What do you think?
Rate this book
A lélek testéről
Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat a haláluk előtt, és gyanakodva fogadják, ha kapnak még egy esélyt az élettől. Egy feleség, aki kizárólag almát hajlandó enni, miután elhagyják, egy anya, aki külföldi férjre vadászik a lányának a parkban, egy műszaki rajzoló, akire az utolsó pillanatban talál rá az új szerelem, egy bibliográfus, akinek az emlékezetéből lassan kihullanak a szavak. Ulickaja végtelen empátiával és páratlan emberismerettel rajzolja meg portréikat, történetei egyszerre vigasztalóak és felkavaróak. A figyelmes olvasó pedig még Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve díjas filmjére is találhat utalásokat az elbeszélésekben.
152 pages, ebook
First published January 1, 2020
21 people are currently reading
381 people want to read
About the author
Lyudmila Ulitskaya
127 books1,011 followersRussian profile here Людмила Улицкая
Lyudmila Ulitskaya is a critically acclaimed modern Russian novelist and short-story writer. She was born in the town of Davlekanovo in Bashkiria in 1943. She grew up in Moscow where she studied biology at the Moscow State University.
Having worked in the field of genetics and biochemistry, Ulitskaya began her literary career by joining the Jewish drama theatre as a literary consultant. She was the author of two movie scripts produced in the early 1990s — The Liberty Sisters (Сестрички Либерти, 1990) and A Woman for All (Женщина для всех, 1991).
Ulitskaya's first novel Sonechka (Сонечка) published in Novy Mir in 1992 almost immediately became extremely popular, and was shortlisted for the Russian Booker Award. Nowadays her works are much admired by the reading public and critics in Russia and many other countries. Her works have been translated into several languages and received several international and Russian literary awards, including the Russian Booker for Kukotsky's Case (2001). Lyudmila Ulitskaya currently resides in Moscow. Ulitskaya's works have been translated into many foreign languages. In Germany her novels have been added to bestseller list thanks to features of her works in a television program hosted by literary critic Elke Heidenreich.
Lyudmila Ulitskaya is a critically acclaimed modern Russian novelist and short-story writer. She was born in the town of Davlekanovo in Bashkiria in 1943. She grew up in Moscow where she studied biology at the Moscow State University.
Having worked in the field of genetics and biochemistry, Ulitskaya began her literary career by joining the Jewish drama theatre as a literary consultant. She was the author of two movie scripts produced in the early 1990s — The Liberty Sisters (Сестрички Либерти, 1990) and A Woman for All (Женщина для всех, 1991).
Ulitskaya's first novel Sonechka (Сонечка) published in Novy Mir in 1992 almost immediately became extremely popular, and was shortlisted for the Russian Booker Award. Nowadays her works are much admired by the reading public and critics in Russia and many other countries. Her works have been translated into several languages and received several international and Russian literary awards, including the Russian Booker for Kukotsky's Case (2001). Lyudmila Ulitskaya currently resides in Moscow. Ulitskaya's works have been translated into many foreign languages. In Germany her novels have been added to bestseller list thanks to features of her works in a television program hosted by literary critic Elke Heidenreich.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 30 of 46 reviews
November 10, 2020
Divisi in due parti precedute da un’introduzione in versi, questi racconti hanno un fascino particolare. Quelli raggruppati nel capitolo “amiche” entrano nelle vite dei personaggi analizzandone sentimenti, passioni e atteggiamenti, come brevissimi romanzi che li accompagnano sino alla fine. Solitudini, paure, la morte presente nei pensieri, non sempre come momento da temere, l’amore come filo conduttore delle relazioni umane o anche l’incapacità di lasciarsi andare, si affiancano a domande esistenziali appena abbozzate in un’umanità laica che intuisce la presenza di qualcosa che resta.
Tra anima e corpo, sospesi in una terra di mezzo, i personaggi della seconda parte sono spesso alla fine della vita. Vita trascorsa svolgendo con passione un lavoro, concluso il quale il ciclo si chiude e si viene trasportati o assorbiti, ognuno nella sua luce, in una sublimazione finale del lavoro svolto.
I confini scompaiono, vengono superati, corpo e anima.
Tra anima e corpo, sospesi in una terra di mezzo, i personaggi della seconda parte sono spesso alla fine della vita. Vita trascorsa svolgendo con passione un lavoro, concluso il quale il ciclo si chiude e si viene trasportati o assorbiti, ognuno nella sua luce, in una sublimazione finale del lavoro svolto.
I confini scompaiono, vengono superati, corpo e anima.
July 13, 2020
Il libro si articola in due sezioni: Amiche e Il corpo dell’anima.
Entrambe le sezioni sono precedute da una prefazione in versi.
La scrittura è molto interessante e risente di tutte le influenze dei grandi scrittori russi.
Scrive la traduttrice Margherita De Michiel alla fine nella sua "In_traduzione": "Nel libro di Ulitskaya è un universo, questo, sotteso – perché esistenzialmente, e culturalmente, fondante. Ma non di un’anima si parla qui: bensì dell’anima. E del suo corpo. In una scrittura in cui il trascendente si fa narrazione individuale, e per questo eterna. “La letteratura non è letteratura di idee ma è letteratura della persona,” sancisce Ulitskaya. Tra anima e corpo."
L'autrice ha definito questi racconti, "racconti di confine": "Vivendo la vita, ci confrontiamo costantemente con ogni sorta di limite: interno, esterno, convenzionale, reale. I confini si possono “espandere”, “cancellare”, “superare”: alcuni siamo noi a stabilirli, altri ci sono imposti dallo Stato, dalla società, dalle tradizioni. I confini “esigono rispetto”. Ulitskaya affronta in essi il confine più sacro: quello della vita, o meglio dell’esistenza fisica. “C’è una linea che separa la vita e la morte? Cosa c’è, oltre l’esistenza del corpo?” – le domande che tace, su cui intesse invenzioni a più voci di mondi possibili."
