Nádasdy Ádám novelláiból megtudhatjuk, milyenek a melegek: éppen olyanok, mint bárki más. Mindeközben mégis olyan kalandokba keverednek, amelyekbe mások nem. Például mit tehet egy magyar fiú, ha Angliában melegbárt keresve éppen egy rendőr akarja útba igazítani? Egy baráti társaság vidéki kirándulásán meddig lehet eltitkolnia egy homoszexuális párnak, hogy nem csak haverok? És mit keres hajnalban négy pucér férfi Rómában a Trevi-kútban? Nádasdy Ádám első szépprózai könyvében szerelmes történeteket olvashatunk arról, hogyan lehet felvállalni az érzéseinket, hogyan lehet úrrá lenni testi és lelki vágyainkon, vagy éppen hogyan uralkodnak azok mirajtunk.
Kérdezném tisztelettel: aki ilyen jó novellista, az miért foglalkozik olyan gyanús dolgokkal, mint a nyelvészet? (És ide most érdemes képzelni egy szmájlit.)
Remek szövegek. Van bennük valami gusztusosan régimódi, talán az elegancia, a finom humor, az akkurátusan kiegyensúlyozott mondatszerkezetek, a gördülékeny, élettől lüktető párbeszédek. Látszik, sok munka van bennük, olyan sok, hogy szinte azt hihetnénk, csak úgy maguktól lettek, mint a mező vadvirágai. Nádasdy figurái férfiak, akik más férfiakat szeretnek. Amihez ugye kinek mi köze. Aztán valamiért mégis egy csomóan úgy érzik, hogy nekik speciel közük van hozzá. És ebben van ennek az egész kötetnek az ereje (üzenete, mondanám, ha nem félnék a szótól): hogy megmutatja, ezek a kapcsolatok mennyire természetesek, mennyire ugyanúgy zűrzavatosak, mint bármely más szerelem. Ami nem természetes, az az, ahogy mások reagálnak. A szégyen, amit éreznek, nem az övék: mások szégyene, ők csak cipelni kénytelenek.
Remek kis prózák, igazi oldszkúl svunggal, elképesztően szép humorral. Minden olyan jól adagoltan, színesen, érzékenyen Nádasdys. Vannak novella gyűjtemények, ahol egyik-másik írás "nagyon eltalál valamit", de A szakállas Neptun nem ilyen: itt végig minden működik, aminek találnia kell az mind odaér. A történetek ereje nem csak a nyelvi pontosságon, de az átélhető, megragadó érzelmi dinamikán jön át. Az pedig, hogy meleg férfiak szerelmi-párkapcsolati életén van a közös fókusz, nem az hogy mindegy - tökre nem mindegy szerintem, még ha létezik is magyar nyelvű meleg-LMBTQ irodalom, olyan ritkán vagy inkább sosem jön szembe, hogy ez a körülmény nincs terhére a prózának, hogy ennyire a helyén van. Hogy ez maga az élet, annyira más csak, amennyire mindig is mindenki valaki más. Mivel egyik-másik írást már olvastam korábbi megjelenésben, és így is kiválóan működnek, aláhúzva közölhetem azt az érzésemet, hogy ez bizony így ahogy lesz, újraolvasható.
Rendkívül veretes, szép novellák ezek, különbség legfeljebb időben érezhető közöttük, minőségben nem.
Sok írást olvastam a kötettel kapcsolatban, ami arra a felfedezésre helyezi a hangsúlyt, hogy a homoszexuális kapcsolatok is csak ugyanolyanok mint bármelyik, szokványosnak számító, heteroszexuális párkapcsolat. Ez tényleg így van, de a revelációk egy részéből kimaradt az, hogy normálisan egyetlen hetero kapcsolatot sem kísér az állandó lelepleződéstől, a megbélyegzéstől, kiközösítéstől, megalázástól való rettegés. Ezek pedig mind-mind gyomorszorítóan szerves részei ezeknek a novelláknak. Egy heteroszexuálisnak nem kell felvállalnia a nemi identitását, hiszen az a norma, ez Magyarországra, a magyar társadalomra halmozottan igaz. Nádasdy kötete éppen ezért nagyon fontos szószólója lehet az LMBTQ-közösségnek, magas színvonalon jeleníti meg azoknak a problémáknak egy töredékét, amikkel ennek a közösségnek a tagjai nap-mint-nap szembesülnek. Érzékenyítésnek kiváló - erre óriási szükség van manapság otthon -, azoknak pedig, akiknek nincsen szükségük érzékenyítésre, mert számukra minden ember egyenlő, egy kötetnyi nagyszerű olvasmány.
