What do you think?
Rate this book
Beláthatatlan táj
Egy esős éjszakán a huszonéves Dorka balesetet szenved, és öntudatlan állapotban kerül kórházba. Dorka apja, miközben megpróbálja felderíteni, mi is történt a lányával, megismerkedik a baleset helyszínéhez közel élő Zsófival, aki a szüleik helyett neveli öccsét, a balhés kamasz fiút. A férfi és a fiatal nő különös hatással vannak egymásra. Dorka apja belekapaszkodik Zsófiba, akiben mintha a saját lányát látná viszont, és aki iránt megmagyarázhatatlan vágyat érez. Zsófi viszonozza a vonzalmat, de a maga természetességével azt is érzékeli, hogy valójában csak pótlék a férfi számára.
A baleset négy ember életét változtatja meg, ők a Beláthatatlan táj elbeszélői. Szerelem, tragédia, kitörési vágy - mindnyájan megpróbálják újrakezdeni az életüket.
Kiss Tibor Noé új regénye a krimik izgalmával olvastatja magát, és megjelenése az ősz egyik kiemelkedő irodalmi eseménye.
A baleset négy ember életét változtatja meg, ők a Beláthatatlan táj elbeszélői. Szerelem, tragédia, kitörési vágy - mindnyájan megpróbálják újrakezdeni az életüket.
Kiss Tibor Noé új regénye a krimik izgalmával olvastatja magát, és megjelenése az ősz egyik kiemelkedő irodalmi eseménye.
320 pages, Hardcover
First published January 1, 2020
6 people are currently reading
55 people want to read
About the author
Tibor Noé Kiss
10 books8 followersTibor Noé Kiss (native order: Kiss Tibor Noé) is a Hungarian writer living in Pécs, Hungary.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 13 of 13 reviews
December 2, 2020
Van egy Golf. Átszakítja a szalagkorlátot, fejre áll. Egyetlen utasa, Dorka kómában fekszik, testéből csövek lógnak ki, apja pedig ott ül az ágyánál, és a kezét fogja. Ám csinál mást is: a látogatások szünetében megismerkedik a nála sokkal fiatalabb Zsófival, és beleszeret. Zsófi is szereti őt, csak hát van baja elég. Például tengődő öccse, a maga drogos mikrokozmoszával.
Irodalmi vonósnégyes, négy monológra hangszerelve. Dorka szabadversekben szólal meg, ezzel vizuálisan is elkülönül a többiektől - praktikus írói döntés ez, egyszerre kifejezi a távolságot és a szaggatottságot. Társai azért prózában nyilvánulnak meg, szerencsére. Az öcs hangja talán a legjellegzetesebb, jól érezteti a periféria kilátástalanságát, a helyenként dühbe és önpusztításba hajló reménytelenséget. Az apa vergődik a két összeegyeztethetetlen érzelem között, Zsófi pedig nem tudja elfogadni, amit a férfi nyújtani kíván, és az öccsével használt közös nyelv elvesztése is bántja - ezek a szintek is tisztességgel meg vannak írva, még akkor is, ha kettejük hangja néha nem különül el tökéletesen egymástól.
Nagyon szépen megszerkesztett, okosan összerakott regény, amelynek dinamikájáról nem annyira a szereplők nyűgje-nyomora, hanem a köztük kialakult (helyenként rejtett) kapcsolat gondoskodik. Kiss Tibor Noé pedig azért végzett remek munkát, mert nem hagyta, hogy figurái karikatúrává silányuljanak, mindegyiket nagy empátiával tette papírra, az ember érti őket, együtt érez velük, még akkor is, ha nem mindig bizonyulnak méltónak szimpátiánkra. Képes arra is, hogy a látszólag visszafogott cselekményt mindig a kellő időben taszajtsa előre egy jól időzített fordulattal - pedig köztudott, hogy a monologizáló prózák gyakran válnak monotonná, vontatottá, az ember elsüllyedhet bennük, akár a mocsárban. Hogy ezt Kiss elkerüli, megsüvegelendő profizmusra vall. Emlékezetes szöveg, helyenként kifejezetten megüti az embert, nálam az év egyik kiemelkedő könyve.
