What do you think?
Rate this book
Eldobható testek
2338-ban a Föld már csak egy emlék. A világ Melvin Kadeknek, a Naprendszer leggazdagabb emberének és az emberi civilizáció megmentőjének jövőjét követi. A Naptevékenység drasztikus megváltozásának fenyegetése miatt a milliárdos technológiai befektető még évszázadokkal korábban meghirdette az Exodust, azt az elképesztő léptékű űrprojektet, amelynek révén az emberiség a Jupiter és a Szaturnusz lakhatóvá tett holdjaira, valamint több ezer aszteroida belsejébe tervezett mesterséges életterekbe költözött.
Vireni Orlando ügyésznő azonban arra készül, hogy letartóztassa a mindenki által hősként ünnepelt Kadeket, mert szerinte köze van a Földet felperzselő és lakhatatlanná tevő szupernapkitörésekhez, ami a bolygón maradt milliárdnyi ember halálához is vezetett. Az áldozatok egy része ráadásul digitalizált, újhumán tudatként most visszatért, élükön egy rendkívüli vezetővel, aki eldobható testek formájában egy olyan, újfajta technológiát terjeszt el a világban, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, és ezáltal legyőzze a halált, az emberiség utolsó ellenségét.
A korlátok nélküli, halhatatlan létezés csábítása viszont alapjaiban forgatja fel a Naprendszert.
Vireni Orlando ügyésznő azonban arra készül, hogy letartóztassa a mindenki által hősként ünnepelt Kadeket, mert szerinte köze van a Földet felperzselő és lakhatatlanná tevő szupernapkitörésekhez, ami a bolygón maradt milliárdnyi ember halálához is vezetett. Az áldozatok egy része ráadásul digitalizált, újhumán tudatként most visszatért, élükön egy rendkívüli vezetővel, aki eldobható testek formájában egy olyan, újfajta technológiát terjeszt el a világban, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, és ezáltal legyőzze a halált, az emberiség utolsó ellenségét.
A korlátok nélküli, halhatatlan létezés csábítása viszont alapjaiban forgatja fel a Naprendszert.
- GenresScience Fiction
416 pages, Paperback
First published September 17, 2020
5 people are currently reading
61 people want to read
About the author
Brandon Hackett
11 books58 followers(HU/EN)
Markovics Botond (Brandon Hackett), science fiction író, közgazdász, az SFmag.hu spekulatív fikciós portál társalapítója.
2012 óta az Agave Könyvek szerzője.
Legutóbbi regényei:
- Az időutazás napja, amely a mindenki számára elérhető, a globális időutazás őrült következményeiről szól.
- Xeno, amely során az emberi civilizáció más idegen fajokkal kényszerül együtt élni a Földön egy magasan fejlett, titokzatos domináns faj, a migrátorok irányítása alatt. A regény számos ponton a mai világpolitikai eseményekből táplálkozik, ugyanakkor keményvonalas űropera is egyben.
- 2020-ban jelent meg az Eldobható testek, amely egy olyan technológia körül bonyolódik, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, eldobható testeket nyomtasson magának, és ezeket úgy cserélgethesse, akár a ruhákat.
A regény 2021-ben megkapta a Zsoldos Péter-díjat, a Monolit-díjat, és az SFF Vektor olvasói közössége az Év magyar nyelven megjelent science fiction regényének választotta.
***
Hungarian science fiction writer, economist, and author of several bookcritics, essays and articles, co-founder of SFmag.hu, the hungarian speculativ fiction portal.
From 2012 onwards, Markovics’s books are published by Agave Könyvek.
The English translation of Disposable Bodies is now available on Amazon's Kindle store!
Latest novels:
- Az időutazás napja (Time Travel Day) is a mad experiment about time travel and its consequences that leaves the reader spinning. The book was a great success with critics and several professional reviewers declared it the best Hungarian science fiction novel of the new millennium.
- Xeno: The human civilization is forced to coexist with other alien species on Earth under the control of a highly developed, mysterious dominant species. The novel draws on contemporary world political events in many respects, as well as hard-line space opera.
- Eldobható testek (Disposable Bodies): In 2338 a new technology appears that allows anyone to get rid of the body’s millennial prison, print disposable bodies for themselves and change them like clothes. The novel won the Zsoldos Péter Award, and the Monolit Award in 2021.
