What do you think?
Rate this book
Magyar Copperfield
Bereményi Géza régóta várt önéletrajzi regénye elsősorban a szerző gyermek- és ifjúkorával foglalkozik. A második világháború után eszmélő gyereket nagyszülei és a Teleki téri piac nevelik. 1956-ban tízévesen éli át a forradalom fordulatait, hogy kamaszkori lázadása és ifjúkori indulása egybeessen a Kádár-rendszer megszilárdulásával. Bereményi önéletírásában sorra veszi és ragyogó portrékban örökíti meg élete első huszonöt évének meghatározó figuráit és találkozásait. A szellemes anekdotákban bővelkedő regény a 20. századi magyar történelem krónikája emberközelből, és egy érzékeny művész vallomása.
- GenresBiography
640 pages, Hardcover
Published January 1, 2020
13 people are currently reading
118 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 17 of 17 reviews
March 6, 2020
Bereményi gyermekkora és zsenge ifjúsága olyasféle dolog, amiről nem is tudtam, hogy érdeklődöm iránta, egészen addig, amíg el nem kezdtem olvasni róla. Működik ez a könyv. Dől belőle a Teleki téri piac savanyúságszaga, meg az az enyhén dohos, de nem feltétlenül kellemetlen odőr, amit én mindig beleképzelek a kádárizmusban játszódó regényekbe – no most ebbe bele se kellett képzelnem, mert ott volt. Bereményi képes arra, hogy úgy írjon abszolút személyes prózát, hogy annak személyessége nem leszűkíti a szöveg hatósugarát, hanem éppenséggel kiterjeszti azt*. Hiteles az egész, izgalmasak a figurák (a nagypapa és a mostohaapa megformálását különösen bravúrosnak éreztem), finom a korrajz, az elbeszélő pedig végig ott van, érzékelteti saját elbeszélő-voltát, és egyben korrektül figyelmeztet az emlékezetcsapdákra, amelyekbe óhatatlanul belesétál az efféle memoárokban író és olvasó. Helyenként megrázóan, de sosem tolakodón őszinte szöveg, pazar olvasmány, kábé hibátlanul megírva. Kevés nagyobb boldogság van, mint mikor az ember alig várja, hogy újra kinyithassa a könyvet, amit épp olvas – ez a könyv ebben az örömben részesített. Mivel hosszú regény, sokszor.
* Ez a fajta kiterjesztett személyesség a Cseh Tamás számok egyik fő erénye is. Különben meg olvasás közben többször beugrottak egyes Cseh Tamás szöveghelyek (pl. Fáskerti elvtárs kapcsán), és ez bizony nagyon jó volt.
* Ez a fajta kiterjesztett személyesség a Cseh Tamás számok egyik fő erénye is. Különben meg olvasás közben többször beugrottak egyes Cseh Tamás szöveghelyek (pl. Fáskerti elvtárs kapcsán), és ez bizony nagyon jó volt.
January 21, 2021
Mind törtem a fejem, hogyan fűzhetném bele ebbe az értékelésbe, hogy én azok közé az eltévelyedett alakok közé tartozom, akik nem szeretik Cseh Tamást és akik szegény Bereményit minden más kvalitása ellenére menthetetlenül Cseh Tamással társították, így előbbi az utóbbi iránti ellenszenv miatt kissé kiesett a fókuszból. Tessék, itt van, nem belefűztem, ez volt a hatásos kezdés. Nos, emiatt is örültem annak, hogy itt lesz számomra a nagy lehetőség végre megismerkedni az irodalmár Bereményivel is. Csak néhány reflexió erejéig szeretnék írni róla.
