Kroszner Barnabás élete látszólag sínen van. Szép családi házban él feleségével, aki gyermeket vár. A férfi egykori zűrös, drogokkal és nélkülözéssel teli életét is maga mögött hagyta. Egy nap azonban hívást kap a rendőrségtől. Édesanyját, akivel évek óta nem találkozott, brutálisan megkínozták és megölték. Kroszner a szülőfalujába, Verkénybe megy, hogy elrendezze az ügyeket. Nem is sejti, hogy ez egy pokoli utazás kezdete.
A faluban mindenki furcsának tűnik. Rigó őrmester képtelen ellátni a feladatát. Fazekas atya folyamatosan vérbosszút kiált a misén. És Kroszner maga is különösen viselkedik: szinte hidegen hagyja saját édesanyja halála.
Verkény mintha meg lenne átkozva. Egyre kegyetlenebb gyilkosságok követik egymást. Vajon a mészárlások között van összefüggés? Mi lehet az a láthatatlan szál, ami összeköti az áldozatokat? És mit üzen a múlt? Szelle Ákos pszichothrillere a skandináv krimik hátborzongató hangulatát idézi.
Biztos bottal sem piszkálom meg, ha magánkiadásban látom, de szerencsére vagyok annyira sznob, hogy az Animus megvetette velem. Nem tudom, hol rejtőzött eddig a szerző, de abba ne hagyja! Csak tátom a szám az első oldalaktól kezdve, annyira rendben van a sztori, a karakterek, a zsáner, a stílus, a történetvezetés, a feszültség, minden. Pedig nagyon nincs rendben semmi a történetben, jól beleverte az orromat a magyar rögvalóságba. Szörnyű érzés, hogy mindez nálunk is megtörténhet. Mivel szembesül Kroszner Barnabás visszatérve a lepusztult kisvárosba, ahonnan gyerekként elkerült? Vannak válaszok a ki nem mondott kérdésekre? Érdemes bolygatni a múltat? Van esély normális életre, újrakezdésre? Rég érdekelt ennyire krimi, nagyon megérintett, csak gratulálni tudok a szerzőnek és a kiadónak.
Ötletes volt. Beteg, de ötletes. És a vége felé, amikor is a legbetegebb lett nyilván, elkapott, érdekelt (a gyilkos kiléte és a végkifejlet, nem az egyre undorítóbb kegyetlenségek), úgyhogy nem maradt rossz szájíz utána. Értem is, hogy a kiadó miért harapott rá, hiszen meghökkentő dolgok vannak a regényben. És örülök is neki, hogy az Animus, amely kiadó igencsak megválogatja, hogy mit ad ki, bele mert vágni, marketinget tett alá. Ez örömteli. De nem lehet elmenni bizonyos dolgok mellett. Sajnos (vagy nem sajnos) meg lehet állapítani kezdő írós tüneteket. Ez abból is fakad, hogy a szerző marketingszöveg-író, és ezt érzésem szerint nem sikerült kellően levetkőzni, márpedig ez egy regény, amit persze szintúgy el kell adni, de mindjárt rátérek. Hadd mondjak talán ehhez kapcsolódó pozitívumot is; Szelle Ákos tud bánni a szavakkal, érzi a hasonlatokat, még a dialógusok is egész jók, kár, hogy azokból jóval kevesebb volt. Azt hiszem, a jó krimi egyik komoly sajátossága, hogy láttat, nem pedig leír, legalábbis amikor csak lehet. Ez esetben utóbbi ellepi a szöveget, de ez sem akkora baj, és simán lehet a forgatókönyvből való megszületés számlájára írni. Ahogy azt is, hogy sok mindent megmagyaráz (feleslegesen), sok képet maga értelmez, egy-egy frappáns félmondatot kissé szabadkozó módon elmagyaráz. Ez valamilyen írói félelem lehet, hogy megértik-e a „metaforáit”, az ábrázolását. Aztán pusztulat pusztulat hátán, nem kell, érti az olvasó, hogy