What do you think?
Rate this book
Extra Dry
A boldog békeidők utolsó pillanatai 2019 őszén. Egy kínai denevérben élő halálos vírus unalmában már azon tűnődik, mi lenne, ha elköltözne. Mondjuk, egy emberbe. Mindeközben Budapesten Aladár és Erika válnak. Lányuknak, Lizának van egy képzeletbeli barátja: Bingó, a vérnyúl. A Mikulásnak nyoma vész… Kuli, a temetőcsősz úgy tesz, mintha kettőig se tudna számolni, de mindez csak álca! A vadász megmenti Piroskát és a nagymamát a farkastól, de később szíven döfik. Emánuel egy durva szexuális együttlét során elveszti a fejét. De szó szerint. És közben Ignác papa (Erika apja, Aladár apósa), a nyugalmazott gimnáziumi igazgatóhelyettes már hegyezi a… és nem a fülét! Két hét Magyarországon (+ Székelyföld, Nápoly és Párizs). Cserna-Szabó András új regényében, fekete komédiájában a múlt is fel-felbukkan: nyilasterror és Kádár-korszak, az ötvenes évek csengőfrásza és középkori török kínzási módszerek. Vidáman folyik a pezsgő, az ondó és a vér!
340 pages, Hardcover
First published January 1, 2020
1 person is currently reading
35 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 7 of 7 reviews
January 1, 2021
„Mert mégiscsak a vörös alkoholista, a Zsdanov fogalmazta meg legjobban, mit csinál az irodalom: tanít, nevel, szórakoztat.”
No most nem akarom tudni, egy Cserna-Szabó regény mire tanít vagy nevel. Van benne némi igencsak felületes fogyasztóitársadalom-kritika, pár pöpec recept és némi emberkínzás, ezek közül szerintem legfeljebb a gasztronómiai tárgyú részeket nevezném tanulságosnak, úgy járunk jobban, ha a többit inkább figyelmen kívül hagyjuk. Az irodalom tanító-nevelő jellegének (és itt most valami áttételes, metaforikus tanító-nevelő jellegre gondolok) amúgy is az az alapja, hogy az olvasó valamilyen szinten azonosulni tud a szereplőkkel, és rajtuk keresztül modellez bizonyos lelkiállapotokat – ám Cserna-Szabó még legelfogultabb kritikusai szerint sem a pszichológiai értelemben tűpontos jellemábrázolásairól híres, inkább csak amolyan jellemkarikatúrákkal dolgozik, akikkel azonosuljon a radai rosseb. De nem haragszunk rá ezért.
Akárhogy is, marad a szórakoztatás.
Igaz, ami igaz, Cserna-Szabó többnyire jópofa. Az ember fog egy Cserna-Szabó könyvet, és tudja, hogy jópofa könyvet fog olvasni. Átszalad rajta, különösebb traumákkal nem találkozik bennük, néha elmosolyodik, néha nem, mindenesetre gyorsan megvan vele, és végül elmondhatja, kellemesen töltött el néhány órát. Ennek tudatában én elnéző szoktam lenni a Cserna-Szabó könyvekkel, tudom, mit várhatok tőlük, és azt hálásan fogadom, elnézve egyes strukturális hiányosságokat. De most nem tudok így tenni.
Egyszerűen azért, mert én ezt fáradt könyvnek érzékelem. A szerző túl sokszor megy el az olcsó poénok irányába (pl. az Ignác nevű nyelvtannáci szereplőt Nyelvtan Nácinak hívják), túl sok az üresjárat, amit mintha csak rutinból rakott volna papírra Bandi, felhabarva azért pár elcsépelt viccel, hogy tartalmasabbnak tűnjön. (Gasztronómiai hasonlattal: ezek a viccek olyanok, akár a tejfel. Még a rosszabb bableves is ehetőnek tűnik tőlük.) Azt már persze megszoktuk, hogy ha Cserna-Szabó regényt ír, az is kissé novelláskötet jellegű, így itt is kanyarog és indákat ereszt a főszál, de ez rendben van. Ugyanakkor ezeknek a szövegeknek az a sava-borsa, hogy meglepik az olvasót, extrém, szürreális, bátor kacskaringókra vetemednek. Viszont azt kell mondjam, Cserna-Szabó észjárását ki lehet ismerni, ha az ember elolvasott tőle ezt-azt, már nem lepődik meg sem az extremitáson, sem a szürrealitáson, és akkor megfogalmazódhat benne az eretnek gondolat, miszerint ez a stílus nem is bátorság, hanem pont a bátorság hiánya. Hogy az extrém csak a könnyebb út, ami el kívánja fedni az igazán eredeti ötlet helyén azt a rusnya kátyút.