Markovics Botond (Brandon Hackett), science fiction író, közgazdász, az SFmag.hu spekulatív fikciós portál társalapítója.
2012 óta az Agave Könyvek szerzője.
Legutóbbi regényei:
- Az időutazás napja, amely a mindenki számára elérhető, a globális időutazás őrült következményeiről szól.
- Xeno, amely során az emberi civilizáció más idegen fajokkal kényszerül együtt élni a Földön egy magasan fejlett, titokzatos domináns faj, a migrátorok irányítása alatt. A regény számos ponton a mai világpolitikai eseményekből táplálkozik, ugyanakkor keményvonalas űropera is egyben.
- 2020-ban jelent meg az Eldobható testek, amely egy olyan technológia körül bonyolódik, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, eldobható testeket nyomtasson magának, és ezeket úgy cserélgethesse, akár a ruhákat.
A regény 2021-ben megkapta a Zsoldos Péter-díjat, a Monolit-díjat, és az SFF Vektor olvasói közössége az Év magyar nyelven megjelent science fiction regényének választotta.
***
Hungarian science fiction writer, economist, and author of several bookcritics, essays and articles, co-founder of SFmag.hu, the hungarian speculativ fiction portal.
From 2012 onwards, Markovics’s books are published by Agave Könyvek.
The English translation of Disposable Bodies is now available on Amazon's Kindle store!
Latest novels:
- Az időutazás napja (Time Travel Day) is a mad experiment about time travel and its consequences that leaves the reader spinning. The book was a great success with critics and several professional reviewers declared it the best Hungarian science fiction novel of the new millennium.
- Xeno: The human civilization is forced to coexist with other alien species on Earth under the control of a highly developed, mysterious dominant species. The novel draws on contemporary world political events in many respects, as well as hard-line space opera.
- Eldobható testek (Disposable Bodies): In 2338 a new technology appears that allows anyone to get rid of the body’s millennial prison, print disposable bodies for themselves and change them like clothes. The novel won the Zsoldos Péter Award, and the Monolit Award in 2021.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 8 of 8 reviews
October 24, 2020
Kinek adta kölcsön a testét Markovics Botond??
Nem hittem, hogy valaha ilyet írok majd egy Hackett regényről, de ez a kötet nekem sehogy sem működött. Először is, sokszor unatkoztam. Ez egészen furcsa és váratlan élmény volt - és hát nem kellemes értelemben.
Másrészt nem nagyon tudtam se olvasás közben, se így olvasás után felülemelkedni a türelmetlenségemen és a csalódottságomon, hogy mi ez az egész? Mire valók ezek a agyonszerkesztett, fellengzős és demagóg párbeszédek, a többtucatszor megismételt, a könyv vége felé egyre furcsábban ható politikai szónoklat-jelenetek, mi ez a keresett, néhol lebutított stílus, ez a teljesen átlátszó érzelmi manipuláció?
Volt egy pont, amikor megfordult a fejemben, strigulázni kezdem, hányszor hangzik el, hogy "a Naprendszer jövője múlik ezen"... A nagy szavak fárasztóak, nehéz egy idő után komolyan venni őket.
Most először éreztem azt is, hogy a térnek nincs valós szerepe a történetben: egész nyugodtan játszódhatna egy jövőbeli Földön, bolygók és aszteroidák helyett nagyobb városokban, milliárdok helyett mozgathatna százezreket - a nagyságrendnek itt nincs jelentősége. A helyszínek színes díszletként szolgálnak, vagyis szépek, de kicsit funkciótlanok.
A karakterek pedig mintha valóban puszta algoritmusként épültek volna fel: hiába a sok rájuk aggatott gyerekkori és gyászfeldolgozós trauma, illetve érzelmi reakció, fémízűek és digitálisak maradnak, nem érdekelt a sorsuk, nem vonódtam be.
Az vitán felül áll, hogy a regény központi kérdései, az igazságszolgáltatás képzelt vagy valós függetlenségével kapcsolatos morális és társadalmi kérdések fontosak és eléggé aktuálisak, de ez a regény nem más, mint ugyanannak a kérdéskörnek a kilenvennyolcszor való újabb és újabb megfogalmazása (hátha nem értettem meg elsőre?), miközben meg sem próbál igazán összetett válaszokat formálni.
