Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei – a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak, nők és férfiak, egy izgalmas viszonyokból szőtt, nagyszabású rokonság. De minthogy többségük zsidó származású, és 1944 életveszélyes tavaszán vagyunk, az ő történetük – a családtagok roppant vagyona folytán – egyszeri és különleges lesz, huszadik századi történelmünk egyik közismert esetévé válik. Ezt a históriát híven próbálja követni a Hajó a ködben – műfajára nézve viszont hamisítatlan Závada-regény: Hőseinek közvetlen közeléből tudósít, megszólaltatja őket a túlélésért folytatott vagy éppen szerelmi természetű küzdelmeikben, megalkuvás, árulás vagy heroikus helytállás közben. S miközben a viták a rokonság közös sorsa körül forognak, annak is tanúi lehetünk, ki miért és hogyan dönt a maga üzleti- és szívügyeiben, távozás és maradás dolgában – vagy akár végső élet-halál-kérdésekben.
Van benne valami lüktetés, valami zaklatottság, mintha a szereplők egymás szájából kapkodnák ki a szót. Mert van mondanivalójuk, hjaj, de mennyi mondanivalójuk van, és Závadának jutott a feladat, hogy az egészet csokorba gyűjtse. Regénynek fura, inkább szétszórt tárgyak összegereblyézésének tűnik – úgy látszik, a szerző elsősorban történelmi-morális feladványt akar írni, ezt regényesíti fel anekdotákkal, szerelmi szállal, miegymással, így aztán az egész konstrukció ott billeg a dokumentumregény és fikció határvidékén.
Az iparbárók tündöklése és bukása, ez is lehetett volna a címe. (Nem mintha a címmel amúgy bajom volna. Mert nincs. Jó cím az.) A tágabb értelemben vett Weiss-família hányattatásait látjuk, akik gazdagok és befolyásosak, nélkülözhetetlenek egy olyan korban, amely zsidó voltuk miatt nagyon is szeretné nélkülözni őket. A könyv abszolút erősségét számomra pont azok a párbeszédek jelentették, amelyekben Chorin Feri és társai imponáló finesszel kialkudják maguknak az életet azokkal szemben, akik ugyan megölni szándékoznak őket, de kegyesen hajlandóak mérlegelni, hogy megölésüknél elengedésük talán nagyobb hasznot hajthat. Érdekes követni ezeket a tárgyalásokat, és közben mélázni, hogy a gyárakon és földeken túl, amelyeket a menekülésért cserébe kiengednek kezükből, mitől fosztják meg az SS pribékjei őket – csupa olyasmitől, ami sokkal absztraktabb, és talán fontosabb annál, hogy pénzben kifejezhető legyen.
De legalább ők utána, mikor vége lesz, tépelődhetnek azon, mit vesztegettek el. Másoknak, akiknek nem nyílt alkalmuk nélkülözhetetlennek lenni, ennyi sem jutott.
Nem írok értékelést, annyit mondok, hogy nagyon hosszan olvastam, nem volt meg a kellő lendületem a könyvhöz. Sokszor elakadtam azon, hogy ki kicsoda, ki beszél éppen és kivel mi történik. Valahogy úgy képzeltem el, mint egy régi Kabos filmben (hagymát-hagymával) , sokan vannak, mindenki beszél, mindenkivel történik valami és az mindenkit érint, boldogít, boldogtalanít, ahogy az élet maga is.
Nem véletlenül húzódott majd’ egy évig, hogy kezembe vettem Závada új regényét. Sokan fanyalogtak rajta, általában kissé száraznak, túlbonyolítottnak találták a szöveget, másrészt a történelmi tényektől való eltérést vetették a szemére. Ami az előbbit illeti, én örültem neki, hogy visszatért ehhez az elbeszélési módhoz, amiben folyamatosan változtatja az elbeszélő személyét, ezt mesterien csinálja, és talán egyedül ilyen színvonalon a kortárs magyarban. Ez persze magával hoz egy kis „szárazságot”, mert egyrészt, ha minden váltásnál stílust is váltana, akkor az szétverné a szöveget, gondolom én, másrészt ez a tényszerű elbeszélői stílus erősíti a történelmi visszaemlékezés hangulatát.
