What do you think?
Rate this book
Bolyai
„Amikor megszülettél, azt gondoltam, te fogod a régi és az új világot összekötni, te leszel a híd a sötét szakadék fölött. Még most is ebben a reményben gondolok rád. Tudom, hogy feladataid vannak, ne tedd tönkre magad…”
A fenti sorokat Bolyai Farkas írja fiának, a szintén matematikus Bolyai Jánosnak. Az ifjabb Bolyai a regény címszereplője, a tizenkilencedik századi zseni, a matematika Mozartja, a zene Einsteinje, mert nemcsak a nemeuklideszi matematika megalkotása fűződik a nevéhez, hanem zeneelméleti munkáiban is korszakos felfedezéseket tett, melyeket a korabeli tudományos körök hitetlenkedve fogadtak. Miközben kibontakozik előttünk egy bonyolult apa–fiú kapcsolat, s tanúi lehetünk egy meg nem értett gondolkodó mindennapi tépelődéseinek, aközben a történet másik szálán épp az ő rendkívüli életét és kéziratos hagyatékát tanulmányozza napjainkban Láng Zsolt regényének író hőse, aki ösztöndíjasként egy svájci kolostorban tölti napjait. A történet fonalát 12 683 jegyzetpapír zűrzavaros kupaca vezeti – hol részesei vagyunk keletkezésüknek, hol kiderül róluk, hogy szerzőjük halála után évtizedeken keresztül gondatlanul hányódtak, bizonyos lapjai gyújtósként végezték, egyik-másikkal ablakot is pucoltak.
Időben és térben váltakozó fejezetek között két férfi élete tárul fel előttünk, míg az egyik révbe ér, a másik „a reménytelenség lavináját húzta, vonta, robbantotta, idézte, rántotta magára”.
„Mióta feljegyzéseit, levélvázlatait, leveleit, töredékes írásait olvasom, meg vagyok győződve, hogy Bolyai mindent látott, ami körülötte zajlott, de semmiről nem beszélt. Sokan érzéketlennek látták. Mások bolondnak. Nagyjából harminc év alatt született meg az ominózus, egymás mellé felstócolt két papírhalom. 1833-ban tért haza Marosvásárhelyre, és 1860-ban halt meg, olyan mellőzöttségben, amelynek máig érződik a hidege. Persze a mellőzöttséget részben ő akarta.”
A fenti sorokat Bolyai Farkas írja fiának, a szintén matematikus Bolyai Jánosnak. Az ifjabb Bolyai a regény címszereplője, a tizenkilencedik századi zseni, a matematika Mozartja, a zene Einsteinje, mert nemcsak a nemeuklideszi matematika megalkotása fűződik a nevéhez, hanem zeneelméleti munkáiban is korszakos felfedezéseket tett, melyeket a korabeli tudományos körök hitetlenkedve fogadtak. Miközben kibontakozik előttünk egy bonyolult apa–fiú kapcsolat, s tanúi lehetünk egy meg nem értett gondolkodó mindennapi tépelődéseinek, aközben a történet másik szálán épp az ő rendkívüli életét és kéziratos hagyatékát tanulmányozza napjainkban Láng Zsolt regényének író hőse, aki ösztöndíjasként egy svájci kolostorban tölti napjait. A történet fonalát 12 683 jegyzetpapír zűrzavaros kupaca vezeti – hol részesei vagyunk keletkezésüknek, hol kiderül róluk, hogy szerzőjük halála után évtizedeken keresztül gondatlanul hányódtak, bizonyos lapjai gyújtósként végezték, egyik-másikkal ablakot is pucoltak.
Időben és térben váltakozó fejezetek között két férfi élete tárul fel előttünk, míg az egyik révbe ér, a másik „a reménytelenség lavináját húzta, vonta, robbantotta, idézte, rántotta magára”.
„Mióta feljegyzéseit, levélvázlatait, leveleit, töredékes írásait olvasom, meg vagyok győződve, hogy Bolyai mindent látott, ami körülötte zajlott, de semmiről nem beszélt. Sokan érzéketlennek látták. Mások bolondnak. Nagyjából harminc év alatt született meg az ominózus, egymás mellé felstócolt két papírhalom. 1833-ban tért haza Marosvásárhelyre, és 1860-ban halt meg, olyan mellőzöttségben, amelynek máig érződik a hidege. Persze a mellőzöttséget részben ő akarta.”
- GenresHungarian Literature
456 pages, Hardcover
First published January 1, 2019
10 people are currently reading
84 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 14 of 14 reviews
December 28, 2019
„Ha valaki egy nemeuklideszi tér felfedezőjéről ír regényt, úgy volna illő, hogy a regény nemeuklideszi formáját hozza létre.”
Van egy jelenet ebben a könyvben, ahol Krasznahorkai (igen, az író) felteszi a kérdést: ki fogja majd megírni a Bolyairól szóló nagyregényt? Az olvasó pedig, ha túl van ezen a könyvön, azt kérdezheti: most akkor Láng Zsolt megírta a Bolyairól szóló nagyregényt? Vagy csak írt egy nagyregényt a Bolyairól szóló nagyregény megírásáról? És itt a „csak”-ot lehet idézőjelbe tenni, vagy dühödt nagybetűkkel emelni ki, vérmérséklettől függően.
Mert tagadhatatlan, van ebben a könyvben némi Bolyai. Főleg János, de némi Farkas is. Egyértelmű, Láng nem törekszik teljes életút-prezentációra, inkább csak a zsenialitás démoni instabilitására fókuszál, arra, hogy egy egészen elképesztő intellektus hogyan táncol a magány és az őrület szakadékának peremén, amíg végül beleszédül. Ez úgy uszkve a regény felét teszi ki, még kicsit kevesebbet is. A többi maga az író, aki épp Svájcban él fel valami nemzetközi ösztöndíjat, aminek örvén nagyokat sétál, családi életet él, elzarándokol a hadronütköztetőhöz a CERN-be, bűnügybe keveredik, és közben mindenkinek elmondja, hogy épp Bolyairól ír regényt. Közben meg az olvasó tamáskodik: ennyi cselekmény közepette ugyan mikor jut ideje magára az írásra? Gyanítom, azt már otthon dobta össze, mert hogy a helvéteknél erre nem volt egy szabad perce, az hétszentség.
