,,Évezredeken át a boszorkányok őrizték mindazt, amilyen egy nő valójában. Amilyennek lennie kéne. Amilyen volt valaha, amikor a nagy istennők lányai voltunk. A boszorkányok őrizték a tudást, ami megmaradt abból az időből, amikor még senki nem hitte, hogy a nőt a férfi oldalcsontjából teremtették. Amikor még a péniszt nem gondolták magasabb rendűnek a vulvánál. Amikor még nem hitte senki, hogy a nő helye a konyhában van. Az évezredek során a nők elfelejtették istennő ősüket, a Nagy Ősanyát, és vele együtt a szabadságot. Csak mi maradtunk, akik anyáról lányra adtuk tovább az emlékét. Mi, akiket boszorkányoknak neveznek. (...) Ha boszorkány vagy, tudnod kell, hogy mindennek, amit a látható világban teszel, valami lenyomata, árnyéka, visszfénye megjelenik a láthatatlan világban. És mindennek, ami a láthatatlan világban történik, megvan az eredménye, a következménye a láthatóban. Minden hétköznapi tettünk része a szellemi világnak is. Minden mágia. És nincs külön fekete vagy fehér. A kettő elválaszthatatlan."
Kiss Judit Ágnes költői erejű prózája az elveszett, de nyomokban még megmutatkozó évezredes tudásról, a bűbájosságról: oldásról, kötésről, angyalcsinálásról és repülésről - avagy hogyan érdemes boszorkánykodni a 21. században.
Ki ne venne kézbe egy ennyire csinos, aranyos csillogású, holdszimbólumokkal díszített borítóba bújtatott könyvet, melynek fekete alapszíne a várakozásokkal ellentétben nem a rettegett fekete mágiát, hanem az emberéletekbe elkerülhetetlenül beférkőző tragédiát és gyászt jelenti?
Nehéz regénynek nevezni, azonban jóval több egy boszorkányoknak szánt kézikönyvnél, szépirodalom a javából. Sok kutatás állhat mögötte, megannyi babona, természetes gyógymód, recept, ráolvasás, bűbáj és rontás gyűjteménye, melyeket sok generáción át továbbörökített anekdoták tesznek színesebbé. Amitől több lesz ez, mint egy szorgalmas gyűjtőmunka eredménye, az nem csak a praktikák modernizált, urbánus változatának ismertetése és a női ősökre koncentráló laza családtörténet, hanem az elbeszélő tragédiája, az egész koncepció mögött meghúzódó kétségbeesés, amelyre az elején csak utalás történik, a végén azonban nyilvánvalóvá válik, és az addig olvasottak átértékelését követeli meg.
A könyv feminizmusa markáns: minden élet forrása a Földanya, a bűbájosok tudása anyáról lányra öröklődik, ennélfogva a lánygyermek értékes, a fiú kevésbé, és az a bűbájos, aki nem tud szülni, majd felnevelni egy lánygyermeket, hiába él, tudása elveszik. A Bűbájoskönyv megírása a saját szabályai szerint kétszeresen is ellentmondásos: egyrészt a nőágon öröklődő praktikus tudás normál esetben semmiféle lejegyzést nem igényel, másrészt a bűbájosságra csak a vér szerinti gyermek fogékony, azaz a könyv megírása végképp meddő tevékenység. Ezt az ellentmondást persze betudhatjuk a negyvenes éveiben járó elbeszélő kétségbeesésének, amely azután uralkodik el rajta, hogy teste többszöri próbálkozás után is kiveti magából a magzatot. A csodás varázslatokról és sikeres bábáskodásról szóló történetek után eljutunk egy tehetetlen nő tragédiájáig, aki bármilyen kompromisszumra hajlandó egy lánygyermekért, akár – szakítva az évezredes hagyományokkal –, a mesterséges megtermékenyítéssel is megbékélne.
Férfiként néhol illetéktelen betolakodónak éreztem magam, másutt kicsit besokalltam a receptektől, de a mű mégsem tudott elűzni, kellemes meglepetés.
Ez a könyv valami egészen zseniális, és kifejezetten méltatlan, hogy a borító és fülszöveg alapján ebből mennyire nem derül ki semmi. Kellett egy kis idő, míg megértettem, hogy mit olvasok, és összeállt ez az egész fikció-folklór-memoár-feminista kiáltvány-boszorkánykézikönyv mix, de minden szava aranyat ér. Köszönet érte!
A boszorkányok nem írnak könyvet az utókornak tanításul, ez a boszorkány viszont igen, mert nincs lánya. Mert a boszorkánynak a szülés, különösen a lány szülése az egyik legfontosabb amit el kell érnie az életben ahhoz, hogy tudása fennmaradjon; legyen kinek átadni, továbbadni. A boszorkányok idegenkednek a férfiközpontú világtól és tudománytól, inkább bíznak a maguk és a Földanya erejében, ez a boszorkány viszont mégis a kórháztól, az orvostudománytól várja a megoldást, legyen lánya. Bár közben feladta, mert itt ez a könyv, a női olvasónak, és alátámasztja azt, a boszorkány sem védett testi betegségektől, emberi gyarlóságtól.
Jó kis kitalált memoár ez, tele elveszett vagy rejtve létező női bölcsességnek és erőknek. de ha lehántom a természetfeletti mázát, akkor is találok fontos, önállóságra és autonómiára biztató hitvallásokat. A férfit gyakran nem társként kezeli, hanem valaminek, ami könnyen elnyomásba fordul, és akkor inkább legyen olyan, aki nem sok vizet zavar, nem beszélget (tehát nem kérdez), no meg lányt nemz, és annak nevelésébe se igen szól bele. Ettől eltekintve néphagyományokat és babonákat szépen összegyűjtő mű ez, mely tiszteletben tartja a természet körforgását.
Nem az volt, amire számítottam. Egy könyvet szerettem volna, ami segíthet az utamban, tanít a boszorkányságról, erre kaptam egy feminista könyvet. Az elbeszélő számomra eléggé idegesítő volt, főleg mivel azt hittem, nem fikció lesz az egész. A recepteket még lehet kipróbálom, de az biztos, hogy óvatosan, mert nem bízom benne. Maga a könyv szép, és vannak benne jó gondolatok, de nem sokat adott nekem.