A másik kérdés már jóval nehezebb. Mennyiben térhet el az író a történelmi tényektől? Elintézhetném azzal, hogy ez nem történelemkönyv, hanem fikciós próza, még ha történelmi regény is (hoppá, hát mi is az a történelmi regény?, de ebbe itt most ne menjünk bele), tehát az író csavargathatja a tényeket, amíg az igazat mondja, nem csak a valódit. De az erről való sűrű polemizálás azt mutatja, hogy ennél bonyolultabb a helyzet. Nemrég olvastam Jolsvai Nincsen számodra hely című regényét (reformkor, Vörösmarty, Széchenyi, etc.), a helyzet ugyanez, ott is a tény keveredik a fikcióval, mégsem húzzák az orrára szüntelen. Mi a különbség? Talán, hogy Závadát többen olvasnak, mint Jolsvait? Vagy Závada témája közelebb van az időben? Esetleg jóval kényesebb témát boncolgat, mint a másik? Vagy mert ebben az országban a kettős mérce olyan elterjedt fogalom, hogy sokan azt hiszik, ez valami piaci mérőeszköz? Vagy én tévedek, és ez a regény olyan határokat lép át, amiket én nem vettem észre? Hát bármelyik lehet.
Mindenesetre tudva, hogy egyes szereplők fiktívek, és így egyes események is másképp történtek pontosan, mint ahogy itt le lettek írva, nem is arra figyeltem, hogy a konkrétumok a helyükön vannak-e (mert hát honnan is tudnám), hanem hogy a lényeg, az a helyén van-e. Hogy ilyen volt-e a kor, így éltek-e ezek az emberek, ilyen kihívásokkal kellett szembenézniük, hogy ezek az erkölcsi kérdések a helyükön voltak-e. Én úgy láttam, igen. És hát ezek az erkölcsi kérdések ma is aktuálisak, még ha más köntösbe is vannak öltöztetve. Hatalom mindig van, és mindig vannak paktumok is, és most meg sem említem a Térey Ösztöndíjat, mert az még nem is létezett, amikor Závada ezt a regényt írta. Persze aki minden előismeret nélkül vág neki a regénynek, az könnyen megzavarodhat, tehát nem ártott volna egy elő/utószó, ami tisztázza ezeket a kérdéseket, de ez már részben a kiadó sara is.
U.i.: Csak engem zavar, hogy a könyv címe Hajó a ködben, a borítón meg egy repülő van?
3,5 csillag Érezhető, hogy a szerző sokat kutatott ebben a témában. A regényben egyébként a fikció és valóság tökéletes keveredést mutat. Závada izgalmas, eleven, néhol zavaros képet fest az akkori viszonyokról, ami ráadásul megtörtént. https://gaboolvas.blogspot.com/2019/0...
Kifejezetten izgalmas könyv. Alaposan körbe járja a WM örökösök dilemmáját. Talán túl alaposan is, mert egyes kitekintések izgalmasak, vannak olyanok is amik feleslegesen fogják vissza az eseményeket. Nagyon sok karaktert mozgat a regény nagyon figyelni kell, ki kicsoda és kivel milyen viszonyban van.
Nagyjából a feléig azzal szenvedtem, hogy a rengeteg szereplőt beazonosítsam és világos legyen, hogy ki, kivel milyen viszonyban van és hogy éppen ki meséli a történetet, Aztán egyszer csak behúzott az egész és letehetetlenné vált. Elgondolkodtató az akkori helyzet, a lehetőségek, a sorsok. Jó szívvel ajánlom a könyvet, érdemes vele megküzdeni.
Az zavar, ami másokat is: hogy nem történelem hű. Ezen nem tudtam átlépni...Sajnos ott is elrontottam, hogy hamarabb olvastam a Csókolom a kezét c. Szegedy-Maszák Marianne c. könyvet, ami ugyanez a történet, csak naplókon alapul és történelemhű. A kettő együtt nem kompatibilis. Pedig Závadát nagyon szeretem: Természetes fény, Jadviga és Milota nagyon bejöttek.
Kicsit lassan indul a történet, de aztán magával ránt, és nem lehet letenni. Érdekes, cinikus, elgondolkodtató. Nagyon jó a hangulata, érdemes elolvasni.
Tetszik ez a tema! Nagyon-nagyon erdekelt maga ez az iparos gazdag reteg, es megkaptam amire vagytam! Tenyleg jo konyv volt, tetszettek a viszonyok es hogy kitert a szereplok kulonbozo bemutatasara, es hogy ki-kivel milyen kapcsolatot apol. Mindenesetre ez az idoszak mindenki szamara rettenetes volt, csak az alapveto igazsag az egyertelmuen leszurheto, hogy akinek penze van az megvasarolhatja az eletet. Elso konyvem Zavada Paltol es nem csalodtam. (Ezer bocsanat, hogy ekezet nelkul irtam)
This entire review has been hidden because of spoilers.
Three and a half. Fascinating topic, definitely want to read about the family more, and even though the novel asked difficult questions about morality, Závads didnt seem to have anything interesting to say in response...
Ujra kellett kezdenem es felrajzolni a ki kicsoda vazlatot, hogy ertsem az osszefuggeseket. Nem ismertem a Weiss csalad tortenetet, engem megrenditett.
"... meguzentuk Amerikanak es Oroszorszagnak a haborut. A haboru pedig nem uzent vissza, hanem szemelyesen idejott."