What do you think?
Rate this book
Fehér farkas
"Minden lakás másik történet" - mondja Tóth Krisztina novellájának elbeszélője, miközben saját egykori otthonát keresi. Mindegyik lakás emlékezteti rá valamennyire, de egyik sem lehet ugyanaz. Minden boldogtalan lakás a maga módján az. Ilyenek a könyv katartikus történetei is, amelyek a korábbi műveknél élesebben mutatják meg a hatalmi elnyomás törésvonalait, az alárendeltség, a kirekesztettség stigmáit, az erőszak állomásait. Rendszerint névtelen hősei ismerősek, mellettünk toporognak a liftben, mögöttünk loholnak a lépcsőházban. Felfigyelünk rájuk, ők pedig elkezdenek beszélni: egykor volt otthonokról, bizarr találkozásokról, évtizedes talányokról, kapcsolatokat szétfeszítő titkokról. Hogy egy lerobbant autó, egy rossz pillanatban megtett mozdulat, egy elveszettnek hitt táska, egy véletlen megváltoztat mindent. Pontosabban: megváltozott már minden, de csak most vesszük észre. A Fehér farkas olvasója is ezt kezdi érezni. Mások életébe pillantunk be, de a szövegek tükrében magunkra, a bennünk élő idegenre is ráismerünk
126 pages, Hardcover
First published January 1, 2019
5 people are currently reading
49 people want to read
About the author
Krisztina Tóth
71 books66 followersKrisztina Tóth is one of the most highly acclaimed Hungarian poets. She is the winner of several awards, including the Graves Prize (1996), Déry Tibor Prize (1996), József Attila Prize (2000), and her poetry has been translated into many languages. She lives in Budapest.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 16 of 16 reviews
October 19, 2019
Sokáig ellenálltam a Tóth Krisztina olvasásnak, pedig agyon volt dicsérve, rendesen ott ücsörgött a piedesztálon. Azóta túl vagyok egy regényen, ami nem rossz, de semmi különös, és három novellásköteten, egyik rosszabb, mint a másik. Úgy tűnik, nagyjából egyedül vagyok ezzel, mert a Moly szerint Ennyire tetszene neked: 90%. Hát nem.
A korábbi értékeléseimből összevághatnék egy újat erre a kötetre, ahogy beléjük olvastam, ott már leírtam, ami ennek a kötetnek a kapcsán is eszembe jutott. A helyzet azonban rosszabb, mert hogy három novelláskötet után sem ugrik ki nekem, amiért tömegek rajonganak Tóthért, az aggasztó. Vagy ennyire nem vagyok Tóth-kompatibilis, vagy tömeg-kompatibilis.
Amit látok ezekben az írásokban, az a végtelen rutin, ahogy az író leteszi ezeket a történeteit, egyiket a másik után, különbséget is alig lehet tenni köztük, a legtöbb nem is szól semmiről, csak úgy tesz, Tóth ezt nagyon el tudja hitetni, hogy szól valamiről, ott vannak azok a sejtelmes lezáratlan végek, amik után el lehet gondolkozni, hogy szar az élet, no de ezt már tudtuk amúgy is. Főleg, ha már olvastunk tőle. És hát már olvastunk, mert Tóth elég termékeny novellában, szerintem ő már bármikor meg tud írni egy új darabot a jól bejáratott témáiban, de jó volna egyszer valami olyasmit is olvasni tőle, ami kívül esik a komfortzónáján, mert oda én többet nem akarok bemenni.
A korábbi értékeléseimből összevághatnék egy újat erre a kötetre, ahogy beléjük olvastam, ott már leírtam, ami ennek a kötetnek a kapcsán is eszembe jutott. A helyzet azonban rosszabb, mert hogy három novelláskötet után sem ugrik ki nekem, amiért tömegek rajonganak Tóthért, az aggasztó. Vagy ennyire nem vagyok Tóth-kompatibilis, vagy tömeg-kompatibilis.
