"Az NDK-val együtt tűnt el a Balaton. Az augusztusi vihar elfújta a strandunk forró lángosainak szagát. A felhők, akár tépett szélű, fehér papírszalvéták ültek a hullámzó víz fölött. Minden vad volt, és húsbavágóan mulandó."
Balaton-part, forró nyár, nyolcvanas évek. Egy kislányt a nagyapja úszni tanít. Mikor elhagyják a stéget, a nádas szélén egy hullát találnak. Ahogy Kiss Noémi többi erőteljes Balaton-novellájában, itt is a felfedezés izgalma és a szorongás felkavaró érzései keverednek. A szocializmus gazdagjainak és kisembereinek nyári világa mellett bepillanthatunk a legszegényebbek életébe, és átélhetővé válik a kor várakozó, feszült csendje... Víkendházak, pulóverpiac, mólók. A nyaralás önfeledt öröme mellett megbicsaklott sorsokat, bűnöket, titkokat és hazugságokat mos partra a víz. A Balaton a szabadságvágy könyve.
Kiss Noémi 1974-ben született, író, kritikus, tanár.
Balaton, ha efféle kötetcímet olvasunk, valami nosztalgiatripre számítunk: hekkszag, fokhagymás lángos, szocreál vállalati üdülők, amelyekben azóta csak a szocializmus kísértete bolyong fel s alá, miközben attól retteg, valami oligarcha kidózerolja alóla lakhelyét. Az első elbeszélés az NDK-s "honeckerpapucsokkal" még alá is támasztja ezt az előérzetet. De aztán jön a mélyütés.
Merthogy ami ezután jön, az inkább illeszthető be a szoció műfajába: zaklatás, bántalmazás, vér és könnyek rogyásig. Az embernek hovatovább az az érzése támad, ez a Balaton-dolog csak ürügy, a szövegek köré erőltetett keret, álca, hívószó, semmi több. De ha ezen túltesszük magunkat, kifejezetten pakk szövegeket kapunk, jól ragadják meg választott témájukat, és kellő erővel csapják vele tarkón az olvasót.
Tulajdonképpen igen kellemes csalódás. Olvastam már Kiss Noémi regényt, az túlzsúfolt volt, széteső, a világ minden baját meg akarta énekelni benne. Elbeszélései azonban jól szabottak, úgy néz ki, ezekben sokkal koncentráltabban képes kifejezni magát. Ha valakinek nincs elege már a szocióból, ebben a kötetben örömét leli majd.
Valószínűleg teljesen más az olvasatom, mint a magyarországiak zömének. Nincsenek prekoncepcióim a Balatonról, sem szerelem, sem státuszjelző, semmi nem fűz a Balatonhoz, számomra a Balaton az, ami: egy tó. Gyönyörű a színe vihar előtt, nyáron nem érdemes még a környékére sem menni, mert elviselhetetlenül zsúfolt, túlárazott mint minden turistalátványosság - nagyjából ennyi. Ha van valamilyen kötődésem hozzá, akkor az Lipták Gábor könyveinek köszönhető. Azt hiszem, pontosan a prekoncepciómentesség engedi meg azt, hogy kellő távolságból szemlélve élvezzem ezt a könyvet. Nem számítottam semmire, könnyed nyaralós könyvre a legkevésbé. Kiss Noémi nagyon jól ír. Szeretem azt, hogy a novellái jól szerkesztettek, pontosan annyi van bennük, amennyi szükséges, nincsenek túlírva, de nem is feszülnek a felfeslés határáig. Nem közhelyesek és nem unalmasak, noha ezt elég nehéz lehetett elkerülni egy ilyen címmel és tematikával. Újszülöttnek minden új-alapon nekem kifejezetten izgalmas volt a Magyarországon keresztül bonyolódó NDK-s exodus, nem tudtam a létezéséről, akkoriban a gyerekkorommal voltam elfoglalva, ami másként volt izgalmas. Tulajdonképpen ezek a novellák egybefonódnak, összefüggenek, család- és gyerekkortörténet is egyben. Kicsit sok bennük a halott, de ez egy patológus nagypapa beemelésével a történetbe várható. Ennyi gondolatfoszlány a könyvről talán elég is, mindenképpen érdemes olvasmány, kortörténet, gyerekkor, szocio, van benne minden és ez a minden jó eleggyé válik a novellákban.
