Hold on

by Zoltán Egressy

A ​2040-es évekre az embernek sikerül kolonizálnia a Holdat, pár ezer kutató él rajta hatalmas üvegbúrák alatt. A magyar tudósok nem jutottak túl jó helyhez, mert a holdrajzi adottságoknál jobban érdekelte őket, hogy a Tehetség Tengere nevű kráter mellett telepedhessenek le.
Laád Szabolcs biokémikus sehova sem vezető kutatások és kapcsolatok között bolyongva éli az életét a Földön, amikor egy konferencián megpillantja és megszereti a gyönyörű Apáti Annát. Egy átitalozott éjszaka során csak annyit tud meg róla, mielőtt nyoma vész, hogy katasztrófaturista. Szabolcs mindenáron meg akarja találni: ha a tévé nagyszabású természeti csapásról számol be valahol a Földön, rögvest oda utazik. Ám hiába a kitartó nyomozás, Anna nem bukkan fel többé, így amikor egy nap egykori iskolatársa azzal az ajánlattal keresi meg Szabolcsot, hogy költözzön ő is a Holdra, habozás nélkül igent mond.
Egressy Zoltán új regényében a jövőbeli monarchikus Budapest, az összeomlott pisai ferde torony és az elárasztott Liverpool szatirikus díszletei között kalauzolja olvasóját egészen a Holdig, ahol főhőse kénytelen a saját és az emberiség jövőjét is érintő alapkérdésekkel szembesülni.

353 pages, Hardcover

First published January 1, 2019

Reviews

[Oriente · Rating 3 out of 5]

Tökéletes álcázás esete forog itt fenn.
Esetleg egy tökéletes irodalmi hibridé? Hm... akár izgalmas, kísérletező regényként is értékelhetném a Hold on-t nem fogom, csak ironizálok.

Szóval elidőznék egy kicsit a tálalás bűvésztrükkjein:
Kezünkbe vesszük ezt az elegáns, komoly borítós, keménytáblás kötetet a Jelenkor kiadó gondozásában, egy ismert, kortárs szépíró tollából, aki szemmel láthatóan - és fülszövegben olvashatóan - merész, sci-fi zsánerelemekkel dúsítja legújabb regényét. Ha viszont ugyanezt a kötetet egy közkedvelt zsánerkiadó puhakötésbe csomagolná, no meg valamivel harsányabb színekbe öltöztetné, lehetőség szerint űrhajóval és/vagy robotokkal a borítón, ki mondaná azt, hogy ez nem egy lektűr?
Persze meg kéne húzzuk kicsit az elejét, például a hangsúlyosan terhelt, bár ezirányban elégtelenül kifejtett apa-fiú kapcsolatot, illetve a felnövésfejezetekbe bugyolált ego-tripet, ezek ugyanis kellőképpen elaltatják az autentikus kortársmagyar szóra szomjazó közönség gyanakvását. Az illúziókat később sem feltétlenül a science fiction zsánerelemek megjelenése szaggatja meg, inkább a legfeljebb közepes minőségű szöveg és a központi figura gondolatainak és érzelmeinek érdektelensége.
A regénynek mégis az a legkellemetlenebb vonása, hogy lektűrnek sem működik - mert lehet utóbbira fintorogni, a lektűrnek is megvannak a maga szabályai és kívánalmai. Itt a főhősön kívül nem túl színesek a karakterek, a cselekmény nélkülözi a lendületességet, a történetnek ilyen szempontból kifejezetten rossz a dinamikája. A felpörgetett fejezetekben pedig a hatásvadász kalandregény klisék valószínűtlen egymásrazsúfolása, holdrengésestül és kémtörténetestül, inkább megnevettettek, mintsem hogy kellemes izgalommal töltöttek volna el. A tudományos okfejtések néha egészen kínosak, ami egy lektűrbe persze még bőven belefér (az unalomfaktor kevésbé). Egyes részek annyira banálisak, hogy már-már felcsillant bennem egy szatirikus olvasat lehetőségének reménye, de a befejezés gyönyörűen lekerekítette ezt a kérdést: nincs neki ilyenje.
A regény értékes részei - mert találtam ám olyanokat is, például a kötet utolsó fejezeteit megtöltő, lázárzsigák megteremtése körüli dilemmák, vagy a lakonikus utalások a közeljövő Magyarországának diktatórikus berendezkedésére - arányaikban sajnos elvesztek a parttalan szenvelgés ilyen-olyan kicsúcsosodásai között.

Igazából csak magamat okolhatom a túlzott elvárásokért. Hiszen már a cím figyelmeztetett, hogy ez fájni fog...

[Kuszma · Rating 2 out of 5]

Kétfajta fúziós szépirodalom van. Az egyikben a magas irodalmi minőség és a kortárs széppróza eszköztára termékeny kapcsolatba lép valamely zsáner elemeivel, így gazdag, újszerű szövegtestet hoz létre. A másikban a szerző azzal próbálja leplezni az igazi mondanivaló hiányát, illetve a karakterek kidolgozatlanságát, hogy teletömködi a regényt sci-fi- vagy krimielemekkel. Egressy jó képességű drámaíróból az elmúlt években az utóbbi kategória magyarországi reprezentánsává nőtte ki magát. Keverte már a szépirodalmat apokaliptikus vízióval, pszichothrillerrel, de még fociesszével is, inkább rosszabb, mint jobb hatásfokkal. Most a tudományos fantasztikumnak adott randevút.