No most nem akarom tudni, egy Cserna-Szabó regény mire tanít vagy nevel. Van benne némi igencsak felületes fogyasztóitársadalom-kritika, pár pöpec recept és némi emberkínzás, ezek közül szerintem legfeljebb a gasztronómiai tárgyú részeket nevezném tanulságosnak, úgy járunk jobban, ha a többit inkább figyelmen kívül hagyjuk. Az irodalom tanító-nevelő jellegének (és itt most valami áttételes, metaforikus tanító-nevelő jellegre gondolok) amúgy is az az alapja, hogy az olvasó valamilyen szinten azonosulni tud a szereplőkkel, és rajtuk keresztül modellez bizonyos lelkiállapotokat – ám Cserna-Szabó még legelfogultabb kritikusai szerint sem a pszichológiai értelemben tűpontos jellemábrázolásairól híres, inkább csak amolyan jellemkarikatúrákkal dolgozik, akikkel azonosuljon a radai rosseb. De nem haragszunk rá ezért.
Akárhogy is, marad a szórakoztatás.
Igaz, ami igaz, Cserna-Szabó többnyire jópofa. Az ember fog egy Cserna-Szabó könyvet, és tudja, hogy jópofa könyvet fog olvasni. Átszalad rajta, különösebb traumákkal nem találkozik bennük, néha elmosolyodik, néha nem, mindenesetre gyorsan megvan vele, és végül elmondhatja, kellemesen töltött el néhány órát. Ennek tudatában én elnéző szoktam lenni a Cserna-Szabó könyvekkel, tudom, mit várhatok tőlük, és azt hálásan fogadom, elnézve egyes strukturális hiányosságokat. De most nem tudok így tenni.
Egyszerűen azért, mert én ezt fáradt könyvnek érzékelem. A szerző túl sokszor megy el az olcsó poénok irányába (pl. az Ignác nevű nyelvtannáci szereplőt Nyelvtan Nácinak hívják), túl sok az üresjárat, amit mintha csak rutinból rakott volna papírra Bandi, felhabarva azért pár elcsépelt viccel, hogy tartalmasabbnak tűnjön. (Gasztronómiai hasonlattal: ezek a viccek olyanok, akár a tejfel. Még a rosszabb bableves is ehetőnek tűnik tőlük.) Azt már persze megszoktuk, hogy ha Cserna-Szabó regényt ír, az is kissé novelláskötet jellegű, így itt is kanyarog és indákat ereszt a főszál, de ez rendben van. Ugyanakkor ezeknek a szövegeknek az a sava-borsa, hogy meglepik az olvasót, extrém, szürreális, bátor kacskaringókra vetemednek. Viszont azt kell mondjam, Cserna-Szabó észjárását ki lehet ismerni, ha az ember elolvasott tőle ezt-azt, már nem lepődik meg sem az extremitáson, sem a szürrealitáson, és akkor megfogalmazódhat benne az eretnek gondolat, miszerint ez a stílus nem is bátorság, hanem pont a bátorság hiánya. Hogy az extrém csak a könnyebb út, ami el kívánja fedni az igazán eredeti ötlet helyén azt a rusnya kátyút.
July 2, 2020
Ismét az abszurd csókolózik a valósággal. Kérdés persze csak az, hogy kinek mi az abszurd, én pl. meg vagyok győződve arról, hogy ilyen emberek és élettörténetek nagyon is léteznek (lásd ebbéli meggyőződésem alapművét, PNL-tól A test angyalát), benne Bóbitával és meséjével vagy Kuli erdélyi sógornőjével, a főszereplőkről nem is beszélve. Működik ez nagyon jól, az abszurdot (vagy hiányát) mindenki maga könyvelje el magának, ahogy tudja vagy akarja.