Mindegy. A regény meglett, ez kézzelfogható tény – itt a bizonyíték a polcomon. Hogy nemeuklideszi lett-e, azt nem tudom. Ha a nemeuklideszi geometria egyik jellemzője, hogy a párhuzamosok igenis találkoznak, és nem a végtelenben (valami ilyesmi rémlik, nem tudom, totálisan hülye vagyok a matematikához), akkor ilyen értelemben igen, talán e regény nemeuklideszi, hisz két párhuzamos síkja (Bolyai és Láng) azzal együtt, hogy sosem érintkezhetnének, mégis folyvást ezt teszik. Lángban, a könyvben, és végül az olvasóban. A lényeg mindazonáltal, hogy az egész remekül van megírva. Pedig voltak előítéleteim: Temesi Ferenc Bartókja óta félek attól, hogy ha egy zseniről írott életrajzba az író beleemeli önmagát, azzal suba alatt azt akarja közölni velünk, hogy ő maga is egy zseni. Itt nem éreztem ezt az arroganciát. Lendületes, tiszta, okos szöveg, engem izgalomban tartott. Icipicivel több Bolyai talán elfért volna benne. Ha nem is az író helyett, de mellett.
Van egy jelenet ebben a könyvben, ahol Krasznahorkai (igen, az író) felteszi a kérdést: ki fogja majd megírni a Bolyairól szóló nagyregényt? Az olvasó pedig, ha túl van ezen a könyvön, azt kérdezheti: most akkor Láng Zsolt megírta a Bolyairól szóló nagyregényt? Vagy csak írt egy nagyregényt a Bolyairól szóló nagyregény megírásáról? És itt a „csak”-ot lehet idézőjelbe tenni, vagy dühödt nagybetűkkel emelni ki, vérmérséklettől függően.
Mert tagadhatatlan, van ebben a könyvben némi Bolyai. Főleg János, de némi Farkas is. Egyértelmű, Láng nem törekszik teljes életút-prezentációra, inkább csak a zsenialitás démoni instabilitására fókuszál, arra, hogy egy egészen elképesztő intellektus hogyan táncol a magány és az őrület szakadékának peremén, amíg végül beleszédül. Ez úgy uszkve a regény felét teszi ki, még kicsit kevesebbet is. A többi maga az író, aki épp Svájcban él fel valami nemzetközi ösztöndíjat, aminek örvén nagyokat sétál, családi életet él, elzarándokol a hadronütköztetőhöz a CERN-be, bűnügybe keveredik, és közben mindenkinek elmondja, hogy épp Bolyairól ír regényt. Közben meg az olvasó tamáskodik: ennyi cselekmény közepette ugyan mikor jut ideje magára az írásra? Gyanítom, azt már otthon dobta össze, mert hogy a helvéteknél erre nem volt egy szabad perce, az hétszentség.
Mindegy. A regény meglett, ez kézzelfogható tény – itt a bizonyíték a polcomon. Hogy nemeuklideszi lett-e, azt nem tudom. Ha a nemeuklideszi geometria egyik jellemzője, hogy a párhuzamosok igenis találkoznak, és nem a végtelenben (valami ilyesmi rémlik, nem tudom, totálisan hülye vagyok a matematikához), akkor ilyen értelemben igen, talán e regény nemeuklideszi, hisz két párhuzamos síkja (Bolyai és Láng) azzal együtt, hogy sosem érintkezhetnének, mégis folyvást ezt teszik. Lángban, a könyvben, és végül az olvasóban. A lényeg mindazonáltal, hogy az egész remekül van megírva. Pedig voltak előítéleteim: Temesi Ferenc Bartókja óta félek attól, hogy ha egy zseniről írott életrajzba az író beleemeli önmagát, azzal suba alatt azt akarja közölni velünk, hogy ő maga is egy zseni. Itt nem éreztem ezt az arroganciát. Lendületes, tiszta, okos szöveg, engem izgalomban tartott. Icipicivel több Bolyai talán elfért volna benne. Ha nem is az író helyett, de mellett.
January 4, 2020
...Nem, ez nem Wass Albert világa, ízig-vérig modern könyv, amely egyformán kerüli a hamis idill anakronizmusát, és a didaktikus hősi példázatot. Mindkét főhőse, az író és Bolyai János is esendő figura, határozott korlátokkal - talán éppen ez lehet a regény majdani (közönség)sikerének legfőbb akadálya: hiányzik az a szereplő, akivel fenntartások nélkül azonosulhatnánk. Bolyai autisztikus személyisége időnként kifejezetten taszító, a szerző sem egy cselekvő, romantikus hős, inkább csak egy okoskodó értelmiségi, ezért kicsit talányos is, ahogy a megváltó szerelem rájuk talál. De lehet, hogy éppen ez adhat reményt: érdemtelenül is elnyerhetjük a szerelmet. :)
https://vargarockzsolt.blog.hu/2019/1...
https://vargarockzsolt.blog.hu/2019/1...
April 21, 2020
"A filmet a BBC készítette, Johann von Bolyai a címe, de Bolyairól tulajdonképpen alig esett szó. Sok volt benne a töltelék, ahogy a közmondás tartja, nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A műsor készítői órákat töltöttek az utazással, komoly megpróbáltatásokat átélve, így nem csoda, hogy amikor a könyvtáros eléjük rakta a világot megrengető 24 oldalas kis füzetet, az mindössze pár másodpercre került a filmjükbe, hosszabban elidőztek a könyvtár előtt kéregető cigány gyerek arcán meg a rőzsét cipelő falusi anyóka állán viháncoló szőrszálakon."
Milyen szép is az önkezűség, nem? Ez a könyv nem szól Bolyairól. Ez a könyv nem Bolyairól szól.