Érdekes és szerethető történetek szerepelnek a könyvben. Az elbeszélésmód azonban nem tartogatott túl sok izgalmat nekem, kicsit régimódias a narráció. Részben megértem, egyértelmű, áttetsző történeteket akar elmondani. Ezzel nincs is semmi gond, mert mindegyik szépen átjön. Valahogy kicsit több kraftra számítottam azonban.
Novellák meleg férfiakról. Meglepetés nem érheti az olvasót, hiszen majdnem mindegyik novella történetében kifejezésre jut a kivetettség, a titokra kárhoztatott másság, na és a lényeg, legalábbis az általam vélt lényeg, hogy ők ugyanolyan szerelmesek tudnak lenni, mint bárki más, szerelmük tárgya pedig ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk. Azonban a konfliktus forrása sokszor még sem ez, és ettől végig üde marad a kötet, még ha le is ül időnként. Mindez egy meleg férfi szemüvegén keresztül egészen mélyebb, bensőségesebb annál, mint ahogy én eddig találkoztam a témával. Hétköznapibbá érik a dolog, ami nagyon fontos. Bevallom töredelmesen, az első novellát még kissé idegennek éreztem, láttam, hogy jó írás, de nem éreztem a komfortot. Azonban már a második elbeszélésnél túllendültem ezen. Nádasdy nyelvi-írói képességeit nem kell méltatnom. De fantáziája is van, a novellákból kihozott történetek többnyire nagyszerűek, ezt a témát is el lehet mondani számtalan módon, lehet róla beszélni. Nekem a Haladási napló tetszett leginkább, mert annál azt éreztem, hogy Nádasdy tényleg a saját gondolatait fejti ki, mintegy személyes történet keretében.
Szinte közvetlenül Szilasi László "Kései házasság"-a után olvasva az járt a fejemben, hogy mennyire hasonlít az a bizonyos sosem-egyforma szerelem, már ha a hetero és a meleg párok szerelmét, kapcsolatát hasonlítjuk össze. Féltékenység, gyengédség, ragaszkodás, kicsapongás, hűség, csalódás, nagy sírások és röhögések – bármi. Ugyanúgy hol boldogok, hol boldogtalanok. Hol szerelmesek, hol meg kiábrándulnak. Csak számukra mindez még sokkal bonyolultabb. Nagyon örülök, hogy Nádasdy Ádám "A vastagbőrű mimóza" után a novelláiban is meghívott minket a melegek világába.
Több évtizedre visszatekintő válogatásról van szó. Ehhez képest nagyon egységes a novellák stílusa, nyelvezete. Mintha Nádasdy teljes fegyverzetben pattant volna ki, mint Pallasz Athéné Zeusz fejéből. Vagy utólag átdolgozta ezeket az írásokat, persze ez utóbbival sem lenne semmi gond. Azzal van egy kis gondom, hogy a kiadó úgy gondolta, nem kell jeleznie a novellák eredeti megjelenési idejét, legalább a tartalomjegyzékben. Örültem volna, ha olvasás közben egy kis embernek, valahol az agyam egy távoli zugában nem azzal kellett volna párhuzamosan foglalkoznia, hogy kitalálja, kb. mikor is vagyunk időben. Már csak a téma miatt sem mindegy, hiszen annak megítélése jelentősen változott az elmúlt fél évszázadban.
