Íme 365 sistergő, friss, eleven, ropogósan vidám vagy maróan szomorú sztori. Vigyázat, a történetek fokozott mértékben tartalmaznak valóságot és abszurd humort!
A bölcseket agyonverik, ugye? Esznek-e szőlőt a kannibálok? Ki tetoválja ki a halakat? Kit üssön el az önvezető autó? Mi lesz, ha kibombáznak a házamból? Hogyan találkozik Örkény és a DJ? Mi lesz, ha haza akarok menni a lövészárokból? Mi a program a Félpár Kesztyűk Éjszakáján és mit tegyünk a beszélő csirkecombokkal? Mi a baj az olvasó medvékkel, az adófizetőkkel és az illegális könyvtermesztőkkel? Az igazi férfi szilikon-izmokkal csábít? Az igazi nőt visszahozzák az UFÓk? Hogyan készítsünk piranhalevest magyarosan? Hófehérke evett-e mérgezett hamburgert? Mire képesít az OKJ-s Betyár- és Útonállóképző? Mit keres egy róka a véres alsógatyóban?
Hol gyerek beszél, hol nyugdíjas, hol hentes, hol Mikes Kelemen, hol temetkezési vállalkozó, hol kockázatkezelő, hol kidobóember, hol egy német tanárnő, aki nem németet tanít...
Hétköznapi őrületek a legváltozatosabb módokon elbeszélve.
Íme 365 szavakból szőtt videoklip: az olvasó vagányul szörfözhet országokon, évszázadokon, bolygókon keresztül. A végtelenbe, és tovább!
Ebből a kevesebb sokkal több lett volna. A sok fárasztó, erőltetett vagy egyszerűen semmilyen sztori lenyomta az igazán jókat. Nem kellett volna a "minden napra egy sztori" vonalat erőltetni, sok töltőanyaggal. Inkább lett volna, mondjuk, minden hétre egy, sokkal jobban élveztem volna. Arra viszont nagyon megfelelt, hogy útközben, jövet-menet olvasgassam. Ilyen helyzetben pont jók a rövid kis történetek.
Ez nem az én műfajom. Ha minden nap valóban csak egy történetet olvasok, kaphatott volna több csillagot is. De ha 4-5 sztorit egymás után elolvasok, akkor már túl tömény, többet nem is bírok befogadni. Ez szerintem inkább újságba való műfaj.