Két kötetről beszélhetünk, az egyiknek talán az lehetne a munkacíme: Mivel töltöttem egy fél évet Svájcban? - kulturális bedekker, a másiknak meg talán ez: Milyennek képzelem Bolyait? Mind a kettőre választ kapunk a - félrevezető módon - Bolyai címet viselő könyvében, ilyen szempontból abszolút tisztességes alkotás. A baj csak az, hogy ezek külön-külön nem életképesek, még akkor sem, ha a kötet végére oly szépen egymás mellé igazította a két főhős életét: mikor Bolyai haldoklik és hagymázas lázálmai vannak, akkor a könyvbéli párhuzamban írónknak is láza lesz s rázza a hideg, természetesen mindkettejük mellett ott van egy nő, természetesen az, aki megérti őket. Ha a két könyvecske külön jelenik meg, nem tarthatott volna különösebb érdeklődésre számot. Bolyai még talán, de Láng Zsolt kalandozásai Svájcban már jóval kevesebb embert érdekeltek volna, még akkor is, ha van benne egy rejtélyes gyilkosság s ha tulajdonképpen ez az élvezetesebb a kettő közül, pedig még egy szerelmi vallomás is van a végén. Bolyaiból faragott egy magányosan ténfergő elmebeteget, amihez persze szíve joga, kár, hogy a fennmaradt dokumentációkban Bolyai János teljesen másként fest. Nem ő az első, aki a maga képére alakítja szegényt. A Bolyais részek nagyon nyomasztóak. Tele vannak meg nem értettséggel, féltékenységgel, egy nagyra hivatott ember vergődésével, aki, milyen meglepő, szintén nem lehetett próféta a saját korában és hazájában. Süvít belőlük a magány és az őrület. Kellettek Láng Zsolt svájci kalandjai oldásnak, de ez egyik részt sem menti meg. Ez az eddigi - számomra eddigi - legjobb kötete. Mégsem tudom szeretni. Mert nem Bolyai, mert párhuzamot von kettejük között, mert a két részt egyedül az tartja egyben, hogy a nem Bolyairól szólóban elvileg Bolyait kutatta, mindenkinek arról beszélt, hogy Bolyait kutatja s végül egy fedél alá is kerültek. Sajnálom.
Esterházy Bolyaija lehetett volna nagyon izgalmas.
Milyen szép is az önkezűség, nem? Ez a könyv nem szól Bolyairól. Ez a könyv nem Bolyairól szól.
Két kötetről beszélhetünk, az egyiknek talán az lehetne a munkacíme: Mivel töltöttem egy fél évet Svájcban? - kulturális bedekker, a másiknak meg talán ez: Milyennek képzelem Bolyait? Mind a kettőre választ kapunk a - félrevezető módon - Bolyai címet viselő könyvében, ilyen szempontból abszolút tisztességes alkotás. A baj csak az, hogy ezek külön-külön nem életképesek, még akkor sem, ha a kötet végére oly szépen egymás mellé igazította a két főhős életét: mikor Bolyai haldoklik és hagymázas lázálmai vannak, akkor a könyvbéli párhuzamban írónknak is láza lesz s rázza a hideg, természetesen mindkettejük mellett ott van egy nő, természetesen az, aki megérti őket. Ha a két könyvecske külön jelenik meg, nem tarthatott volna különösebb érdeklődésre számot. Bolyai még talán, de Láng Zsolt kalandozásai Svájcban már jóval kevesebb embert érdekeltek volna, még akkor is, ha van benne egy rejtélyes gyilkosság s ha tulajdonképpen ez az élvezetesebb a kettő közül, pedig még egy szerelmi vallomás is van a végén. Bolyaiból faragott egy magányosan ténfergő elmebeteget, amihez persze szíve joga, kár, hogy a fennmaradt dokumentációkban Bolyai János teljesen másként fest. Nem ő az első, aki a maga képére alakítja szegényt. A Bolyais részek nagyon nyomasztóak. Tele vannak meg nem értettséggel, féltékenységgel, egy nagyra hivatott ember vergődésével, aki, milyen meglepő, szintén nem lehetett próféta a saját korában és hazájában. Süvít belőlük a magány és az őrület. Kellettek Láng Zsolt svájci kalandjai oldásnak, de ez egyik részt sem menti meg. Ez az eddigi - számomra eddigi - legjobb kötete. Mégsem tudom szeretni. Mert nem Bolyai, mert párhuzamot von kettejük között, mert a két részt egyedül az tartja egyben, hogy a nem Bolyairól szólóban elvileg Bolyait kutatta, mindenkinek arról beszélt, hogy Bolyait kutatja s végül egy fedél alá is kerültek. Sajnálom.
Esterházy Bolyaija lehetett volna nagyon izgalmas.
May 5, 2020
"Amikor egyedül vagy a templomban, és elköhinted magad, és cseng-bong az a hatalmas tér, olyan a tudás élménye is."
Vajon lehet-e a mindentudás birtokában (manapság) az ember? ...s ezen azt is értem, hogy tisztességesen felvállalható-e egy másik ember, egy önnön való teljesség életrajzának megírása?
Én egyetértek Láng Zsolt válaszaival - a cserepek nem adják vissza ugyan az üveg tisztaságát, de kiadhatnak egy kaleidoszkópot... Nekem tetszett ez a megközelítés!
Vajon lehet-e a mindentudás birtokában (manapság) az ember? ...s ezen azt is értem, hogy tisztességesen felvállalható-e egy másik ember, egy önnön való teljesség életrajzának megírása?
Én egyetértek Láng Zsolt válaszaival - a cserepek nem adják vissza ugyan az üveg tisztaságát, de kiadhatnak egy kaleidoszkópot... Nekem tetszett ez a megközelítés!
March 26, 2020
Van előnye, ha az ember elolvas pár értékelést a Molyon, mielőtt belekezd egy könyvbe. Láng könyvével kapcsolatban többen sérelmezték, hogy várakozásaik ellenére ez nem egy Bolyai életrajz. Vagy legalább is nem olyan, amilyent vártak. Így aztán én már nem is vártam ilyesmit, kellő nyitottsággal kezdtem bele az olvasásba, talán emiatt is tetszett annyira.
A regényben felváltva követik egymást a Bolyairól szóló fejezetek az író Svájcban töltött félévével foglalkozó részekkel. A matematikusról szóló részek valóban nem adnak ki egy komplett életrajzot, főleg az életének második felével foglalkoznak, abból is epizódokat emel ki Láng. Ezekből Bolyai élettörténete nem áll össze, annál inkább Bolyai maga. Végül is az e az ember, ami történik vele, amit tesz, vagy az, ami a jelleméből fakad? Becsapós kérdés, mert mindkettő, de ez a regény az utóbbira koncentrál. Bolyai folytonos harcára apjával, aki, finoman szólva is nehéz embernek tűnik, küzdelmére az elismertségért, amit Gauss és Lobacsevszkij árnyékában sosem kapott meg, és küzdelmére a matematikával, a nyelvvel, na meg általában mindenkivel, aki nem az ő szellemi szintje, és hát ők voltak, amerre a szem ellátott.
