What do you think?
Rate this book
A part
Negyvenes éveinek derekán Nyikityin, a híres író Hamburgba látogat, hogy eleget tegyen Frau Herbert könyvesbolt-tulajdonos szíves meghívásának. Itt szembesül múltjával, szándékosan eltemetett emlékeivel; Frau Herbert ugyanis nem más, mint Emma, az a német lány, akivel a háború végnapjaiban a fiatal hadnagy a józan ész és minden biztonsági rendszabály ellenére szenvedélyes kamaszszerelembe esett. Részletesen, érzékletesen támadnak fel Nyikityinben az elfeledett napok, események, érzelmek. Megelevenednek a színek, hangulatok, a tavasz melege, Emma sírása, nevetése – Nyikityin ráébred, hogy boldog volt akkor. Emmának is ez a néhány, borzalmak közt kiragyogó pillanat maradt életében a legszebb élmény. Szinte blaszfémia, de igaz: a háború minden kegyetlensége mellett megteremtette a maga szépségét: a szerelmet, barátságot, az emberek megismételhetetlen egymásrautaltságát, közösségét. Egy nemzedék, Bondarev nemzedéke a háború alatt volt húszéves, s a fiatalság immanens boldogsága a háborúval együtt múlt el számára, visszavonhatatlanul.
484 pages, Paperback
First published January 1, 1975
About the author
Yuri Bondarev
26 books15 followersЮрий Бондарев
Yuri Vasilyevich Bondarev (Russian: Юрий Васильевич Бондарев, 15 March 1924, Orsk) is a Russian writer.
Bondarev took part in World War II as an artillery officer and became a member of the CPSU in 1944. He graduated in 1951 from the Maxim Gorky Literature Institute. His first collection of stories entitled On a Large River was published in 1953.
His first successes in literature, the novels The Battalions Request Fire (1957) and The Last Salvoes (1959) were part of a new trend of war fiction which dispensed with pure heroes and vile villains in favor of emphasizing the true human cost of war. The Last Salvos was adapted for the cinema in 1961. His next novels Silence (1962), The Two (1964) and Relatives (1969) established him as a leading Soviet writer. His novel Silence became a landmark as the first work to depict a citizen who had been wrongly sentenced to the Gulag. His novels generally cover topics of ethics and personal choices.
In the novel The Hot Snow (1969) he again used the theme of war, creating an epic canvas dealing with the Battle of Stalingrad from the viewpoint of its many participants including common soldiers and military commanders. In his novel The Shore (1975), a Soviet writer learns that a German woman, with whom he had a passionate love affair as a young officer, still loves him. He dies before reaching the promised "shore" of his youthful dream. In The Choice (1980) a terminally ill expatriate kills himself on a visit to Moscow so that he can be buried in the city of his youth. His fate causes an old Soviet friend of his to engage in a painful exploration of existencial questions.
Bondarev has also done much work for the cinema. Besides adapting his own novels for the screen, he co-authored the script for the serial film Liberation (1968-71).
In political life during the early 1990s, Bondarev participated in Russia's national-communist opposition politics, belonging to the National Salvation Front leadership. Bondarev was a member of the central committee of the hardline Communist Party of the RSFSR at the end of the Mikhail Gorbachev era; in July 1991 he signed the anti-Perestroika declaration "A Word to the People".
Yuri Vasilyevich Bondarev (Russian: Юрий Васильевич Бондарев, 15 March 1924, Orsk) is a Russian writer.
Bondarev took part in World War II as an artillery officer and became a member of the CPSU in 1944. He graduated in 1951 from the Maxim Gorky Literature Institute. His first collection of stories entitled On a Large River was published in 1953.
His first successes in literature, the novels The Battalions Request Fire (1957) and The Last Salvoes (1959) were part of a new trend of war fiction which dispensed with pure heroes and vile villains in favor of emphasizing the true human cost of war. The Last Salvos was adapted for the cinema in 1961. His next novels Silence (1962), The Two (1964) and Relatives (1969) established him as a leading Soviet writer. His novel Silence became a landmark as the first work to depict a citizen who had been wrongly sentenced to the Gulag. His novels generally cover topics of ethics and personal choices.
In the novel The Hot Snow (1969) he again used the theme of war, creating an epic canvas dealing with the Battle of Stalingrad from the viewpoint of its many participants including common soldiers and military commanders. In his novel The Shore (1975), a Soviet writer learns that a German woman, with whom he had a passionate love affair as a young officer, still loves him. He dies before reaching the promised "shore" of his youthful dream. In The Choice (1980) a terminally ill expatriate kills himself on a visit to Moscow so that he can be buried in the city of his youth. His fate causes an old Soviet friend of his to engage in a painful exploration of existencial questions.
Bondarev has also done much work for the cinema. Besides adapting his own novels for the screen, he co-authored the script for the serial film Liberation (1968-71).
In political life during the early 1990s, Bondarev participated in Russia's national-communist opposition politics, belonging to the National Salvation Front leadership. Bondarev was a member of the central committee of the hardline Communist Party of the RSFSR at the end of the Mikhail Gorbachev era; in July 1991 he signed the anti-Perestroika declaration "A Word to the People".
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 of 1 review
May 15, 2020
Szovjet szappanopera, némi ágyúdörgéssel mint háttérzenével. Nyikityin, az író Hamburgba megy nyugati kiadója meghívására, tehát kvázi a kapitalista oroszlán torkába dugja szép szláv fejét. Ott aztán nem várt ismerőssel fut össze Frau Herbert személyében, aki mint Frau Herbert, idegen, de ha lánykori nevét nézzük (Emma), máris botrányosan ismerős: hiszen ő volt az a német kamaszlány, akivel főhősünk jó néhány évtizede, a háború utolsó napjaiban viharos románcba bonyolódott! Úgyhogy ripsz-ropsz benne is találjuk magunkat egy retrospektív szálban, amiben némi puskaport is szagolhatunk. Szovjet regény puskaporszag nélkül ugyanis olyan, mint Marx szakáll nélkül.