"Variazioni sull’amore – che cancella i confini – e sulla morte – confine di vita."
Racconti di donne che si emancipano, nella prima parte (a me sono piaciuti molto "La straniera" e "Benedetti quelli che...") e racconti sul corpo, nella seconda parte.
Scrive ancora la traduttrice: "Racconti che si intessono secondo logiche taciute, filtrate da un prisma autoriale che scompone i punti di vista disseminandoli all’interno di storie solo apparentemente casuali, solo superficialmente sconnesse. Racconti che sono microromanzi; o piuttosto capitoli singoli che a uno a uno si affacciano alla ribalta del loro romanzo – novelli Amleto all’esordio del terzo atto, è loro il proscenio davanti a una sala che tace. Racconti frontali di un romanzo frattale."
“Vorresti e non c’è un principio frattale.
C’è solo principio frontale come in questo verso.
Non c’è nel proscenio un poeta. E la sala è muta.
Cala il sipario. Uno studio nero.
C’è forse qualcuno? O nessuno davvero?”
“Sono più vicina a un jazzista che improvvisa che a un musicista classico,” dice di sé la scrittrice.
"Prove in a solo di un coro sotteso. Variazioni di modus – misura: vedute e visioni, in pagine che si snodano in un equilibrio dinamico tra (antologiche) “fisica” e “lirica” – lucidità quasi scientifica e umorismo leggero, consustanziale perché esistenziale – e pervasiva poesia. Una scrittura giocata anch’essa sui confini – retorici, narrativi, stilistici – come le storie di cui è incarnazione."
Una voce molto interessante, che invita il lettore ad andare oltre i propri confini, a mettersi "tra", a immergersi nella luce, per essere dentro a un'enorme bellezza, fino a sentirsi traboccare di gioia, fino a perdere i suoi propri confini: "No, non aveva confini quel mondo così luminoso. Si estendeva, sviluppava, avanzava, curvava. Come una serpentina."
Entrambe le sezioni sono precedute da una prefazione in versi.
La scrittura è molto interessante e risente di tutte le influenze dei grandi scrittori russi.
Scrive la traduttrice Margherita De Michiel alla fine nella sua "In_traduzione": "Nel libro di Ulitskaya è un universo, questo, sotteso – perché esistenzialmente, e culturalmente, fondante. Ma non di un’anima si parla qui: bensì dell’anima. E del suo corpo. In una scrittura in cui il trascendente si fa narrazione individuale, e per questo eterna. “La letteratura non è letteratura di idee ma è letteratura della persona,” sancisce Ulitskaya. Tra anima e corpo."
L'autrice ha definito questi racconti, "racconti di confine": "Vivendo la vita, ci confrontiamo costantemente con ogni sorta di limite: interno, esterno, convenzionale, reale. I confini si possono “espandere”, “cancellare”, “superare”: alcuni siamo noi a stabilirli, altri ci sono imposti dallo Stato, dalla società, dalle tradizioni. I confini “esigono rispetto”. Ulitskaya affronta in essi il confine più sacro: quello della vita, o meglio dell’esistenza fisica. “C’è una linea che separa la vita e la morte? Cosa c’è, oltre l’esistenza del corpo?” – le domande che tace, su cui intesse invenzioni a più voci di mondi possibili."
"Variazioni sull’amore – che cancella i confini – e sulla morte – confine di vita."
Racconti di donne che si emancipano, nella prima parte (a me sono piaciuti molto "La straniera" e "Benedetti quelli che...") e racconti sul corpo, nella seconda parte.
Scrive ancora la traduttrice: "Racconti che si intessono secondo logiche taciute, filtrate da un prisma autoriale che scompone i punti di vista disseminandoli all’interno di storie solo apparentemente casuali, solo superficialmente sconnesse. Racconti che sono microromanzi; o piuttosto capitoli singoli che a uno a uno si affacciano alla ribalta del loro romanzo – novelli Amleto all’esordio del terzo atto, è loro il proscenio davanti a una sala che tace. Racconti frontali di un romanzo frattale."
“Vorresti e non c’è un principio frattale.
C’è solo principio frontale come in questo verso.
Non c’è nel proscenio un poeta. E la sala è muta.
Cala il sipario. Uno studio nero.
C’è forse qualcuno? O nessuno davvero?”
“Sono più vicina a un jazzista che improvvisa che a un musicista classico,” dice di sé la scrittrice.
"Prove in a solo di un coro sotteso. Variazioni di modus – misura: vedute e visioni, in pagine che si snodano in un equilibrio dinamico tra (antologiche) “fisica” e “lirica” – lucidità quasi scientifica e umorismo leggero, consustanziale perché esistenziale – e pervasiva poesia. Una scrittura giocata anch’essa sui confini – retorici, narrativi, stilistici – come le storie di cui è incarnazione."
Una voce molto interessante, che invita il lettore ad andare oltre i propri confini, a mettersi "tra", a immergersi nella luce, per essere dentro a un'enorme bellezza, fino a sentirsi traboccare di gioia, fino a perdere i suoi propri confini: "No, non aveva confini quel mondo così luminoso. Si estendeva, sviluppava, avanzava, curvava. Come una serpentina."
April 11, 2022
Jedva sam dočekala novu knjigu Ljudmile Ulicke. Čekanje je ovom knjigom kratkih priča itekako nagrađeno. Predivna majstorica pripovijedanja, bez obzira radi li se o pričama koje su gotovo sage ili o ovakvim, u nekim dijelovima bih čak rekla, pričicama. Izvanredna. Ne mogu si zamisliti kako toj ženi radi mozak i na koji način može tako u trenu (tako mi se čini) izmisliti priču o nekome, tako ga u par rečenica približiti čitatelju, kao da ga osobno poznaje. Nevjerojatna je. :) Nema kod nje nekakvih nepotrebnih ukrašavanja i dodavanja nečega što se uči na tečajevima lijepog pisanja - ovo ili imaš ili nemaš, prirodno. Svakome preporučujem da čita Ljudmilu Ulicku. Dobro će mu činiti.