Lángot dicséri, hogy bennem kialakult egy határozott Bolyai kép, nem éreztem azt, hogy lyukak vannak az életrajzban, hiányérzet nélkül tettem le a könyvet.
A párhuzamos fejezetek az író féléves svájci ösztöndíjáról szólnak. Főképpen a Bolyai iratok tanulmányozása lett volna a célja ennek az időszaknak, ami nem kis feladat, tekintve az iratok kuszaságát, értelmezhetetlenségét, így aztán – legalább is remélem – senki sem azzal az izgalommal olvasta ezeket a részeket, hogy milyen világraszóló felfedezést tesz Láng. Vállalva a spoilervadászok rám zúduló dühét, elárulom, semmilyent. Ezzel szemben éli az életét, jön-megy, knausgaardi módon nem történik semmi. Vagyis mégis, a regény második felében egy valódi nyomozásba csöppen egy gyilkosság kapcsán, kicsit kilóg ez a szál a könyvből, de végül is szórakoztató a maga módján.
A könyv további erénye, hogy nagy tudással és intelligenciával van megírva, ezt én mindig többre tartottam a tucat családregényeknél, vagy a nyomor színes-szélesvásznú tálalásánál. Na és remek a humora, amire kortársmagyarban manapság úgy kell vadászni.
A regényben felváltva követik egymást a Bolyairól szóló fejezetek az író Svájcban töltött félévével foglalkozó részekkel. A matematikusról szóló részek valóban nem adnak ki egy komplett életrajzot, főleg az életének második felével foglalkoznak, abból is epizódokat emel ki Láng. Ezekből Bolyai élettörténete nem áll össze, annál inkább Bolyai maga. Végül is az e az ember, ami történik vele, amit tesz, vagy az, ami a jelleméből fakad? Becsapós kérdés, mert mindkettő, de ez a regény az utóbbira koncentrál. Bolyai folytonos harcára apjával, aki, finoman szólva is nehéz embernek tűnik, küzdelmére az elismertségért, amit Gauss és Lobacsevszkij árnyékában sosem kapott meg, és küzdelmére a matematikával, a nyelvvel, na meg általában mindenkivel, aki nem az ő szellemi szintje, és hát ők voltak, amerre a szem ellátott.
Lángot dicséri, hogy bennem kialakult egy határozott Bolyai kép, nem éreztem azt, hogy lyukak vannak az életrajzban, hiányérzet nélkül tettem le a könyvet.
A párhuzamos fejezetek az író féléves svájci ösztöndíjáról szólnak. Főképpen a Bolyai iratok tanulmányozása lett volna a célja ennek az időszaknak, ami nem kis feladat, tekintve az iratok kuszaságát, értelmezhetetlenségét, így aztán – legalább is remélem – senki sem azzal az izgalommal olvasta ezeket a részeket, hogy milyen világraszóló felfedezést tesz Láng. Vállalva a spoilervadászok rám zúduló dühét, elárulom, semmilyent. Ezzel szemben éli az életét, jön-megy, knausgaardi módon nem történik semmi. Vagyis mégis, a regény második felében egy valódi nyomozásba csöppen egy gyilkosság kapcsán, kicsit kilóg ez a szál a könyvből, de végül is szórakoztató a maga módján.
A könyv további erénye, hogy nagy tudással és intelligenciával van megírva, ezt én mindig többre tartottam a tucat családregényeknél, vagy a nyomor színes-szélesvásznú tálalásánál. Na és remek a humora, amire kortársmagyarban manapság úgy kell vadászni.
May 30, 2020
Ígéretes ötletnek tűnt eleinte, hogy párhuzamosan láthatjuk magát a regényt és a megszületésének folyamatát. Mégis úgy éreztem, hogy a két szál nem simul szépen egymásba, egyre távolodik, töredezetté válik. Az elbeszélői vonalban érezhető az erős tanácstalanság azzal kapcsolatban, hogy miként kéne az egész Bolyai-életművet, karaktert “megfogni”, megjeleníteni. Nyilván a legtöbben nem vártunk Bolyai életrajzot, az igazsággal rajzolt Bolyai kontúrt megkapjuk, itt-ott fikcióval színezve.(ami teljesen érthető, tekintve, hogy nem sok információ áll rendelkezésre) Míg az elbeszélői szál néhol túl részletes, bizonyos pontokon megkérdőjelezhető a szükségessége (sőt a gyilkosság meglehetősen kilóg az egész sztoriból), addig Bolyaiból csak apró részleteket kapunk. Inkább általános kérdéseket és konfliktusokat látok megfogalmazódni: megjelenik a meg nem értett, elismeréséért küzdő magányos zseni; az apa-fiú kapcsolat és konfliktus; az érzelmek és az intellektus ellentéte.
March 4, 2020
Jó volt olvasni.
Felmenni a Téka lépcsőjén.
Elmenni a szobruk előtt.
Járni a róluk elnevezett iskolába évekig.
Somos-tető, Maros partja, Kálvária....
Felismerni kicsoda a püspöklila szoknyát viselő pszihológusnő, a bíborszínű harisnyás könyvtárosnő.
Emlékezni a kardjelenetre a tavalyi bemutatóról.
Élmény volt!
Én bolyais vagyok!
Felmenni a Téka lépcsőjén.
Elmenni a szobruk előtt.
Járni a róluk elnevezett iskolába évekig.
Somos-tető, Maros partja, Kálvária....
Felismerni kicsoda a püspöklila szoknyát viselő pszihológusnő, a bíborszínű harisnyás könyvtárosnő.
Emlékezni a kardjelenetre a tavalyi bemutatóról.
Élmény volt!
Én bolyais vagyok!
March 30, 2020
„Nemigen akad olyan regényíró, aki B. J. geometriáját és annak hagyományostól eltérésének jelentőségét megértené és azt beépíteni tudná regénye vázába. Így nem közelíthetvén meg az alkotáslélektan mélyebb régióit, marad számára a fantáziát élénkítőbb, felszínen érvényesülő (vagy képzelt) tulajdonságok dramatizálása. (Dr. Lambrecht Miklós: Bolyai János mint regényhős)” (13. oldal)
Tegyük fel, hogy így van. Láng is ezt teszi. Csakhogy Láng tudja, vagy közben rájött, hogy ez valószínűleg kevés lenne.
-Amit Bolyairól ír, mennyire felel meg a valóságnak? – jött az újabb kérdés Dorától.
-Keveset tudunk Bolyai életéről.