Irodalmi vonósnégyes, négy monológra hangszerelve. Dorka szabadversekben szólal meg, ezzel vizuálisan is elkülönül a többiektől - praktikus írói döntés ez, egyszerre kifejezi a távolságot és a szaggatottságot. Társai azért prózában nyilvánulnak meg, szerencsére. Az öcs hangja talán a legjellegzetesebb, jól érezteti a periféria kilátástalanságát, a helyenként dühbe és önpusztításba hajló reménytelenséget. Az apa vergődik a két összeegyeztethetetlen érzelem között, Zsófi pedig nem tudja elfogadni, amit a férfi nyújtani kíván, és az öccsével használt közös nyelv elvesztése is bántja - ezek a szintek is tisztességgel meg vannak írva, még akkor is, ha kettejük hangja néha nem különül el tökéletesen egymástól.
Nagyon szépen megszerkesztett, okosan összerakott regény, amelynek dinamikájáról nem annyira a szereplők nyűgje-nyomora, hanem a köztük kialakult (helyenként rejtett) kapcsolat gondoskodik. Kiss Tibor Noé pedig azért végzett remek munkát, mert nem hagyta, hogy figurái karikatúrává silányuljanak, mindegyiket nagy empátiával tette papírra, az ember érti őket, együtt érez velük, még akkor is, ha nem mindig bizonyulnak méltónak szimpátiánkra. Képes arra is, hogy a látszólag visszafogott cselekményt mindig a kellő időben taszajtsa előre egy jól időzített fordulattal - pedig köztudott, hogy a monologizáló prózák gyakran válnak monotonná, vontatottá, az ember elsüllyedhet bennük, akár a mocsárban. Hogy ezt Kiss elkerüli, megsüvegelendő profizmusra vall. Emlékezetes szöveg, helyenként kifejezetten megüti az embert, nálam az év egyik kiemelkedő könyve.
March 11, 2021
Az egyetlen, ami végigkísérte a könyvet, az a gondolat volt, hogy valaki segítsen már ezeknek az embereknek, legyen már ennek vége (a könyvnek)!
Nálam nem működött a vibe, ebből a négy, folyton összefonódó sorsból is csak valami félnyomorregény tudott keletkezni. Túl hosszú, nem elég mély, cserébe eléggé lapos. Ketten emelkednek ki az unalom rezzenetlen síkjából: Dorka és az öcs. Dorkánál izgalmas volt a szabadverses monológ, bár az a szöveg külön forma nélkül is működött volna, hiszen egészen beleélhetően jeleníti meg az életéért küszködő belső monológjait. Az öcs vált még ki hihetően a többiek közül, bár elképesztően sztereotipikusnak tűnt az általa használt szleng. Az apa és Zsófi alakja egyszerűen egybefolyt egy idő után, a vége felé már nehéznek tűnt szétválasztani az alakjukat. Hogy ez tudatos volt-e vagy sem, nem tudom, de a befogadást mindenképpen nehézkessé tette, ezáltal sokat levont a szöveg élvezeti értékéből is.
