Honthy Hanna, született 1893-ban, elhunyt 1978-bqn, 85 évesen. A magyar operettszínház kiemelkedő alakja. Aki nem szereti, vagy hallgatott operettet, az is ismeri a nevét. Én is sokat hallottam gyerekként. Anyukám nagyon szereti az operetteket, csillogó szemmel ejti a művésznő nevét. A könyv az Ő életének a regénye. Eseményekkel, párbeszédekkel, még aktuálpolitikai kitekintésekkel is. Megélt 2 világháborút, és közben végig nagyon szerette a közönsége, a kollégái. A regény meglepett, mert egész érdekes volt. A bevezetés nem ígért sokat, a város körül írásával nekem, mint vidéki ember olyan részleteket oszt meg, amiről feltételezi, hogy az olvasó ismeri. Emiatt unalmas. Ugyan ez az érzetem a nevekkel. Lehet az én műveletlenségem bizonyítványa, de sokat nem ismertem. Emiatt kifejezetten jólesett mikor végre 1-2 név ismerős volt. Sok volt a tömjén is. Hanna 70. születésnapjár rengeteg köszöntést kap, utána még külföldön turnézik, ahol szintén nagyon szeretik. Az én ízlésemnek ez már sok volt. Oldalak telnek vele. Mindezekkel együtt izgalmas, megpróbáltatásokkal teli élete volt, amit megérte papírra vetni, és megérte elolvasni is. Még akkor is ha valaki nem ismerte a munkásságát.