(342. oldal)
Még szerencse, hogy én semmit nem akarok Bolyairól írni. Ha a hamis állítás geometriai pontossággal rögzített, akkor a kevésbé pontos, legyen mégoly igaz is, mondvacsináltnak minősül. (88. o.)
Nem tudom, mit csináljak. Őszintén szólva Bolyai nélkül nem hiszem, hogy valaha is igazi író leszek. De talán mégsem vágok bele. (397. oldal)
Belevágott.
Ha akarom, ez két különböző regény. Szerencsémre eltelt néhány nap, hogy értékelni tudjam, volt időm emészteni, így hát nem akarom. Ha külön-külön nézem őket, egyenként túlzottan nem hatottak volna meg, soványnak tűnt. Legalábbis az alteregó története lenne levegőben lógó önmagában, ha nem ismerném a Bolyait láttatni kívánó jeleneteket a másik vonalon (igaz, az meg elég töredékes), és ha nem egy Bolyai című könyvben lenne megírva. Az alteregó része metaregény. Az teljesen nyilvánvaló, hogy ennek a főszereplője maga az író. Utánajárást sem igényel, hogy néhány utalásból ez világossá váljon. Én szeretem az önmeghatározó, önértelmező regényeket, azt, amikor a szöveg saját magáról szól. Többször is kilép saját belső világából, és kifelé tekintget. Nabokov Sebastian Knight-ja ilyen például vagy 2019-ből Szalay Zoltán Faustus kisöccse című könyve hasonló. Szerintem ezek valamelyest jobbak, jobban tömörítettek.
„Az előző bekezdés úgy hangzik, mintha mások nem kutatták volna át ezeket a feljegyzéseket, mintha nem is létezne az a sok-sok könyv, amit Bolyairól írtak. De az is az igazsághoz tartozik, hogy főképp ünnepi alkalmakra, születési évfordulóra, névadó ceremóniára, városnapokra, könyvtáravatókra készült a legtöbb dolgozat, ad usum Delphini.”
(21. oldal)
-Voltak a hősödnek szerelmei? – tért vissza Ilma Bolyaihoz.
-Mélyre temette az érzéseit.
-Mit ivott? Mit evett? Dohányzott?
-Absztinens volt. Aszkéta.
-Szép férfi volt?
-Átlagos küllemű.
-Semmi, amivel kitűnt volna?
-Végtelen intelligenciája.
(132. oldal)
Az olvasónak adott magyarázat a fikción belül, hogy az a Bolyai, amit kap a könyvben, azt Láng gyurmázta. Adalékok az egyik oldalon, a másikon a termék, Bolyai a magányos farkas, az apja eleven tükrének szánt csodagyerek, a tudós, aki méltatlanul szorult vetélytársa háta mögé, a meg nem értett, de sokak által csodált zseni, aki aztán nyomorban végezte.
A Bolyainak óhatatlanul kell egy magyarázat, egy függelék, egy másik oldal, amit értelmezhetünk. Tehát van két külön szál. Egyik a Bolyai Jánosról néhány életképet villantó, amit megírt Láng Zsolt, egyszersmind megalkotva egy saját képet Bolyai életének töredékes dokumentumaiból, és erre válaszul van az önreflektív önéletrajzi szál. Ez a kettő a könyvön belüli dialógust folytat egymással. Például Bolyai zsenialitásának tragédiája, hogy nem igen akad játszópajtása: ”Walsert egy óriási tölgyfa alatt temették el, kaméliabokrok karéjában, árnyas helyen. Leheveredtünk a fűbe, fölöttünk kivilágosodtak a fa zöld levelei a napfényben. Fél méter magas kőtömb, rajta a név megy egy négysoros vers. Éva megkérdezte, mit jelent a »worte beiseit«. Valóban azt mondja, hogy félreértett szó lesz végül mindenki? Valami olyasmit, feleltem bizonytalanul."
(333. o.)
Az idézett szöveg az önéletrajzi részben hangzik el, de a Bolyai-rész-re adott válasz.
Pontosan definiálódik a szerző által egy interjúban említett kölcsönhatást, Bolyai lakhelyének darabos rusztikusságában nem igazán talál partnert (egyszer fel is sorolja félig-meddig barátait, egy kézen megszámolható), az írás pedig nem csoportos tevékenység:
A magárahagyottsághoz, mondta Ilma, hozzá lehet szokni, íróként is számolnia kell vele, nem szabad engedni, hogy gyökeret verjen bennünk, és ő nem hagyja, különféle gyakorlatokat dolgozott ki, mint amilyen a végtelen mantraként sorjázó ezernyi utazás, csak hogy ne kelljen a magányt kitaszítottságként megélnie, márpedig az írás annyi, de annyi magányos órával jár, amennyit nem mindig könnyű elviselni.
(133. oldal)
Időnként felesleges töltelékek terhelik a szöveget. És azért az látható, hogy Bolyaival bizony nehéz mit kezdeni. Helyenként álomképekkel van kitöltve, vulgáris szövegbetétekkel (Erre van is vicces önreflexió, fogalmam sincs, hogy ez tudatos-e? Bolyai mondja: „a brutalitás spektákuluma képes kiemelni az embereket a hétköznapi tespedtségből”, a szövegben meg a vulgaritás spektákuluma van).
Elég nehezen tudtam ráhangolódni. Olvasás közben vártam a végét, de utólag átgondolva sok minden kiviláglott.
Tegyük fel, hogy így van. Láng is ezt teszi. Csakhogy Láng tudja, vagy közben rájött, hogy ez valószínűleg kevés lenne.
-Amit Bolyairól ír, mennyire felel meg a valóságnak? – jött az újabb kérdés Dorától.
-Keveset tudunk Bolyai életéről.
(342. oldal)
Még szerencse, hogy én semmit nem akarok Bolyairól írni. Ha a hamis állítás geometriai pontossággal rögzített, akkor a kevésbé pontos, legyen mégoly igaz is, mondvacsináltnak minősül. (88. o.)
Nem tudom, mit csináljak. Őszintén szólva Bolyai nélkül nem hiszem, hogy valaha is igazi író leszek. De talán mégsem vágok bele. (397. oldal)
Belevágott.
