Macskaregény

by Alaine Polcz

Fasírozott hús volt apám labdapecsenyének hívta tökkáposzta főzelékkel. A háborúban ritkán ettünk húst, akkor is keveset. Tilette titokban a vállamon, a hajam alatt kuporgott. Tilos volt az asztalhoz vinni. Lázba jött a hús szagától, és egyenest a fasírtra ugrott. Apám utánakapott, és felborította a vizeskancsót. A zuhatag elől Tilette a főzelékes tálba menekült. Kiparancsoltak macskástul a konyhába. Így, közöttük nincs helyünk. Pedig már gyűrűs menyasszony voltam. Igazgatói engedéllyel. Azzal a megkötéssel, hogy nem járhatok jegyesemmel karonfogva az utcán, és nyilvános helyen csak szülői kísérettel jelenhetünk meg.

Macskák minden mennyiségben. Macskák a kisoroszi ház kertjében, macska az ágyban, macska a lépcsőházban, macska az ebédlőasztalon. Saját macskák, talált macskák, ismerősök macskái. És az ismerősök, igen, ebben a könyvben is sorra felbukkannak a társak és barátok, akik Polcz Alaine életének tanúi voltak, és akikről megértő szeretettel és néha finom iróniával tesz tanúságot újra meg újra: Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Nádas Péter és mindenekelőtt Mészöly Miklós.

158 pages, Paperback

First published January 1, 2008

Reviews

[Hedda von Herzfeld · Rating 1 out of 5]

Körülbelül a feléig ment a folyamatos olvasás, utána már csak lapozgattam és elolvastam néhány mondatot. Meguntam, hogy össze-vissza csaponganak, semmiről nem szólnak a fejezetek… Nagyon vártam és annál nagyobbat csalódtam a könyvben.

[PuPilla · Rating 2 out of 5]

Akkor kaptam kedvet ehhez az íráshoz, amikor nemrégiben összeszedtem egy posztba a világirodalom macskáit, macskás könyveit.

Egy kis macskálkodásra, cica-sztorikra, derűs humorra, anekdotákra számítottam, de valahogy olyan sótlan-semmilyen volt benne minden, hogy azt hiszem elkönyvelhetem, Polcz Alaine stílusa nekem nem nagyon fekszik. Nem akarom kritizálni, egyszerűen csak nem érzem magamhoz közelállónak.

Lehetséges, hogy az a baj, hogy Szabó Magda és Schäffer Erzsébet-féle mesélésre számítottam - amit nagyon szeretek -, de Polcz Alaine tőlük nagyon különbözik.
Rövid részek, csapongva, össze-visszaságban, és hát összességében azért nem sok macskával. Mint macskakedvelőnek, ez kevés volt. A prózája nekem túl lapos, érzelemmentes, szikár, tárgyilagos. Az emlékei valahogy túlságosan az "övéi" maradtak, mintha egy kis, őt nagyon megértő és ismerő közönségnek mesélne, én nem tudtam bevonódni (valószínűleg főleg azért, mert egyáltalán nem ismerem Alaine-t, vagy a műveit).

10/5

[Zsofia Polgar · Rating 5 out of 5]

Szeretem Polcz Alaine stílusát. Hogy a tárgyilagos, egyszerű, néhol csapongó kis bekezdésekbe nagy igazságokat fűz bele. És szeretem a macskákat is, nagyon.

“Én boldog voltam. Ennek ugyan nincs jelentőssége, mert akármilyen kis alkalom adódik, azonnal boldog leszek, persze nem sok ideig.”

[Nora]

Ez a könyv: gondolatfüzér a halálról.

[Daniel Virag · Rating 4 out of 5]

Nehezen fogyasztható, főleg nyers stílusa és csapongó ritmusa miatt. Ugyanakkor érdekes és szép gondolatokat is megfogalmaz az életről és a halálról, miközben intim betekintést enged az írónő életébe (az Asszony a fronton előzetes ismerete minimum ajánlott hozzá). Ha valaki csak azért olvasná el, mert szereti a macskákat, szerintem ne ezt a könyvet válassza, ez egy melankolikus lélektani regény, amiben macskák is vannak.