(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
J. A.
Hát erről szól a könyv. Kicsit túlírva, persze.
Ui.: Grecsó Krisztián egy jelenség. Ír, gitározik, énekel, publicista, ide megy, oda megy, rockerekkel lóg, ott van minden író-olvasó találkozón, de talán még disznóölésen is. És hát nagyon jó fej. Jó dumája van, kiváló fellépése, szívesen odanyújtja magát az olvasónak – egy ilyen kis piacon ez eszméletlenül sokat számít. Szeretjük Krisztiánt, és én is minden bizonnyal szívesebben kocsmáznék vele, mint mondjuk a magának való Hraballal**. Azt hiszem, 2014-ben kortárs magyar szépirodalomból ezt a könyvet ütöttem be a kasszába legtöbbször. Én ennek örülök, mert ez szépirodalom, még akkor is, ha a nyelvem hegyén ott is ül egy ordenáré nagy csak.
Ui. 2.: Kevés könyvvel találkoztam, aminél ennyire elváltak volna az olvasói reakciók. Amely problémának logikus feloldása, hogy a Megyek utánad-nak kétfajta olvasója van***. Az egyik elsősorban az érzékenység és empátia eszközeivel bontja ki a szöveget (nevezhetném ezt a módszert női olvasatnak, de ez félrevinné a dolgokat – ez nem nemi kategória akar lenni, csupán a szöveggel való azonosulás mértékére utal). Ennek az olvasónak alighanem az jut eszébe e műről, hogy őszinte. Hogy Grecsó (aki persze nem Grecsó, hanem Daru, de tudjuk, hogy megy ez) kézen fogja őt, és bevezeti a saját világába, mint holmi skanzenbe, és megmutat mindent kendőzés nélkül, ahogy az dukál. Észszerű reakciónak tűnik, ha az olvasó ezért hálát érez. Vagy szeretetet, akár. A másik fajta olvasó ezzel szemben az elemzés, a ráció eszközeivel esik neki a szövegnek. Ez az olvasó, meglehet, nem az őszinteséget érzi majd elsődlegesnek, hanem a hamisságot. Én speciel elhiszem Darunak, hogy ez így történt, és hogy fiatalemberekkel így szokott ez néha történni. Ugyanakkor Grecsó szükségét érzi, hogy költői lakkozással vonja be a szöveget – vagyis nem azt írja meg, ami történt, hanem azt, ahogy utólag megfogalmazta, hogy mi történt. Szerkesztett őszinteség. Ez eléggé zavar. Párom azt javasolta, hogy próbáljam ezért úgy olvasni a könyvet, mintha Grecsó sörözés közben mesélné el ezt az egészet nekem, ami egészen furcsa élményhez vezetett: úgy éreztem magam, mintha meg akarnának fűzni.**** És valóban: ez egy olyan szöveg, ami kokettál az olvasóval. Szemez vele. Uram bocsá', az asztal alatt fogdossa a térdét. És ebben tulajdonképpen zse-ni-á-lis! Csak éppen nekem hiába szimpatikus Krisztián, ennyire nem akarom elmélyíteni vele a kapcsolatot.
* Ebben az is közrejátszik, hogy aki nem él, az aligha tudná állni a cehet.
** Talán mondanom sem kell, hogy a két olvasat között nincs értékkülönbség.
*** Esetleg akadnak olyan férfiak körünkben, akik egyszer (régen!) egy kocsmában üldögéltek egy lánnyal, és megpróbálták őt azzal bevonni a magánszférájukba, hogy igyekeztek a maga meztelenségében megmutatni neki önnön lelküket. Mert ugye ha a lány erre a bizalomra nyitott, akkor már szinte kapun belül van, és kisebb eséllyel fog végül kihátrálni onnan. Na, ez a könyv ezt a módszert alkalmazza.