Amit látok ezekben az írásokban, az a végtelen rutin, ahogy az író leteszi ezeket a történeteit, egyiket a másik után, különbséget is alig lehet tenni köztük, a legtöbb nem is szól semmiről, csak úgy tesz, Tóth ezt nagyon el tudja hitetni, hogy szól valamiről, ott vannak azok a sejtelmes lezáratlan végek, amik után el lehet gondolkozni, hogy szar az élet, no de ezt már tudtuk amúgy is. Főleg, ha már olvastunk tőle. És hát már olvastunk, mert Tóth elég termékeny novellában, szerintem ő már bármikor meg tud írni egy új darabot a jól bejáratott témáiban, de jó volna egyszer valami olyasmit is olvasni tőle, ami kívül esik a komfortzónáján, mert oda én többet nem akarok bemenni.
September 12, 2019
Ha előre megírtam volna ezt az értékelést, még mielőtt egyáltalán elolvastam volna a könyvet, azt írtam volna: "Tóth Krisztina szociói hozzák a szokott formájukat, a társadalmi tragikum kininkeserű képeit, amit az empátia vakító villanásai borítanak időnként fénybe. Látjuk a részvétlen magyart, aki rátolja a banyatankot a lábadra a hetes buszon, és úgy csinál, mintha nem direkt lett volna, de közben meg direkt, és savanyú lesz tőle a szánkban a nyál. Köszönjük a keserűt is, meg a savanyút is, Tóth Kriszta.*" (Aztán még hozzátoldottam volna pár töltelékmondatot, mert ez így túl rövid volna.) És hát az a baj, hogy nyugodtan megírhattam volna előre ezt az értékelést, legfeljebb annyit kéne belepásszintani, hogy a címadó novella tényleg kiemelkedő. Jó lett volna, ha ennél több meglepetés is ér. (Lehetett volna a kötetben mondjuk egy Tersánszky-elbeszélés. Csak a vicc kedvéért. Mindegy.)
Azért a négy csillag, gondolom, jár. Ha nem az igényeimhez mérem a szöveget, hanem magához a kortárs irodalomhoz, azért látszik, fenemód profi munka. Csak hát én már ezt is keveslem, hogy a macska rúgjon meg. Engem.
* Direkt leellenőriztem, hogy régebbi Tóth Krisztina-értékelésemben nem lőttem-e el ezeket a képeket. Hát pont így nem.
Azért a négy csillag, gondolom, jár. Ha nem az igényeimhez mérem a szöveget, hanem magához a kortárs irodalomhoz, azért látszik, fenemód profi munka. Csak hát én már ezt is keveslem, hogy a macska rúgjon meg. Engem.
* Direkt leellenőriztem, hogy régebbi Tóth Krisztina-értékelésemben nem lőttem-e el ezeket a képeket. Hát pont így nem.
November 27, 2019
Én szeretem Tóth Krisztinát, de sajnálom, ez most egy-két novella kivételével nem egy jó könyv. Nem tudom díjazni a profizmusát sem, mert ez semmi egyéb, mint üres profizmus. A jó íráshoz ennél egy kicsit több kell, és pontosan ez a többlet az, ami szinte teljes mértékben hiányzik ezekből a novellákból. Ez azért is elkeserítő, mert mind-mind olyan témát dolgoz fel, amiről nagyon fontos lenne beszélni s erre itt van ez a könyv, ami nem működik. Még a legsikerültebbek egyike, a Visszajönnek a gólyák is mesterkélt, élettelen. Pedig hát hány ilyen történet van! A Tizenhét lakás elképesztően sután ér véget. A narrátor leteszi (és ottfelejti) a telefonját a buszmegállóban, mert úgy jobban lát. Ezek apróságok, de kivégzőosztagnak elég erősek. Van egy abszolút életszerű csomagunk az elnyomottakról és megszomorítottakról, a molesztáló apáról, a gyermekét vesztett anyáról, a kiskorút erőszakoló és éheztető juhászról, a védtelen felnőttről és így tovább. Kár volt nem jobban megírni őket.
Hidas Judit kötete jut eszembe róla, az túlzottan szájbarágós volt, tanmese, mondhatni, ez meg halott. Pedig mindkettő milyen fontos kötet lenne (de ezt már írtam).
Hidas Judit kötete jut eszembe róla, az túlzottan szájbarágós volt, tanmese, mondhatni, ez meg halott. Pedig mindkettő milyen fontos kötet lenne (de ezt már írtam).