Ha akarom, ez két különböző regény. Szerencsémre eltelt néhány nap, hogy értékelni tudjam, volt időm emészteni, így hát nem akarom. Ha külön-külön nézem őket, egyenként túlzottan nem hatottak volna meg, soványnak tűnt. Legalábbis az alteregó története lenne levegőben lógó önmagában, ha nem ismerném a Bolyait láttatni kívánó jeleneteket a másik vonalon (igaz, az meg elég töredékes), és ha nem egy Bolyai című könyvben lenne megírva. Az alteregó része metaregény. Az teljesen nyilvánvaló, hogy ennek a főszereplője maga az író. Utánajárást sem igényel, hogy néhány utalásból ez világossá váljon. Én szeretem az önmeghatározó, önértelmező regényeket, azt, amikor a szöveg saját magáról szól. Többször is kilép saját belső világából, és kifelé tekintget. Nabokov Sebastian Knight-ja ilyen például vagy 2019-ből Szalay Zoltán Faustus kisöccse című könyve hasonló. Szerintem ezek valamelyest jobbak, jobban tömörítettek.
„Az előző bekezdés úgy hangzik, mintha mások nem kutatták volna át ezeket a feljegyzéseket, mintha nem is létezne az a sok-sok könyv, amit Bolyairól írtak. De az is az igazsághoz tartozik, hogy főképp ünnepi alkalmakra, születési évfordulóra, névadó ceremóniára, városnapokra, könyvtáravatókra készült a legtöbb dolgozat, ad usum Delphini.”
(21. oldal)
-Voltak a hősödnek szerelmei? – tért vissza Ilma Bolyaihoz.
-Mélyre temette az érzéseit.
-Mit ivott? Mit evett? Dohányzott?
-Absztinens volt. Aszkéta.
-Szép férfi volt?
-Átlagos küllemű.
-Semmi, amivel kitűnt volna?
-Végtelen intelligenciája.
(132. oldal)
Az olvasónak adott magyarázat a fikción belül, hogy az a Bolyai, amit kap a könyvben, azt Láng gyurmázta. Adalékok az egyik oldalon, a másikon a termék, Bolyai a magányos farkas, az apja eleven tükrének szánt csodagyerek, a tudós, aki méltatlanul szorult vetélytársa háta mögé, a meg nem értett, de sokak által csodált zseni, aki aztán nyomorban végezte.
A Bolyainak óhatatlanul kell egy magyarázat, egy függelék, egy másik oldal, amit értelmezhetünk. Tehát van két külön szál. Egyik a Bolyai Jánosról néhány életképet villantó, amit megírt Láng Zsolt, egyszersmind megalkotva egy saját képet Bolyai életének töredékes dokumentumaiból, és erre válaszul van az önreflektív önéletrajzi szál. Ez a kettő a könyvön belüli dialógust folytat egymással. Például Bolyai zsenialitásának tragédiája, hogy nem igen akad játszópajtása: ”Walsert egy óriási tölgyfa alatt temették el, kaméliabokrok karéjában, árnyas helyen. Leheveredtünk a fűbe, fölöttünk kivilágosodtak a fa zöld levelei a napfényben. Fél méter magas kőtömb, rajta a név megy egy négysoros vers. Éva megkérdezte, mit jelent a »worte beiseit«. Valóban azt mondja, hogy félreértett szó lesz végül mindenki? Valami olyasmit, feleltem bizonytalanul."
(333. o.)
Az idézett szöveg az önéletrajzi részben hangzik el, de a Bolyai-rész-re adott válasz.
Pontosan definiálódik a szerző által egy interjúban említett kölcsönhatást, Bolyai lakhelyének darabos rusztikusságában nem igazán talál partnert (egyszer fel is sorolja félig-meddig barátait, egy kézen megszámolható), az írás pedig nem csoportos tevékenység:
A magárahagyottsághoz, mondta Ilma, hozzá lehet szokni, íróként is számolnia kell vele, nem szabad engedni, hogy gyökeret verjen bennünk, és ő nem hagyja, különféle gyakorlatokat dolgozott ki, mint amilyen a végtelen mantraként sorjázó ezernyi utazás, csak hogy ne kelljen a magányt kitaszítottságként megélnie, márpedig az írás annyi, de annyi magányos órával jár, amennyit nem mindig könnyű elviselni.
(133. oldal)
Időnként felesleges töltelékek terhelik a szöveget. És azért az látható, hogy Bolyaival bizony nehéz mit kezdeni. Helyenként álomképekkel van kitöltve, vulgáris szövegbetétekkel (Erre van is vicces önreflexió, fogalmam sincs, hogy ez tudatos-e? Bolyai mondja: „a brutalitás spektákuluma képes kiemelni az embereket a hétköznapi tespedtségből”, a szövegben meg a vulgaritás spektákuluma van).
Elég nehezen tudtam ráhangolódni. Olvasás közben vártam a végét, de utólag átgondolva sok minden kiviláglott.
August 19, 2021
Szebben szól nálam most Kőrizs Imre kritikája:
„ Láng Zsoltnak sikerült a faladat: nagy ívű, távlatos, ugyanakkor finom megfigyelésekben végtelenül gazdag és nem utolsósorban olvasmányos könyvet írt, amely egyszerre fejlődés-, művész-, apa-, szerelmes, utazási és történelmi regény, valamint krimi. A könyv plasztikusan mutatja be – illetve konstruálja meg – Bolyai családi viszonyait, apjával való konfliktusait, társadalmi helyzetét, utóéletét, szerelmi, sőt szexuális életének bonyodalmait, miközben a másik szálon az elbeszélő élettörténetébe is beavat, különös tekintettel egy svájci ösztöndíj idején történtekre.”
Forrás: https://mozgovilag.hu/2020/01/07/kori...…
A nem eukleidészi tér létének regényformában megvalósult bizonyítása a narráció és a fejezetszámozás – kétségtelen, hogy ezek feltűnő tulajdonságai a szövegnek.
Emellett tetszett, hogy a két Bolyai emberi mivolta legalább akkora hangsúlyt kap, mint a tudósi.
Esterházy Péter is mosolyogva olvasta (volna).
„ Láng Zsoltnak sikerült a faladat: nagy ívű, távlatos, ugyanakkor finom megfigyelésekben végtelenül gazdag és nem utolsósorban olvasmányos könyvet írt, amely egyszerre fejlődés-, művész-, apa-, szerelmes, utazási és történelmi regény, valamint krimi. A könyv plasztikusan mutatja be – illetve konstruálja meg – Bolyai családi viszonyait, apjával való konfliktusait, társadalmi helyzetét, utóéletét, szerelmi, sőt szexuális életének bonyodalmait, miközben a másik szálon az elbeszélő élettörténetébe is beavat, különös tekintettel egy svájci ösztöndíj idején történtekre.”