Prijevod Igora Buljana, i opet, briljantan. Bravo, majstore.
Prijevod Igora Buljana, i opet, briljantan. Bravo, majstore.
May 22, 2020
Oh, această mare și frumoasă dragoste pe care o am pentru Ludmila Ulițkaia. După romanul „Imago” mi-a luat destul de mult timp până am sedimentat emoțiile trezite de acest autor.
Mi-a luat vreo 4 ore în care să audiez noul volum de proză scurtă „О теле души” semnată de Ulițkaia. O sumă de narațiuni cu și despre femei neordinare, neobișnuite, pe alocuri emancipate, furibunde sau atât de calme, aproape letargice.
Fiecare istorie te transpune în anumite probleme sociale de amplitudine: dragostea între 2 femei, dragostea târzie sau căsătoria aranjată. Cert este că Ulițkaia dezvăluie aceste fenomene într-o manieră atât de firească, atât de emoționantă, încât te aduce încet la lacrimi sau la zâmbete calde.
Țin să menționez de pe acum că e cazul, în eventualitatea în care nu v-a plăcut din start ulițkaia, să încercați să-i înțelegeți contextul, formațiunea academică și metodele narative pe care le utilizează. aceasta fiind, pe bună dreptate, o demonstrație vie a faptului că literatura rusă necesită înțelegere de ansamblu, pornind de la anumite realități.
Dacă veți găsi formatul audio al cărții în lectura Iuliei Rutberg, vă urez audiere plăcută!❤️📖
Mi-a luat vreo 4 ore în care să audiez noul volum de proză scurtă „О теле души” semnată de Ulițkaia. O sumă de narațiuni cu și despre femei neordinare, neobișnuite, pe alocuri emancipate, furibunde sau atât de calme, aproape letargice.
Fiecare istorie te transpune în anumite probleme sociale de amplitudine: dragostea între 2 femei, dragostea târzie sau căsătoria aranjată. Cert este că Ulițkaia dezvăluie aceste fenomene într-o manieră atât de firească, atât de emoționantă, încât te aduce încet la lacrimi sau la zâmbete calde.
Țin să menționez de pe acum că e cazul, în eventualitatea în care nu v-a plăcut din start ulițkaia, să încercați să-i înțelegeți contextul, formațiunea academică și metodele narative pe care le utilizează. aceasta fiind, pe bună dreptate, o demonstrație vie a faptului că literatura rusă necesită înțelegere de ansamblu, pornind de la anumite realități.
Dacă veți găsi formatul audio al cărții în lectura Iuliei Rutberg, vă urez audiere plăcută!❤️📖
November 3, 2023
Joskus jotain kirjailijaa kohtaan nousee sellainen kauhea vuori, jonka yli ei tahdo uskaltaa lähteä. Ljudmila Ulitskaja on ollut mulle sellainen: kiehtova, mutta liian pelottava. Ajatus siitä, että jos ei ymmärrä tai tuntee olonsa vain tyhmäksi on ärsyttävän rajoittava.
Joten päädyin sitten aloittamaan lyhyimmästä löytämästäni teoksesta, enkä siitä lähes 800-sivuisesta, ja tämä olikin oiva omien aivojen huijaus. Tykkäsin tästä ihan hulluna ja mietin näitä lyhyitä kertomuksia varmasti vielä pitkään!
Joten päädyin sitten aloittamaan lyhyimmästä löytämästäni teoksesta, enkä siitä lähes 800-sivuisesta, ja tämä olikin oiva omien aivojen huijaus. Tykkäsin tästä ihan hulluna ja mietin näitä lyhyitä kertomuksia varmasti vielä pitkään!
September 13, 2025
J’ai de plus en plus aimé ce recueil de nouvelles au fil de ma lecture. Au long des pages il gagnait en cohérence, en sensibilité. Il forme une belle collection de la spiritualité de l’ordinaire sans devenir bateau ou trop gnangnan. Le style est plaisant, la fin jamais attendue.
February 7, 2025
Read for a book club discussion
June 22, 2021
Ulitskajan kieli ja tapa kertoa ovat lumovoimaiset. Useimmissa novelleissa on vahva mystinen vivahde ja tuonpuoleisen / taivaan palkinto. Novellien henkilöt kohtaavat maallisessa elämässään paljon vastuksia ja haasteita, mutta kuolemansa jälkeen he kokevat valaistumisen ja pääsevät paratiisiin, jossa kaikki vaivat ja kivut unohtuvat. Minusta novelleissa oli sadun hohtoa ja fantasiaa jännittävässä ristiriidassa neuvostoihmisen arkitodellisuuden kanssa. Tekstien lyhyydestä huolimatta ihmisten elämänkohtalot piirtyvät tarkasti esiin ja kokoelmasta avautuu uusintaluvulla varmasti aina uutta.
February 13, 2023
Mindig is különlegesnek találtam az orosz emberek, főleg az asszonyok elmúlással és halállal való viszonyát, különösen Ulickaja tolmácsolásában, így nagyon megtalált ez a kötet. Nem vagyok novellakedvelő, most is annyira olvastam volna tovább minden történetet – kedvet is csinált ahhoz, hogy ezután egy regénybe fogjak bele. Nekem is az első rész novellái és a Szerpentin volt a kedvencem, a realista Ulickaja közelebb áll hozzám.
January 12, 2021
A lélek testéről egy több történetből álló könyv, melyben nagyon mély emberi sorsokat ismerhetünk meg. Akár egy részletét, akár egy teljes életet, de valamilyen formában minden történetnek köze van az elmúláshoz.