Homoszexuális férfiak szerelmeiről szólnak ezek a novellák, és be kell valljam, az elején mindig összerándult valami bennem, amikor két szőrös férfitest egymásnak feszüléséről olvastam, de úgy a közepe tájától ez megszűnt, elfogadtam, hogy itt a szerelemről van szó. Ami leginkább meglepett, az ezeknek az írásoknak a hétköznapisága. Filmben, irodalomban ahhoz szoktam, hogy ha a szerelemnek nem katoliko-konzervatív fajtájával találkozom, akkor ott a tragédia előbb-utóbb fenéken billenti a szereplőket. Nem mondom, hogy itt ne lettek volna konfliktusok, de csak annyi, amennyi hetero párkapcsolatoknál is szokványos. Senkit nem vernek meg, nem aláznak porba, nem küldenek átnevelő táborba, talán még a _Nagyhideghegy_ben a legélesebb a konfliktus, amikor egy szűk társaságban derül ki, hogy a két főszereplő nem úgy barát, és van, aki kevés megértéssel reagál erre. Okos megoldás ez Nádasdytól, a véres végkifejletek ugyan drámaiságukban figyelemfelkeltőbbek, de egyben azt is sugallják, hogy itt valami nemnormális helyzetet reagáltak le a szereplők ilyen drasztikusan. Viszont, ha nincs drasztikusság, akkor … nincs itt semmi látnivaló, kérem, haladjanak tovább. Emellett az író stílusa is nagyon könnyed, olvastatja magát, de ez a könnyedség valami nagy pontosságból ered, ami lefaragja a felesleges félmondatokat, és az író tudja, hogy mit akar írni, nem csak írni akar. Na és sok író a fél karját adná azért, ha ilyen élő párbeszédeket tudna írni. Ami kevésbé tetszett, hogy némelyik novella nincs befejezve, csak félbe van hagyva. Oké, hogy hagyjunk teret az olvasói képzeletnek is, de szerintem az író dolgozzon meg a jó lezárásért is.
Természetesség, otthonosság, szeretet, véd és dac szövetségek, szerelmek. Még olvastam volna tovább. Nem volt ballaszt. Minden történet másképp erős, más miatt szerethető. Nádasdy nagyon tud írni. És nemcsak.
Szívmelengető történetek meleg férfiakról, küzdelmeikről, csalódásaikról, örömükről. A rendszerváltás előtti szocialista társadalmi modell az út szélén hagyta a szexuális kisebbségeket, az elfojtás, a titkolózás mindennapos gúzsba kötötte őket, akik csak szeretni, ölelni, kézen fogva sétálni szerettek volna a párjukkal. Sufnik, elfüggönyözött cselédszobák, titkos klubok szolgáltak tehát helyszínéül a kibontakozásnak, zárt ajtók mögé kényszerült a szerelem.
This was seriously good; slice-of-life stories about Hungarian (cis) gay men, from the 1980s to the present. Grace, humor, self-deprecation. Not entirely perfect - I thought the title story was slightly weaker than the rest - but really quite close. I think this is going to be one of my favorite books of the year.
After all that, just to contemplate that most of these stories had originally appeared in a small, underground Hungarian gay magazine... I feel that way about English-language trans fiction, that I read absolutely mindblowing stuff in tiny venues and maybe 15 years later they will be reprinted in some very prestigious collection, but right now they aren't, not yet.
Anyway, I also felt that way about all Hungarian-language queer literature in general, but then this happened. (From one of the largest literary presses, no less.) Sure, I read most of his nonfiction, his poetry, I've been a fan, but then THIS. Wow. I hope he sells translation rights all over the world. ______ Source of the book: My mom sent it to me (Thanks Mom!!)
Öt csillagos értékelés természetesen kiállás is az emberi jogokért, de nem lennék meglepve, ha Nádasdy eme novellagyűjteményért bezsebelne egy közönségdíjat jövőre. Csetlő-botló, setesuta alakok szeretik egymást a történetekben, és próbálkoznak nehezìtett talajon haladni az élet nevű akadálypályán.