Nos, a könyv négy dolgot tartalmaz:
1.) Társadalomkritika ill. negatív politikai utópia: merthogy ugye a jövőben vagyunk, amiben egy böszme magyar állam genyózik a jónéppel. Testbe ültetett csipek, meg újrakoronázott államfő, miegymás. Nos, ezt a részt egy tökös szerkesztő úgy ahogy van, kihúzhatta volna a szövegből. Egész egyszerűen semmit nem ad hozzá a szöveghez, a fősodorhoz semmi köze, kidolgozatlan, esetleges. Csak azért van ott, mert Egressynek valószínűleg azt mondták, társadalomkritika nélkül magyar regény egyszerűen nincs és nem is lehet. Közlöm: lehet. Sőt, azt is közlöm: ha valaki ilyen kidolgozatlanul pakol ilyesmit a könyvébe, az csak azoknak árt, akik valóban fontos hatalompolitikai problémákat pellengéreznek ki valóban magas minőségben. Mondok egy meglepőt: az irodalom sosem lesz pusztán attól jobb, hogy a hatalom bajszát rángatja. Csak attól lesz jó, ha úgy rángatja, ahogy kell.
2.) Sci-fi: elméletileg ez ugye a leglátványosabb. Merthogy már a címben* is benne van, hogy a Hold a(z egyik) helyszín. Sőt, valamiféle replikátorokról** is szó esik. Gondolom azért, mert Egressy feltételezte, a „replikátor” szó beindítja az olvasó nyálelválasztását, hisz érdekli szerencsétlent, mi a toszom az. A baj csupáncsak az, hogy a szerző ezt az elemet (lásd fentebb) teljesen indokolatlanul használja. Miért a Holdon játszódik a regény, miért nem Balmazújvárosban? Nem tudjuk. Miért 2050-ben, miért nem most? Nem tudjuk. Csak mert. Egressynek szemmel láthatóan nincs afféle nagy víziója saját céljairól, mint ami Asimov vagy C. Clark regényeit mozgatja, ő egyszerűen csak beledobál pár (többnyire újrahasznosított) zsánerkifejezést a könyvbe, olyasmiket, amelyeket ugyan ötletnek nem neveznék, de félsötétben, hat lépésről annak tűnnek. Különösen ha valaki nem látott még sci-fit.
3) Szerelem: a másik központi szál. Igen, azt hiszem, ezért kellett a sci-fi elem a regénybe. Hátha elfedi, mennyire hiteltelen is a romantikus szenvedély ábrázolásában. Mert innen üzenném: attól még, hogy egy nőnek piros ruhája van, zöld a szeme és hajtincsei a homlokába hullnak, még önmagában nem válik érthetővé, miért szeret bele a főszereplő szegénybe úgy, hogy élete fogytáig sem tud szabadulni az érzéstől. Érzékeltetni kéne a szerelem kialakulását, de Egressy ezt meg se próbálja – egyszerűen egymásba szeretnek, oszt kész. Persze a szerző is érzi, ez talán bővebb magyarázatot igényelne, ezért le is írja, hogy hát igen, ez a szerelem valószerűtlen. Valószerűtlen, de van***. Hát kösz.
4.) Töltelék: mindazon dialógusok, betoldások, satöbbik halma, amelyek az egymáshoz alig köthető elemek közti rést, mint a purhab, kitöltik. Egy részüknek köze van a fősodor valamelyik eleméhez, másoknak nem****. Meg lehetett vón vágni őket is.

Összességében tehát a kötet tovább erősítette azon elképzelésemet, hogy Egressy átevezvén a próza felségterületére, óriási minőségi zuhanást produkált korábbi önmagához képest. Azt pedig, miképp érte el, hogy ehhez a zuhanáshoz még mindig nívós kiadók asszisztálnak, őszintén nem tudom.

* A cím. Na igen. A cím mínusz egy csillag.
** Amúgy ezek a replikátorok vitán felül érdekes jószágok, de túl későn és túl röviden kerülnek bele a regénybe ahhoz, hogy valóban örülni tudjak nekik.
*** Amúgy azt vettem észre a könyvben, hogy ha valamit Egressy nem tud hihetően megírni, akkor odabiggyeszti valamilyen formában, hogy ez valóban hihetetlen dolog, tudod te is, meg tudja az író is, de ugorjunk. Ami valahol nagyon elegáns módja annak elkerülésére, hogy hihetően tudjunk megírni dolgokat.
**** Gondolkodtam rajta, a társadalmi-politikai jövőképet is a töltelékhez sorolom, mert valójában, ha funkcióját nézzük, az. Csak azért kapott külön szekciót, mert picit azért hangsúlyosabban van jelen a kötetben, mint a mondjuk amúgy szintén tök fölösleges palócleves-recept. (Bár így belegondolva: lehet, a palócleves receptje a kötet egyik legizgalmasabb eleme.)

[Eva Spielmann · Rating 3 out of 5]

Vannak benne jó részek, bár az egésznek nincs sok értelme. Csak ha az nem, hogy elgondolkodtam az akhilleusz-teknősön.