What do you think?
Rate this book
Дьяволина Горького
Роман известного венгерского прозаика и драматурга Дёрдя Шпиро построен как фиктивные воспоминания Липы — Олимпиады Дмитриевны Чертковой (1878–1951), свидетельницы жизни Горького на протяжении десятилетий, медсестры и его последней любимой женщины (Дьяволина — ее итальянское прозвище, полученное в Сорренто). Удачно найденная форма позволила показать всемирно известного писателя глазами близкого ему человека изнутри его многолюдного дома, в котором, наряду с домочадцами, любовницами и приживалами, появляются известные деятели культуры и исторические лица от Саввы Морозова и Ленина до Зиновьева, Сталина и Ягоды. Горький, увиденный глазами Шпиро, фигура достойная сожаления, но все же трагическая: человек, полагавший, что с его авторитетом можно, идя на компромисс с властью, переиграть ее.
224 pages, Hardcover
First published January 1, 2015
4 people are currently reading
74 people want to read
About the author
György Spiró
64 books45 followersGyörgy (George) Spiró is a dramatist, novelist and essayist who has emerged as one of post-war Hungary's most prominent literary figures. He is a member of the Széchenyi Academy of Letters and Arts.
The son of an engineer from Miskolc in eastern Hungary, he graduated in Hungarian and Slavic literature from the Eötvös Loránd University (ELTE) in 1970, and completed additional studies in journalism and sociology. His earlier career was spent in radio journalism. More recently, in addition to his writing, he has been employed as associate professor at the Department of World Literature and currently at the Institute of Art Theory and Media Studies at ELTE.
His plays have won numerous awards, including several for best Hungarian drama of the year. A few of them are available in English translation. The best known one is Chickenhead (1986), an earthy and bitter drama of a young delinquent's disillusionment at the longed-for reunion with his drunken father. Dramatic Exchange described it as "widely considered to be the most important Hungarian play of the last 20 years."
His avant-garde style, depicting coarse language and characters outside the pale of respectability, often dismayed more traditional Hungarian critics.
His most recent work, and most ambitious creation to date, is an 800 page novel, Fogság, (Captivity), published in 2005. Set in the Roman Empire in the time of the Julio-Claudian dynasty, it follows the experiences of a Jewish wanderer named Uri. Spiró's earlier works eschewed Jewish themes, but in this work he returns to his ancestral roots.
The son of an engineer from Miskolc in eastern Hungary, he graduated in Hungarian and Slavic literature from the Eötvös Loránd University (ELTE) in 1970, and completed additional studies in journalism and sociology. His earlier career was spent in radio journalism. More recently, in addition to his writing, he has been employed as associate professor at the Department of World Literature and currently at the Institute of Art Theory and Media Studies at ELTE.
His plays have won numerous awards, including several for best Hungarian drama of the year. A few of them are available in English translation. The best known one is Chickenhead (1986), an earthy and bitter drama of a young delinquent's disillusionment at the longed-for reunion with his drunken father. Dramatic Exchange described it as "widely considered to be the most important Hungarian play of the last 20 years."
His avant-garde style, depicting coarse language and characters outside the pale of respectability, often dismayed more traditional Hungarian critics.
His most recent work, and most ambitious creation to date, is an 800 page novel, Fogság, (Captivity), published in 2005. Set in the Roman Empire in the time of the Julio-Claudian dynasty, it follows the experiences of a Jewish wanderer named Uri. Spiró's earlier works eschewed Jewish themes, but in this work he returns to his ancestral roots.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 13 of 13 reviews
Read
October 30, 2019Igen sokan lehúzták és negatívan értékelték, már korábban is nézegettem a véleményeket, majdnem bele sem kezdtem. Mégis jól tettem, mert nekem pedig igenis tetszett! Négy csillagot adtam, mert mint regény, mint irodalmi mű, gyengébb annál, mint Spirótól várható.
Azonban a kor lefestése! A korszak ábrázolása-szerintem ezt akarta kiírni magából, személyes fűtöttséggel írta-ez az én meglátásom, én is sok olyat átéltem, ami miatt-és persze esztétikai szempontból is-szívből utáltuk a „szocialista realizmust”, a mellébeszélések és hazudozások betegítően lélekfonnyasztó világát.