A könyv túl hosszú (ez nem egészen úgy hangzik, ahogyan szeretném, de mindegy)*, kezdeném ezzel, vidáman meg lehetett volna vágni, egyszerűen vannak részei, amik megmagyarázhatatlanul bő lére vannak eresztve, ilyen pl. a majd' teljes balatoni szcéna, ami egy olyan rendszerben való eligazodást próbál bemutatni, amit szinte mindannyian ismerünk, ha máshonnan nem, hallomásból. Ez viszont rendkívül túlmagyarázottnak, indokolatlannak, túl fölényeskedőnek tűnt, őszintén szólva semmit nem adott hozzá a könyvhöz. Logikát nem keresek benne, mert rendszerszintű ismeretek nélkül az egész eleve logikátlan volt, de ez a jelenet aztán pláne.
Másik: annyira jó az eleje. Ez nagyjából odáig tart, amíg nevet vált. A gyerekkora minőségéről egyáltalán nem kívánok értekezni, azt senki nem maga választja meg, az övé pont eléggé borzalmas volt és semmi köze a könyv minőségéhez. Viszont amikor ebből (olvasd el s megtudod) a skizoid állapotból kezd kikacsintgatni az én megmondtam, én kinyomoztam, én tudtam, én túljártam mindenkinek az eszén, én fontosabb voltam mindenkinél, akkor itt valahogyan elment a kedvem az egésztől és a könyv második fele már inkább volt szenvedés olvasói szempontból mint élvezet. Pedig milyen izgalmas is lehetne, hiszen fontos történelmi, társadalmi mérföldkövek vannak benne, azon túl, hogy a Bereményi életéről szól. Túl diadalittas az elbeszélői hang, legyőzhetetlen, megkerülhetetlen. Ez nekem nem megy, számomra pontosan ezeken a helyeken válik egyúttal kvázi-hiteltelenné is az egész, ami nyilván mulatságos is egyúttal, hiszen pont én nem kérdőjelezhetem meg a felvonultatott történések-történetek hitelességét. Az elbeszélői hangot viszont igen, és meg is teszem.
* A könyv önmagához képest túl hosszú.
A könyv túl hosszú (ez nem egészen úgy hangzik, ahogyan szeretném, de mindegy)*, kezdeném ezzel, vidáman meg lehetett volna vágni, egyszerűen vannak részei, amik megmagyarázhatatlanul bő lére vannak eresztve, ilyen pl. a majd' teljes balatoni szcéna, ami egy olyan rendszerben való eligazodást próbál bemutatni, amit szinte mindannyian ismerünk, ha máshonnan nem, hallomásból. Ez viszont rendkívül túlmagyarázottnak, indokolatlannak, túl fölényeskedőnek tűnt, őszintén szólva semmit nem adott hozzá a könyvhöz. Logikát nem keresek benne, mert rendszerszintű ismeretek nélkül az egész eleve logikátlan volt, de ez a jelenet aztán pláne.
Másik: annyira jó az eleje. Ez nagyjából odáig tart, amíg nevet vált. A gyerekkora minőségéről egyáltalán nem kívánok értekezni, azt senki nem maga választja meg, az övé pont eléggé borzalmas volt és semmi köze a könyv minőségéhez. Viszont amikor ebből (olvasd el s megtudod) a skizoid állapotból kezd kikacsintgatni az én megmondtam, én kinyomoztam, én tudtam, én túljártam mindenkinek az eszén, én fontosabb voltam mindenkinél, akkor itt valahogyan elment a kedvem az egésztől és a könyv második fele már inkább volt szenvedés olvasói szempontból mint élvezet. Pedig milyen izgalmas is lehetne, hiszen fontos történelmi, társadalmi mérföldkövek vannak benne, azon túl, hogy a Bereményi életéről szól. Túl diadalittas az elbeszélői hang, legyőzhetetlen, megkerülhetetlen. Ez nekem nem megy, számomra pontosan ezeken a helyeken válik egyúttal kvázi-hiteltelenné is az egész, ami nyilván mulatságos is egyúttal, hiszen pont én nem kérdőjelezhetem meg a felvonultatott történések-történetek hitelességét. Az elbeszélői hangot viszont igen, és meg is teszem.
* A könyv önmagához képest túl hosszú.