A kötet NEM tartalmazz szexet, szóval aki arra vágyik, vagy tart, az is bátran kézbe veheti, viszont annál több érzelmet, néha meg is nevetettett. Teljesen megérte megvennem az ekönyv verziót, kár lett volna hónapokat várni a könyvtári példányra ;)
Ha csak egyetlen szót mondhatnék arról, milyen ez a vékony kis kötet, azt mondanám: „sokféle”. Tizenkét rövid írás, tizenkettőnél sokszorta több különböző embertípussal és emberi kapcsolattal. Tizenkét novella kevésnek tűnhet ahhoz, hogy egy egész írói életművet képviseljen – csakhogy ennek a kevésnek súlya van és sűrűsége. Kicsiben is mutatja a nagyot. A legelső lapon olvasható „használati utasítás” azonnal eltávolítja a novellák figuráit a szerzőtől. Ha ez nem történne meg, akkor sem tűnnének személyesnek – azt mondhatnám, ha létezik tárgyias próza (ahogyan létezik tárgyias líra), hát ez az.
Nádasdy Ádám írásai nagyon tetszettek. Izgalmas, ahogyan a novelláit mint kirakódarabkákat egymás mellé tette és belőle akarva-akaratlanul is kirajzolódik egy kép a szerzőről, világlátásáról emberbarátságáról. A rövid történetek nagyon jól megjelenítik a magyar valóságot. Azt a kort és azt a világot, amit annyira ismerünk. Az egyedüli, ami ebben mégis rendkívüli, hogy azok a szerzők, akik ma Magyarországon meleg témájú regényeket, novellákat írnak, kevés kívételtől eltekintve irodalmilag csapnivaló alkotásokkal lepték meg a hazai olvasókat. Nádasdy írásai szerencsére kivételt képeznek. Gondolkodása és világszemlélete, valamint egyéni látásmódja nagyon rokonszenves nekem. Mostanában nyelvészeti írásait is olvasgatom, azok is nagyon tetszenek. Örülök neki, hogy egy előadásán is részt vehettem az LMBT történeti hónap keretében, ahol ugyan kérdező szerep jutott rá, de felfedeztem, hogy élőben is mennyire szórakoztató hallgatni, alázata és szerénysége megható, intelligenciája kiemelkedő, és különleges humora miatt minden szaván csüngött a hallgatóság. Remélem, hogy fog még írni hasonló izgalmas novellás kötetet, vagy akár egy önéletírást, akár egy regényt még. Szívesen elolvasnám azokat is.
Mindig tartottam kicsit Nádasdy könyveitől, mert annyira magas szintű intellektuel (értsd: unalmas, és túl hosszú) műveknek tűntek. De ez nagyon jó volt. Remekül megírt, nagyon jó ritmusú, és jó humorú történetek.
Nagyon felemás. Az igaz, hogy ilyen is a homoszexualitás, de nem csak, sőt ez kifejezetten a heteronormatív homoszexualitás amit ábrázolni próbál. Bár egy biszex nagyon más mint egy meleg, de én nem ezt a homoszexualitást ismerem, nem ezeket maszkulin pasikat, hanem cuki feminin pasikat akik lakkozák a körmüket.😇
Egyébként televan a kötet szexista heteronormatív nőkkel:
“Látszik? – Azt egy nő megérzi, ha egy férfi nagyon foglalt – mondta Edit, elemében volt, szabatos és kimért. – Inkább azt gondoltam, hogy idősebb nővel van viszonyod, azért titkolod annyira. De ahogy reggel a taxiból kiszálltatok… Meg egyáltalán, ahogy nem szóltok egymáshoz. Két jóbarát így nem hallgat. Így csak egy pár hallgat.”
1. Ez tipikusan az, hogy a legkisebb közösködés sem fér bele a barátságba. Ölelkezni is érzelmek nélkül szabad csak, mint ha csak üres formalitás lenne. Innen már csak egy lépés amikor valaki olyat állít, hogy nem lehet barátság férfi és nő között. (A biszex emberek senkivel se barátkozhatnak?) Szerintem a barátsághoz érdemes inkább úgy állni, mint egy platonikus kapcsolathoz, a párkapcsolathoz pedig úgy mint barátsághoz, mert ma a barátságokból a szeretet meg a közelség hiányzik, a párkapcsolatokból pedig a barátság.
