Der Verlust

by Siegfried Lenz

Uli drabbas av afasi, snart ligger han på sjukhuset utan förmåga att med ord kommunicera med omgivningen.

Genres: German Literature, Fiction, Novels

233 pages, Paperback

First published January 1, 1981

About the author

Siegfried Lenz (1926 - 2014) was a German author who wrote twelve novels and produced several collections of short stories, essays, and plays for radio and the theatre. He was awarded the Goethe Prize in Frankfurt-am-Main on the 250th Anniversary of Johann Wolfgang von Goethe's birth. Lenz and his wife, Liselotte, also exchanged over 100 letters with Paul Celan and his wife, Gisèle Lestrange between 1952 and 1961.

Lenz was the son of a customs officer in Lyck (Elk), East Prussia. After his graduation exam in 1943, he was drafted into the navy. According to documents released in June 2007, he may have joined the Nazi party on the 12th of July 1943. Shortly before the end of World War II, he defected to Denmark, but became a prisoner of war in Schleswig-Holstein.

After his release, he attended the University of Hamburg, where he studied philosophy, English, and Literary history. His studies were cut off early, however, as he became an intern for the daily paper Die Welt, and served as its editor from 1950 to 1951. It was there he met his future wife, Liselotte (d. February 5, 2006). They were married in 1949.

Since 1951, Lenz worked as a freelance writer in Hamburg and was a member of the literature forum "Group 47." Together with Günter Grass, he became engaged with the Social Democratic Party and aided the Ostpolitik of Willy Brandt. A champion of the movement, he was invited in 1970 to the signing of the German-Polish Treaty.

Since 2003, Lenz was a visiting professor at the Düsseldorf Heinrich Heine University and a member of the organization for German orthography and proper speech.

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

Ulrik idegenvezető, ergo a nyelvéből él – erre nesze neked, elpattan az agyában egy ér, elveszíti beszéd- és íráskészségét, és kórházba kerül. Ugyanakkor A veszteség nem csupán irodalmi igényű kórismertető az afáziáról, még csak nem is a világgal való kapcsolat traumatikus megszűnésének jegyzőkönyve, hanem valami más (is). Ennek oka pedig Nora, aki a könyv másik (gyanakszom, igazi) főszereplője. Nora Ulrik barátnője, akivel in medias res ismerkedünk meg – igazából alig tudunk róla valamit, nem ismerjük kettejük viszonyának érzelmi mélységét, csak azt látjuk, hogy Ulrik a trauma hatására minden bizalmával Nora felé fordulna, Nora pedig szemmel láthatóan nem bír, vagy nem szeretne ezzel a felelősséggel megbirkózni. Próbálkozik, hol lanyhán, hol elszántabban, de valahogy nem akar összejönni a dolog, amikor pedig majdnem, akkor mintha külső erők avatkoznának közbe. Hogy a megfelelésre való képtelenség személyes okokra vezethető vissza, vagy tágabb kontextusban értelmezendő (a személyes viszonyok felületességére utal, vagy a társadalom mikronizációjára, esetleg épp ellenkezőleg: arra, hogy a társadalom túlzott elvárásai olyan morális terhet pakolnak az egyénre, amire tulajdonképpen nincs is joguk), azt meg ki tudja. De tényleg. Ki tudja? Érzek ugyanis valami különös bizonytalanságérzetet ebben a könyvben – mintha túl sok szálon függene a cselekmény. Talán túl sokat akart az író – egyszerre írni egy személy (a szó szoros értelmében) elmondhatatlan veszteségéről, akinek egyszeriben bedugulnak a kommunikációs csatornái a külvilággal, és egy (másik) személy kudarcáról, aki nem képes azt nyújtani, amit elvárnak tőle, és amit talán maga is elvár magától. Talán ha egyiken vagy másikon lenne a fókusz, akkor elégedettebb volnék – így viszont hiányzik mindkét elemből valami, amitől az a teljesség érzetét sugározná. Ami egy eufemizmus arra, hogy hiányérzetem van.

[Linda · Rating 4 out of 5]

Het boek gaat over Ulrich Martens,gids in Hamburg, die na een beroerte zijn spraak verliest. Een begenadigd spreker wordt van de ene op de andere dag herleid tot een hulpbehoevende die niet meer in staat is om zich verbaal uit te drukken.
Maar in het boek wordt op nog andere manieren naar verlies gerefereed : het verlies van een woning van een bejaard koppel, het verlies van boeken uit de bibliotheek.
Ulrich heeft een vriendin Nora, bibliothecaresse, die niet weet met de situatie om te gaan. Ze zoekt hem zelfs niet op in het ziekenhuis. Als lezer kom je er niet achter waarom zij zo opkijkt tegen een ziekenbezoek.
Er zijn nog een aantal verhaallijnen, maar deze worden enkel aangehaald en niet verder uigediept : wat is er gebeurd tussen Ulrich en zijn broer; wat is er gebeurd met de dode student. Misschien dat het vaag bljven en niet uitwerken van een aantal verhaallijnen bij de lezer eenzelfde verwarring moeten teweegbrengen, als de verwarring waarmee Ulrich te kampen heeft?
Fijn boekje.

[Димитър Тодоров · Rating 3 out of 5]

В романа се изследва внезапната загуба на говор (плюс силно затруднено изразяване чрез писане) при инсулт. И от гледна точка на жертвата Улрих, 40+ годишен интелектуалец, в текущия момент – екскурзовод, търсещ тръпката в живота в постоянните промени, смяна на занимания и обстановка, но приемал ерудицията и сладкодумието си като постоянна величина. И от гледна точка на хората около него – приятелка библиотекарка, брат художник, лекар, бивша приятелка, хазяйка и родители на приятелката – за които загубата се наслагва с техни лични загуби, струпали се в един и същи период. Как изведнъж се променят приоритетите и трябва да се вземат или отлагани с години, или предизвикани от новата ситуация решения в личния живот. Но при едно зададено от Улрих условие (Внимание! Спойлер!): Никакво състрадание. Издателство Народна култура подарява и бонус послеслов от няколко страници, който в резюме дава да се разбере, че такива проблеми могат да се проявят само в капиталистическата западна половина на Германия.

[Tohuwabohus · Rating 3 out of 5]

"Echt gut, sagte der Kellner, unser Apfelstrudel heute ist echt gut. Sie saßen so still nebeneinander, daß sie das Arbeiten der elektrischen Pumpe in der Wand hörten. Die wenigen Gäste des Cafés, einzelne Frauen zumeist, hatten sich weit auseinander gesetzt, jeder wollte für sich sein. Das bedächtige Arbeiten der Kuchengabeln, leises Klirren des Geschirrs. Bemühtes Wegsehen. Betäubte, durch Genuß betäubte Einsamkeiten (S. 75)."

[La Pasión Inútil · Rating 3 out of 5]

El protagonista de esta novela sufre un derrame cerebral que desemboca en una afasia. A parir de esta situación, todo su mundo empieza a desmoronarse: los lazos personales con los otros, su capacidad declarativa y la definición de sí mismo. Condenado al hermetismo, vendrá la dolorosa aceptación de la pérdida del mundo paulatina, pero implacable.