June 14, 2020
Vetró, Rozner, Bereményi (addig a történetben el se jutunk), vagy legyen Copperfield Géza. Aki férfiként kétszer vált nevet, annak valószínűleg nem mindennapi élete van. Bereményi ifjúkora is ilyen volt, emellett nem leányálom, akárcsak a megidézett Dávidé.
Igazán regényes, remek karakterrajzokat felvonultató, kiváló stílusban megírt könyv, életregény, ami vagy érdekli az olvasót, vagy nem. Engem érdekelt, azt fedeztem fel, hogy kissé rokonlelkek vagyunk. Egyébként is inkább az egyéni érzelmeket elborító könyv, kevésbé az irodalmi esztétikai értékek, stilisztikai bravúrok tere. Eleinte az atmoszféra markáns, hiszen akkor még csak a szoba-konyha és a piac jelenti a világot, szinte ott voltam, és tukmálták rám a portékát, de mégis, szubjektív marad az ív, ez Bereményi Géza története. Össztársadalmi csomópontként kevésbé értelmezhető a mű. De ismétlem magam, nem érdektelen – még ha nincs is minden betét által épülés a történet menetében – mert a szerző tolla ügyesen lavíroz.
Ha a regényt fejezetenként vizsgáljuk, akkor Bereményi mérföldköveit kapjuk, tulajdonképpen az alkotó emberré válás folyamatában: először lát bábszínházat, színházat, a rengeteg olvasmány, első vers, a mentorok stb. Érdekes, hogy kinek mi marad meg kisgyermekkorából, én például nem emlékszem az első bábszínházas, színházas élményemre, ha meg erőltetem magam sem. (az első színdarab, amire emlékszem egy mumusos előadás, ami félelmet keltett bennem) Talán azért mert nem annyira fontos az életem egészét nézve.
A kisgyermekkor életképei hitelesebbnek tűntek, és ezért jobban is élveztem; a kamaszkor, ifjúkor részei az életkorral járó nagyotmondás-érzetet keltő. A regény második fele, a siheder könnyelműség időszaka nincs olyan aprólékosan kibontva, talán az emlékezés tompulása miatt? Egy-egy jelenet nagyobb terjedelmű, ismétlésekkel terhelt, nehezebben csúszott. Jellemzőbb az elbeszélői perspektívák váltogatása is.
A könyv terápiás jellege cáfolhatatlan (a terápiaszerűség talán minden önéletírásra igaz). Bereményi felmutatja a gyerekkorában vele szemben megfogalmazott kritikákat. Például a nagypapa által mondogatott „élhetetlen” kitétel. Hát ma már teljesen világos, hogy Bereményi, a rendező, dalszövegíró, író, költő polihisztor nem lett az. A mostohaapja rosszindulatúan ismételt degradáló odaszúrásairól ne is beszéljünk („a megvetés tárgya, én”). Élete bizonyos szakaszában, igazi szülők, minta (az is érdekes, ahogy ezeket most próbálja megfejteni a lapokon), útmutatás nélkül, a kötődés kialakulása nélkül, ámítás folyik a példás családról, „fogságban van”. A magány védekezési mechanizmus része lesz. A közegben nem tudja megtanulni a kötődést, és ennek hiányában könnyen magyarázható lenne például későbbi gyakori feleségváltásai.
Összegezve tehát Bereményi viszontagságos gyerek- és ifjúkorából kapunk jeleneteket laza időrendi sorrendben, időnként lábjegyzetekkel, appendix betoldásával. Egy két fejezet gyengébben kivitelezett, de igen jól sikerült.
