becsavarodó kisvárosi matematikatanár érzékeny tollal megírt alak, levelezése a világi hatóságokkal pedig – amiben megoldja nekik a társadalom problémáit, de sajna, a világi hatóság nem tudja, mi a jó, és ignorálja Kiefer kozmikus világmegváltásait – izgalmas, nagy potenciált rejtő momentum. Ez a töredezett, néha szürreális vonal a regény napsütötte sávja. Csak sajnos ott van Zoltán és Ágnes figurája. Én nem tudom… mintha nem is ugyanaz az író írta volna őket. Mintha csak bekéredzkedtek volna a szövegbe, akár a kóbor macskák, hogy „Lécci, lécci, Gábor bácsi, van még uszkve 100 oldalnyi hely szétszórva a könyvben, hát megleszünk itt, nem igaz?” Feltételezem, Schein célja az volt, hogy szerepeltetésükkel némi termékeny kontrasztot vigyen a történetbe: Kiefer világtól elzártsága, és túlságosan megérzékenyült moralitása mellé jól jön Zoltán a maga erkölcsi relativizmusával, sőt: erkölcsi nihiljével. (Illetve jól jön Ágnes, aki ugye nőnemű, és egy nőnemű lény, ha férfiszereplő mellé állítják, önmagában a cselekmény illúzióját kelti.) Csak hát úgy néz ki, Schein érzékeny moralitásokban jobban otthon van – talán mert ismerősebb neki -, mint amorális figurákban. És ez végtére is jó hír, ami az író személyiségét illeti. A regényt tekintve viszont probléma. Bárcsak pár Zoltánnyi és Ágnesnyi oldallal szűkebbre szabták volna ezt a könyvet.

[Varga Zsolt · Rating 5 out of 5]

"Schein Gábor egy költői nyelven megírt, professzionális szerkezetű regényt tár elénk, melyben finoman kidolgozott jeleneteket találhatunk: ezek adják a regény csúcspontjait, különösen a haldokló nővérét ápoló Kiefer, a veszekedő Ágnes és Zoltán és a tanítási elveit ösztönösen meghaladó Kiefer és a Gyerek jeleneteit emelhetjük ki, de a regény végső soron az ismerős magatartásformák sokszor kidolgozott történeteiben táborozik le." - zárja remek elemzését Modor Bálint a Literán: https://litera.hu/magazin/kritika/igy...

A molyon mindenki (majdnem mindenki) szidta a könyvet, nekem nagyon tetszett.

Egy privát beszélgetésben valaki kifogásolta, hogy túl direkten bírálja a NER-t.

Ezt válaszoltam:

Az jutott az eszembe, hogy vajon Móricz és Ady nem ütötte vágta a saját NER-ét? Egyébként szerintem Schein Gábor könyvében nem egy aktuális NER-ről van szó, hanem inkább időtlenről, és a könyvét Krasznahorkai korai novelláihoz hasonlónak éreztem. Szerintem Krasznahorkai egyik legjobb könyve a Kegyelmi viszonyok, ott vannak hasonló történetek. Szóval, ízlések és pofonok, nekem Schein Gábor könyve szinte maradéktalanul tetszik.

És még így magyaráztam (hehe):

Én úgy éreztem, hogy egy konkrét világtól független létállapotot mutat be. A mintája, mint az kiderült a vele készített interjúból is, egy svájci eset volt, és ott nincs NER. Az alapállapotot helyezte át ide, és nagy nyelvi erővel ábrázolta. Ami nincs kimondva benne, szerintem, hogy mit is lehetne csinálni? A szereplők bezárultak a saját világukba, leginkább Kiefer. Kiefer jelentése állkapocs, ami merev, őröl, őrli a világot, és erdei fenyő, ami az égig ér. De Kiefer őrült, a monológjait nem lehet egy az egyben elfogadni, mint az író szemléletét, ugyanakkor mégis megvan az igazsága. Egy őrült szemszögéből a világ őrült. Ugyanakkor ott van mögötte a szenvedés - a világban is, a többi szereplő sorsában is, az elidegenedett világ ellenségessége következtében is, és persze leginkább Kieferben, aki leginkább emberi. Nyilván azért, mert hozzá vagyunk a legközelebb, őt látjuk legjobban, és mert ő őrizte meg leginkább az égi világhoz való kapcsolatát. Én legalábbis így érzem. :))

A hármas befejezésről nekem elsőre valamelyik Esterházy könyv jutott az eszembe, már nem is tudom, hogy melyikben van, hogy a végén a szerző megszólítja az olvasót: Kedves Olvasó, írd meg a véleményedet a könyvről a szerzőnek, stb. Talán a Termelési regény végződik így? Itt meg az van, hogy kedves olvasó, válaszd ki, ami neked tetszik. Nyitott mű, amely ezzel a zárlattal elemeli az egész művet a realitástól - amelyet egyébként is csak ironikusan kezel - és hangsúlyosan irodalmivá, szövegszerűvé teszi. Ez persze csak privát értelmezés.