November 1, 2019
Ebben a kötetben szinte minden egyes novella verőere valamilyen deviáns, vagy a társadalmi konvencióknak eleget nem tevő viselkedés. Van valamink, teszem azt, pedofília, elő van adva, el van ejtve, hogy sejtsük, tudjuk, hogy pedofília, szépen be van állítva a díszlet, egy képnyi kattintásra a szereplők és van ácsolva mellé-mögé egy megfelelő kis keret. Így már ki lehet akasztani a falra. A szöveg dimenzióin kívül azonban némely sztori nem működik. Szerintem. Pedig Tóth Krisztina stílusa letisztult, forgácsmentes. Közben mintha nyitva maradna egyik-másik novella, de csak kuncogást hallok visszhangozni, haha aszitted lesz valami.
November 23, 2019
...Hogy miért jó ez a könyv, arról szól egy nagyon érzékeny és nagyon okos női olvasat, Domján Edit recenziója a KULTer.hu-n. Egy ajtó becsukódik a címe. Kár, hogy én nem így látom, talán mert nincs fogékonyságom rá, vagy talán mert a felszín taszítása erősebb volt, mint a mélység vonzása. Ha pontoznám valahol, tízből öt pontot adnék rá, a vége miatt. Hiába van tökéletesen megírva, ha a sugallt mondanivalója annyira taszító számomra.
https://vargarockzsolt.blog.hu/2019/0...
https://vargarockzsolt.blog.hu/2019/0...
Read
July 25, 2019A short story collection from one of my favorite Hungarian short story writers. I feel she’s becoming ever more radical, but sometimes when her work tackles abuse, it slides into voyeurism a bit too much for my tastes; and I wasn’t a fan of the piece whose plot was basically “my husband cheated on me, a woman, with a man”. I felt her previous collection Párducpompa was stronger, and Hazaviszlek, jó? remains my favorite still. I’ll keep the book, but I was a bit grumpy.
Source of the book: My mom sent it to me from Hungary
Also on Bogi Reads the World: http://www.bogireadstheworld.com/smal...
Source of the book: My mom sent it to me from Hungary
Also on Bogi Reads the World: http://www.bogireadstheworld.com/smal...
July 14, 2020
Tóth Krisztina a női Grecsó Krisztián, évtizedek óta ugyanazokból a történetekből ír novellákat ugyanúgy. Az estéhez háttérzajnak azért megfelelt.
May 19, 2020
Ha szeretnéd megtudni, hogy milyen lehet a dementorok csókja a valóságban, akkor olvasd el ezt bármelyik Szvoren Edina-kötet után. (és reménykedj, hogy egyik novellában sem ismersz magadra.) Ez lenne a minket körülvevő nyomasztó valóság?
August 30, 2020
Nem kedvelem túlzottan a novellákat, de Tóth Krisztina köteteit mindig szívesen olvasom. Ebbe a válogatásba is került számos torokszorító darab: hétköznapi életek, mindennapos történetek, drámai helyzetek körvonalazódnak. Nem minden sztorit zár le a szerző, ahogy tőle már megszokhattuk: ez legtöbbször rendben van, de néha bosszantó. Kedvencem ezúttal a címadó novellán kívül a Sárga flakon és A nő, aki nem törölte le az apját. Várom a nagyregényt.
April 3, 2021
Tetszett, de.
Tetszett, mert azon kevés női szerzők egyike, akiket szívesen olvasok. Tudom, hogy ez végtelenül szexista mondat a számból, de nem bírom elviseli a jelzők halmozódását, nem bírom a költői prózát, nem bírom azt a fajta attitűdöt, amit érzékenységnek szokás nevezni, de szerintem érzelgősség, vagy egyenesen giccs.
De. Fárasztó, hogy az előző pontot erősítve, egy férfiak uralta pályán úgy teljesít várakozáson felül, hogy csak berakja a kortársmagyarban elvárt mennyiségű szexet, zsigereket, vérfertőzést az anyagba. Nem unalomig, mint kb. mindenki más, de felülreprezentáltan a szerintem szükségeshez képest.
Tetszett, mert azon kevés női szerzők egyike, akiket szívesen olvasok. Tudom, hogy ez végtelenül szexista mondat a számból, de nem bírom elviseli a jelzők halmozódását, nem bírom a költői prózát, nem bírom azt a fajta attitűdöt, amit érzékenységnek szokás nevezni, de szerintem érzelgősség, vagy egyenesen giccs.