Valahogy az egész regény nem halad sehová, az az igazság, hogy még ahhoz sem érzek különösebb késztetést, hogy írjak róla. Az andropauza határán lévő, talajvesztett ötvenes hirtelen beleszeret egy nem túl vonzó huszonévesbe, aki meg van győződve arról, hogy ő többre hivatott mint más, de ehhez a nagyrahivatottsághoz sehogyan sem sikerül felemelkednie, részben azért, mert a nyakába szakadt az öccse felnevelése, háztartás, árvaság, ehhez jön a feltételezhetően szegregációs háttere, perspektívátlanság, miegymás. Az apa ebbe a huszonévesbe kapaszkodik, amikor párkapcsolati és egyéb válságokon megy keresztül. Ez nyilván nem működik, azonos háttérrel is olyan nagy az életkorból származó különbség, hogy az ilyen kapcsolatok nem igazán viábilisak, hiszen nem egyenrangúak a felek. Az öcs figurája ugyancsak a szegregátumban felnőtt, kallódó, munkanélküli szerhasználó sztereotípiája, aki legbelül ugyan jó ember (saját nővére ezt gondolja róla), de ez a jóság szintén nem igazán tud felszínre bukkanni, nagyjából ugyanazon okok miatt, amik a nővérét is gúzsba kötik. Igazság szerint Dorka alakja is közhelyes, ő az az értelmiségi, aki vagány, művész, mindenki szereti, kissé nonkomformista, és hát nyilván őt is meghatározzák élete korábbi történései.
Az egész könyvet átszövi a zaj, a folytonos, monoton zaj, amitől nem lehet szabadulni, legyen ez az autópálya zúgása vagy a kórházi gépek pittyegése. A kakofónia állandó, az ember nem tud megnyugodni, nincs egy árva pillanat sem, amikor csend van és nyugalom, mindenki űzött vad gyanánt menekül a saját élete elől. Az egyetlen kiút ebből viszont túl véglegesnek tűnik. A szövegekbe ágyazott, véletlenszerű, a fő szövegtesthez nem kötődő mondatok miértjét és eredetét nem tudtam megfejteni, a végén kínálkozik erre egy esetleges megoldás, jobb híján . Számomra nem adtak semmit a szöveghez, időnként egyenesen zavaróak voltak.
Nálam nem működött a vibe, ebből a négy, folyton összefonódó sorsból is csak valami félnyomorregény tudott keletkezni. Túl hosszú, nem elég mély, cserébe eléggé lapos. Ketten emelkednek ki az unalom rezzenetlen síkjából: Dorka és az öcs. Dorkánál izgalmas volt a szabadverses monológ, bár az a szöveg külön forma nélkül is működött volna, hiszen egészen beleélhetően jeleníti meg az életéért küszködő belső monológjait. Az öcs vált még ki hihetően a többiek közül, bár elképesztően sztereotipikusnak tűnt az általa használt szleng. Az apa és Zsófi alakja egyszerűen egybefolyt egy idő után, a vége felé már nehéznek tűnt szétválasztani az alakjukat. Hogy ez tudatos volt-e vagy sem, nem tudom, de a befogadást mindenképpen nehézkessé tette, ezáltal sokat levont a szöveg élvezeti értékéből is.
Valahogy az egész regény nem halad sehová, az az igazság, hogy még ahhoz sem érzek különösebb késztetést, hogy írjak róla. Az andropauza határán lévő, talajvesztett ötvenes hirtelen beleszeret egy nem túl vonzó huszonévesbe, aki meg van győződve arról, hogy ő többre hivatott mint más, de ehhez a nagyrahivatottsághoz sehogyan sem sikerül felemelkednie, részben azért, mert a nyakába szakadt az öccse felnevelése, háztartás, árvaság, ehhez jön a feltételezhetően szegregációs háttere, perspektívátlanság, miegymás. Az apa ebbe a huszonévesbe kapaszkodik, amikor párkapcsolati és egyéb válságokon megy keresztül. Ez nyilván nem működik, azonos háttérrel is olyan nagy az életkorból származó különbség, hogy az ilyen kapcsolatok nem igazán viábilisak, hiszen nem egyenrangúak a felek. Az öcs figurája ugyancsak a szegregátumban felnőtt, kallódó, munkanélküli szerhasználó sztereotípiája, aki legbelül ugyan jó ember (saját nővére ezt gondolja róla), de ez a jóság szintén nem igazán tud felszínre bukkanni, nagyjából ugyanazon okok miatt, amik a nővérét is gúzsba kötik. Igazság szerint Dorka alakja is közhelyes, ő az az értelmiségi, aki vagány, művész, mindenki szereti, kissé nonkomformista, és hát nyilván őt is meghatározzák élete korábbi történései.