Forrás: https://mozgovilag.hu/2020/01/07/kori...…
A nem eukleidészi tér létének regényformában megvalósult bizonyítása a narráció és a fejezetszámozás – kétségtelen, hogy ezek feltűnő tulajdonságai a szövegnek.
Emellett tetszett, hogy a két Bolyai emberi mivolta legalább akkora hangsúlyt kap, mint a tudósi.
Esterházy Péter is mosolyogva olvasta (volna).
November 18, 2021
Szoktam időnként mondogatni, hogy ha volna elég időm, pénzem és persze energiám, hogy visszaülhessek az egyetem padjába még egy diplomát megszerezni, akkor a matematikát választanám. Azt ritkábban teszem hozzá, hogy „és erről a Bolyai tehet”. Amióta a gimnáziumi matektanárom mesélt az ő munkásságáról, azóta gondolom azt, hogy a matematika is olyan, mint az irodalom: eltávolít a kézzelfoghatótól, virtuális világot teremt (csak nem betűkből, hanem vonalakból és számokból), elvontságában játékos és öntörvényű – aztán egyszer csak úgy kiderül, hogy a játék közben megtalált képletből nagyon is kézzelfogható dolgokat lehet fölépíteni. Matematikából hidat, számítógépet, irodalomból megértést, barátságot. Ha sikerül.
Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/202...
Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/202...
January 2, 2021
Az 1 csillagnal jobb volt, de ettol meg nem szerettem. Amig Kohalminak a konyve arra tipikus pelda ahogy egy mernok probal irodalmar lenni, Lang Zsolt konyve azt abrazolja h egy irodalmar probal kozeledni a matematikahoz. Fogcsikorgatva tortenik.
Rengeteget ragaszkodik a primszamokhoz. Talan az ironak az a legmegfoghatobb.
Bolyai gondolkodasat nagyon felszinesen mutatja be.
Gyanusan sok benne az erotika abrazolas. Ilyen marhasagot meg h olyan intenzitassal tortent a kozosules h ettol fogant meg a vakum fek gondolata valszeg a Kockas magazinban irtak csak le keresztrejtveny megfejtes gyanant. Tobb kutato lenne ha ez lenne a modszertan az innovaciora.
Keves modositassal szolhatna Nikola Tesla-rol vagy Puskas Tivadarrol is a konyv.
Nehol lazalmok, kusza cselekmenyszalak osszegabalyodasa, nehol egy telefonkonyv ismeretlen oldalan, nehol suketel h gyereket ovodaba visz meg uszik, meg megfazik.
Feloldvan a konyv keszulesenek kulcsa valoszinuleg abban rejlik h a feleves svajci osztondijnak feltetele lehetett egy oldalszamhoz kotott legalabb felig elkeszult mu es ennyire futotta.
Rengeteget ragaszkodik a primszamokhoz. Talan az ironak az a legmegfoghatobb.
Bolyai gondolkodasat nagyon felszinesen mutatja be.
Gyanusan sok benne az erotika abrazolas. Ilyen marhasagot meg h olyan intenzitassal tortent a kozosules h ettol fogant meg a vakum fek gondolata valszeg a Kockas magazinban irtak csak le keresztrejtveny megfejtes gyanant. Tobb kutato lenne ha ez lenne a modszertan az innovaciora.
Keves modositassal szolhatna Nikola Tesla-rol vagy Puskas Tivadarrol is a konyv.
Nehol lazalmok, kusza cselekmenyszalak osszegabalyodasa, nehol egy telefonkonyv ismeretlen oldalan, nehol suketel h gyereket ovodaba visz meg uszik, meg megfazik.
Feloldvan a konyv keszulesenek kulcsa valoszinuleg abban rejlik h a feleves svajci osztondijnak feltetele lehetett egy oldalszamhoz kotott legalabb felig elkeszult mu es ennyire futotta.
March 7, 2023
Ezt a könyvet felesben olvastam. Jobbára az a része érdekelt, ahol Bolyairól próbáltak összefércelni valamit, a másik fele, ami a szerző körül járt, eleinte még rajta tartottam a szemem aztán nem.
Lényeg a lényegben, ez a könyv se volt képes összehozni egy élvezetes, érdekes munkát Bolyairól, pedig minden feltétel adott volt hozzá. Ebben a megközelítésnek is lehetett szerepe, és valahol mégis illik ahhoz, hogy maga Bolyai se akarta, hogy foglalkozzanak vele, közben meg talán mégis, és ez a könyv is foglalkozni akart vele, aztán mégsem.
Lényeg a lényegben, ez a könyv se volt képes összehozni egy élvezetes, érdekes munkát Bolyairól, pedig minden feltétel adott volt hozzá. Ebben a megközelítésnek is lehetett szerepe, és valahol mégis illik ahhoz, hogy maga Bolyai se akarta, hogy foglalkozzanak vele, közben meg talán mégis, és ez a könyv is foglalkozni akart vele, aztán mégsem.
July 17, 2020
so cheap...
September 10, 2021
A test világtana
Láng Zsolt Bolyai című nagyregényét, amelyet csodálatos köntösbe öltöztetett a Jelenkor Kiadó, nagy várakozásokkal vettem kézbe, ugyanis a nemeuklideszi geometriák felfedezése nem csupán a tudományban, hanem a hozzám közelebb álló filozófiában is jelentőséggel bír.
A regény első, számozatlan szakasza a Bolyairól szóló írásokból merített idézetekből áll. Ugyanilyen mixként hat az első számozott fejezet is, amelyben a regény egyik szálának főszereplője, egy bizonyos Láng úr, Bolyairól író erdélyi alkotó, beszámol a különféle élményeiről. Mintha kitapogatná a végtelen területet, ahol Bolyai Jánossal találkozhat – de mégsem, hiszen a népszerű félreértéstől eltérően, a párhuzamosok meghatározásuk szerint semmilyen geometriában nem találkoznak, még a nemeuklidesziben sem. Már a felvezető idézetcsokorból is ellentmondásos, színes kép alakul ki Bolyairól. Mókásan önironikus az utolsó citátum, amely Bolyai fikciós ábrázolásainak hiányosságaira figyelmeztet. Az ezt követő magyarázkodó, nehezen megszülető történetkezdés mintha épp ezt a problémát példázná. A svájci ösztöndíjas író nemcsak Bolyai lehetséges megközelítésein töpreng folyamatosan, hanem az azokhoz fűződő gondolatain is. A forró Bolyai-kása kerülgetése később abbamarad, és mindkét szál akkor válik gördülékenyebbé, amikor a regénybeli Láng többé nem tapogatózik, hogy hol törhetne be a Bolyai-térbe, hanem inkább belakja a sajátját.