Brandon Hackett eddig nekem a határok nélküli fantázia, a perspektívanyitások, az okos és merész víziók mestere volt. Ez a könyv sem kifejezetten rossz, de az ötlet plasztikussága egy hosszabb novellára, vagy kisregényre elegendő szerintem. A szerző a regényformát ezúttal csak nyomtatott burokként használja - hogy a történet egyik motívumát gonoszul elkölcsönözzem - és messze nem áll neki olyan jól, mint a korábbi írásaiban, amelyek pedig az egyik legkedvesebb sci-fi szerzőmmé tették.
Nem hittem, hogy valaha ilyet írok majd egy Hackett regényről, de ez a kötet nekem sehogy sem működött. Először is, sokszor unatkoztam. Ez egészen furcsa és váratlan élmény volt - és hát nem kellemes értelemben.
Másrészt nem nagyon tudtam se olvasás közben, se így olvasás után felülemelkedni a türelmetlenségemen és a csalódottságomon, hogy mi ez az egész? Mire valók ezek a agyonszerkesztett, fellengzős és demagóg párbeszédek, a többtucatszor megismételt, a könyv vége felé egyre furcsábban ható politikai szónoklat-jelenetek, mi ez a keresett, néhol lebutított stílus, ez a teljesen átlátszó érzelmi manipuláció?
Volt egy pont, amikor megfordult a fejemben, strigulázni kezdem, hányszor hangzik el, hogy "a Naprendszer jövője múlik ezen"... A nagy szavak fárasztóak, nehéz egy idő után komolyan venni őket.
Most először éreztem azt is, hogy a térnek nincs valós szerepe a történetben: egész nyugodtan játszódhatna egy jövőbeli Földön, bolygók és aszteroidák helyett nagyobb városokban, milliárdok helyett mozgathatna százezreket - a nagyságrendnek itt nincs jelentősége. A helyszínek színes díszletként szolgálnak, vagyis szépek, de kicsit funkciótlanok.
A karakterek pedig mintha valóban puszta algoritmusként épültek volna fel: hiába a sok rájuk aggatott gyerekkori és gyászfeldolgozós trauma, illetve érzelmi reakció, fémízűek és digitálisak maradnak, nem érdekelt a sorsuk, nem vonódtam be.
Az vitán felül áll, hogy a regény központi kérdései, az igazságszolgáltatás képzelt vagy valós függetlenségével kapcsolatos morális és társadalmi kérdések fontosak és eléggé aktuálisak, de ez a regény nem más, mint ugyanannak a kérdéskörnek a kilenvennyolcszor való újabb és újabb megfogalmazása (hátha nem értettem meg elsőre?), miközben meg sem próbál igazán összetett válaszokat formálni.
Brandon Hackett eddig nekem a határok nélküli fantázia, a perspektívanyitások, az okos és merész víziók mestere volt. Ez a könyv sem kifejezetten rossz, de az ötlet plasztikussága egy hosszabb novellára, vagy kisregényre elegendő szerintem. A szerző a regényformát ezúttal csak nyomtatott burokként használja - hogy a történet egyik motívumát gonoszul elkölcsönözzem - és messze nem áll neki olyan jól, mint a korábbi írásaiban, amelyek pedig az egyik legkedvesebb sci-fi szerzőmmé tették.
September 13, 2021
Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon egy képzeletbeli rangsorban hova helyezném el az Eldobható testeket, melyek azok a vonásai, amelyek számomra erősebbé teszik a szerző más műveinél, és melyek azok, amelyek talán egy kicsit elmaradtak a várakozásaimtól.
Az Eldobható testek egyfajta visszatérés az Ember könyvében feszegetett témához, azaz az emberi mivoltunk kérdéséhez, de ezúttal egy eltérő nézőpontból. Az ottani történetben az egyik kérdés, hogy vajon hol húzódik a határ az ember és a nem-ember között, ha elkezdünk variálni a testével. Itt pedig az emberi tudat és az emberi test teljes elválasztása történik meg. Vajon ember-e az ember, ha kiugrik a saját bőréből és felvesz egy másikat? Ez egy érdekes kérdés, de az a helyzet, hogy efelett kevés kivétellel nem sokat lamentálnak a szereplők, csak megteszik, és kész. Emiatt filozófiai oldalról kissé gyengének érzem a történetet, de majdnem minden másban azért eléggé ott van a szeren.
