András, negyvenes férfi, szép karrier, feleség, két gyerek – minden, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ő azonban egy ideje mégsem elégedett. Kicsinek, szűknek érzi a mindennapokat. Nyomasztja a mindenhonnan érkező felelősség, a sok teher, a megfelelés. Fiatal és gondtalan szeretne maradni. Judit, a feleség számára a család mindenek felett áll, ennek rendeli alá az egész életét. Bár már belefáradt kissé a rutinba és a mindennapos verklibe, a férjét sem kívánja úgy, de szent meggyőződése, hogy nekik együtt kell maradniuk a gyerekekért, magukért, a mindenért. Különben is, ilyen a házasság. Réka, céltudatos, erős és okos nő, aki korábban inkább a karrierjére koncentrált, emiatt viszont úgy fogytak az évek és a lehetőségek, hogy szinte észre sem vette. Amikor megismerkedik a munkahelyén Andrással, lenyűgözi a férfi kisfiús bája, kedvessége, szép családja, és azt is hamar észreveszi, hogy a régóta házasságban élő üzletember fejét valószínűleg nem lehet olyan nehéz elcsavarni…
Fiala Borcsa, a népszerű WMN online magazin főszerkesztője új regényében kíméletlenül világít rá a kapcsolatok törékenységére, az élet azon apró mozzanataira, amelyek szép lassan beférkőznek a kövek közé és megrepesztik egy házasság szilárdnak hitt falát. Fájóan ismerős élethelyzetekből felépülő könyve azt a kérdést feszegeti, vajon tényleg ismerjük-e azt, akivel megosztjuk az ágyunkat, és meddig tartható fenn egy család a megszokásokra és a rutinra építve?
Első könyvem Fiala Borcsától. Gyakorlatilag nem tudtam letenni, nagyon jól ír a szerző, de ez nem is lepett meg. Jó az ötlet a három nézőpont bemutatására – bár András a pszichológusnál nekem picit sántít –, az arányok is rendben vannak. Szellemes, ironikus, de kicsit leegyszerűsítő bár, hál' istennek, nem éltem át ilyesmit. Szerelmi háromszög témában nálam nagyobbat ütött Domenico Starnone Hurok c. könyve, ezért nem ötös.
A koncepció nem volt rossz, de elég részrehajlónak éreztem a történetet. Bár próbált utalásokat tenni arra, hogy ami történt, az nem egy ember hibája, mégis azt éreztem, hogy az elhagyott feleség az áldozat, míg a hűtlen férj a felelőtlen, ösztöneit üldöző nagy kamasz. A harmadik fél pedig egyértelműen a számító, rideg, magának mindent akaró perszóna. De lehet, hogy nem is volt cél objektívnak maradni, aki önmegerősítést keres magának, annak tökéletes olvasmány. Hosszú távú bölcsességeket azért ne keressünk benne.
A történet jól indul, az első pár fejezet egészen izgalmas, sokat kecsegtető. Aztán ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre unalmasabb, vontatottabb. A legvégére pedig mintha már maga az írónő is megunta volna, annyira összecsapott és hirtelen a vége, az előzetes hosszas fejtegetések után. A karakterek szintén izgalmasnak indulnak, aztán hihetetlenül semmitmondóvá válnak és rettenetesen sok az ellentmondás bennük, zavaros az egész - persze ezt akár be lehet tudni az élethelyzet adta válságnak (így mondjuk egy nagy plusz lehet, de nem vagyok benne biztos, hogy ez direkt íródott így...) Nagyon sajnálom, pedig a koncepció nagyon érdekes, szólhatott volna nagyobbat is, de csak kipukkadt a semmibe.
Utolsó 30-40 oldalig nagyon élveztem, tetszett a könyv felépítése, ahogyan következtek a fejezetek, ahogy bontakozott ki a történet, de utána nagyon bosszantott, amit lehet direkt akart a szerző, hogy ilyen érzelmeket keltsen az olvasóban, de
A tortenet erdekes, de a leirasa nem mindig megragado. Nehol nekem nagyon modorosnak tunt a stilus, 40 eves emberek szajaba olyan szavakat adni mint krapek a gyerek szinomimajakent es pacak, hapsi... nagyon eroltetett szamomra.
Az tetszett, hogy mind a három szempontból igyekezett bemutatni hogyan alakult így a helyzet, de nagyon leegyszerűsítette. Szeretem ahogy Borcsa írni szokott, de nem tetszett ahogy a férjet szólaltatta meg, szerintem ezt nem igazán sikerült eltalálni.