[Csabi · Rating 4 out of 5]

Kicsit meglepett elsőre, hogy mennyi recenziót találtam a könyvről a neten, Schein nem az az író, aki fel szokta forgatni a könyvpiacot, de hamar beláttam, hogy csodálkozásomnak nincs alapja, hiszen ez a könyv pont arról az értelmiségi rétegről szól, akik a kritikákat írják, így nem csoda, hogy volt mondandójuk róla.
A könyvnek látszólag három főhőse van, Kiefer, az egzisztenciáját vesztett matektanár, valamint Ágnes és Zoltán, akik házasságuk romjaiban tengődnek. Párhuzamosan követhetjük az ő életüket; Kiefer a halálos beteg nővérét ápolja, a házaspárral meg nem sok minden történik, csak látjuk a köztük lévő meg nem értés újabb kitöréseit, és habár a kritikák általában a férjre húzzák rá a vizes lepedőt, én nem sok különbséget láttam a szerepükben, ami a házasság rombolását illeti. Nagyjából a könyv feléig folyik ez a párhuzamos történet, aztán egyértelműen Kiefer válik a főszereplővé, a másik kettő pedig csupán mellékszerepeket kap, majd kikopik a könyvből.
Kiefer egyértelműen a helyét nem találó értelmiségit példázza, aki nem tud alkalmazkodni a társadalomhoz, mert az mindenben az ő értékeit támadja, vagy csak simán semmibe veszi. Kiefer akár lehetne a mi hősünk is, aki szembe száll a rontással, de Schein nem ezt akarja, mert Kiefer is egy ellenszenves figura, élhetetlen, teszefosza, és külsőségeiben is taszító. Az azért elgondolkoztató, ha egy író a főhősét, akin keresztül a társadalombírálatát közvetíti az olvasónak, egy ennyire nem szerethető figurának ábrázolja. Persze a végkifejletben kell majd felmagasztosulni hősünknek, de itt ez sem adatik meg, mivel Schein, úgy tűnik, maga sem tudja, mit kezdjen vele, mi lenne a legjobb üzenet, ezért három befejezést is ír. Az egyikben Kiefer egy utolsó, nagy és persze hiábavaló cselekedetet tesz, a másikban elenyészik, és csak a harmadiknak van némi pozitív kicsengése. Ugyanolyan tétova a befejezés, mint Kiefer egész élete.
No persze a közvetített üzenet mindenképpen szimpatikus a magamfajtának, főleg, mert Schein nem átallja bepiszkolni a kezét politikával, amitől a legtöbb kortárs művész erősen ódzkodik (és ezzel pont az általa elítélt politika akaratát teljesíti). Ha nem is konkrét, de erős utalásokat tesz a jelenlegi társadalmi állapotokra, igaz, ez sokszor pamfletszerűvé teszi a szöveget, hosszasan olvashatjuk Kiefer gondolatfolyamát, ami csak néhol sikerül igazán ütősre, pl. amikor egyszer végre megunja az osztálya ostoba, vizenyős tekinteteit, és egy erőteljes kifakadás kíséretében mondja el nekik ezt a történetet: https://moly.hu/karcok/1373239.

Ellentmondásos könyv, mivel egyrészt fontos a mondanivalója, és részleteiben jól is van megírva, mert Schein írni, azt tud, összességében viszont a regény szétesik, minden alárendelődik a mondanivalónak, a forma pedig esetlegessé válik. Ágnesék története elsorvad, nincs befejezve, mintha egy idő után érdektelenné válna, Kiefer és nővére kapcsolata nem bontakozik ki, ezért nem is igazán hangsúlyos a könyv elején hosszan taglalt betegség, pontosabban visszanézve jelentéktelenedik el, a befejezésről pedig már írtam. De azért olvassátok, tanuljatok Kiefer sorsából. Csak még nem tudom, pontosan mit.

[Mazsi Jávorszky · Rating 1 out of 5]

Unalmas, gyenge könyv tele hosszú költői leírásokkal, amik a szavak játékánál nem többek. A rengeteg körülményes leírás elnehezítette a történetet, fárasztó volt olvasni, és csak azért nem hagytam félbe, mert rövid, és abban reménykedtem, hogy fény derül arra, hogy mi történt Zoltánékkal, miért volt félő, hogy sittre kerül, mit és miért oldott meg, hogy Ágnest és a gyekeret elbújtatta az apjánál, Kiefer nővérével mi történt (a betegségén és a halálán túl), miért élt együtt a testvérével, de ez a két szál úgy tűnik az írót hidegen hagyta, mert beletette őket, de egy pont után megfeledkezett róluk. A karakterek sablonosak voltak, kidolgozatlanok, a történetnek nem volt íve, se igazán vezetése, csak úgy megtörtént. Az sem tetszett, hogy három befejezés volt, amiből csak a másodikat éreztem passzolónak a történethez, a másik kettő teljesen elrugaszkodott volt. Egy ilyen húzás lehetne akár jó is, de itt egyáltalán nem működött.

[Kutas · Rating 2 out of 5]

Neki nem fognék még egyszer!
A test és annak betegségei, mindenhol, minden körülmények között.
A végére kaptunk egy kis cselekményt is, ott már egész olvasható.

Amúgy tetszett a címe, pont most költöztünk.

[Laura Faludi · Rating 4 out of 5]

Emberek ezek, akik csondbol lepnek elo?
Istenek ezek, akik lathatatlan szarnyakon szallnak?