Igazán regényes, remek karakterrajzokat felvonultató, kiváló stílusban megírt könyv, életregény, ami vagy érdekli az olvasót, vagy nem. Engem érdekelt, azt fedeztem fel, hogy kissé rokonlelkek vagyunk. Egyébként is inkább az egyéni érzelmeket elborító könyv, kevésbé az irodalmi esztétikai értékek, stilisztikai bravúrok tere. Eleinte az atmoszféra markáns, hiszen akkor még csak a szoba-konyha és a piac jelenti a világot, szinte ott voltam, és tukmálták rám a portékát, de mégis, szubjektív marad az ív, ez Bereményi Géza története. Össztársadalmi csomópontként kevésbé értelmezhető a mű. De ismétlem magam, nem érdektelen – még ha nincs is minden betét által épülés a történet menetében – mert a szerző tolla ügyesen lavíroz.
Ha a regényt fejezetenként vizsgáljuk, akkor Bereményi mérföldköveit kapjuk, tulajdonképpen az alkotó emberré válás folyamatában: először lát bábszínházat, színházat, a rengeteg olvasmány, első vers, a mentorok stb. Érdekes, hogy kinek mi marad meg kisgyermekkorából, én például nem emlékszem az első bábszínházas, színházas élményemre, ha meg erőltetem magam sem. (az első színdarab, amire emlékszem egy mumusos előadás, ami félelmet keltett bennem) Talán azért mert nem annyira fontos az életem egészét nézve.
A kisgyermekkor életképei hitelesebbnek tűntek, és ezért jobban is élveztem; a kamaszkor, ifjúkor részei az életkorral járó nagyotmondás-érzetet keltő. A regény második fele, a siheder könnyelműség időszaka nincs olyan aprólékosan kibontva, talán az emlékezés tompulása miatt? Egy-egy jelenet nagyobb terjedelmű, ismétlésekkel terhelt, nehezebben csúszott. Jellemzőbb az elbeszélői perspektívák váltogatása is.
A könyv terápiás jellege cáfolhatatlan (a terápiaszerűség talán minden önéletírásra igaz). Bereményi felmutatja a gyerekkorában vele szemben megfogalmazott kritikákat. Például a nagypapa által mondogatott „élhetetlen” kitétel. Hát ma már teljesen világos, hogy Bereményi, a rendező, dalszövegíró, író, költő polihisztor nem lett az. A mostohaapja rosszindulatúan ismételt degradáló odaszúrásairól ne is beszéljünk („a megvetés tárgya, én”). Élete bizonyos szakaszában, igazi szülők, minta (az is érdekes, ahogy ezeket most próbálja megfejteni a lapokon), útmutatás nélkül, a kötődés kialakulása nélkül, ámítás folyik a példás családról, „fogságban van”. A magány védekezési mechanizmus része lesz. A közegben nem tudja megtanulni a kötődést, és ennek hiányában könnyen magyarázható lenne például későbbi gyakori feleségváltásai.
Összegezve tehát Bereményi viszontagságos gyerek- és ifjúkorából kapunk jeleneteket laza időrendi sorrendben, időnként lábjegyzetekkel, appendix betoldásával. Egy két fejezet gyengébben kivitelezett, de igen jól sikerült.
October 18, 2020
Nem volt végig egyformán érdekes. Mondjuk nem tartozom az életmű ismerői, kedvelői közé. Meg lehetett szokni, meg lehetett kedvelni az elbeszélő hangját. És hál istennek nem spilázza túl.
March 29, 2021
Ez egy igaz régivágású memoár, aki mást keres, csalódni fog, aki beéri ezzel és tud neki örülni, remek percekben lesz része.
Nekem remek percekben volt részem, leginkább '56 leírása, a gondolkozásának fejlődési fázisai, iskolai élményeinek leírása tetszett.
Nekem remek percekben volt részem, leginkább '56 leírása, a gondolkozásának fejlődési fázisai, iskolai élményeinek leírása tetszett.