Nagyon érzékletesen mutatta be például azt, hogy milyen következményekkel jár, ha a testünk csak egy ruhadarabbá válik, amelyet levethetünk. Levethetünk, ha éhesek vagyunk, levethetünk, ha fáradtak vagyunk, levethetünk, ha új tapasztalatokat akarunk szerezni a szexben. És így tovább. A legerősebb persze vélhetően a gamer tapasztalatokból játszódó háborús jelenetek, amikor is az emberi test az anyagháború részévé válik, amikor az ember felépít egy rendszer a játékbeli riválisaival szemben, és várja a pillanatot, hogy az erőviszonyok lassan eldőljenek az ő javára.
És bemutatkozik számos olyan helyszín, amelyet az emberiség úgymond meghódíthatott a Naprendszerben. Számomra ez azért vált érdekessé, hiszen itt még nem egy galaxisok között járó civilizációról beszélünk, hanem a Föld után következő célpontok benépesítéséről. A felépített világban egyébként volt némi The Expanse utánérzésem is, ámbátor ott a sorozatot ismerem, a könyveket nem.
Ami még feltűnt nekem, hogy a történet alapvetően „orrnehéz”, rögtön a legelején belekerülünk a sűrűjébe. Ez nem azt jelenti, hogy a tét az elején a legnagyobb, valójában ez még fokozódik, de azt igen, hogy a vége már-már kissé lapos ahhoz képest, hogy milyen lendülettel és tempóval nyitott. Persze nagyon más az a fajta „Szép új világ”, amit ott megismerünk, emiatt egészen más dinamikát igényel, de a benyomásom határozottan ez maradt, amikor letettem a könyvet.
Hiányoltam még egy kicsit a mélyebben kidolgozott szereplőket. Itt nem Vireni Orlando monomániás útkeresésére gondolok, hanem a többiekre. Nekem kicsit hiányzott Kadek és Cheng személyének, konfliktusának mélyebb megismerése, vagy legalábbis az én figyelmemet elkerülte, hogy pontosan mi motiválta őket a regényben vázolt cselekedeteik végrehajtásában. Kapunk ugyan egyfajta betekintést, de valahogy mégis mintha homályos maradna a teljes kép. És akadtak olyan szereplők is, mint például az anyafigurának szánt Svetlana vagy a férj Evron, akik hol felbukkannak, hol eltűnnek, de összességében túl kevés olyan interakciót mutatnak, amelyből jobban megismerhetném akár a főhőshöz fűződő viszonyukat, akár a személyes motivációikat. A végén egy kicsit el lett kenve a digitális alapon létrehozott és felnevelt személyiségek szerepe is, akik a regény egy pontján megjelennek, majd nem kezdenek velük igazából semmit.
Emiatt érzem egy kicsit úgy, hogy az Eldobható testek felszínesebb mű, mint mondjuk a Xeno vagy az Ember könyve. Ez persze nem azt jelenti, hogy rosszabb, a nagyívű történetek kidolgozásában azóta elnyert tapasztalat vitathatatlanul emeli az Eldobható testek színvonalát, de a felvetett kérdések megközelítésében elmarad tőlük. Hogy ez tudatos írói döntés volt-e, azt nem tudom megítélni.
E hiányosságok persze inkább arról szólnak, hogy milyen „lehetett volna” a könyv, nem arról, hogy milyen volt. Mert (a végét leszámítva) lendületesen olvasható, feszes és a figyelmet végig lekötő alkotásról beszélhetünk, ahol a jó és rossz kérdése könyörtelenül relatívvá válik. És ezt a teljesítményt csak kevesen tudják íróként elérni.
Két szórakoztató értelmezési lehetőséget hagyok a végére, aztán a végén mindenki eldönti, hogy mennyire vehető komolyan.
Az első a kétségbeesett konzervatívok értelmezési kerete. A Naprendszer Unió a maga gazdasági elitjével, tudatipari tulajdonaival, gyáraival, exkluzív ingatlanjaival tulajdonképpen nem más, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amely a sötétből váratlanul előbújó újhumán LMBTQ+ emberekkel küzd. Az újhumánok koronázási aktusa tulajdonképpen a progresszív politikai mozgalmak ideológiai agymosása, amellyel a hagyományos értelemben vett embereket nevelik át, hogy az emberiséget egy új korszakba vezesse. Ebben a relációban érthető, hogy a Nemzeti Együttműködés Naprendszerének nagybirtokosai bűzlenek a korrupciótól, bűnös politikai machinációkat követnek el és nem mellesleg tömeggyilkosok is, de azért még mindig emberibbnek tűnnek, mint a gyerekeket is megkoronázni szándékozó újhumán LMBTQ+ aktivisták.