De. Fárasztó, hogy az előző pontot erősítve, egy férfiak uralta pályán úgy teljesít várakozáson felül, hogy csak berakja a kortársmagyarban elvárt mennyiségű szexet, zsigereket, vérfertőzést az anyagba. Nem unalomig, mint kb. mindenki más, de felülreprezentáltan a szerintem szükségeshez képest.
July 6, 2021
Tizenhat novella, tizenhét lakás, számtalan történet
A novellák hangvétele a címadó novella farkasának helyzetéből nyújt perspektívát: ketrecbe zárt vadság, elnémított indulat, leszedált tudat. Tóth Krisztina novelláinak szereplői szürkeségükkel tűnnek ki; az elhagyott, a megcsalt, a veszteséget szenvedett és az elveszett karakterek előttünk állnak sorban a postán, mellettünk mérik a gyümölcsöt, mögöttünk csukják be a lift ajtaját, együtt örvénylünk egy végeérhetetlen táncban, amit életnek hívunk. Ezt a mozgást örökíti meg a borítón az elmosódó táncos alakja is, ezt közvetítik a novellák egyes szám harmadik személyű szenvtelen mesélői és az egyes szám első személyű történetek. Mert akárhogy forgatjuk a kötetet, nem látunk mást, csak mélyen őrzött és eltemetett titkokat, embereket, emlékeket. De sosem érzékelhetjük egészében ezeket a háttérben meghúzódó eseményeket, csupán elejtett szavakból, félszeg mozdulatokból következtethetünk, az írónő tudatosan épített a hiányokra, mintha arra bíztatna, helyezkedjünk bele, találjuk ki magunk a történet kereteit, ő csak egy vékony szeletét rajzolja meg a valóságnak.
A kötet rövid novellákból épül fel, szoros kapcsolat nem fedezhető fel sem sorrendiségükben, sem a szereplők vagy a szituációk között, hiszen „minden lakás más történet”. Ami mégis közös bennük, hogy korunk társadalmi problémáit feszegetik, ahogy teszi ezt Moesko Péter, Péterfy-Novák Éva és Grecsó Krisztián is. Szinte katalógusszerűen fellelhetőek benne az elnyomott homoszexualitás, szegénység, megcsalás, válás, gyermekkori abúzus történetei, egy gyermek elvesztése, már-már didaktikusan sorjáznak évtizedeink tragédiái. Időben talán kivétel a régmúltban játszódó A tükör című novella, amely egészen a XVII. századig repít vissza minket. Egy festő családi drámájában találjuk magunkat, azonban nézőpontja rendkívül modern, aktuális kérdéseket boncolgat, kissé anakronisztikusnak hatnak az ott elhangzottak, nem ez a legerősebb műve a novellacsokornak.
A Fehér farkas novellái voltaképp különböző megküzdési stratégiákat mutatnak be, minden esetben már jóval a valódi tragédia után csöppenünk bele az eseményekbe, épp csak sejthetjük, hogy valami súlyos és toxikus dolgot cipelnek a szereplők. A novellák többnyire névtelen alakjai közül volt, aki sohasem tudta feloldani a benne növekvő feszültséget, és amikor megpróbálta, már későnek bizonyult (A nő, aki nem törölte le az apját), vagy úgy kereste a boldogságot, hogy testét áruba bocsátotta, mintegy csereeszköznek tekintette (Fehér farkas), de példát találunk arra is, hogy lehet kezelni legalábbis egy jó adag öniróniával a meg nem élt érzéseket (A bal oldali szék). Van, aki a hallgatást választja (Hinta), van, aki könnyekbe fojtja bánatát (Lift). Minden megoldás érvényes, minden módszere a feldolgozásnak jelen van az életünkben, ha nem is bennünk, de körülöttünk.
Hétköznapi emberek mellett hétköznapi tárgyak értékelődnek fel, a címben foglalt Sárga flakon, a Nyárigumi vagy a Marokkói táska is ilyenek. Azt közvetíti az írónő, hogy minden tárgynak megvan a saját története, minden tárgy utazik, embereken, éveken, városokon keresztül, és a tárgy jelenlegi tulajdonosai, mi magunk is csak egy fejezetét képezzük a tárgyak regényes életének. Ebben a felfogásban ismét ez a folyton változó, körülöttünk zsongó, felfoghatatlanul színes és gazdag világ tűnik fel, amiben mindenkinek van egy saját élete, nemcsak nekünk, olvasóknak.