June 21, 2020
Számomra Bereményi egészen eddig egyet jelentett a Cseh Tamás dalokkal. Tudtam persze, hogy mennyi minden mást is alkotott, de mégis. Sose foglalkoztam azzal se, hogy azok a dalok mennyire Cseh- és mennyire Bereményi-dalok – úgy ketten együtt voltak nekem egy. Volt idő, mikor jóformán minden nap hallgattam a dalaikat. Aztán most itt ez a könyv, és ezt az egysíkú véleményemet egyszerre legalábbis "kétsíkúvá" változtatta. Mostantól vannak a dalok, és van ez a könyv.
Nehéz értékelést írni egy olyan könyvről, ami ennyire személyes élményeket, személyes szálakat tartalmaz, és ami ennyi személyes élményt hoz elő belőlem is. Nem is maga az író személyes története, de a háttér, a szereplők, maga a kor. Visszavitt egy régi korba, gondolatban újra voltam gyerek, kisiskolás, fiatal – és nem esett jól. Rákosi-kor, Kádár-kor. Az a világ, amiben (alig néhány évvel később) nekem is élnem adatott. Az a világ, amiben sokaknak nem volt jó gyereknek lenni. (Sőt, felnőttnek se.)
Volt benne sok rész, ami megviselt, mert olyan emlékeket is előhozott, amikre nem szoktam, nem szeretek gondolni. Én még szerencsésebb voltam sok osztálytársamnál, barátomnál, barátnőmnél, nálunk nem volt ilyen mindennapos a gyerekbántalmazás (nálunk is volt persze erre a célra rendszeresített fakanál…). De amiket a többiek meséltek, azt ma sokan el se igen hinnék. És most itt volt ebben a könyvben is. Annyira felkavart, hogy sokáig beszélgettünk erről a férjemmel is – őt nem verték otthon, de sok barátja volt, akiket rendszerese vertek, sőt, a tágabb családjában is voltak ilyen esetek. Ezek általában „rendes”, „normális”, „szerető” szülők és családok voltak, vagy legalábbis annak számítottak. "Nevelték" a gyereket. Így van ez. És ezt mindenki tudta, mindenki hallgatólagosan tudomásul vette.
A "Magyar Copperfield"-ben sem volt senki, aki szembeszállt volna a családon belüli erőszakkal. A nagypapa bántalmazta a felesége házasság előtt született fiát, a nevelőapa bántalmazta Gézát. Az anyák hallgattak. A külső környezet meg, mivel ez mindennapos volt, úgy tett, mintha ez így volna rendjén. Hiszen körülöttük is rengetegen ugyanígy éltek.
Hatalmas erénye az írónak, hogy megrendítően, őszintén, de nem érzelgősségbe vagy gyűlölködésbe átcsapva írta le nehéz és átlagosnál bonyolultabb gyerek- és fiatalkorának történetét. Belülről, átélve, de mégis szinte kívülállóként. Tudtam persze, mert nyilvánvaló volt, hogy a saját életéről ír, mégis tudott olyan távolságtartó, mintegy „megfigyelő” lenni, hogy ez nem volt minden egyes pillanatban kiérezhető.
Nehéz értékelést írni egy olyan könyvről, ami ennyire személyes élményeket, személyes szálakat tartalmaz, és ami ennyi személyes élményt hoz elő belőlem is. Nem is maga az író személyes története, de a háttér, a szereplők, maga a kor. Visszavitt egy régi korba, gondolatban újra voltam gyerek, kisiskolás, fiatal – és nem esett jól. Rákosi-kor, Kádár-kor. Az a világ, amiben (alig néhány évvel később) nekem is élnem adatott. Az a világ, amiben sokaknak nem volt jó gyereknek lenni. (Sőt, felnőttnek se.)