Nem terveztem előre a könyv elolvasását, csak belecsöppentem, viszont nem tudtam letenni. Egyrészt azért, mert Ulickaja írási stílusa magával ragadó. Másrészt pedig a történetek ereje miatt; annyira mesterien belelát az emberi lélekbe, hogy szinte mindegyikben találtam valami személyeset, vagy legalábbis mélyen együtt tudtam érezni a szereplőkkel, minden cselekedetüket meg tudtam érteni és érzelmileg osztoztam sorsukkal. Talán csak egy kivétel volt.
Az elmúlást nehéz elfogadni. Ulickaja nagyon alaposan körbejárta a témát, nyilván foglalkoztatja a téma. Nem egy könnyed olvasmány, viszont aki alaposan, odafigyeléssel olvassa, az szerintem sokat gazdagodhat ezen történetek által.
Nagyon élveztem ezt az érzelmi, a lélek mélyére tartó utazást és másoknak is bátran ajánlom.
Nem terveztem előre a könyv elolvasását, csak belecsöppentem, viszont nem tudtam letenni. Egyrészt azért, mert Ulickaja írási stílusa magával ragadó. Másrészt pedig a történetek ereje miatt; annyira mesterien belelát az emberi lélekbe, hogy szinte mindegyikben találtam valami személyeset, vagy legalábbis mélyen együtt tudtam érezni a szereplőkkel, minden cselekedetüket meg tudtam érteni és érzelmileg osztoztam sorsukkal. Talán csak egy kivétel volt.
Az elmúlást nehéz elfogadni. Ulickaja nagyon alaposan körbejárta a témát, nyilván foglalkoztatja a téma. Nem egy könnyed olvasmány, viszont aki alaposan, odafigyeléssel olvassa, az szerintem sokat gazdagodhat ezen történetek által.
Nagyon élveztem ezt az érzelmi, a lélek mélyére tartó utazást és másoknak is bátran ajánlom.
July 28, 2021
Novelli on minulle vähän hankala laji: olen lukija, joka tykkää uppoutua. Novellit ovat jotenkin liian hektisiä. Juuri kun on ehtinyt saada hahmoista ja tarinasta kiinni, se loppuu. Tämä Ulitskajan pieni novellikokoelma on kuitenkin täydellinen. Lyhyissä tarinoissa on sekä yleistä että yksilökohtaista, niissä on koko elämä ja maailma.
Kaiken kukkuraksi mukana on viittaus Saatana saapuu Moskovaan -romaaniin. Täydellistä.
Kaiken kukkuraksi mukana on viittaus Saatana saapuu Moskovaan -romaaniin. Täydellistä.
January 18, 2021
fun facts:
Minden alkalommal a Testről és lélekről jut eszembe a címről.
Aztán jön egy novella, amiben egy férfi és egy nő ugyanazt álmodják.
Majd jön egy, ami egy vágóhídon játszódik.
A kötetet Morcsányi Géza fordította.
❤️❤️
Minden alkalommal a Testről és lélekről jut eszembe a címről.
Aztán jön egy novella, amiben egy férfi és egy nő ugyanazt álmodják.
Majd jön egy, ami egy vágóhídon játszódik.
A kötetet Morcsányi Géza fordította.
❤️❤️
November 8, 2020
по-человечески и очень душевно. читала и плакала!
October 27, 2021
Una raccolta di racconti originale e molto piacevole
Read
June 7, 2022Ulitskajaa suositti minulle viikon sisään toisistaan tietämättä kaksi ihmistä, jotka molemmat tapasin ensimmäistä kertaa. Toinen suositti sillä perusteella, ettei yleensä välitä venäläisessä tyypillisestä dialogipainotuksesta, mutta Ulitskaja tekee sen mestarillisesti (tai siihen suuntaan); ja toinen, että Ulitskaja kirjoittaessaan *näyttää*, ei kuvaile, ja vaikutelma on totuutta uskottavampi (toisin sanoin, mutta ajatuksen väitän saaneeni kiinni).
Itketti ja nauratti juuri oikeassa suhteessa, hyvin tasapäisessä siis. En ole lukenut kauniimpia kuvauksia vilpittömästä huolenpidosta, hoivasta, kiintymyksestä, jonka suuntautuminen on hätkähdyttävän paljon sattumasta kiinni mutta pian lähtemättömän tiukassa.
Enkä niin lohdullisesti kuolemasta, mielen ja kehon rappeutumisista, jotka kääntyvät kuitenkin kadotetuksi päätymisistä elämästä lähtemisiksi. Suistumisista siirtymisiksi.
Aivan muutamana nostona sisällöstä, jotka jäänevät parhaiten mieleen: 1) akateemisen elämäntavan tuntemuksen ja perinnöllisyystutkimuksen taustan helläkätinen ja hienotunteinen ujuttaminen mukaan näennäisen, vain näennäisen vaivattomaan kerrontaan; 2) omenakeskisen tunnesyömisen noteeraaminen.
Haluaisin luetuttaa tämän monilla, Olga-parkakin sai Aqua allegorian eteensä kolmen minuutin sisään kielivaihtosession alkamisesta. Koitan pitää tuputtamistendenssini aisoissa, mutta taisin kyllä liittyä niiden joukkoon, jotka suosittavat Ulitskajaa ensikohtaamisissa.
Itketti ja nauratti juuri oikeassa suhteessa, hyvin tasapäisessä siis. En ole lukenut kauniimpia kuvauksia vilpittömästä huolenpidosta, hoivasta, kiintymyksestä, jonka suuntautuminen on hätkähdyttävän paljon sattumasta kiinni mutta pian lähtemättömän tiukassa.
Enkä niin lohdullisesti kuolemasta, mielen ja kehon rappeutumisista, jotka kääntyvät kuitenkin kadotetuksi päätymisistä elämästä lähtemisiksi. Suistumisista siirtymisiksi.