Hogy Gorkij ilyen volt-e, minden pont így történt-e, azt nem tudom, de nem is annyira lényeges. A lényeges az, hogy Spiró leírta, Lipa szájába adva: a NOSZF az bizony nem forradalom volt, hanem puccs.
/Talán ezen könyv értése és értékelése korosztályi kérdés is-lehetséges/
Azonban a kor lefestése! A korszak ábrázolása-szerintem ezt akarta kiírni magából, személyes fűtöttséggel írta-ez az én meglátásom, én is sok olyat átéltem, ami miatt-és persze esztétikai szempontból is-szívből utáltuk a „szocialista realizmust”, a mellébeszélések és hazudozások betegítően lélekfonnyasztó világát.
Hogy Gorkij ilyen volt-e, minden pont így történt-e, azt nem tudom, de nem is annyira lényeges. A lényeges az, hogy Spiró leírta, Lipa szájába adva: a NOSZF az bizony nem forradalom volt, hanem puccs.
/Talán ezen könyv értése és értékelése korosztályi kérdés is-lehetséges/
January 1, 2021
Nie wiem, czy była to bardziej książka o Czartkowej, historii bolszewickiej rewolucji, czy też biografia Gorkiego. Wiem jedno, Spiró potrafił stworzyć z Diavoliny narratora opisującego te lata w sposób niezwykle ciekawy. Terror początku XX wieku w Rosji podany w tonie wspomnień przy herbacie kobiety, która spędziła dużą cześć swojego życia przy wielkim Aloszy Peszkowie, czyli w samym centrum wydarzeń. Nie wiem też, na ile prawdziwie autor oddał postać Gorkiego, ale można do tej stworzonej przez niego, na podstawie listów i archiwów osoby, poczuć niemałą sympatię.
Nie jest to na pewno tak wybitna literatura, jak Iksowie, czy Niewola, jednak jest zwyczajnie dobra, a co najważniejsze dzięki niej odzyskałem chęci do czytania rosyjskiej literatury.
Nie jest to na pewno tak wybitna literatura, jak Iksowie, czy Niewola, jednak jest zwyczajnie dobra, a co najważniejsze dzięki niej odzyskałem chęci do czytania rosyjskiej literatury.
August 13, 2022
Романът е едно малко бижу. На около 200 странички (малък формат) се развихря такъв неописуем "шабаш", карнавал на абсурдите на ленинския и сталинистки режим. По нещо ми напомни сатиричната трагикомедия "Смъртта на Сталин" ( блестящ филм, по мое мнение!). Изключително добре е описана хамелеонщината на Максим Горки, грандоманията му, бруталното му въвличане в пропагандата на режима. Изключително точен портрет на това безумно общество, при това със здравословна нотка хумор и много четивен стил. Горещо препоръчвам!
May 9, 2022
Доста любопитна, макар и твърде тягостна книга. Дяволина е слугиня, чийто живот по стечение на обстоятелствата се пресича с този на Горки. Тя остава неотлъчно до него до края на живота му, следвайки го в изгнание и обратно в Сталинска Русия. Разказът е прям и доста брутален на моменти, но няма как иначе.
May 8, 2016
Spiró nagyszerűen egybefonja Maxim Gorkij közepes írói tehetségét, politikailag gerjesztett népszerűségét és a sztálinizmussal folytatott tojástáncát - ez utóbbit pedig annak idejekorai belátásával, hogy más már alig számít jobban, mint emberi életek mentése.
November 22, 2018
Niesamowite, ale Spiró odkrył, jaki był talizman Stalina.
October 14, 2016
A real gem. A historically accurate, fascinating and utterly devastating picture of social and political distortions under Stalin. A highly enjoyable read.
February 22, 2025
Egy szerkesztővel sokkal gördülékenyebben olvasható lenne, sokat Gugliztam: nem ártott volna pld. lábjegyzetként magyarázatokkal, esetleg a végén névmutató stb. Néha zavaros.
November 18, 2020
Fatalnie napisane, szkoda...
September 14, 2019
Helyszín: egy budapesti lakás, valamikor 2015 kora tavaszán. Csengetés hallatszik. Az íróasztaltól szemüveges úriember tápászkodik fel, és az ajtóhoz baktat. Kinyitja.