Az abszurdon túl a fő téma a életközépi válság* - hát nem sokkal szebben hangzik ez így, mint ha azt mondanám, hogy ez a könyv arról szól, hogyan bomlik fel egy házasság, javarészt azért, mert a felek másképpen fejlődtek benne? De. Szóval van szó itt elmagányosodásról, de barátságról is, régiekről és újakról, aztán meg jórészt arról, hogyan éli meg egy férj azt, hogy dobják, mert az, ami annak idején vonzónak tűnt benne, már egyáltalán nem az. Érintőlegesen ugyan, de a feleség oldaláról is megismerhető a történet. Van benne bőven őrület, sőt mágikus realizmus is, ha a kályhából (főzőalkalmatosság, mindegy) dumáló Jancsinak a karriertörténetét nézem a Jancsi & Juliskából, amely történetnek egy nem annyira fontos szereplője később még más életében is felbukkan. Mindenki bolond vagy ezután fog megbolondulni vagy sohasem. A történelmi korok szépen váltogatják egymást, ahogy a helyszínek és a társadalmi osztályok képviselői is. A fejezeteket a főszereplő házaspár kisebbik lányának rajzai kísérik kommentárokkal, ő volna az éleslátó, józan elem a sztoriban. Természetesen minden mindennel összefügg és kiderül, hogy milyen hasznos az irodalom, főleg akkor, ha ismerjük.
Annak ellenére, hogy szeretem Csernabandi könyveit, ez nem volt teljes mértékben aha-érzés, noha a könyv jó. Minden egyes szereplőnek nagyon szépen megvan a helye, a múzsától kezdve az unalmas férjekig és a szerelmes transzvesztitáig meg a rengeteg-gyerekes, hagyományos nemi szerepét skandáló feleségig, ott a társadalomkritika is, szóval minden nagyon szépen együtt van és mégsem. A Mikulás meg a koronavírus számomra teljesen feleslegesnek bizonyult, még akkor is, ha az elsőt érteni vélem, a másodikat viszont nem tudom értékelni. Az csak úgy van, az abszurd helyzetek sokaságához nem járul hozzá semmivel, egy kicsit viszont hullámlovaglás-íze van. Vagy olvasata. Mindenképpen extra dry. Olvassátok!
* Az abszurd nyilván nem téma, hanem műfaj jelen esetben, de most már így marad.
Az abszurdon túl a fő téma a életközépi válság* - hát nem sokkal szebben hangzik ez így, mint ha azt mondanám, hogy ez a könyv arról szól, hogyan bomlik fel egy házasság, javarészt azért, mert a felek másképpen fejlődtek benne? De. Szóval van szó itt elmagányosodásról, de barátságról is, régiekről és újakról, aztán meg jórészt arról, hogyan éli meg egy férj azt, hogy dobják, mert az, ami annak idején vonzónak tűnt benne, már egyáltalán nem az. Érintőlegesen ugyan, de a feleség oldaláról is megismerhető a történet. Van benne bőven őrület, sőt mágikus realizmus is, ha a kályhából (főzőalkalmatosság, mindegy) dumáló Jancsinak a karriertörténetét nézem a Jancsi & Juliskából, amely történetnek egy nem annyira fontos szereplője később még más életében is felbukkan. Mindenki bolond vagy ezután fog megbolondulni vagy sohasem. A történelmi korok szépen váltogatják egymást, ahogy a helyszínek és a társadalmi osztályok képviselői is. A fejezeteket a főszereplő házaspár kisebbik lányának rajzai kísérik kommentárokkal, ő volna az éleslátó, józan elem a sztoriban. Természetesen minden mindennel összefügg és kiderül, hogy milyen hasznos az irodalom, főleg akkor, ha ismerjük.