Becsapós ez a könyv, címe és borítója valami könnyed nosztalgiát ígér, elvégre, ha a Kádár-kort egy szóval kellene jellemeznie az azt megélt embereknek, akkor jó eséllyel top 5-ben lenne a Balaton. De már a mottó is gyanút kelthet, ami egy legendát idéz meg, amiben óriásasszonyok könnyeiből keletkezett a tó.
Így aztán ebben a kötetben a Balaton nem is annyira helyszín, mint inkább hívószó, annak a jelképe, hogy minden rendben van itt, emberek, akarom mondani elvtársak, van palacsinta, lángos dögivel, jó-jó főelvtárs, de már megint híg a tejföl a lángoson, és szar van a palacsintában is. Valami ilyesmiről szólnak ezek az írások. Akik átéltük, azoknak nagyon ismerősek ezek a történetek, akik meg nem, azok felkaphatják a fejüket, hogy nédmá, hát ezt sírja vissza a retró rággyó minden vihogó műsorvezetője, meg a múltban tocsogó „Erre emlékszel?” típusú fb oldalak ótvaros nosztalgiája. Erős hangú novellák ezek egyesével, tömören megfogalmazott darabok, nyomot hagynak, mint a júliusi napsütés a bőrön, ha elalszol a stégen. Talán csak a kötet egységességével van baj, némelyik novella csak erőltetetten balatoni. Van, amelyik nagyon is balatoni, csak nem értem, hogy egy kortárs környezetben játszódó írás miért került a kötetbe (Vitorlák szélben), mikor az összes többi ’90 előtt játszódik, ráadásul nekem ez a történet olyan semmitmondó volt. A történetek kapcsolódása is dadog, egy helyen nyilvánvaló, hogy egy másik novella szereplői felbukkannak, folytonosságot kölcsönözve a kötetnek, máshol ez csak halványan sejthető, de legtöbb esetben nincs ilyesmi. Van egy történet (Kanálislány), ami visszafelé lóg ki az időben (1951), és egy gyilkosság jegyzőkönyvszerű feldolgozása, ami aztán, legalább is számomra a konklúziók levonása nélkül zárul le. Oké, egy novellában nem kötelező mindent lekerekíteni, de egy ilyen kvázi-krimi írásban zavaró, ha nem kérdeznek rá nyilvánvaló tényekre. Kisebb hibái ellenére is figyelemre méltó kötet az idei termésből.
She had me at "NDK". My West German-Hungarian family used to spend some days at lake Balaton every summer back in the 70s-80s, and many times my Dad would make acquaintances among East Germans. Just like Noémi Kiss describes them here, they had little money, brought their own food, traveling in those toy-like cars - and they did some serious shopping in Hungary, another Eastern Bloc country, they must have been desperate! So that was my personal Balaton experience. Well, plus the beautiful turquoise lake with the non-swimmer-depth water on firm sand, perfect for families. The corn on the cob and the ice-cream vendors pushing their bikes along the promenade. The stories in this book are a lot darker. Makes me grateful for my sheltered life! BTW, never to be forgotten: I was visiting some lovely East German friends from Balaton days with my mother in November 1989, when the Berlin Wall came down.
Gyermekkoromban szerencsére minden nyáron eljutottam a Balatonra. Akkor még nem gondoltam, hogy kiváltságnak számít a céges üdülőben szobát szerezni egy hétre. Csak tág szemekkel hallgattam a nagyszüleim meséit a régi időkről, mely Kiss Noémi könyvének köszönhetően megelevenedik az olvasók előtt is.
Manapság egyre többet halljuk, hogy a Balaton mindenkié – a magyar mindenkié –, és egyre nagyobb felháborodást kelt a Balaton parti büfék irreálisan magas díjszabása. Az álom az, hogy a magyar tengert mindenki látogathassa és megvehesse az 1500 forintos lángost, függetlenül attól, hogy ügyvezető igazgatóként vagy árufeltöltőként dolgozik.
A novelláskötet hangulata teljes ellentétben áll a vidám, majdnem gyermekkönyvi borítóval. Többnyire a szocializmus nyomasztó légkörében úszunk, meglovagolva a szegénység, a betegség, és a halál hullámait. A borongós hangulatot néha feloldja egy-egy boldog gyermekkori emlék, mely éppen ahhoz elég, hogy feljöjjünk egy kis levegőért a víz alól. Számomra tökéletes lezárása volt az idei szezonnak ez a könyv, miközben hallgattam az eső kopogását az ablakon.