– Jó napot, Spíró elvtárs.
– Á, hozta Isten, Magvető elvtárs! Fáradjon be. Minek köszönhetem, hogy ilyen korai órán? Csak nincs valami gond, hovatovább probléma?
– Probléma az éppen volna, kedves barátom… Közeleg a könyvhét, és az a helyzet állt elő, hogy bár tehetséges fiatal írókkal elárasztjuk majd a standokat, de a rutinos öreg rókáktól nincs egy fia kéziratunk sem… Krasznahorkai még lótuszülésben fogalmazza a kezdőmondatokat, és Bartis sem hajlandó ideadni azt a három mázsa gépelt oldalt… Ám (hogy belevágjak az in medias res-be) azt csicsergik egyes irodalmi orientációjú madarak, hogy Önnek az asztalfiókjában lapul valami, ami esetleg kihúzhatna minket a gödörből…
– Ami azt illeti… való igaz… akad itt egy téma, amit már évek óta kapirgálok: Gorkij korrumpálódása a sztálinista Szovjetunióban, egy egykori cseléd, később már-már családtag elbeszélésében. Tudja, az örök mese zsarnokságról, és arról, hogyan morzsolódik le egy tehetséges és talán jó emberről a becsület a diktatúra dörzspapírja alatt.
– Boldogság ezt hallanom! Meg vagyunk mentve! Ide vele! Tuti sikerlistás cím, és mondanom sem kell, mi sem leszünk hálátlanok.
– Ne kísértsen, drága Magvető… Tudja, azért ez még korántsem egy kész szöveg, csak… hogy úgy mondjam… egy nagyregény nyers elméleti magja. Itt van például az a vacsorajelenet Gorkijéknál Lenin, Zinovjev és Kamenyev részvételével… Most oda van kenve fél oldalra, pedig micsoda 30 oldalas nagydrámát tudnék kerekíteni belőle! És az olyan figurák, mint Szavva Morozov, akiknek egyelőre csak a neve van elhullajtva a szövegben, de szinte hallom ordításukat: „Fontos karakterszereplőkké akarunk duzzadni!” Az egész könyv csupa sűrű adat, de meglátja, ha elég időt kapok, áthúzom dialógusokba az egészet, aztán kicsit megplasztikázom szépirodalmilag, hogy szellősebb legyen és a szereplők is ki tudják forrni magukat… Még a Fogság is elbújhat majd mögötte! Ha így pőrén kerülne a könyvesboltokba, meglehet, önsúlya biztosítaná a megfelelő forgalmi adatokat, de bizonyos értékelők bízvást belekötnek, mondván: „Informatív történelmi tanulmány ez, szó se róla, de mi a francért kellett a cselédlány szájába adni az egészet?”
– Megértem az aggályait, Spíró elvtárs… valóban olyan lehetőség van ebben a témában, amit kár lenne aprópénzre váltani… Visszajövök inkább úgy 3-5 év múlva, és remélem, akkor majd egy 800 oldalas, az irodalmi életet fenekestül felforgató böhöm születésénél fogok bábáskodni. Hát akkor nincs más hátra, mint elbúcsúzni: erőt, egészséget, kedves íróm, ha szabad így mondanom: kéz, és lábtörést! Agyő és до свидания !
Így volt? Nem így volt. Égbőlpottyant mese volt.
(A szövegben szereplők a képzelet szülöttei, a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve. Meg aztán a Spirót is direkt hosszú „í”-vel írtam.)
– Jó napot, Spíró elvtárs.
– Á, hozta Isten, Magvető elvtárs! Fáradjon be. Minek köszönhetem, hogy ilyen korai órán? Csak nincs valami gond, hovatovább probléma?