Az egész kötetet mintegy felfűzi a folyton visszatérő ajtószimbólum. A Tizenhét lakás sem szól másról, mint ajtókkal elválasztott lakódobozokról, minden ajtó mögött más tapéta, más bútorok, egy egészen más élet rejtőzik. Egy ajtó néha az igazságot rejti (Hinta), néha épp az ajtó kikerülése a boldogság útja (Fehér farkas), néha egyszerűen nincs szükségünk ajtóra, hogy bezárva érezzük magunkat egy szituációban (Borjú).
Egészen különleges, több szempontból is elütő novellája a kötetnek a Túlpart, amely egyszerre több élethelyzetet sűrít magába. Megjelenik benne a válás, a féltékenység, az elhagyatottság mellett a fel nem dolgozott múlt, a társadalom kollektív megküzdési stratégiája. Ahogy Tóth Krisztina is fogalmazott egy interjúban: „a túlélés érdekében arra szocializálódtunk, hogy hagyjuk a múltat, öntözzük csak a virágokat a teraszon, mintha mi sem történt volna. Ám ez egy ponton lehetetlen, előbb-utóbb megbetegít bennünket a kibeszéletlenség.” Egy Ceausescu-érában élt besúgó és besúgott harminc évvel későbbi találkozása a történet legfontosabb motívuma, akik felejteni vágyva Magyarországra költöztek és próbáltak beolvadni az átlagos emberek átlagos életébe, de múltjukat megtagadni képtelenek, és egy véletlen folytán találkoznak ismét a túlparton, azon a nemcsak fizikai, de szimbolikus értelemben is vett helyszínen, ahonnan nincs visszatérés, ahonnan nem lehet semmisé tenni az átkelést.
Fellélegeztem, amikor az utolsó oldalhoz érkeztem, mert egyszerűen nincs, ami feloldja a történetekben felgyülemlett feszültséget. Nem érkezik meg a herceg fehér lovon, a jó nem nyeri el méltó jutalmát, a levegőtlen szobából nem lépünk ki a napfényre. A történetek egyszer csak abbamaradnak, legtöbbször a levegőben lógva, jó esetben kissé lekerekítve (Hírhozó). Az írónő úgy fogalmazott egy másik interjúban, hogy nem érzi feljogosítva magát, hogy megoldást adjon ezekre a történetekre, és valóban, van, hogy egyszerűen nincs kézenfekvő megoldás. Nem mindennapi novellagyűjteménye Tóth Krisztinának ez a kötete. Nem fog jobb kedvre deríteni, nem fog mosolyt csalni az arcunkra, mondanivalóját mégis mindannyian magunkkal vihetjük.
A novellák hangvétele a címadó novella farkasának helyzetéből nyújt perspektívát: ketrecbe zárt vadság, elnémított indulat, leszedált tudat. Tóth Krisztina novelláinak szereplői szürkeségükkel tűnnek ki; az elhagyott, a megcsalt, a veszteséget szenvedett és az elveszett karakterek előttünk állnak sorban a postán, mellettünk mérik a gyümölcsöt, mögöttünk csukják be a lift ajtaját, együtt örvénylünk egy végeérhetetlen táncban, amit életnek hívunk. Ezt a mozgást örökíti meg a borítón az elmosódó táncos alakja is, ezt közvetítik a novellák egyes szám harmadik személyű szenvtelen mesélői és az egyes szám első személyű történetek. Mert akárhogy forgatjuk a kötetet, nem látunk mást, csak mélyen őrzött és eltemetett titkokat, embereket, emlékeket. De sosem érzékelhetjük egészében ezeket a háttérben meghúzódó eseményeket, csupán elejtett szavakból, félszeg mozdulatokból következtethetünk, az írónő tudatosan épített a hiányokra, mintha arra bíztatna, helyezkedjünk bele, találjuk ki magunk a történet kereteit, ő csak egy vékony szeletét rajzolja meg a valóságnak.