Aivan muutamana nostona sisällöstä, jotka jäänevät parhaiten mieleen: 1) akateemisen elämäntavan tuntemuksen ja perinnöllisyystutkimuksen taustan helläkätinen ja hienotunteinen ujuttaminen mukaan näennäisen, vain näennäisen vaivattomaan kerrontaan; 2) omenakeskisen tunnesyömisen noteeraaminen.
Haluaisin luetuttaa tämän monilla, Olga-parkakin sai Aqua allegorian eteensä kolmen minuutin sisään kielivaihtosession alkamisesta. Koitan pitää tuputtamistendenssini aisoissa, mutta taisin kyllä liittyä niiden joukkoon, jotka suosittavat Ulitskajaa ensikohtaamisissa.
March 18, 2021
Ensimmäistä kertaa luin kirjan digitaalisena tabletilta. Lukukokemus oli oikein mukava, mutta nyt tuntuu, että juuri tämän kirjan olisin halunnut hyllyyni. Pienehkö kirja käsittää kaksi osaa, jotka molemmat sisältävät novelleja. Alkupuolen novellit kertovat lähinnä elämänvalinnoista ja sattumista jotka elämää ohjaavat, toinen osa kuolemasta joka täydentää eletyn elämän. Novellit ovat kauniisti ja taitavasti kirjoitetut, niissä on arkisuutta huumoria ja lämpöä. Useimpien novellien tapahtumapaikka on nyky-Venäjä taikka Neuvostoliitto, ja jotenkin kerrontakin tuntuu erityisen venäläiseltä. Arja Pikkupeuran suomennos on luonteva ja mainio. Ulitskaja oli minulle uusi tuttavuus johon haluan tutustua paremmin.
April 4, 2021
Ainoa miinus tässä kirjassa on sen lyhyys, olisin halunnut jokaisen tarinan jatkuvan ja jatkuvan.
September 13, 2021
una meravigliosa scoperta.
May 10, 2025
Улицкая - это всегда наслаждение. Удивительное умение писать и описывать.
May 22, 2020
Сборник новых рассказов Улицкой “О теле души” был для меня долгожданным. Еще осенью на встрече с Быковом писательница прочитала один из рассказов — и я поняла, что очень люблю короткие тексты Улицкой. И стала ждать.
Рассказы впервые я прослушала в аудиоверсии, и это сильно повлияло на мое восприятие. В исполнении Юлии Рутберг они зазвучали очень интимно, почти доверительно на ушко — так делятся важным и ценным лучшие подруги. Первая часть сборника так и называется “Подружки” и неожиданно открывается стихотворением — признанием в любви девочкам, амазонкам, старушкам-подружкам, которые жизнь щедро дарила автору. Тема любви, пожалуй, главная для сборника. Душа здесь обретает телесность через влюбленность в подругу, в мужчину, дитя, природу, игрушку, слово… Через любование Другим, осознание его хрупкости и конечности душа встает во весь рост, чтобы подарить свободу и принятие — и удивительным образом раствориться в этом любовании. Уйти за границу жизни, в смерть — вторую магистраль сборника.
Сюжеты рассказов разнообразны и увлекательны. Провокационный “Дракон и феникс” о первом в России лесбийском браке азербайджанки и армянки (а на самом деле о любви и свободе), мистические “Aqua allegoria”, “Человек в пейзаже”, “Аутопсия” о проницаемой границе тела и души, примирительные “ Благословенны те, которые…”, “Алиса выбирает смерть”, “Вдвоем”.
Загадкой остался для меня рассказ “Иностранка”. Иракский студент-математик приезжает в Москву, ему 28 лет, он никогда не касался женщин и вдруг неожиданно для себя оказывается женихом русской девушки. Лилька не похожа на других девушек ее круга: она сдержанна, сексом не интересуется, мечтает о другой жизни, учит английский. Их недолгий брак обрывается его отъездом на родину, арестом, тюрьмой в Ираке, а затем депортацией в Лондон. За эти несколько лет Лялька рожает девочку, заканчивает вуз — и отправляется в Лондон вместе с дочкой по вызову мужа. Там она окончательно превращается в иностранку, словно нашла свое место. Вся история романа умещается на нескольких страницах, образы матери и отчима Ляльки восхитительно живые и понятные, чудаковатый гений-математик передает привет Лужину и тоже понятен. А Лялька...она остается иностранкой и для меня тоже: сдержанная, не такая, далёкая. Есть ли у нее душа? Где и как она прячется? Особых чувств ни к родителям, ни к мужу она не испытывает. Новорожденный ребенок тоже не всколыхнул несмятую простыню ее чувств. Иностранка-душа?
Во многих рассказах речь идет о старости — ее болезненности, порой уродливости и беспомощности, но также о мудрости, внимательности и заботе, которые старость открывает. Мне кажется, это очень честно и щемяще трогательно.
Любимым рассказом я бы назвала “Серпантин”. Запоминается он не только потому, что финальный и яркой лентой связывает все тексты в “яркий хаос” разнообразия, в одно измерение “иного пространства великой красоты”, но и потому что речь в нем о потере слов, о белых пятнах памяти, которые вначале пугают, потому что мешают жить по-прежнему, а затем дарят покой и новое знание.
Рассказы впервые я прослушала в аудиоверсии, и это сильно повлияло на мое восприятие. В исполнении Юлии Рутберг они зазвучали очень интимно, почти доверительно на ушко — так делятся важным и ценным лучшие подруги. Первая часть сборника так и называется “Подружки” и неожиданно открывается стихотворением — признанием в любви девочкам, амазонкам, старушкам-подружкам, которые жизнь щедро дарила автору. Тема любви, пожалуй, главная для сборника. Душа здесь обретает телесность через влюбленность в подругу, в мужчину, дитя, природу, игрушку, слово… Через любование Другим, осознание его хрупкости и конечности душа встает во весь рост, чтобы подарить свободу и принятие — и удивительным образом раствориться в этом любовании. Уйти за границу жизни, в смерть — вторую магистраль сборника.
