Vecsei H. Miklós „Mondjad, Atikám!” című József Attila-estjének bővített szövegkönyve, az előadás „újragondolt” fényképeivel, versekkel és József Attila legszebb leveleivel.
'...Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott..."
Nem lehet - nem szabad erről a könyvről véleményt formálni, mert ezzel egy ember életét minősítenénk, egy emberét, aki az életét "ebben a szakásban élte le", abban a szakadásban, amit a milliószor összetört szívé okoz, azé a szívé ami már nem érez, ami már egészen elvesztette emberi formáját. "Én szeretni szeretek", és szeretett is. Nem is mindig egy embert szeretett, inkább az érzést, magát a szerelmet, a szeretetet, amit ő valahogy sosem kapott meg igazán. Úgy éreztem hogy mindig keresett valamit a szerelem mellett egy-egy nőnél, hogy nem csak a szerelem volt, a vágyódás, hanem valami kis hiányérzet, ami belopózott a kapcsolatokba és szétmarta azt. Mindig azt hihette hogy megtalálta azt a szikrát amit keresett, de mikor kétségbeesetten felfedezte, hogy érzései most sem térhetnek haza, szétbomlott, és ellökött magától mindent és mindenkit. De mi hiányzott? A szerelem viszonzása? Szerették hiszen, még ha számára ez nem is volt teljes. Tehát a szerelem teljes valóját hiányolta? Talán az igazi személyt? Talán a Mamát? Nem tudom. De nem csak a szakadásban, hanem ebben a hiányban is élte le az életét. Mint bolyongó: csak keresett, kutatott az életben valami teljes, valami valóságos után, és ezt magán kívül a világban, a nőkben, a pénzben kereste: igazat sosem találva. Valahogy úgy élt ő, mintha félig élt volna. Ebben a keresében elmulasztott mindent, és valahogy minden, amibe belefogott, ezáltal még azelőtt félresiklott mielőtt igazán elkezdhette volna. Nem volt sikeres, és ez a sikertelenség valahonnan máshonnan fakadt, nem a tehetség hiányából. Nem a szeretet hiányából. De mi lehetett a hiba az ő életében, miért nem tudott boldogan élni, mitől csúszott el minden? Talán az éhínség? Az apja? A Mama? A szerelem? A vágyakozás, a hiány? "Gyerekkorom óta próbálom megfogalmazni, hogy mit nevezhetnék valóságnak. Biztos voltam benne, hogy nem az, amit látok vagy érzek.." Mi lett volna József Attilával ha egészséges lett volna? Ha nem éhezett volna, ha nem lett volna a gettó, ha nem lett volna a Mama-kép, ha nem lett volna a sok hánykolódás? Ugyanaz a József Attila lett volna? Lett volna József Attila egyáltalán? Ki is volt maga József Attila, aki "adysabb" volt Adynál is? Ki volt A költő? Egy kisfiú, aki a Mama után áhítozik? Aki a nőkben is a Mamát kereste? Az elfáradt vándor, aki a nők vállán megpihent? Az Istentelen csavargó, az elkeseredett, a hiábavaló élet árnyékában élő, aki félig élt csak, aki nem is élt igazán: mégis az ő elgyötört élete folyik mindannyiunk vénájában valahol. Mert ő bennünk él tovább is, és mi, olvasói benne élünk: mert elvégre ő A költő, akinek élete talán a jövőre nézve nem volt csak hiábavalóság, de ki vagyok én, hogy megítéljem, hiábavalóság volt e egyáltalán egy emberi élet. "Anyám szájából édes volt az étel, Apám szájából szép volt az igaz, Mikor mozdulok, ők ölelik egymást. Elszomorodom néha emiatt- Ez az elmúlás. Ebből vagyok."
József Attila , a tragikus sorsú költő élete és belső világa elevenedik meg a fiatal színész, Vecsei H. Miklós által, aki nagyon ügyesen fogja meg a nehéz feladatot, régi leveleiből próbálja megalkotni azt a belső érzést, ami aztán József Attilanal a tragédiát idézte elő. Gyönyörű munka. Első osztályú.