A kötet rövid novellákból épül fel, szoros kapcsolat nem fedezhető fel sem sorrendiségükben, sem a szereplők vagy a szituációk között, hiszen „minden lakás más történet”. Ami mégis közös bennük, hogy korunk társadalmi problémáit feszegetik, ahogy teszi ezt Moesko Péter, Péterfy-Novák Éva és Grecsó Krisztián is. Szinte katalógusszerűen fellelhetőek benne az elnyomott homoszexualitás, szegénység, megcsalás, válás, gyermekkori abúzus történetei, egy gyermek elvesztése, már-már didaktikusan sorjáznak évtizedeink tragédiái. Időben talán kivétel a régmúltban játszódó A tükör című novella, amely egészen a XVII. századig repít vissza minket. Egy festő családi drámájában találjuk magunkat, azonban nézőpontja rendkívül modern, aktuális kérdéseket boncolgat, kissé anakronisztikusnak hatnak az ott elhangzottak, nem ez a legerősebb műve a novellacsokornak.
A Fehér farkas novellái voltaképp különböző megküzdési stratégiákat mutatnak be, minden esetben már jóval a valódi tragédia után csöppenünk bele az eseményekbe, épp csak sejthetjük, hogy valami súlyos és toxikus dolgot cipelnek a szereplők. A novellák többnyire névtelen alakjai közül volt, aki sohasem tudta feloldani a benne növekvő feszültséget, és amikor megpróbálta, már későnek bizonyult (A nő, aki nem törölte le az apját), vagy úgy kereste a boldogságot, hogy testét áruba bocsátotta, mintegy csereeszköznek tekintette (Fehér farkas), de példát találunk arra is, hogy lehet kezelni legalábbis egy jó adag öniróniával a meg nem élt érzéseket (A bal oldali szék). Van, aki a hallgatást választja (Hinta), van, aki könnyekbe fojtja bánatát (Lift). Minden megoldás érvényes, minden módszere a feldolgozásnak jelen van az életünkben, ha nem is bennünk, de körülöttünk.
Hétköznapi emberek mellett hétköznapi tárgyak értékelődnek fel, a címben foglalt Sárga flakon, a Nyárigumi vagy a Marokkói táska is ilyenek. Azt közvetíti az írónő, hogy minden tárgynak megvan a saját története, minden tárgy utazik, embereken, éveken, városokon keresztül, és a tárgy jelenlegi tulajdonosai, mi magunk is csak egy fejezetét képezzük a tárgyak regényes életének. Ebben a felfogásban ismét ez a folyton változó, körülöttünk zsongó, felfoghatatlanul színes és gazdag világ tűnik fel, amiben mindenkinek van egy saját élete, nemcsak nekünk, olvasóknak.
Az egész kötetet mintegy felfűzi a folyton visszatérő ajtószimbólum. A Tizenhét lakás sem szól másról, mint ajtókkal elválasztott lakódobozokról, minden ajtó mögött más tapéta, más bútorok, egy egészen más élet rejtőzik. Egy ajtó néha az igazságot rejti (Hinta), néha épp az ajtó kikerülése a boldogság útja (Fehér farkas), néha egyszerűen nincs szükségünk ajtóra, hogy bezárva érezzük magunkat egy szituációban (Borjú).
Egészen különleges, több szempontból is elütő novellája a kötetnek a Túlpart, amely egyszerre több élethelyzetet sűrít magába. Megjelenik benne a válás, a féltékenység, az elhagyatottság mellett a fel nem dolgozott múlt, a társadalom kollektív megküzdési stratégiája. Ahogy Tóth Krisztina is fogalmazott egy interjúban: „a túlélés érdekében arra szocializálódtunk, hogy hagyjuk a múltat, öntözzük csak a virágokat a teraszon, mintha mi sem történt volna. Ám ez egy ponton lehetetlen, előbb-utóbb megbetegít bennünket a kibeszéletlenség.” Egy Ceausescu-érában élt besúgó és besúgott harminc évvel későbbi találkozása a történet legfontosabb motívuma, akik felejteni vágyva Magyarországra költöztek és próbáltak beolvadni az átlagos emberek átlagos életébe, de múltjukat megtagadni képtelenek, és egy véletlen folytán találkoznak ismét a túlparton, azon a nemcsak fizikai, de szimbolikus értelemben is vett helyszínen, ahonnan nincs visszatérés, ahonnan nem lehet semmisé tenni az átkelést.
