What do you think?
Rate this book
Magamról többet
Hogyan alakítják a történeteink azt, akik vagyunk? A Magamról többet versei erre a kérdésre keresik a választ, a magyar költészet nagy hagyományú számvetéseit – többek között Babits, Pilinszky, József Attila verseit – felidézve. Csakhogy a kötet tanulsága szerint soha nincs jó alkalom a számvetésre, a leltárakat mindig újra és újra el kell készíteni. Hogyan tudunk úrrá lenni az élettörténetünkön, ha sem a rossz, sem a jó életeseményekre voltaképpen nincsen ráhatásunk, ha a szerencse és a balszerencse egyaránt megjósolhatatlan? Grecsó Krisztián megrázó Balázsolás-ciklusa és felemelő apaság-versei az olvasót saját életének kérdéseivel is szembesítik.
A Mellettem elférsz és a Vera szerzője ezzel a kötettel tizenkilenc év után tér vissza pályakezdő műfajához, a vershez.
A Mellettem elférsz és a Vera szerzője ezzel a kötettel tizenkilenc év után tér vissza pályakezdő műfajához, a vershez.
176 pages, Hardcover
Published February 29, 2020
3 people are currently reading
75 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 7 of 7 reviews
Read
April 8, 2020Nagyon bátor. Nagyon őszinte.
Számomra Grecsó Krisztián, mint közéleti személyiség, mint ember, nagyon megnyerő. És hiteles. Novemberben, tavaly, sikerült egy író-olvasó találkozón, felolvasásán ott lennem... hatalmas élmény volt.
Mint író... nehezen barátkozunk a Verán túl. Verával nagyon hamar megtettük.
Mint költő... a versei zavarbaejtően személyesek. És mégjobban megszereti az ember rajtuk keresztül Grecsó Krisztiánt, az embert.
Számomra Grecsó Krisztián, mint közéleti személyiség, mint ember, nagyon megnyerő. És hiteles. Novemberben, tavaly, sikerült egy író-olvasó találkozón, felolvasásán ott lennem... hatalmas élmény volt.
Mint író... nehezen barátkozunk a Verán túl. Verával nagyon hamar megtettük.
Mint költő... a versei zavarbaejtően személyesek. És mégjobban megszereti az ember rajtuk keresztül Grecsó Krisztiánt, az embert.
October 6, 2021
Rég érintett meg ennyire verseskötet. Azt hiszem, a legjobb lesz fejezetenként haladni. Rögtön a kezdővers egy nagyon erős, sokak által ismert hangulatot közvetít: a budapesti bérház jellegzetes illatát, a reggeli kávé illatát a gangon, a nehezen záródó ajtókat és lakkozott ablakkereteket, "életünk első kapucsengő-titulusát".
A Balázsolás-ciklus olyan szívbemarkoló, teli szenvedéssel és kilátástalansággal, levegőtlenséggel és fojtó bizonytalansággal, ami miatt többször is le kellett tennem a könyvet olvasás közben, és erőt gyűjtenem, hogy tovább olvassam.
Az Érkezési oldal nosztalgikus hangsúlya a múltba repít, A fiumei körgyűrű az egyik különös kedvencem, a Kassák utca sarkán a jól ismert budapesti utcák és terek bukkannak fel és tűnnek el. A disznóólban szereplő anya a vidéki anyukák archetípusa, a vidéki lét bensőségessége és a nagyvárosból szemlélt idegensége szűrődik át a vers sorai között, a Közelítő tél pedig csodás lezárása a fejezetnek:
"Az árkádoknál álmos árnyék,
Október, öreg ősz lebeg..."
A pont oda-ciklus talán legerősebb verse a pont oda, de bevallom, nem független a megítélésem a Rájátszás által megzenésített változatától, ugyanígy a Nekem ne, "Dezső" verse is a Rájátszás verziójában talált meg először. Az Égi gangon olyan magával ragadó ritmikával bír, hogy már nagyon várom annak a megzenésítését is:
"Néha furcsa hangulatban,
Visszafelé hull a hó,
Meddig lehet egyhuzamban,
Sikoltani, hogy már jó."
Általában csillagozom a kedvenc verseket, és bizony a Nyelvsilóban kilencből hét csillagos vers lett. A Mondatok 1. és Lót felesége volt az a kettő, amit nem éreztem magaménak, előbbi a nyers indulatok, a fizikai erőszak megnyilvánulásában állt távol tőlem, utóbbi pedig képeiben nem tudott magával ragadni. A Mondatok 2. és a Másik sors igen jól ráfekszik a disznóól édesanyás, nosztalgikus vidéki élet szellemének hangulatára, lehet, hogy a disznóólat is ebben a fejezetben helyeztem volna el. A romesztétika igen szép példája a Remél, ostoba és az Emlék-dalok is, melynek első versszakát ide is beidézem:
"Hogy mennénk át a százéves udvaron?