mennyire keserves a helyzet. Jó atmoszféra-teremtés van, picit túltolva. Tehát bízni kell az olvasóban. Minden harmadik-negyedik mondat meg akar hökkenteni. Egyszerűen túl pulzáló a szöveg, a nagyot mondó mondatok tömkelegével hamar megteltem, és inkább zavart, minthogy további olvasásra ösztönzött volna. Szerintem azért a krimiben is kell a nyugalom, a tárgyilagosság. Itt jön a képbe a marketing-író vonal. Rengeteg, háromnál több szóból álló mondat figyelemfelkeltésre van pozícionálva. Innen nézve érthető, hogy az elbeszélői hangvétel gyakorta ugyanolyan lezser, nemtörődöm-vagyánykodó, mint a főhősé. Megemlítenék még egy hibát, ami szerintem részben szerkesztői mulasztás lehet. A főhősnek Torma Lajossal való találkozása során testileg nem történt bántódása. (119. oldal). Mégis később mindig úgy hivatkoznak az eseményre, hogy beverték az orrát. Először azt gondoltam, hogy egy írói fogás, a falu kollektív emlékezetében úgy maradt meg, ahogyan emlékezni szeretnének rá, de aztán maga főhős is így emlegeti dolgot. (250. oldal) Van potenciál a szerzőben, lesz olvasóközönsége a következő könyvének is, de ezzel a könyvvel még nem vált íróvá.
Tulajdonképpen csalódás, minden erénye ellenére is. Undorító, beteg történet, amihez hasonlót sem olvastam soha egy skandináv krimiben sem. Amúgy menet közben nem is izgalmas, inkább csak tényszerű, érdekes….vagy elképzelhetetlenül lehetetlen. Elég beteg a világ, mi szükség ilyen "ötletekkel" operálni? Nem bízott önmagában vagy a történetben a szerző? Az amúgy kedves, szende fiú miért ment el ennyire ebbe az irányba? A Tortúrás befejezés folytatást sejtet, de remélem nem lesz. Ezt kissé túl tolta, hogy az erkölcsi kérdéseket ne is feszegessem....)) https://gaboolvas.blogspot.com/2019/1...
Az események a könyv elején szerintem csak csordogáltak, ismerkedtünk a helyszínnel, a szereplőkkel, majd egy ponton beindultak az események: konkrétan elindult egy gyilkosság-sorozat, a kötet utolsó harmada tájékán pedig a gyilkos kilétére is fény derül. A csavar és az olvasói pusmogások alapja pedig a gyilkos személye, illetve még egy titok, ami ekkortájt derül ki, róla, és ezért is mondják/írják, hogy beteg a sztori.
Én nem bírtam ki, és elspoilereztettem magamnak, hogy hűű, na mi lehet az, és akkor szóban, majd utólag olvasva sem botránkoztam meg rajta, talán az utolsó fejezeten jobban, melyben Kroszner jövőjét ismerheti meg az olvasóközönség.
Tulajdonképpen első könyves szerzőről van szó, aki egy gikszert leszámítva olyan könyvet írt, ami tényleg megállja a helyét az ajánlások és a hasonlítások között. Ismét csak leírom, hogy nem vagyok pszichológus, így erről nem tudok konkrét véleményt mondani, csupán csak a józan paraszti eszem nem tudja elfogadni a lezárást, és igen, egy kicsit csalódott vagyok, habár összességében nagyon tetszett a könyv, habár piszkálja a fantáziám, hogy egy szakember hogyan nyilatkozna erről a befejezésről.
The book which was advertised as the hungarian ‘Scandinavian crime story’. In general it fits although it’s more like psycho thriller than a crime story. The most similar book I can think of is the Golden Cage from Camilla Läckberg, only this one is even more darker and sicker.