Az egész könyvet átszövi a zaj, a folytonos, monoton zaj, amitől nem lehet szabadulni, legyen ez az autópálya zúgása vagy a kórházi gépek pittyegése. A kakofónia állandó, az ember nem tud megnyugodni, nincs egy árva pillanat sem, amikor csend van és nyugalom, mindenki űzött vad gyanánt menekül a saját élete elől. Az egyetlen kiút ebből viszont túl véglegesnek tűnik. A szövegekbe ágyazott, véletlenszerű, a fő szövegtesthez nem kötődő mondatok miértjét és eredetét nem tudtam megfejteni, a végén kínálkozik erre egy esetleges megoldás, jobb híján . Számomra nem adtak semmit a szöveghez, időnként egyenesen zavaróak voltak.
March 5, 2021
my ongoing project of only reading hungarian literature by writers who have slept at my house is going quite well. also any novel that 1) is very clearly written by someone with a sociology degree 2) quotes gucci gang at length and 3) gives me nightmares two (2) nights in a row is a big win in my book. well fucking done mate
February 4, 2021
Talán a legjobban vártam a friss könyvek között a Kiss Tibor Noéét. És élveztem is az alámerülést ezekben a mondatokban. Itt bizony minden olyan igénnyel íródott, minthogyha vers lenne — sőt, az egyik szólam egyenesen vers is. Ugyanakkor egy idő után azt tapasztaltam, hogy valahogy kívül maradok, nem vonódok be, nem sodor magával, nem szippant be az elbeszélés — visz a nyelv ritmusa, de kiesek a történet lapjai közül. Az elején nagyon tetszett, hogy a négy mesélő valóban négy hang, de aztán ez nekem valahol elveszett. Egyszercsak már nem tudtam, hogy ki beszél, addig, amíg nem tett valami egyértelmű utalást — vagyis azt akarom mondani, hogy elveszett az elbeszélők nyelvei közötti markáns különbség. Ezért nálam elfáradt kicsit ez a könyv. Sajnáltam, sajnálom. Kiss Tibor Noé az egyik legizgalmasabb író számomra, és most is: minden mondata gyönyörű — de ez a könyve nem talált be nálam.
November 1, 2020
A "A pacal szexibb a fagyasztott tintahalnál" mondatra akkor sincs mentség, ha egy kómában lévő lány szájába adja az író. Túl sok narrátor, elég kusza, mesterkélt, művészieskedő.
Read
April 13, 20214,5 csillag
Olyan ez a könyv, mint egy puzzle. Nyilván, hogy már az elején érzi, érti az olvasó, hogy össze fognak valamiképpen kapcsolódni a darabok, csak kicsit átláthatatlan, zűrzavaros az összkép. Nem, mintha kevésbé lenne kaotikus a végeredmény, mégis szeretem Tibor Noémi kicsit kiszámíthatatlan, és néhol gyomorforgató, erős történeteit, ami után két dolgot tudok biztosan.
Az egyik, hogy megérdemelt a helye a Libri 10-es listában, a másik pedig az, hogy ilyen művekért érdemes kortárs magyar irodalmat olvasni.
Olyan ez a könyv, mint egy puzzle. Nyilván, hogy már az elején érzi, érti az olvasó, hogy össze fognak valamiképpen kapcsolódni a darabok, csak kicsit átláthatatlan, zűrzavaros az összkép. Nem, mintha kevésbé lenne kaotikus a végeredmény, mégis szeretem Tibor Noémi kicsit kiszámíthatatlan, és néhol gyomorforgató, erős történeteit, ami után két dolgot tudok biztosan.