Сюжеты рассказов разнообразны и увлекательны. Провокационный “Дракон и феникс” о первом в России лесбийском браке азербайджанки и армянки (а на самом деле о любви и свободе), мистические “Aqua allegoria”, “Человек в пейзаже”, “Аутопсия” о проницаемой границе тела и души, примирительные “ Благословенны те, которые…”, “Алиса выбирает смерть”, “Вдвоем”.
Загадкой остался для меня рассказ “Иностранка”. Иракский студент-математик приезжает в Москву, ему 28 лет, он никогда не касался женщин и вдруг неожиданно для себя оказывается женихом русской девушки. Лилька не похожа на других девушек ее круга: она сдержанна, сексом не интересуется, мечтает о другой жизни, учит английский. Их недолгий брак обрывается его отъездом на родину, арестом, тюрьмой в Ираке, а затем депортацией в Лондон. За эти несколько лет Лялька рожает девочку, заканчивает вуз — и отправляется в Лондон вместе с дочкой по вызову мужа. Там она окончательно превращается в иностранку, словно нашла свое место. Вся история романа умещается на нескольких страницах, образы матери и отчима Ляльки восхитительно живые и понятные, чудаковатый гений-математик передает привет Лужину и тоже понятен. А Лялька...она остается иностранкой и для меня тоже: сдержанная, не такая, далёкая. Есть ли у нее душа? Где и как она прячется? Особых чувств ни к родителям, ни к мужу она не испытывает. Новорожденный ребенок тоже не всколыхнул несмятую простыню ее чувств. Иностранка-душа?
Во многих рассказах речь идет о старости — ее болезненности, порой уродливости и беспомощности, но также о мудрости, внимательности и заботе, которые старость открывает. Мне кажется, это очень честно и щемяще трогательно.
Любимым рассказом я бы назвала “Серпантин”. Запоминается он не только потому, что финальный и яркой лентой связывает все тексты в “яркий хаос” разнообразия, в одно измерение “иного пространства великой красоты”, но и потому что речь в нем о потере слов, о белых пятнах памяти, которые вначале пугают, потому что мешают жить по-прежнему, а затем дарят покой и новое знание.
August 10, 2021
Kicsit féltem ettől a könyvtől. A probléma ott kezdődött, hogy fenntartásaim voltak az orosz
irodalommal kapcsolatban. Annak ellenére, hogy nekem nem volt negatív tapasztalatom az
oroszokkal, elég volt a szüleim élménye a nyelvtanulással kapcsolatban.
Azonban egyre több helyen jött velem szembe az írónő neve, így a kíváncsiságom győzött.
Mostanában elég sok novelláskötetet olvastam a kortársaktól, és a már megszokott Magvetős színvonalat Ulickaja is hozta. Legnagyobb erőssége a novelláknak, hogy nem tudtam kitalálni a történetek várható befejezését. Annyi eshetőség játszódik már le a fejünkben, hogy nem mindig sikerül a történetnek meglepnie az olvasót. Ulickaja ráadásul ebben a kötetben teret enged a fantasztikumnak is, így sokszor a való világ keretei közé szorítva csak bámultam, hogy milyen megoldásai lettek a történeteknek.
A novellák a magány és a halál témái körül forognak, ám nem a megszokott letargikus
hangnemben. A szereplők nem szenvednek, hanem elfogadják sorsukat – de nem a szomorú beletörődő-szenvedéses formában –, megbékélnek a halállal is, mely így egy nyugodt állomásnak tűnik csak az élet rendjében. Olvasás közben keressük a határvonalat a lélek és a test között, valamint felvetődik e kettő egymástól független létezése is.
A könyv befejeztével érdemes egy kicsit megállni, és elgondolkozni az olvasottakon, vagy
csak egyszerűen bámuljunk ki fejünkből!
irodalommal kapcsolatban. Annak ellenére, hogy nekem nem volt negatív tapasztalatom az
oroszokkal, elég volt a szüleim élménye a nyelvtanulással kapcsolatban.
Azonban egyre több helyen jött velem szembe az írónő neve, így a kíváncsiságom győzött.
Mostanában elég sok novelláskötetet olvastam a kortársaktól, és a már megszokott Magvetős színvonalat Ulickaja is hozta. Legnagyobb erőssége a novelláknak, hogy nem tudtam kitalálni a történetek várható befejezését. Annyi eshetőség játszódik már le a fejünkben, hogy nem mindig sikerül a történetnek meglepnie az olvasót. Ulickaja ráadásul ebben a kötetben teret enged a fantasztikumnak is, így sokszor a való világ keretei közé szorítva csak bámultam, hogy milyen megoldásai lettek a történeteknek.
A novellák a magány és a halál témái körül forognak, ám nem a megszokott letargikus
hangnemben. A szereplők nem szenvednek, hanem elfogadják sorsukat – de nem a szomorú beletörődő-szenvedéses formában –, megbékélnek a halállal is, mely így egy nyugodt állomásnak tűnik csak az élet rendjében. Olvasás közben keressük a határvonalat a lélek és a test között, valamint felvetődik e kettő egymástól független létezése is.
A könyv befejeztével érdemes egy kicsit megállni, és elgondolkozni az olvasottakon, vagy
csak egyszerűen bámuljunk ki fejünkből!
July 11, 2021
Kauniin kesälomaviikonlopun täydellinen luettava. Olen yrittänyt Ulitskajaa aiemminkin, mutta väärillä hetkillä - on ollut helppo huomata että käsissä on helmi, mutta ulkoiset olosuhteet eivät ole antaneet lupaa tarinoihin heittäytymiselle.