Volt benne sok rész, ami megviselt, mert olyan emlékeket is előhozott, amikre nem szoktam, nem szeretek gondolni. Én még szerencsésebb voltam sok osztálytársamnál, barátomnál, barátnőmnél, nálunk nem volt ilyen mindennapos a gyerekbántalmazás (nálunk is volt persze erre a célra rendszeresített fakanál…). De amiket a többiek meséltek, azt ma sokan el se igen hinnék. És most itt volt ebben a könyvben is. Annyira felkavart, hogy sokáig beszélgettünk erről a férjemmel is – őt nem verték otthon, de sok barátja volt, akiket rendszerese vertek, sőt, a tágabb családjában is voltak ilyen esetek. Ezek általában „rendes”, „normális”, „szerető” szülők és családok voltak, vagy legalábbis annak számítottak. "Nevelték" a gyereket. Így van ez. És ezt mindenki tudta, mindenki hallgatólagosan tudomásul vette.
A "Magyar Copperfield"-ben sem volt senki, aki szembeszállt volna a családon belüli erőszakkal. A nagypapa bántalmazta a felesége házasság előtt született fiát, a nevelőapa bántalmazta Gézát. Az anyák hallgattak. A külső környezet meg, mivel ez mindennapos volt, úgy tett, mintha ez így volna rendjén. Hiszen körülöttük is rengetegen ugyanígy éltek.
Hatalmas erénye az írónak, hogy megrendítően, őszintén, de nem érzelgősségbe vagy gyűlölködésbe átcsapva írta le nehéz és átlagosnál bonyolultabb gyerek- és fiatalkorának történetét. Belülről, átélve, de mégis szinte kívülállóként. Tudtam persze, mert nyilvánvaló volt, hogy a saját életéről ír, mégis tudott olyan távolságtartó, mintegy „megfigyelő” lenni, hogy ez nem volt minden egyes pillanatban kiérezhető.
March 18, 2023
Mivel minden könyvet elolvastam, amit kihoztam a könyvtárból, ezért hirtelen lekaptam a polcról valamit munkába menet. Elég hamar be is vonzott, bár sosrsszerűbb lett volna, ha mindez 3, vagy 4 éve történt volna, amikor az előző munkahelyem a Teleki tértől két utcára volt. Évekig jártam arra nap mint nap, ezért a Népszínház utca és a Teleki tér életének leírása egyből lekötötte a figyelmemet.
Azon gondolkodtam, hogy mit lehetne kiemelni ebből a könyvből, de arra jöttem rá, hogy a 630 oldalnyi, nagyjából lineárisan előre haladó történet végig izgalmas és kellően részletes leírást ad egy viazontagságos fiatal sorsról és az akkori korról, korszellemről. Mindezt úgy, hogy csak Bereményi gondolatai és emlékei között utazunk a csecsemőkortól a sorkatonaságig. De talán pont ez az, amiért nálam ez most nem kap öt csillagot. Bár persze tudom, hogy egy önéletrajz az író saját memoárjairól kell, hogy szóljon, de voltak pillanatok, helyzetek, amikor nagyon kíváncsi lettem volna a külső szereplők érzéseire is. Azonban is is lehet, hogy ezt egy önéletrajz esetében hiba számonkérnem. Akárhogy is, a könyv maga abszolút érdemes arra, hogy bárki tegyen vele egy próbát!
Azon gondolkodtam, hogy mit lehetne kiemelni ebből a könyvből, de arra jöttem rá, hogy a 630 oldalnyi, nagyjából lineárisan előre haladó történet végig izgalmas és kellően részletes leírást ad egy viazontagságos fiatal sorsról és az akkori korról, korszellemről. Mindezt úgy, hogy csak Bereményi gondolatai és emlékei között utazunk a csecsemőkortól a sorkatonaságig. De talán pont ez az, amiért nálam ez most nem kap öt csillagot. Bár persze tudom, hogy egy önéletrajz az író saját memoárjairól kell, hogy szóljon, de voltak pillanatok, helyzetek, amikor nagyon kíváncsi lettem volna a külső szereplők érzéseire is. Azonban is is lehet, hogy ezt egy önéletrajz esetében hiba számonkérnem. Akárhogy is, a könyv maga abszolút érdemes arra, hogy bárki tegyen vele egy próbát!
September 8, 2020
a vége picit ellaposodik számomra, de mégis azt éreztem, hogy még olvasnám tovább...