Annak ellenére, hogy szeretem Csernabandi könyveit, ez nem volt teljes mértékben aha-érzés, noha a könyv jó. Minden egyes szereplőnek nagyon szépen megvan a helye, a múzsától kezdve az unalmas férjekig és a szerelmes transzvesztitáig meg a rengeteg-gyerekes, hagyományos nemi szerepét skandáló feleségig, ott a társadalomkritika is, szóval minden nagyon szépen együtt van és mégsem. A Mikulás meg a koronavírus számomra teljesen feleslegesnek bizonyult, még akkor is, ha az elsőt érteni vélem, a másodikat viszont nem tudom értékelni. Az csak úgy van, az abszurd helyzetek sokaságához nem járul hozzá semmivel, egy kicsit viszont hullámlovaglás-íze van. Vagy olvasata. Mindenképpen extra dry. Olvassátok!
* Az abszurd nyilván nem téma, hanem műfaj jelen esetben, de most már így marad.
July 14, 2020
Az a baj az ilyen agymenéses szövegfolyamokkal, hogy előbb-utóbb átveszi a hatalmat a fékezhetetlen sztorizgatási vágy. Csak folyik, árad, kanyarog egyik mellékútról a másikra, egymásnak adja a kilincset Piroska és a farkas, a Mikulás, Ivo Andric, Nyelvtan Náci és a transzvesztita bár, és a végén ott állunk egy egyre jobban eldurvuló, elkanászodó történettel.
June 22, 2024
Van itt egy ilyen fogjuk-rá-hogy-hősünk, az Aladár, aki belsőleg és külsőleg egyaránt egy
figyelemreméltóan semmilyen csóka, aki körül elszabadul egy általánosnak tekinthető, de baromi eredetien tálalt bonyodalom, életközepi-párkapcsolati válság, útkeresés, csupa olyasmi, ami, ha nincs a felek közt épkézláb kommunikáció, túlságosan könnyen fordítja az embert önostorozó, egzisztencialista nihilbe meg a kútmély poharak egyre vonzóbbá váló fenekének végtelen nézegetésébe. Vagy löki át egy pszichés no-go zónán annyira, hogy az ember baltát ragad, és aztán…na, de nem is fontos ennyire előreszaladni. És így aztán könyv máris kicsit mindenkiről szól, akinek borult fel már az élete. Picit. Vagy úgy kurvára.
Aladár házassága zátonyra szalad, pszichológusként praktizáló felesége mindent felrúg körülöttük, bennük; házaséletük továbbiakban várható, emésztő dögunalma elől menekülve szinte pánikszerűen képzi át magát felelős családanyából tündöklő ribancnak. Ez persze nem csak Aladárt viseli meg, akit szépen végigkövetünk saját gyászának sok helyen kissé szabadon félreértelmezett stációin, a fejezeteket elválasztó, erőteljes és imádnivaló gyerekrajzok, ákombákomok, amiket kisiskolások elméjébe egész kényelmesen belehelyezkedett Ráskai Szabolcs követett el, riasztóan közelről mutatják meg gyerekeik lelki világán az egyre terebélyesedő repedéseket.
Az Extra dry egy laza damilra lógatott trilógia befejező része, de tekinthetjük ennek a lehányt félcipőben éjszakai buszra váró, pacalszagút böfögő, vérágas szemű Cserna-univerzum egyik új puzzle-darabkájának is. Most is vannak színes-szagos, kocsmapulton könyöklő, részeg tudatalattiból kicibált gasztro-kirándulások, az ilyesmire érzékenyebb vegánokból biztosan kiszalad a sikoly. De kerül még a kondérba egy raklapnyi izgalmas, szinte adhoc egymásra dobált helyszín, korszak, végtelennek tűnő kultúrtörténeti adalék, egy maréknyi imádnivaló travi a Tiger Tiger bárból, migráns denevér képében a pandémia réme, delirium tremenstől remegő Mikulás, és még annyi minden! Ezerfelé elinduló, és a főágba kicsit körülményesen, de magabiztosan visszatántorgó mellékszálak futnak egy second-hand Tarantino-katarzisba.
