Aranyeső

by Éva Janikovszky

„Több mint húsz éve írtam ezt a regényt. Nagyon sok minden változott azóta, például megszülettek a könyv mai olvasói. Azonkívül: a Rákóczi úton nem jár villamos, megépült a metró, gyorsvasút lett a HÉV, másmilyen a Belváros, s az ápolónőképzés formái is módosultak. Mások az árak, másmilyen a divat, növekedtek az igények. De úgy gondolom, hogy a legfontosabb nem változott. Nem változott a pályaválasztás buktatókkal teli, gyakran csalódásokat tartogató útja, ma is gyakran átélik a fiatalok azt a fájó ütközést, amellyel a jövőről szőtt illúzióik a valósággal szembesülnek. Nem változott – sőt rövid háttérbe szorulás után újra divatba jött – az érzelmek elsőbbsége az emberi kapcsolatokban. Talán nem így beszélnek egymással a mai szerelmesek, mint e könyv fiataljai, azonban azt remélem, hogy ugyanúgy éreznek. Nemcsak szerelemet, hanem szeretetet, haragot, barátságot, szánalmat, megbánást, örömet, csalódást is. Hogy így van-e, ezt majd az olvasók döntik el” – írja könyve harmadik kiadásáról Janikovszky Éva.

Genres: Hungarian Literature, Young Adult

288 pages, Hardcover

First published January 1, 1962

About the author

She wrote novels for both children and adults but she is primarily known for her children's books, translated into 35 languages.

Her first book was published in 1957. Among her most famous picture books are If I Were a Grown-Up and Who Does This Kid Take After?

She won the Deutscher Jugendliteraturpreis in 1973.

Reviews

[Róka · Rating 4 out of 5]

Nagyon is át tudtam érezni Burián Ágnes helyzetét, mert tavaly nyáron, érettségi után engem sem vettek fel az egyetemre, és én is egész nap ide-oda rohangáltam valami munka után. A jelentkezésemet pedig beadtam egy olyan OKJ-s képzésre, amire valójában semmi kedvem nem volt elpazarolni 2 évet az életemből. Szerencsére az egyetem hirdetett pótfelvételit, és még munkám is lett – igaz, a nyár végén, mégis, reménnyel a szívemben vágtam neki a szeptembernek azután a borzalmas nyár után.

Tetszett a regény, bár nekem néhol nyomasztónak tűnt a hangulata – ez inkább a vége felé, Ágnes negatív gondolatainak hatása volt, kicsit rám is átragadt, amikor olvastam :(

Nem is tudom eldönteni, hogy jobb volt ez így, hogy most olvastam, és nem vált a gyerekkorom részévé, mint pl. a Bezzeg az én időmben. Jobb talán, mert a fent említettek miatt jobban átéreztem, gyerekként meg nem biztos, hogy értettem volna.

[D. Dorka · Rating 5 out of 5]

És ezennel a végére értem a Janikovszky-életmű itthon fellelhető részének, ez egy szép hónap volt. Direkt hagytam az Aranyesőt utoljára, bár kicsit féltem, hogy így 8-10 évvel később már nem fogom úgy szeretni, mint kamaszfejjel. Szerencsére tévedtem. Ha lehet, akkor még jobban szerettem.

Ez a könyv gyakorlatilag minden szempontból tökéletes. Janikovszky Éva remek író. Szeretem a humorát is, a stílusát is, és az írói eszközeit is. Ettől még nem lett minden kötete remekmű, de ez épp igen (nagyon elfogult véleményem szerint persze). Az egyik nagy erőssége, hogy nem kell mindent megírnia ahhoz, hogy a karakterfejlődés egyben legyen. Nincs minden perc dokumentálva, de ami igen, az nagyon pontosan, és koherensen az addigiakkal. És ez csodálatos. És nagyon sokan nem képesek rá az ifjúsági irodalmat írók közül. Pedig nem az van, hogy itt ne lenne Burián Ágnes nagyon sokszor kifejezetten tini. Mert dehogynem. Csak nincs túlírva, és nem kell nekem, nyájas olvasónak minden gondolatát is tudnom.

Ez a regény a felnőtté válásról szól. Ágnes 19 éves, frissen érettségizett. Van egy barátja, ott vannak az iskolai barátnői, minden reménye megvan, hogy felvegyék az egyetemre. Aztán jön a feketeleves, és minden összeomlik. Nincs egyetem, a barátja igazából egy görény, és hát az iskolatársőség elmúlásával már mindjárt nem úgy vannak azok a barátságok sem. Ágnes pedig kitalálja, hogy ápolónőképzőbe megy. Meglepő, de ebbe a nagybetűs 288 oldalba rengeteg szereplő belefért, és mindegyik megjelenik a szemünk előtt, testestül-lelkestül. Ott vannak az intézeti lányok, az ápolónők, a doktorok, az új szerelem, a betegek, na meg persze a család. És az valami gyönyörű, ahogy Janikovszky Éva ebből a sok mindenből varázsol egy regényt, ami a szívig ér. Van abban valami írói bravúr és olvasói mennybemenetel, amikor pont egy pillanattal előbb kezdünk el sírni, mint a főszereplő a könyvben. Mert ennyire együtt dobban a szívünk. Egy ponton elvesztettem a számolást, hogy hányszor pityeredtem el a könyv fölött. A Szamárfülnél azt mondtam, hogy ha egy könyvet lehetne csak megmenteni a világon, akkor az lenne az; most már kénytelen leszek ezt is hozzácsapni, és igazolást szerezni diszkalkuliáról…

Egyébként Burián Ágnes felnövésén kívül ez a regény egy kicsit óda az ápolónőséghez is. Remek csokrot alkotna Kertész Erzsébet Vilma doktorasszonyával és A lámpás hölgyével, még ha ez nem életrajzi is, meg az évszázad sem stimmel.

Az egyetlen, amibe szeretnék belekötni (de csillagot nem volt szívem levonni érte), az Mikó András és a hogyan kezeljük, ha a barátnőnket gyerekesnek tartjuk c. megmozdulás. András ugyebár Ágnes szerelme. De amikor rájön a menekülhetnék, András mit csinál? Közli vele, hogy gyerek még, meg teljesen bezár előtte. Ennek eléggé az az üzenete, hogy hát ha nem tudsz kitartani, ami szerintem a helyes lenne, akkor már nem is számítasz többé. És persze, Ágnes végül marad, még ha kicsit hirtelen is oldódik meg ez a része. De tegyük fel, hogy nem. Akkor András tényleg elhagyja? Nem képes melléállni? Meg sem kísérelné megérteni? Így, hogy most részletesen írok erről, igazából még inkább zavar.

Elsőre kedvenc lett, harmadszorra is kedvenc maradt. És van egy olyan érzésem, hogy fogom én ezt még újraolvasni.

[Fairymysz · Rating 5 out of 5]

Még 30 év után is ugyanúgy hat rám.