– Probléma az éppen volna, kedves barátom… Közeleg a könyvhét, és az a helyzet állt elő, hogy bár tehetséges fiatal írókkal elárasztjuk majd a standokat, de a rutinos öreg rókáktól nincs egy fia kéziratunk sem… Krasznahorkai még lótuszülésben fogalmazza a kezdőmondatokat, és Bartis sem hajlandó ideadni azt a három mázsa gépelt oldalt… Ám (hogy belevágjak az in medias res-be) azt csicsergik egyes irodalmi orientációjú madarak, hogy Önnek az asztalfiókjában lapul valami, ami esetleg kihúzhatna minket a gödörből…
– Ami azt illeti… való igaz… akad itt egy téma, amit már évek óta kapirgálok: Gorkij korrumpálódása a sztálinista Szovjetunióban, egy egykori cseléd, később már-már családtag elbeszélésében. Tudja, az örök mese zsarnokságról, és arról, hogyan morzsolódik le egy tehetséges és talán jó emberről a becsület a diktatúra dörzspapírja alatt.
– Boldogság ezt hallanom! Meg vagyunk mentve! Ide vele! Tuti sikerlistás cím, és mondanom sem kell, mi sem leszünk hálátlanok.
– Ne kísértsen, drága Magvető… Tudja, azért ez még korántsem egy kész szöveg, csak… hogy úgy mondjam… egy nagyregény nyers elméleti magja. Itt van például az a vacsorajelenet Gorkijéknál Lenin, Zinovjev és Kamenyev részvételével… Most oda van kenve fél oldalra, pedig micsoda 30 oldalas nagydrámát tudnék kerekíteni belőle! És az olyan figurák, mint Szavva Morozov, akiknek egyelőre csak a neve van elhullajtva a szövegben, de szinte hallom ordításukat: „Fontos karakterszereplőkké akarunk duzzadni!” Az egész könyv csupa sűrű adat, de meglátja, ha elég időt kapok, áthúzom dialógusokba az egészet, aztán kicsit megplasztikázom szépirodalmilag, hogy szellősebb legyen és a szereplők is ki tudják forrni magukat… Még a Fogság is elbújhat majd mögötte! Ha így pőrén kerülne a könyvesboltokba, meglehet, önsúlya biztosítaná a megfelelő forgalmi adatokat, de bizonyos értékelők bízvást belekötnek, mondván: „Informatív történelmi tanulmány ez, szó se róla, de mi a francért kellett a cselédlány szájába adni az egészet?”
– Megértem az aggályait, Spíró elvtárs… valóban olyan lehetőség van ebben a témában, amit kár lenne aprópénzre váltani… Visszajövök inkább úgy 3-5 év múlva, és remélem, akkor majd egy 800 oldalas, az irodalmi életet fenekestül felforgató böhöm születésénél fogok bábáskodni. Hát akkor nincs más hátra, mint elbúcsúzni: erőt, egészséget, kedves íróm, ha szabad így mondanom: kéz, és lábtörést! Agyő és до свидания !
Így volt? Nem így volt. Égbőlpottyant mese volt.
(A szövegben szereplők a képzelet szülöttei, a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve. Meg aztán a Spirót is direkt hosszú „í”-vel írtam.)
July 19, 2023
Понадёргано из разных мест, но, к чести автора, не только Википедии (тот же след ходасевического "Некрополя" виден достаточно хорошо). Утрамбовано уместно, хотя резонёрский взгляд медсестры-Дьяволины оказывается порой слишком всезнающим. Так или иначе, по итогу — добротная выжимка из ситуаций, характеров, людей и неплохой, как принято говорить, срез времени. Возможно, не хватило разве что любви к Горькому (говорю на правах человека, который его терпеть не может) — критики достаточно и она понятна, но хочется лучше понимать, за что Пешкова хотя бы в теории можно полюбить, не только же за трусливое всепонимание и умение незаметно улыбаться всем лицом в усы.
Также есть подозрение, что перевод великого Середы сделал книгу чуть лучше, чем она есть, но здесь только интуиция, без знания мадьярского не проверить.
Также есть подозрение, что перевод великого Середы сделал книгу чуть лучше, чем она есть, но здесь только интуиция, без знания мадьярского не проверить.
October 24, 2022
Суховатая и как-то неуловимо отдающая клюквой биография Максима Горького от имени служанки, которая со временем стала кем-то намного ближе, чем просто прислуга. Эдакое мокьюментари, миллион знакомых и незнакомых имен, без особых интригующих поворотов сюжета, и, к сожалению, без особых откровений, скорее статья из Википедии, начитанная женским голосом.
Displaying 1 - 13 of 13 reviews