Az Extra dry megállja a helyét regényként, pedig igazából nem az. Ez inkább ilyen baromi szórakoztató, túlárazott pezsgőben, kesernyés geciben és fáradtvörös vérben ázó, csucsogó etűd-fűzér, mérgezett tűkkel preparált, záróra utáni, lefóliázott hidegtál, maradék almapaprika, zsíros csészealjra köpködött csontocskák. Részegen handabandázó, gyúlékony szájszaggal körülhatárolt, megállíthatatlan szófosás, groteszk és kásás tudatfolyam, túltolt bicikli. A előző Bödőcs volt kicsit ilyesmi. Nem minden fénylik, ami piros arany.
figyelemreméltóan semmilyen csóka, aki körül elszabadul egy általánosnak tekinthető, de baromi eredetien tálalt bonyodalom, életközepi-párkapcsolati válság, útkeresés, csupa olyasmi, ami, ha nincs a felek közt épkézláb kommunikáció, túlságosan könnyen fordítja az embert önostorozó, egzisztencialista nihilbe meg a kútmély poharak egyre vonzóbbá váló fenekének végtelen nézegetésébe. Vagy löki át egy pszichés no-go zónán annyira, hogy az ember baltát ragad, és aztán…na, de nem is fontos ennyire előreszaladni. És így aztán könyv máris kicsit mindenkiről szól, akinek borult fel már az élete. Picit. Vagy úgy kurvára.
Aladár házassága zátonyra szalad, pszichológusként praktizáló felesége mindent felrúg körülöttük, bennük; házaséletük továbbiakban várható, emésztő dögunalma elől menekülve szinte pánikszerűen képzi át magát felelős családanyából tündöklő ribancnak. Ez persze nem csak Aladárt viseli meg, akit szépen végigkövetünk saját gyászának sok helyen kissé szabadon félreértelmezett stációin, a fejezeteket elválasztó, erőteljes és imádnivaló gyerekrajzok, ákombákomok, amiket kisiskolások elméjébe egész kényelmesen belehelyezkedett Ráskai Szabolcs követett el, riasztóan közelről mutatják meg gyerekeik lelki világán az egyre terebélyesedő repedéseket.
Az Extra dry egy laza damilra lógatott trilógia befejező része, de tekinthetjük ennek a lehányt félcipőben éjszakai buszra váró, pacalszagút böfögő, vérágas szemű Cserna-univerzum egyik új puzzle-darabkájának is. Most is vannak színes-szagos, kocsmapulton könyöklő, részeg tudatalattiból kicibált gasztro-kirándulások, az ilyesmire érzékenyebb vegánokból biztosan kiszalad a sikoly. De kerül még a kondérba egy raklapnyi izgalmas, szinte adhoc egymásra dobált helyszín, korszak, végtelennek tűnő kultúrtörténeti adalék, egy maréknyi imádnivaló travi a Tiger Tiger bárból, migráns denevér képében a pandémia réme, delirium tremenstől remegő Mikulás, és még annyi minden! Ezerfelé elinduló, és a főágba kicsit körülményesen, de magabiztosan visszatántorgó mellékszálak futnak egy second-hand Tarantino-katarzisba.
Az Extra dry megállja a helyét regényként, pedig igazából nem az. Ez inkább ilyen baromi szórakoztató, túlárazott pezsgőben, kesernyés geciben és fáradtvörös vérben ázó, csucsogó etűd-fűzér, mérgezett tűkkel preparált, záróra utáni, lefóliázott hidegtál, maradék almapaprika, zsíros csészealjra köpködött csontocskák. Részegen handabandázó, gyúlékony szájszaggal körülhatárolt, megállíthatatlan szófosás, groteszk és kásás tudatfolyam, túltolt bicikli. A előző Bödőcs volt kicsit ilyesmi. Nem minden fénylik, ami piros arany.
February 19, 2023
CSSZA cannot deny his craft as a short story writer. This book did not really work as novel altough the main thread with Aladar was great but we took a turn and jumped into the rabbit hole...overall it turned out to be too chaotic for me.
[HU - Hardcover]
[HU - Hardcover]
July 28, 2020
Andrásnak a novelláskötetek, rövid sztorik szerintem jobban állnak. Ettől függetlenül csak ajánlani tudom.
October 6, 2025
Nagyon jól indult, tetszettek a különböző sztorik és emberek. Sajnos az utolsó rész viszont annyira gusztustalan lett, hogy amiatt nem akarok jobb értékelést adni.
Displaying 1 - 7 of 7 reviews