Az egyik, hogy megérdemelt a helye a Libri 10-es listában, a másik pedig az, hogy ilyen művekért érdemes kortárs magyar irodalmat olvasni.
February 9, 2021
Ha fel akarnám rajzolni ennek a regénynek az „ívét”, akkor kezdődne egy lapos vonallal a grafikon alján, aztán a közepén lenne egy apró kis kicsúcsosodás, majd menne tovább a lapos egyenes, és a legvégén lenne egy kiugrás. Az unalom görbéje, mondhatnám.
Van négy szereplőnk, felváltva látjuk a szemszögükből a történetet. Dorka egy huszonéves lány, ő végig kómában van egy autóbaleset következtében, az ő narrációja egy amolyan szaggatott szabadvers, eleinte furcsa volt, zavarosnak szánt, de mégis jól érthető, a végére igazán ez volt az egyetlen eleme a regénynek, ami még fenntartotta az érdeklődésemet, ez a szívszaggató küzdelem a lét és nemlét határán.
Második szereplőnk az ő apja, egy kétszeresen elhagyott, ötvenes pasas, akinek szerepe kimerül abban, hogy végig aggódik a lánya miatt, borong elvetélt kapcsolatain, és pótcselekvésként beleszeret egy lánya korabeli lányba, de kapcsolati képtelensége itt is megmutatkozik.
Az ominózus lány, Zsófia, valami városszéli reménytelenségben él, nem tud mit kezdeni magával, az a többre hívatott típus, legalább is ezt képzeli magáról, de szerintem ez csak hiú képzelgés. Talán egy pillanatra azt hiszi, hogy Dorka apja a kiút a számára, de ez is hamar szertefoszlik.
Az utolsó szereplő Zsófia öccse (ketten élnek, apjuk elhagyta őket, anyjuk meghalt), egy semmirekellő, részeges, drogos csavargó, aki a két haverjával üti agyon a napokat, persze a szíve mélyén érző lény ő is, csak nem tudja kimutatni, blabla, valószínűleg harminc éves korára a temetőben vagy a börtönben végzi. De kit érdekel.
Szóval nekik kéne összehozni ezt a regényt, de mint az elején felrajzolt grafikonon látszik, valami itt alapvetően el lett rontva, a katarzis csak a legvégén jön el, amikor már késő, amikorra a végtelen unalom kiölte az olvasóból az együttérzés szikráját is. Esetleg, ha a vége a könyv harmadánál lenne valahol, onnan még kibontakozhatna valami, történhetne valami a szereplőkkel, így erre esély sincs. Ez egy harminc oldalas – talán jó – novella anyaga, ami fel lett vizezve regénynek.
Sajnálom, mert KTN előző regénye után valami jobbat vártam, de ez így ötlettelen és kidolgozatlan, a szereplők sablonosak, a történet pedig rossz ritmusban van elmesélve.
Van négy szereplőnk, felváltva látjuk a szemszögükből a történetet. Dorka egy huszonéves lány, ő végig kómában van egy autóbaleset következtében, az ő narrációja egy amolyan szaggatott szabadvers, eleinte furcsa volt, zavarosnak szánt, de mégis jól érthető, a végére igazán ez volt az egyetlen eleme a regénynek, ami még fenntartotta az érdeklődésemet, ez a szívszaggató küzdelem a lét és nemlét határán.
Második szereplőnk az ő apja, egy kétszeresen elhagyott, ötvenes pasas, akinek szerepe kimerül abban, hogy végig aggódik a lánya miatt, borong elvetélt kapcsolatain, és pótcselekvésként beleszeret egy lánya korabeli lányba, de kapcsolati képtelensége itt is megmutatkozik.