A másik értelmezési lehetőség az író burkolt vallomása a saját szerepéről. Magyarország vélhetően méretei feletti pszichózisától megvezetve minden szerepre kinevez egyet, akit pátyolgat. Így lesz Hosszú Katinka „az” úszó, Dzsudzsák Balázs „a” focista stb. Megfejelve az amúgy sem könnyű szakmai szerepeket egy nemzeti elvárással. Így lett Brandon Hackettből „a”sci-fi író, akinek a könyveit már mindenki lélegzetvisszafojtva várja, hogy mit alkot, ami sokkal nagyobb nyomást helyez rá, mint egy szerencsésebb történelmi fejlődésű nemzet alkotójára. És ebben a helyzetben máris érthetőbb Vireni Orlando tépelődése afelett, hogy ő a háta közepére kívánja a Libra vezetését, meg az egész helyzetet, mert a hozzáértés és a népszerűség nem jár kéz a kézben. Saját magáról alkotott véleménye szerint vannak nála alkalmasabb figurák is a szervezet élére, csak akaratán kívül mindenki azt hiszi, hogy neki kell vezetnie. Amíg a „Szabadítsuk ki Brandon Hackettet az elvárásaink ketrecéből” mozgalom nem ér célt, addig alighanem találkozunk még ilyen rejtett utalásokkal a könyveiben.
E két értelmezést átugorva is bátran tudom ajánlani az Eldobható testeket, amelyben egy kicsit ott van minden, ami a szerző életművét jellemzi.
Az Eldobható testek egyfajta visszatérés az Ember könyvében feszegetett témához, azaz az emberi mivoltunk kérdéséhez, de ezúttal egy eltérő nézőpontból. Az ottani történetben az egyik kérdés, hogy vajon hol húzódik a határ az ember és a nem-ember között, ha elkezdünk variálni a testével. Itt pedig az emberi tudat és az emberi test teljes elválasztása történik meg. Vajon ember-e az ember, ha kiugrik a saját bőréből és felvesz egy másikat? Ez egy érdekes kérdés, de az a helyzet, hogy efelett kevés kivétellel nem sokat lamentálnak a szereplők, csak megteszik, és kész. Emiatt filozófiai oldalról kissé gyengének érzem a történetet, de majdnem minden másban azért eléggé ott van a szeren.
Nagyon érzékletesen mutatta be például azt, hogy milyen következményekkel jár, ha a testünk csak egy ruhadarabbá válik, amelyet levethetünk. Levethetünk, ha éhesek vagyunk, levethetünk, ha fáradtak vagyunk, levethetünk, ha új tapasztalatokat akarunk szerezni a szexben. És így tovább. A legerősebb persze vélhetően a gamer tapasztalatokból játszódó háborús jelenetek, amikor is az emberi test az anyagháború részévé válik, amikor az ember felépít egy rendszer a játékbeli riválisaival szemben, és várja a pillanatot, hogy az erőviszonyok lassan eldőljenek az ő javára.
És bemutatkozik számos olyan helyszín, amelyet az emberiség úgymond meghódíthatott a Naprendszerben. Számomra ez azért vált érdekessé, hiszen itt még nem egy galaxisok között járó civilizációról beszélünk, hanem a Föld után következő célpontok benépesítéséről. A felépített világban egyébként volt némi The Expanse utánérzésem is, ámbátor ott a sorozatot ismerem, a könyveket nem.
Ami még feltűnt nekem, hogy a történet alapvetően „orrnehéz”, rögtön a legelején belekerülünk a sűrűjébe. Ez nem azt jelenti, hogy a tét az elején a legnagyobb, valójában ez még fokozódik, de azt igen, hogy a vége már-már kissé lapos ahhoz képest, hogy milyen lendülettel és tempóval nyitott. Persze nagyon más az a fajta „Szép új világ”, amit ott megismerünk, emiatt egészen más dinamikát igényel, de a benyomásom határozottan ez maradt, amikor letettem a könyvet.