Ami tetszett: van ebben a regényben valami, ami mondjuk pár évvel korábban elképzelhetetlen lett volna egy szovjet háborús regényben. Az együttérzés. Mégpedig nem csak a saját, de a német szenvedéssel szemben. Ez mindenképpen olyan dolog, ami jóindulatra hangol a szöveggel kapcsolatban. Meg aztán Bondarev mindenképpen ügyes író – csatajeleneteiben kiválóan ábrázolja az összecsapás káoszát, igazi tolsztoji talentumról téve tanúbizonyságot.
Ami nem tetszett: sokáig a tetszett listán szerepelt, hogy Bondarev láthatóan nem érez ellenállhatatlan késztetést arra, hogy lekutyázza a nyugatot. Megy a szurkapiszka persze, de a nyugati erotomán szemfényvesztést kipellengérező fejezet mellett ott van az a jelenet is, amikor a moszkvai csibészek vegzálják hősünket, szóval érzékelhető egyfajta egyensúly. Aztán sajnos a 378. oldalon elkezdődik az a szöveghely, ami élből levág egy csillagot a regény minőségéből: az addig tündibündi Nyikityin itt ugyanis egy író-olvasó találkozón megmutatkozik teljes valójában. Amiből kiviláglik, hogy a magyar kereszténydemokrácia és a szovjet szocializmus a homofóbiában jut közös nevezőre, mellesleg pedig számon kéri a nyugat-németeken a szabadság hiányát, amiben akár lehetne is valami, de ízléstelen, amikor ezt egy szovjet állampolgár szájából halljuk*. Aztán nem nyerte el tetszésemet a szerelmi szál sem – Emma és Vagyim (márhogy Nyikityin) egymásra találása bizonyos elemeiben túlírt, más tekintetben viszont elég megalapozatlan, ráadásul ahogy egymás nyelvét se értve édelegnek, az számomra inkább tűnt komikusnak, mint romantikusnak.
Hosszabb a „nem tetszett” lista, mint a „tetszett”, ez első blikkre látható. Valahogy az az érzésem, Bondarev túl sok olvasói igénynek akart megfelelni: belekapaszkodott a szovjet irodalom háborús hagyományába, de el is akart mozdulni a lektűr felé – a végeredmény egy általában ugyan jól olvasható, de bizonyos pontokon kifejezetten geil alkotás lett. A borítója meg olyan ergya, hogy az egerek se rágnák meg.
* Bondarev becsületére legyen mondva, nem megy el a falig, és nem rittyent a regényből bősz programbeszédet. Amivel vissza is hoz fél csillagot az előbb elhullajtott egyből.
Ami tetszett: van ebben a regényben valami, ami mondjuk pár évvel korábban elképzelhetetlen lett volna egy szovjet háborús regényben. Az együttérzés. Mégpedig nem csak a saját, de a német szenvedéssel szemben. Ez mindenképpen olyan dolog, ami jóindulatra hangol a szöveggel kapcsolatban. Meg aztán Bondarev mindenképpen ügyes író – csatajeleneteiben kiválóan ábrázolja az összecsapás káoszát, igazi tolsztoji talentumról téve tanúbizonyságot.
Ami nem tetszett: sokáig a tetszett listán szerepelt, hogy Bondarev láthatóan nem érez ellenállhatatlan késztetést arra, hogy lekutyázza a nyugatot. Megy a szurkapiszka persze, de a nyugati erotomán szemfényvesztést kipellengérező fejezet mellett ott van az a jelenet is, amikor a moszkvai csibészek vegzálják hősünket, szóval érzékelhető egyfajta egyensúly. Aztán sajnos a 378. oldalon elkezdődik az a szöveghely, ami élből levág egy csillagot a regény minőségéből: az addig tündibündi Nyikityin itt ugyanis egy író-olvasó találkozón megmutatkozik teljes valójában. Amiből kiviláglik, hogy a magyar kereszténydemokrácia és a szovjet szocializmus a homofóbiában jut közös nevezőre, mellesleg pedig számon kéri a nyugat-németeken a szabadság hiányát, amiben akár lehetne is valami, de ízléstelen, amikor ezt egy szovjet állampolgár szájából halljuk*. Aztán nem nyerte el tetszésemet a szerelmi szál sem – Emma és Vagyim (márhogy Nyikityin) egymásra találása bizonyos elemeiben túlírt, más tekintetben viszont elég megalapozatlan, ráadásul ahogy egymás nyelvét se értve édelegnek, az számomra inkább tűnt komikusnak, mint romantikusnak.
Hosszabb a „nem tetszett” lista, mint a „tetszett”, ez első blikkre látható. Valahogy az az érzésem, Bondarev túl sok olvasói igénynek akart megfelelni: belekapaszkodott a szovjet irodalom háborús hagyományába, de el is akart mozdulni a lektűr felé – a végeredmény egy általában ugyan jól olvasható, de bizonyos pontokon kifejezetten geil alkotás lett. A borítója meg olyan ergya, hogy az egerek se rágnák meg.
* Bondarev becsületére legyen mondva, nem megy el a falig, és nem rittyent a regényből bősz programbeszédet. Amivel vissza is hoz fél csillagot az előbb elhullajtott egyből.
Displaying 1 of 1 review