Az ominózus lány, Zsófia, valami városszéli reménytelenségben él, nem tud mit kezdeni magával, az a többre hívatott típus, legalább is ezt képzeli magáról, de szerintem ez csak hiú képzelgés. Talán egy pillanatra azt hiszi, hogy Dorka apja a kiút a számára, de ez is hamar szertefoszlik.
Az utolsó szereplő Zsófia öccse (ketten élnek, apjuk elhagyta őket, anyjuk meghalt), egy semmirekellő, részeges, drogos csavargó, aki a két haverjával üti agyon a napokat, persze a szíve mélyén érző lény ő is, csak nem tudja kimutatni, blabla, valószínűleg harminc éves korára a temetőben vagy a börtönben végzi. De kit érdekel.
Szóval nekik kéne összehozni ezt a regényt, de mint az elején felrajzolt grafikonon látszik, valami itt alapvetően el lett rontva, a katarzis csak a legvégén jön el, amikor már késő, amikorra a végtelen unalom kiölte az olvasóból az együttérzés szikráját is. Esetleg, ha a vége a könyv harmadánál lenne valahol, onnan még kibontakozhatna valami, történhetne valami a szereplőkkel, így erre esély sincs. Ez egy harminc oldalas – talán jó – novella anyaga, ami fel lett vizezve regénynek.
Sajnálom, mert KTN előző regénye után valami jobbat vártam, de ez így ötlettelen és kidolgozatlan, a szereplők sablonosak, a történet pedig rossz ritmusban van elmesélve.
January 25, 2021
Nem gondoltam volna.
Néha a két csillag is soknak tűnt. Most azt mondom, ötöt is megér.
Végre valami új! És hihető. Karakterek.
Olvassátok. Türelemmel.
Néha a két csillag is soknak tűnt. Most azt mondom, ötöt is megér.
Végre valami új! És hihető. Karakterek.
Olvassátok. Türelemmel.
December 31, 2021
I have received this book as recommendation from a friend so I did not know anything about the author nor the story. I enjoyed the different perspectives and that each character spoke their own voice and language, but the "free form" parts just made the plot fragmented and I needed again couple of pages to get back to the rhythm. I'm glad that I've read it, great to read contemporary books time to time.
[HU-Hardcover]
[HU-Hardcover]
August 15, 2021
A kusza epizódokból összeraktam, kihez is tartoztak, de kivétel nélkül átlapoztam őket. Szeretem az ehhez hasonló hétköznapi kiábrándultságot, melankóliát és lelki nyomort megmutató írásokat. Őszintének hat. Ez a sztori a jól felépített lánc után a végén csattan.
November 22, 2020
Olyan ez a történet, mint egy csendes hurrikán.
Felkap.
Megpörget.
Majd finoman
a földre fektet.
Felkap.
Megpörget.
Majd finoman
a földre fektet.
June 5, 2021
Best book of the year so far. Without the shadow of a doubt. Intricate, deep, sharp, wise, sad as fuck. Totally, totally loving it. Thank you.
September 14, 2025
Rendkívül szomorú, de ugyanakkor megható, és remekül megírt szomorúság. Depresszióba hajló melankólia, és veszteség. Ami bár elijeszthet sokakat, mégis azt mondanám, hogy megéri. Van pár rendkívül lírai rész, ami már-már versbe illő. És itt nem csak a kómában levő szereplő, szabadvers formájú gondolataira utalok csak.
A szerzőtől korábban csak az Inkognitó c. könyvét olvastam, és ez messzemenően jobb. Abban kissé sok volt a foci, és a céltalan gondolatok. Ellenben ez remek ütemben halad, de közben mégis van idő reflektálni, emlékezni, és szomorúnak lenni.
A szerzőtől korábban csak az Inkognitó c. könyvét olvastam, és ez messzemenően jobb. Abban kissé sok volt a foci, és a céltalan gondolatok. Ellenben ez remek ütemben halad, de közben mégis van idő reflektálni, emlékezni, és szomorúnak lenni.
Displaying 1 - 13 of 13 reviews