Hajszálvékony szálak fűzik össze, azaz inkább közelítik a két történetet: a patakocskánál zajló Bolyai-jelenet után Láng a tavat vizsgálja; miután Bolyai orrát megharapdálja a lány, a következő Láng-fejezetben az író-szereplőnek az orrával kell a csengőt megnyomnia. A Bolyai-történet szomorú, súlyos hangulatának ellentéte a naturalista ízektől sem mentes svájci szál, amelyben szerephez jut a groteszk (megtestesítői a „fingográf” feltalálói, a svájci önjelölt kutatók), de a krimi is (az előbbiek között lezajló gyilkosságba belekeveredik az írótól ellopott pizsama). Enyhe gunyorosság jellemzi a beszámolókat, különösen a függő beszédet, és a természetábrázolásban is felbukkan a kuncogást kiváltó irónia: a homoszexuális kolléga szerelmét kifejező motívumok visszatérnek a fa megduzzadt rügyeinek, a combvastagságú törzsnek a képében is.
A Bolyai-szál lineáris, ám kevésbé folytonos, mint a svájci szál. Kvantumugrásszerűen emel ki Bolyai életéből momentumokat. Emberi esendőségükben ábrázolja az érzelmileg nehezen kapcsolódó fiút és a kibírhatatlan természetű apát, aki megfosztja az anyai gyengédségtől a gyermekzsenit, miközben megadja számára az elme táplálékát. A Nádasra emlékeztető testben-lét paradigma a Bolyai életterében levő testeket ragadja meg és teszi tapinthatóvá, hűen az erdélyi zseni megállapításához, miszerint a testek meghatározzák a teret, amelyben vannak. A Bolyaiakat mint hús-vér embereket figyeli, akiket különcségük ellenére meg lehet ismerni, és ez kedves összhangban áll Bolyai János ismeretelméletének premisszájával: a világ megismerhető. Láng Zsolt írásának kulcsa nem az aritmetika, hanem inkább az esztétikai dimenzióba is belenyúló mértan, amelyben...
A teljes recenzió: https://kritizorok.com/2021/02/21/a-t...
Láng Zsolt Bolyai című nagyregényét, amelyet csodálatos köntösbe öltöztetett a Jelenkor Kiadó, nagy várakozásokkal vettem kézbe, ugyanis a nemeuklideszi geometriák felfedezése nem csupán a tudományban, hanem a hozzám közelebb álló filozófiában is jelentőséggel bír.
A regény első, számozatlan szakasza a Bolyairól szóló írásokból merített idézetekből áll. Ugyanilyen mixként hat az első számozott fejezet is, amelyben a regény egyik szálának főszereplője, egy bizonyos Láng úr, Bolyairól író erdélyi alkotó, beszámol a különféle élményeiről. Mintha kitapogatná a végtelen területet, ahol Bolyai Jánossal találkozhat – de mégsem, hiszen a népszerű félreértéstől eltérően, a párhuzamosok meghatározásuk szerint semmilyen geometriában nem találkoznak, még a nemeuklidesziben sem. Már a felvezető idézetcsokorból is ellentmondásos, színes kép alakul ki Bolyairól. Mókásan önironikus az utolsó citátum, amely Bolyai fikciós ábrázolásainak hiányosságaira figyelmeztet. Az ezt követő magyarázkodó, nehezen megszülető történetkezdés mintha épp ezt a problémát példázná. A svájci ösztöndíjas író nemcsak Bolyai lehetséges megközelítésein töpreng folyamatosan, hanem az azokhoz fűződő gondolatain is. A forró Bolyai-kása kerülgetése később abbamarad, és mindkét szál akkor válik gördülékenyebbé, amikor a regénybeli Láng többé nem tapogatózik, hogy hol törhetne be a Bolyai-térbe, hanem inkább belakja a sajátját.
Hajszálvékony szálak fűzik össze, azaz inkább közelítik a két történetet: a patakocskánál zajló Bolyai-jelenet után Láng a tavat vizsgálja; miután Bolyai orrát megharapdálja a lány, a következő Láng-fejezetben az író-szereplőnek az orrával kell a csengőt megnyomnia. A Bolyai-történet szomorú, súlyos hangulatának ellentéte a naturalista ízektől sem mentes svájci szál, amelyben szerephez jut a groteszk (megtestesítői a „fingográf” feltalálói, a svájci önjelölt kutatók), de a krimi is (az előbbiek között lezajló gyilkosságba belekeveredik az írótól ellopott pizsama). Enyhe gunyorosság jellemzi a beszámolókat, különösen a függő beszédet, és a természetábrázolásban is felbukkan a kuncogást kiváltó irónia: a homoszexuális kolléga szerelmét kifejező motívumok visszatérnek a fa megduzzadt rügyeinek, a combvastagságú törzsnek a képében is.
A Bolyai-szál lineáris, ám kevésbé folytonos, mint a svájci szál. Kvantumugrásszerűen emel ki Bolyai életéből momentumokat. Emberi esendőségükben ábrázolja az érzelmileg nehezen kapcsolódó fiút és a kibírhatatlan természetű apát, aki megfosztja az anyai gyengédségtől a gyermekzsenit, miközben megadja számára az elme táplálékát. A Nádasra emlékeztető testben-lét paradigma a Bolyai életterében levő testeket ragadja meg és teszi tapinthatóvá, hűen az erdélyi zseni megállapításához, miszerint a testek meghatározzák a teret, amelyben vannak. A Bolyaiakat mint hús-vér embereket figyeli, akiket különcségük ellenére meg lehet ismerni, és ez kedves összhangban áll Bolyai János ismeretelméletének premisszájával: a világ megismerhető. Láng Zsolt írásának kulcsa nem az aritmetika, hanem inkább az esztétikai dimenzióba is belenyúló mértan, amelyben...
A teljes recenzió: https://kritizorok.com/2021/02/21/a-t...
Displaying 1 - 14 of 14 reviews