Nyt kuitenkin kaikki kohdallaan, ja ensimmäisen novellin armenialaiset noitasiskokset, joiden on määrä pelastaa vakavaan sairauteen kuoleva vaihtamalla tämän sielu, on niin hykerryttävä ajatus että vaikka tämä on novellissa sivulause, ei edes -juonne, vakuutun heti. Neuvosto-venäläisten naisten elämä ja kohtalot rationaalis-absurdilla tavalla kerrottuna. Omituisimpiin juttuihinkin on helppo samastua ja tulla imaistuksi jokaiseen tarinaan. Olen lukenut liian vähän venäläistä kirjallisutta tietääkseni, kuvataanko naiset aina näin itsenäisinä, työtä ja uraa tekevinä subjekteina, vai onko tämä vain tälle kirjailijalle tyypillinen, hieo valinta.
Ihanaa että minulla on koko muu tuotanto koskemattomana odottamassa.
Nyt kuitenkin kaikki kohdallaan, ja ensimmäisen novellin armenialaiset noitasiskokset, joiden on määrä pelastaa vakavaan sairauteen kuoleva vaihtamalla tämän sielu, on niin hykerryttävä ajatus että vaikka tämä on novellissa sivulause, ei edes -juonne, vakuutun heti. Neuvosto-venäläisten naisten elämä ja kohtalot rationaalis-absurdilla tavalla kerrottuna. Omituisimpiin juttuihinkin on helppo samastua ja tulla imaistuksi jokaiseen tarinaan. Olen lukenut liian vähän venäläistä kirjallisutta tietääkseni, kuvataanko naiset aina näin itsenäisinä, työtä ja uraa tekevinä subjekteina, vai onko tämä vain tälle kirjailijalle tyypillinen, hieo valinta.
Ihanaa että minulla on koko muu tuotanto koskemattomana odottamassa.
December 5, 2020
Nonostante non ami molto i racconti, devo ammettere che questi sono scritti molto bene e si leggono molto molto volentieri.
Si tratta di undici racconti suddivisi in due parti: "Amiche" e "Il corpo dell'anima".
I primi 4 sono racconti realistici, che raccontano le vicende di donne diverse che stanno per approcciarsi ad un enorme cambiamento nella propria vita.
Quello che mi è piaciuto di più è ”Alice acquista la morte", nel quale la protagonista scopre che i programmi razionali possono saltare... perché la vita ha altri programmi.
Gli altri 7 racconti sono ammantati di realismo magico, una componente che non amo tantissimo. Tra questi, quello che mi è sembrato più delicato ed onirico è
"Aqua Allegoria", nel quale la protagonista si lascia avvolgere, senza opporsi, nel bozzolo da cui la vita ha origine.
Lettura consigliata a chi ama i racconti e le atmosfere irreali ed oniriche.
Si tratta di undici racconti suddivisi in due parti: "Amiche" e "Il corpo dell'anima".
I primi 4 sono racconti realistici, che raccontano le vicende di donne diverse che stanno per approcciarsi ad un enorme cambiamento nella propria vita.
Quello che mi è piaciuto di più è ”Alice acquista la morte", nel quale la protagonista scopre che i programmi razionali possono saltare... perché la vita ha altri programmi.
Gli altri 7 racconti sono ammantati di realismo magico, una componente che non amo tantissimo. Tra questi, quello che mi è sembrato più delicato ed onirico è
"Aqua Allegoria", nel quale la protagonista si lascia avvolgere, senza opporsi, nel bozzolo da cui la vita ha origine.
Lettura consigliata a chi ama i racconti e le atmosfere irreali ed oniriche.
September 26, 2021
Tämän kirjan kanssa tuli kiire kun kirjaston laina-aika päättyi. Harppominen johti siihen että lukeminen oli osin pintapuolista enkä kiinnittynyt kunnolla. Ulitskajassa on jotain erityistä, samoin kuin Pikkupeuran käännöksessäkin, taitotehdä hekilöistä eläviä, olevia, tuntevia. Vähän enemmän aikaa pieni kirja olisi kuitenkin kaivannut, pandemia-aika on tehnyt tuhoja keskittymiskyvylle, ja kiire on keskittymisen toinen vihollinen. Ehkä yritän ehtiä lukea joskus uudestaan vähän paremmin ja hitaammin.
May 27, 2021
"Lényegében, ezek a novellák ugyanarról szólnak, mint a film." - Ulickaja, amikor Morcsányi Géza arról kérdezte, a kötet címe utal-e a Testről és lélekről c. filmre.
May 29, 2024
“Svima je poznato da je u knjižnicama, bilo u babilonskoj, bilo u aleksandrijskoj, u sva vremena radio poseban soj ljudi - onih koji vjeruju u knjigu kao drugi u Gospodina Boga”.
Trebalo bi ponovo pročitati. Polako čitati. Udahnuti, izdahnuti. Kao tijelo duše. Ploviti između života i smrti, pa nazad, pa tamo pa tu. Izvrsne priče, izvrsno pismo.
Izvrsno štivo ne može niti bez humora, a Ulicka ga odlično inkorporira u tekst: „Bila je znanstvenica. I sama je voljela prepričavati staru šalu: učena žena je kao morsko prase - niti je morsko, niti je prase...“.
„Musja je napravila plan - ako vračare ne pomognu da se izvrši ta razmjena i Zarifa ode, poći će za njom. Tramvaja, doduše, u ciparskom gradiću nije bilo, ali bilo je more, koje je zapljuskivalo pod prozorima nudeći svoje raznovrsne usluge, a i dobru staru omču nitko nije ukinuo“.
Trebalo bi ponovo pročitati, ali neću, previše mi je smrti, iako, smrt kod Ulicke i nije smrt, onakva kakvom je zamišljamo. Previše mi je i bolesti. Previše.