Fellélegeztem, amikor az utolsó oldalhoz érkeztem, mert egyszerűen nincs, ami feloldja a történetekben felgyülemlett feszültséget. Nem érkezik meg a herceg fehér lovon, a jó nem nyeri el méltó jutalmát, a levegőtlen szobából nem lépünk ki a napfényre. A történetek egyszer csak abbamaradnak, legtöbbször a levegőben lógva, jó esetben kissé lekerekítve (Hírhozó). Az írónő úgy fogalmazott egy másik interjúban, hogy nem érzi feljogosítva magát, hogy megoldást adjon ezekre a történetekre, és valóban, van, hogy egyszerűen nincs kézenfekvő megoldás. Nem mindennapi novellagyűjteménye Tóth Krisztinának ez a kötete. Nem fog jobb kedvre deríteni, nem fog mosolyt csalni az arcunkra, mondanivalóját mégis mindannyian magunkkal vihetjük.
April 2, 2023
Might contain some spoilers. My goal with reading this was maintenance of my Hungarian skills, so I didn't really have a lot of expectations.
The short stories in this collection get sort of repetitive after a while in my opinion.
There's a lot of sexual violence against women sometimes only causally, sometimes as the centerpiece of the story. I think it's an interesting topic to explore, to take a look deep into the psyche of the abuser and the abused but most of the time that was the part that was missing for me, the dive itself into the depths of it, but always felt we were only playing in the surface then the story ended before it could really begin.
For me the most interesting one was Hírhozó, I really was fooled into thinking it might be about lesbianism but of course not. Even so it felt the most rounded of the stories, the only one where I could really form a connection to the characters.
Tóth Krisztina's male voice felt very off, I wished she was just writing a spunkier woman but when it turned out the character was supposed to be a man it just made me feel uncomfortable for the tone choice and the word choices. It feels like she struggled to get the voice right, and at one point I wished she just didn't try at all.
Overall I feel like by reading this book I got a picture of her overall style and her favourite topics of discussion — which do not seem to cross with my interests so I don't think I'll be picking up anything from her any time soon.
The short stories in this collection get sort of repetitive after a while in my opinion.
There's a lot of sexual violence against women sometimes only causally, sometimes as the centerpiece of the story. I think it's an interesting topic to explore, to take a look deep into the psyche of the abuser and the abused but most of the time that was the part that was missing for me, the dive itself into the depths of it, but always felt we were only playing in the surface then the story ended before it could really begin.
For me the most interesting one was Hírhozó, I really was fooled into thinking it might be about lesbianism but of course not. Even so it felt the most rounded of the stories, the only one where I could really form a connection to the characters.
Tóth Krisztina's male voice felt very off, I wished she was just writing a spunkier woman but when it turned out the character was supposed to be a man it just made me feel uncomfortable for the tone choice and the word choices. It feels like she struggled to get the voice right, and at one point I wished she just didn't try at all.
Overall I feel like by reading this book I got a picture of her overall style and her favourite topics of discussion — which do not seem to cross with my interests so I don't think I'll be picking up anything from her any time soon.
April 12, 2020
Nagyon-nagyon sötét volt. Mármint nem egyszer éreztem magam letaglózva a valóság kegyetlenségétől. Gyorsan elolvastam rövid terjedelme miatt, de attól függetlenül nem volt teljesen kellemes, mert kegyetlen volt. Mondjuk én valamilyen szinten ebben a kegyetlenségben is megtalálom a szépet.
August 17, 2021
Jó kis sztorik. Helyenként erőltetettnek tűnt.
October 12, 2022
3/5 - Hungarian Literature
3/5 - Contemporary
4/5 - Writing
3/5 - Story
3.25/5 - Rating
3/5 - Contemporary
4/5 - Writing
3/5 - Story
3.25/5 - Rating
July 24, 2021
Az értékelés olvasható a blogomon:
https://thedeathgoddess.blogspot.com/...
Nem olvastam még Tóth Krisztinától, nem ismerem a munkásságát, de örülök, hogy most találkoztam vele. Maradandó élmény volt.