Hiányoltam még egy kicsit a mélyebben kidolgozott szereplőket. Itt nem Vireni Orlando monomániás útkeresésére gondolok, hanem a többiekre. Nekem kicsit hiányzott Kadek és Cheng személyének, konfliktusának mélyebb megismerése, vagy legalábbis az én figyelmemet elkerülte, hogy pontosan mi motiválta őket a regényben vázolt cselekedeteik végrehajtásában. Kapunk ugyan egyfajta betekintést, de valahogy mégis mintha homályos maradna a teljes kép. És akadtak olyan szereplők is, mint például az anyafigurának szánt Svetlana vagy a férj Evron, akik hol felbukkannak, hol eltűnnek, de összességében túl kevés olyan interakciót mutatnak, amelyből jobban megismerhetném akár a főhőshöz fűződő viszonyukat, akár a személyes motivációikat. A végén egy kicsit el lett kenve a digitális alapon létrehozott és felnevelt személyiségek szerepe is, akik a regény egy pontján megjelennek, majd nem kezdenek velük igazából semmit.
Emiatt érzem egy kicsit úgy, hogy az Eldobható testek felszínesebb mű, mint mondjuk a Xeno vagy az Ember könyve. Ez persze nem azt jelenti, hogy rosszabb, a nagyívű történetek kidolgozásában azóta elnyert tapasztalat vitathatatlanul emeli az Eldobható testek színvonalát, de a felvetett kérdések megközelítésében elmarad tőlük. Hogy ez tudatos írói döntés volt-e, azt nem tudom megítélni.
E hiányosságok persze inkább arról szólnak, hogy milyen „lehetett volna” a könyv, nem arról, hogy milyen volt. Mert (a végét leszámítva) lendületesen olvasható, feszes és a figyelmet végig lekötő alkotásról beszélhetünk, ahol a jó és rossz kérdése könyörtelenül relatívvá válik. És ezt a teljesítményt csak kevesen tudják íróként elérni.
Két szórakoztató értelmezési lehetőséget hagyok a végére, aztán a végén mindenki eldönti, hogy mennyire vehető komolyan.
Az első a kétségbeesett konzervatívok értelmezési kerete. A Naprendszer Unió a maga gazdasági elitjével, tudatipari tulajdonaival, gyáraival, exkluzív ingatlanjaival tulajdonképpen nem más, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amely a sötétből váratlanul előbújó újhumán LMBTQ+ emberekkel küzd. Az újhumánok koronázási aktusa tulajdonképpen a progresszív politikai mozgalmak ideológiai agymosása, amellyel a hagyományos értelemben vett embereket nevelik át, hogy az emberiséget egy új korszakba vezesse. Ebben a relációban érthető, hogy a Nemzeti Együttműködés Naprendszerének nagybirtokosai bűzlenek a korrupciótól, bűnös politikai machinációkat követnek el és nem mellesleg tömeggyilkosok is, de azért még mindig emberibbnek tűnnek, mint a gyerekeket is megkoronázni szándékozó újhumán LMBTQ+ aktivisták.
A másik értelmezési lehetőség az író burkolt vallomása a saját szerepéről. Magyarország vélhetően méretei feletti pszichózisától megvezetve minden szerepre kinevez egyet, akit pátyolgat. Így lesz Hosszú Katinka „az” úszó, Dzsudzsák Balázs „a” focista stb. Megfejelve az amúgy sem könnyű szakmai szerepeket egy nemzeti elvárással. Így lett Brandon Hackettből „a”sci-fi író, akinek a könyveit már mindenki lélegzetvisszafojtva várja, hogy mit alkot, ami sokkal nagyobb nyomást helyez rá, mint egy szerencsésebb történelmi fejlődésű nemzet alkotójára. És ebben a helyzetben máris érthetőbb Vireni Orlando tépelődése afelett, hogy ő a háta közepére kívánja a Libra vezetését, meg az egész helyzetet, mert a hozzáértés és a népszerűség nem jár kéz a kézben. Saját magáról alkotott véleménye szerint vannak nála alkalmasabb figurák is a szervezet élére, csak akaratán kívül mindenki azt hiszi, hogy neki kell vezetnie. Amíg a „Szabadítsuk ki Brandon Hackettet az elvárásaink ketrecéből” mozgalom nem ér célt, addig alighanem találkozunk még ilyen rejtett utalásokkal a könyveiben.
E két értelmezést átugorva is bátran tudom ajánlani az Eldobható testeket, amelyben egy kicsit ott van minden, ami a szerző életművét jellemzi.