Bokánkon éhesen harsogna a csalán,
Magányos pince sóhajt ott, s az ablakon
Poros pókháló, az is elhagyva talán."
A Legjobban nélküled talán az érzelmi túlcsordulás, a másikhoz való kapcsolódás nehézségeit taglalja verseiben, a Téli napló három önálló versének (este, hajnal, reggel) nem tett volna rosszat, ha önálló címekben is helyet kapnak; többször találkoztam ezzel a szerkesztési elvvel, hogy egy verscím alatt több, akár egymással nem összefüggő vers is helyet kapott, ez viszont igen zavaró tudott lenni, amikor kerestem egy-egy verset, de a tartalomjegyzékben ezek az "alfejezetek" nem szerepelnek. A következő kiadásban a felhasználóbarát verseskötet zászlaja alatt ezeket hasznos volna pótolni. A Legjobban nélküled ismét csak egy Rájátszás dalból lehet ismerős, az Énekek éneke pedig címéhez híven hozza a mély szeretet mézédes ízét:
"Nárdusz a reggel, kálmos és fahéj.
Ahányszor megálmodlak, Húgocskám,
Csont ágaidból, ereid hínárjaiból,
Annyiszor megint, ahányszor megálmodlak,
És fölriadok, hogy kész,
Annyiszor leszek, Húgocskám,
Tested varrott celláiból."
A Régi önarckép fejezet három verscíme foglalja össze leginkább a versek hangulatát: Törvény, Rend, Ami elhasadt. A hiány, az üresség, a felbolydult világ bizonytalansága ez, a reményteli jövő reménytelensége, a minden egész eltörött gondolatvilága, mélyrepülés utáni nihil érzése:
"És ekkor mégis összeroskadsz vele,
Pedig hited szerint vagy a legerősebb éppen,
Mint egy áztatótó kenderfoltos jege,
Elrepedsz vonalban, majd lassan ezerféleképpen."
A zárófejezet, a Magamról többet pedig a gyermek megérkezésének öröme, egy pozitív hangvételű, hétköznapi mozzanatokat is isteni fénybe vonó, beteljesült lezárása a könyvnek. Az Elénekelhessem a Bóbitát versen szabályosan sírva fakadtam, A tizennegyedik évet pedig azóta is gyakran újraolvasom, keresem a fogódzót, hogyan lehet megörökíteni az ezernyi elmúló pillanatot, a könnyes nevetést, a boldog órák illatát és kialvatlan reggelek ízét. A lezárás egészen más kontextusba helyezi a kötetet, mérföldkő ez a kötet Grecsó Krisztián életútjában, magából többet adott ebben a kötetében, talán utoljára. Egy biztos:
"Apa lettem.
Magamról, tőle teljesen függetlenül,
Többet nincs mit mondanom."
A Balázsolás-ciklus olyan szívbemarkoló, teli szenvedéssel és kilátástalansággal, levegőtlenséggel és fojtó bizonytalansággal, ami miatt többször is le kellett tennem a könyvet olvasás közben, és erőt gyűjtenem, hogy tovább olvassam.
Az Érkezési oldal nosztalgikus hangsúlya a múltba repít, A fiumei körgyűrű az egyik különös kedvencem, a Kassák utca sarkán a jól ismert budapesti utcák és terek bukkannak fel és tűnnek el. A disznóólban szereplő anya a vidéki anyukák archetípusa, a vidéki lét bensőségessége és a nagyvárosból szemlélt idegensége szűrődik át a vers sorai között, a Közelítő tél pedig csodás lezárása a fejezetnek:
"Az árkádoknál álmos árnyék,
Október, öreg ősz lebeg..."
A pont oda-ciklus talán legerősebb verse a pont oda, de bevallom, nem független a megítélésem a Rájátszás által megzenésített változatától, ugyanígy a Nekem ne, "Dezső" verse is a Rájátszás verziójában talált meg először. Az Égi gangon olyan magával ragadó ritmikával bír, hogy már nagyon várom annak a megzenésítését is:
"Néha furcsa hangulatban,
Visszafelé hull a hó,
Meddig lehet egyhuzamban,
Sikoltani, hogy már jó."