2. Ez megmutatja, amire kutatások is vannak, hogy a nők tipikusan magasabbra értékelik az érzelmi intelligenciájukat a pasiknál, de olyan kutatás meg nincs ami bizonyítja, hogy ez így is lenne.😅
(Maga az írás nekem közelebb van a műfaji irodalomhoz, mondjuk Tóth Krisztinát, Szvoren Edinát meg Krasznahorkait olvastam előtte, szóval lehet emiatt látom ennyire gyengének.)
Imádom Nádasdy elbeszélésmódját, a téma miatt pedig éppen időszerű volt elolvasnom Nádasdy 2021-ben Libri irodalmi díjra jelölt novelláskötetét.
A kormány hetero-kampánya ellenére, vagy inkább annak hatására egyre nagyobb port kavarnak a „hagyományostól eltérő tartalmú” könyvek. Egy ideje ugyan már a könyvespolcomon várakozott szegény Neptun, de számomra csak most jött el az ideje, hogy olvassak a melegekről, akik Nádasdy szerint „éppen olyanok, mint bárki más”. ÉS TÉNYLEG! Ugyan úgy izgultam a szereplők boldogulásáért, és utáltam az akadályozókat, mint egyéb olvasásaim során.
Nem beszélve arról, hogy a kötet címét is adó novella a Rómában található Trevi-kútnál játszódik –ami szerinem a világ szegszebb szökőkútja – ezáltal sikerült visszatérnem e csodás helyre. 2019-ben tett személyes látogatásom során azt kívántam miközben szerencsepénzt dobtam a kútba, hogy még visszatérhessek ide. Már megtérült a befektetésem.
A sorrendem továbbra is az, hogy Nádasdy a nyelvész, Nádasdy a költő, és csak utána a novellista. Kevésbé voltak erősek nekem ezek a szövegek, mint a versei. De egy nagyon bájos jelenet volt, épp a legutolsó novellában: "Fölkapta a táskáját, se csók, se semmi, az ajtót bevágta maga mögött. Egy pillanatra vissuadugta a fejét: Bocs, nem direkt volt." Erre ráismertem. Amikor az elviharzás érzelemdús, de azért az ajtócsapkodásig nem gondoltam elmenni.
"Nagyon rossz nekem, amikor nem szeretlek. Hogy kihűl a szívem. ...és ma reggel valamiért nem szerette, nem tudta, mi az oka, sőt tudta, hogy nincs oka, az ember fölkel és nem szeret valakit. Nem volt ez ritka, nyughatatlan volt. Ha reggel utálta, estére megszerette, újra és újra belészeretett..."
"Napszemüveg van rajta, pedig kint már éjszaka van. A napszemüvegnek is van határa."
Like when we were young and had albums we doted upon and always thought whichever tube was playing was the absolute, absolute best one on the whole wide album. All of these short stories are the absolute, absolute best one in the whole wide book. Dead ass bitch-slap shooting-all-the-Donizetti-operas-out-of-both-hands grade-A stuff. Cool as a Cucumberbatch.
most így megjött a kedvem megfilmesíteni mind a 12 novellát (a Nagyhideghegy, Birkahús, és A szakállas Neptun történetek miatt majdnem 4 csillag, de a többi sajna túl gyenge)
Humoros, erzékeny, fejbevágós, de végül mindig kedvesen megnyugtatja az olvasót. Kevésszer érzem így át helyzetek intimitását egy könyvben, mint itt. Több történetnél sajnáltam, hogy veget ér és el kell engedni a szereplőket. Ez is mutatja mennyire jól beszippantanak a történetek. És hangosan is rég nevettem ennyit könyvbe mélyedve, mint itt egyes szófordulatokon, helyzeteken.
Nagyon örülök, hogy ma már lehet találni LMBTQ témájú könyveket. Számomra a new yorki novella kifejezetten tetszett. Viszont úgy éreztem, hogy nehéz volt néha eltalálni, hogy melyik korszakban játszódik a történet, mivel a novellák 80-as, 90-es és későbbi korszakok között váltakoztak. Emellett úgy éreztem, hogy a külföldi szereplők kifejezései túl magyarosan hangoztak.