May 20, 2021
Miért nem lehetett az egész könyv olyan, mint az utolsó része?
Olvasás közben sokszor éreztem, hogy regény túl gyors nekem, a cselekmény úgy zúg el mellettem, mint egy vonat, én pedig csak próbálom utolérni, mert rengeteg minden történt gyors egymásutánban, miközben én egy filozofikusabb, kicsit köldöknézős valamire számítottam ebben a témában, Hackett viszont egy szusszanásnyi időt sem hagyott senkinek.
Senki ne értsen félre, a könyv számtalan kérdést felvet, de nem igazán mélyed el bennük. Aki nem szereti magát ilyesmivel nyomasztani, az akár át is ugorhat felettük (ez nem én vagyok), és ez a kicsit tér és idő nélküli (érzésre az, számtalan helyszín van itt), villámgyors, gyökértelennek, megfoghatatlannak és éppen ezért frusztráló narratív stílus nekem tökéletesen passzolt a testnyomtatás hatására felbolydult világhoz. (Minél többet gondolkodom ezen a könyvön, annál jobban tetszik!)
Aki szeret olyan elméleti technológiai lehetőségeken borongani, amik az ő életében biztosan nem valósulnak meg (na, ez vagyok én), az kedvére találhat magának töprengeni valót. Most, hogy komolyan végiggondolom, ez a könyv, az eseményei, a felvázolt technológia, és még a végkifejlet is nyomasztó.
Összességében örülök, hogy végre kezembe vettem Hackettet. Értem a hype-ot körülötte. És már várom, mivel nyomaszt minket legközelebb. (De addig is van mit bepótolnom tőle.)
A legfontosabb pedig, amit ez a könyv adott nekem: örülök, hogy van testem, és kiderült, hogy kifejezetten ragaszkodom hozzá. Szeretem, hogy ez a test az enyém.
Olvasás közben sokszor éreztem, hogy regény túl gyors nekem, a cselekmény úgy zúg el mellettem, mint egy vonat, én pedig csak próbálom utolérni, mert rengeteg minden történt gyors egymásutánban, miközben én egy filozofikusabb, kicsit köldöknézős valamire számítottam ebben a témában, Hackett viszont egy szusszanásnyi időt sem hagyott senkinek.
Senki ne értsen félre, a könyv számtalan kérdést felvet, de nem igazán mélyed el bennük. Aki nem szereti magát ilyesmivel nyomasztani, az akár át is ugorhat felettük (ez nem én vagyok), és ez a kicsit tér és idő nélküli (érzésre az, számtalan helyszín van itt), villámgyors, gyökértelennek, megfoghatatlannak és éppen ezért frusztráló narratív stílus nekem tökéletesen passzolt a testnyomtatás hatására felbolydult világhoz. (Minél többet gondolkodom ezen a könyvön, annál jobban tetszik!)
Aki szeret olyan elméleti technológiai lehetőségeken borongani, amik az ő életében biztosan nem valósulnak meg (na, ez vagyok én), az kedvére találhat magának töprengeni valót. Most, hogy komolyan végiggondolom, ez a könyv, az eseményei, a felvázolt technológia, és még a végkifejlet is nyomasztó.
Összességében örülök, hogy végre kezembe vettem Hackettet. Értem a hype-ot körülötte. És már várom, mivel nyomaszt minket legközelebb. (De addig is van mit bepótolnom tőle.)
A legfontosabb pedig, amit ez a könyv adott nekem: örülök, hogy van testem, és kiderült, hogy kifejezetten ragaszkodom hozzá. Szeretem, hogy ez a test az enyém.
February 19, 2021
Ezt a könyvet nem tudom nem a Xeno-hoz hasonlítani. Egészen más íveket jár be nálam, de összességében valahová ugyan oda jut ki.
A vázolt világ mélységében talán kevésbé érdekes, hiszen ott űrlényekről és összekapcsolódó világokról van szó, viszont ez emberi és társadalmi szinten sokkal fontosabb, relevánsabb. Jelentősége van. Amikor belekezdtem a könyvbe, még nem tudtam hogy miről is szól valójában és kellemes meglepetésként ért, így ide sem írom le, nehogy spoiler legyen. De elég annyi, hogy igenis van egy fontos, központi téma. Viszont ahogy haladt előre a történet, egyre kevésbé érdekelt (pár fura jelenetnél kifejezett mélypontjaim voltak), egy megközelítés dominált, nem igazán volt körbejárva. Ezzel még nem is lett volna gond, ha a karakterek és a nézőpontok érdekesek lettek volna, de itt jön képbe számomra a könyv legnagyobb hibája: a karakterek sablonosak, egysíkúak, szemellenzősek ("márpedig az igazság mindenek felett"), egy idő után unalmasak, karakterfejlődésről pedig nem igazán lehet beszélni a történet során.