Általában csillagozom a kedvenc verseket, és bizony a Nyelvsilóban kilencből hét csillagos vers lett. A Mondatok 1. és Lót felesége volt az a kettő, amit nem éreztem magaménak, előbbi a nyers indulatok, a fizikai erőszak megnyilvánulásában állt távol tőlem, utóbbi pedig képeiben nem tudott magával ragadni. A Mondatok 2. és a Másik sors igen jól ráfekszik a disznóól édesanyás, nosztalgikus vidéki élet szellemének hangulatára, lehet, hogy a disznóólat is ebben a fejezetben helyeztem volna el. A romesztétika igen szép példája a Remél, ostoba és az Emlék-dalok is, melynek első versszakát ide is beidézem:
"Hogy mennénk át a százéves udvaron?
Bokánkon éhesen harsogna a csalán,
Magányos pince sóhajt ott, s az ablakon
Poros pókháló, az is elhagyva talán."
A Legjobban nélküled talán az érzelmi túlcsordulás, a másikhoz való kapcsolódás nehézségeit taglalja verseiben, a Téli napló három önálló versének (este, hajnal, reggel) nem tett volna rosszat, ha önálló címekben is helyet kapnak; többször találkoztam ezzel a szerkesztési elvvel, hogy egy verscím alatt több, akár egymással nem összefüggő vers is helyet kapott, ez viszont igen zavaró tudott lenni, amikor kerestem egy-egy verset, de a tartalomjegyzékben ezek az "alfejezetek" nem szerepelnek. A következő kiadásban a felhasználóbarát verseskötet zászlaja alatt ezeket hasznos volna pótolni. A Legjobban nélküled ismét csak egy Rájátszás dalból lehet ismerős, az Énekek éneke pedig címéhez híven hozza a mély szeretet mézédes ízét:
"Nárdusz a reggel, kálmos és fahéj.
Ahányszor megálmodlak, Húgocskám,
Csont ágaidból, ereid hínárjaiból,
Annyiszor megint, ahányszor megálmodlak,
És fölriadok, hogy kész,
Annyiszor leszek, Húgocskám,
Tested varrott celláiból."
A Régi önarckép fejezet három verscíme foglalja össze leginkább a versek hangulatát: Törvény, Rend, Ami elhasadt. A hiány, az üresség, a felbolydult világ bizonytalansága ez, a reményteli jövő reménytelensége, a minden egész eltörött gondolatvilága, mélyrepülés utáni nihil érzése:
"És ekkor mégis összeroskadsz vele,
Pedig hited szerint vagy a legerősebb éppen,
Mint egy áztatótó kenderfoltos jege,
Elrepedsz vonalban, majd lassan ezerféleképpen."
A zárófejezet, a Magamról többet pedig a gyermek megérkezésének öröme, egy pozitív hangvételű, hétköznapi mozzanatokat is isteni fénybe vonó, beteljesült lezárása a könyvnek. Az Elénekelhessem a Bóbitát versen szabályosan sírva fakadtam, A tizennegyedik évet pedig azóta is gyakran újraolvasom, keresem a fogódzót, hogyan lehet megörökíteni az ezernyi elmúló pillanatot, a könnyes nevetést, a boldog órák illatát és kialvatlan reggelek ízét. A lezárás egészen más kontextusba helyezi a kötetet, mérföldkő ez a kötet Grecsó Krisztián életútjában, magából többet adott ebben a kötetében, talán utoljára. Egy biztos:
"Apa lettem.
Magamról, tőle teljesen függetlenül,
Többet nincs mit mondanom."
December 26, 2021
Grecso Krisztián újabb versei saját magáról, ahogy a prozatol kicsit elfordulva visszatér a kezdetekhez. Nemrég olvastam a korábbi verseit, azok nekem sokkal inkább a költő saját hangján szolaltak meg.
October 10, 2020
Egyes verseknel kisirtam a szemem. Nemelyikel csak csendben, neman figyeltem azt, mi tortent es mi az ami tortenik. Minden a szemem elott zajlott. Nem is tudok mit mondani. Zsenialis volt.
May 7, 2021
"...Égett szag, fő a túlpörkölt kávé,
Tetőablak alatt a vágyott távlat.
Ez a rongyos élet biztosan a másé
Az enyémet még szövik, de várhat."
Tetőablak alatt a vágyott távlat.
Ez a rongyos élet biztosan a másé
Az enyémet még szövik, de várhat."
June 25, 2021
More like 4.5 stars.
Beautiful poetry, especially the ones about fatherhood.
Beautiful poetry, especially the ones about fatherhood.
December 6, 2021
3.5
Elég jó kötet de azért érződik a próza, pár helyen nekem kicsit túlságosan is
Elég jó kötet de azért érződik a próza, pár helyen nekem kicsit túlságosan is
Displaying 1 - 7 of 7 reviews