October 25, 2025
Life in the Soviet era of Budapest, so delicately written you can smell it when you read it. The background from where the Tamás Cseh song’s lyrics are coming from.
August 18, 2020
Nem feltétlenül olyan izgalmas egy író élete, mint egy kitalált történet. 600 oldal túl sok az első 18 évére, így szedett-vedett anekdotákból áll össze a könyv. Vártam, vártam, hátha történik valami, de nem lett érdekesebb, és a korrajz sem elég részletes. Közepes alá...
January 25, 2021
Erdekes korleiras a II. vilaghaboru utani Magyarorszag mindennapjairol egy kisfiu/tinedzser szemevel. En csak a gyermekkoromat eltem a kommunizmusban, de tapasztaltam nehany itt is leirt visszassagat. Kivancsian varom a folytatast!
March 22, 2021
Érdekes önéletrajz Bereményié, már az nem semmi, hogy az első 18 évéről egy hatszáz oldalas könyvet tudott kerekíteni. De hát vannak ilyen emberek, akik más fából vannak faragva, és nem hagyják, hogy mások farigcsáljanak rajtuk. Azt azért, hogy az ÉS-kvartett története során ennek a könyvnek adta a második legtöbb pontot, csak valamiféle különös, és egyszer előforduló véletlenek összejátszásának tudom tekinteni. Vagy akkor éppen négy Megáll az idő, Eldorádó és Cseh Tamás rajongó ült a zsűriben.
Kíváncsian várom, hogy lesz-e folytatása, mert az igazán izgalmas évek még csak ezután jönnek.
Kíváncsian várom, hogy lesz-e folytatása, mert az igazán izgalmas évek még csak ezután jönnek.
February 28, 2025
This autobiographical memoir takes me into Géza Bereményi's childhood and teenage years: his early childhood, the 1956 Revolution, his first poem, his Balaton escapades and tangles with the authorities, his friends and mentors, his difficult family relationships, his encounter with the music of the Beatles, his solitude. It is so vivid and well told that I am drawn into the story. I see how some of these events may have inspired certain songs that he wrote with Tamás Cseh. I spent many hours with this book and hope for many returns.
January 19, 2023
Olyan hitelesen ír az 50-es 60-as évek Magyarországának mindennapjairól, hogy a mai olvasó is a bőrén érzi minden rezdülését.
Az önéletrajzi regényben az író gyerek- és tinédzserkorát követhetjük végig, ami pont attól válik élvezetessé, hogy a teljesség igénye nélkül, a saját történetén keresztül, az épp aktuális érettségi szintjének hangján szólal meg.
Hogy mennyire szerethető a könyvből kibontakozó személyiség, abban bizonyára megoszlanak a vélemények, de így is élvezetes olvasmány.
Az önéletrajzi regényben az író gyerek- és tinédzserkorát követhetjük végig, ami pont attól válik élvezetessé, hogy a teljesség igénye nélkül, a saját történetén keresztül, az épp aktuális érettségi szintjének hangján szólal meg.
Hogy mennyire szerethető a könyvből kibontakozó személyiség, abban bizonyára megoszlanak a vélemények, de így is élvezetes olvasmány.
May 29, 2022
Csodálatos könyv.
January 2, 2025
Egy gyermek szabad felnőtté válásának útja a múlt rendszerben.
December 4, 2021
Azt írta a könyben Bereményi, hogy “az igazi történetek jellegzetesek mert ami valódi az sosem olyan vékony mint a légbôl kapott hazugság”.
Számomra ez ennek a könyvnek a legjobb összefoglalása. Nem egy könnyû, nem végig a legérdekesebb olvasmány, de pont ettôl jó, mert valódi.
Számomra ez ennek a könyvnek a legjobb összefoglalása. Nem egy könnyû, nem végig a legérdekesebb olvasmány, de pont ettôl jó, mert valódi.
Displaying 1 - 17 of 17 reviews