Trebalo bi ponovo pročitati. Polako čitati. Udahnuti, izdahnuti. Kao tijelo duše. Ploviti između života i smrti, pa nazad, pa tamo pa tu. Izvrsne priče, izvrsno pismo.
Izvrsno štivo ne može niti bez humora, a Ulicka ga odlično inkorporira u tekst: „Bila je znanstvenica. I sama je voljela prepričavati staru šalu: učena žena je kao morsko prase - niti je morsko, niti je prase...“.
„Musja je napravila plan - ako vračare ne pomognu da se izvrši ta razmjena i Zarifa ode, poći će za njom. Tramvaja, doduše, u ciparskom gradiću nije bilo, ali bilo je more, koje je zapljuskivalo pod prozorima nudeći svoje raznovrsne usluge, a i dobru staru omču nitko nije ukinuo“.
Trebalo bi ponovo pročitati, ali neću, previše mi je smrti, iako, smrt kod Ulicke i nije smrt, onakva kakvom je zamišljamo. Previše mi je i bolesti. Previše.
September 21, 2021
Bajban vagyok ezzel a művel. Szerettem volna, ha mélyen érint, de épp, hogy csak súrolt. Úgy éreztem, hogy egyik történet sem fog velem maradni igazán. A történetek rövidsége miatt, hiszen szösszenetnyi, tömör elbeszélésekről van szó, nem tudtam se megkedvelni a szereplőket, se azonosulni velük.
És mégis, ahogy páromnak meséltem el egy-egy sztorit, az elhagyott feleségről, aki lélekszakadva súrolja a lakást, hogy megszabaduljon a férj maró emlékétől, s csak az alma könnyed ízében leli meg békéjét, vagy az életerős vonzó asszonyról, aki elhatározza, hogy saját kezébe veszi a halálát, rájöttem, hogy ezt a könyvet pont olyan érzés volt olvasni, mint az Egyasszonyt. Nem szerettem, nem is lehetett szeretni a téma miatt. De mégis hagyott maga után egy érzést, ami újra és újra előbukkan. És nem engedi, hogy elfelejtsem.
És mégis, ahogy páromnak meséltem el egy-egy sztorit, az elhagyott feleségről, aki lélekszakadva súrolja a lakást, hogy megszabaduljon a férj maró emlékétől, s csak az alma könnyed ízében leli meg békéjét, vagy az életerős vonzó asszonyról, aki elhatározza, hogy saját kezébe veszi a halálát, rájöttem, hogy ezt a könyvet pont olyan érzés volt olvasni, mint az Egyasszonyt. Nem szerettem, nem is lehetett szeretni a téma miatt. De mégis hagyott maga után egy érzést, ami újra és újra előbukkan. És nem engedi, hogy elfelejtsem.
October 18, 2023
Ludmila Ulitskaja on eräs ehdottomista lempikirjailijoistani. Hänellä on kyky kuvata arkisia tapahtumia ja nousta niiden yläpuolelle. Sielun ruumis -kokoelman novelleissa ollaan Neuvostoliitossa ja Venäjällä, päättäväisten äitien ja tyttärien maailmassa. Elämää voi suunnitella, mutta ei se aina mene niin kuin on ajateltu. Ihmiset sopeutuvat, löytävät uusia reittejä.
Lukiessa mietin, miten Ulitskajan maailmasta puuttuu kokonaan pelko siitä, että joku putoaisi yhteiskunnan ulkopuolelle. Aina löytyy jokin työ tai toimi, ihmiselle paikka ja tehtävä. Se on lohdullista, varsinkin kun todellisuus kirjan ulkopuolella tuntuu välittävän ajatusta siitä, että kaikki eivät riitä sellaisina kuin ovat.
Novelleissa on useita ainutlaatuisen kauniisti ilmaistuja ajatuksia ja kuvia, joiden muotoiluista suomeksi on syytä kiittää suomentaja Arja Pikkupeuraa.
Lukiessa mietin, miten Ulitskajan maailmasta puuttuu kokonaan pelko siitä, että joku putoaisi yhteiskunnan ulkopuolelle. Aina löytyy jokin työ tai toimi, ihmiselle paikka ja tehtävä. Se on lohdullista, varsinkin kun todellisuus kirjan ulkopuolella tuntuu välittävän ajatusta siitä, että kaikki eivät riitä sellaisina kuin ovat.
Novelleissa on useita ainutlaatuisen kauniisti ilmaistuja ajatuksia ja kuvia, joiden muotoiluista suomeksi on syytä kiittää suomentaja Arja Pikkupeuraa.
November 27, 2023
Az orosz irodalom lassan egyenlő a hazájukból elűzött oroszok irodamával. Lyudmila Ulitskaya hétköznapi történeteinek inkomptibiltása a rendszerrel csak arra bizonyíték, hogy mennyire életidegen az egész berendezkedés.
Ezek a történetek rámutatnak még valamire, arra hogy milyen erősen változik Oroszország és ezzel együtt marad minden a régiben, de inkább rosszabb lesz. (lásd a karabahi történetet, ahonnan éppen most lettek elűzve az örmények.). Ki érti ezt?
Ezek a történetek rámutatnak még valamire, arra hogy milyen erősen változik Oroszország és ezzel együtt marad minden a régiben, de inkább rosszabb lesz. (lásd a karabahi történetet, ahonnan éppen most lettek elűzve az örmények.). Ki érti ezt?
June 24, 2020
Azok a novellák nagyon tetszettek, amik nem természetfelettien végződtek, hanem csak furcsa történetek voltak, de ugyanakkor olyanok, amik megtöténhetnek: Alisza halált vesz, Egy külföldi nő, Áldottak mind, kik...A többi kevésbé tetszett, de azért ajánlom a kötetet. Ez kötet még vegetáriánus etika szempontjából is érdekes, főleg a "Tetemek, tetemek, hol lehet a lelketek" c. történet.
Displaying 1 - 30 of 46 reviews