Rövid, tömör novellákat kapunk, a legtöbbnek se felvezetése, se konkrét vége nincs – mint amikor a vonaton, utazás közben beszélgetésbe elegyedünk a velünk szemben ülővel. Arra a kis időre, amíg együtt utazunk, bepillantunk az életébe, de se azt nem tudjuk, hogy addig mi történt vele, se azt, hogy azután mi fog, hogy leszálltunk a vonatról. Ilyen érzésem volt a novellákkal kapcsolatban – de ez jó.
Közelinek, valóságosnak éreztem a novellákat, a szereplőit, az eseményeket. Mindegyik olyan cselekményt mutat be, ami bármikor, bármelyikünkkel, vagy bármelyik ismerősünkkel megeshet, vagy akár már meg is történt. Sokan titkolnak olyan sztorikat, mint A lány, aki nem törölte le az apját, vagy éppen a Hinta főhősnője, ugyanígy sok ember érezhet hasonlót, mint a férfi a Nyári gumi című novellában, és rákos ismerőse is sajnos szinte mindenkinek van (A bal oldali szék).
Azt mondhatom, hogy szinte az összes novella tetszett, a fent említetteken kívül közel áll hozzám a Fehér farkas, a Sárga flakon és a Visszajönnek a gólyák is. Ez utóbbi, illetve a Borjú tette a legnagyobb hatást rám, ezek voltak a legmegrázóbbak.
A legkevésbé A tükör nyerte el a tetszésemet.
Mind tökéletesen bemutatják az egyén és a társadalom problémáját is; arcul csap minket korunk valósága. Szimbolikát nem véltem felfedezni egyik novellában sem, sokkal konkrétabbak és direktebbek annál, semmint hogy ilyesmivel kelljen dolgozni.
Komorabb napjaimon biztosan előveszem még ezeket a történeteket, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szívesen ismerkedne a magyar kortárs irodalommal. Ennél a könyvnél jöttem rá ismét, hogy igenis érdemes.
https://thedeathgoddess.blogspot.com/...
Nem olvastam még Tóth Krisztinától, nem ismerem a munkásságát, de örülök, hogy most találkoztam vele. Maradandó élmény volt.
Rövid, tömör novellákat kapunk, a legtöbbnek se felvezetése, se konkrét vége nincs – mint amikor a vonaton, utazás közben beszélgetésbe elegyedünk a velünk szemben ülővel. Arra a kis időre, amíg együtt utazunk, bepillantunk az életébe, de se azt nem tudjuk, hogy addig mi történt vele, se azt, hogy azután mi fog, hogy leszálltunk a vonatról. Ilyen érzésem volt a novellákkal kapcsolatban – de ez jó.
Közelinek, valóságosnak éreztem a novellákat, a szereplőit, az eseményeket. Mindegyik olyan cselekményt mutat be, ami bármikor, bármelyikünkkel, vagy bármelyik ismerősünkkel megeshet, vagy akár már meg is történt. Sokan titkolnak olyan sztorikat, mint A lány, aki nem törölte le az apját, vagy éppen a Hinta főhősnője, ugyanígy sok ember érezhet hasonlót, mint a férfi a Nyári gumi című novellában, és rákos ismerőse is sajnos szinte mindenkinek van (A bal oldali szék).
Azt mondhatom, hogy szinte az összes novella tetszett, a fent említetteken kívül közel áll hozzám a Fehér farkas, a Sárga flakon és a Visszajönnek a gólyák is. Ez utóbbi, illetve a Borjú tette a legnagyobb hatást rám, ezek voltak a legmegrázóbbak.
A legkevésbé A tükör nyerte el a tetszésemet.
Mind tökéletesen bemutatják az egyén és a társadalom problémáját is; arcul csap minket korunk valósága. Szimbolikát nem véltem felfedezni egyik novellában sem, sokkal konkrétabbak és direktebbek annál, semmint hogy ilyesmivel kelljen dolgozni.
Komorabb napjaimon biztosan előveszem még ezeket a történeteket, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szívesen ismerkedne a magyar kortárs irodalommal. Ennél a könyvnél jöttem rá ismét, hogy igenis érdemes.
Displaying 1 - 16 of 16 reviews