Ezek így eléggé lehúzták nálam az élményt, de akkor jöjjön a pozitívum, amit a Xeno-ban nagyon hiányoltam és örülök hogy itt van: fordulat. A történet szinte végig kiszámíthatatlan, fordulatos és a vége is meglepő. Függetlenül attól, hogy maga a fordulat tetszett-e, örülök ezeknek (feltéve hogy hihetőek és itt azok), mert nekem ez fontos része egy történetnek, főleg a végén, ráadásul ettől marad meg olvasás közben a kíváncsiság, az érdeklődés. Üdítő változás ez a Xeno lezárása után.
A leírt "hibák" ellenére összességében nem rossz a könyv, többségében élveztem, és örülök hogy társadalmilag fontos kérdéseket boncolgat.
A vázolt világ mélységében talán kevésbé érdekes, hiszen ott űrlényekről és összekapcsolódó világokról van szó, viszont ez emberi és társadalmi szinten sokkal fontosabb, relevánsabb. Jelentősége van. Amikor belekezdtem a könyvbe, még nem tudtam hogy miről is szól valójában és kellemes meglepetésként ért, így ide sem írom le, nehogy spoiler legyen. De elég annyi, hogy igenis van egy fontos, központi téma. Viszont ahogy haladt előre a történet, egyre kevésbé érdekelt (pár fura jelenetnél kifejezett mélypontjaim voltak), egy megközelítés dominált, nem igazán volt körbejárva. Ezzel még nem is lett volna gond, ha a karakterek és a nézőpontok érdekesek lettek volna, de itt jön képbe számomra a könyv legnagyobb hibája: a karakterek sablonosak, egysíkúak, szemellenzősek ("márpedig az igazság mindenek felett"), egy idő után unalmasak, karakterfejlődésről pedig nem igazán lehet beszélni a történet során.
Ezek így eléggé lehúzták nálam az élményt, de akkor jöjjön a pozitívum, amit a Xeno-ban nagyon hiányoltam és örülök hogy itt van: fordulat. A történet szinte végig kiszámíthatatlan, fordulatos és a vége is meglepő. Függetlenül attól, hogy maga a fordulat tetszett-e, örülök ezeknek (feltéve hogy hihetőek és itt azok), mert nekem ez fontos része egy történetnek, főleg a végén, ráadásul ettől marad meg olvasás közben a kíváncsiság, az érdeklődés. Üdítő változás ez a Xeno lezárása után.
A leírt "hibák" ellenére összességében nem rossz a könyv, többségében élveztem, és örülök hogy társadalmilag fontos kérdéseket boncolgat.
January 6, 2022
Brandon Hackett, Moskát Anita, Harrison Fawcett, Veres Attila. Szépen gyarapszik azon, hazai szerzők névsora, akiknek az újabb írásait előzetes vélemények olvasása vagy bármiféle mérlegelés nélkül nyugodtan veszem meg, mert tudom, hogy minőségi, tartalmas időtöltésben lesz részem. Ezúttal sem kellett csalódnom.
Kiváló karakterek, akik ráadásul rengetegen vannak, kellően szövevényes történet és rengeteg politikai játszadozás (amit amúgy nagyon nem szeretek).
És mondanám, hogy aktuálpolitikai felhangjai is vannak, de végigtekintve az emberi történelmet, inkább azt lehet megfogalmazni, hogy általános érvényű gondolatok vannak szépen beleágyazva.
Bár apróbb bicsaklás, egy-két logikai baki azért becsúszott, de ezek tényleg elhanyagolhatóak. Ismét egy olyan regénnyel lettünk gazdagabbak, amelynek a nemzetközi élvonalban a helye.
Kiváló karakterek, akik ráadásul rengetegen vannak, kellően szövevényes történet és rengeteg politikai játszadozás (amit amúgy nagyon nem szeretek).
És mondanám, hogy aktuálpolitikai felhangjai is vannak, de végigtekintve az emberi történelmet, inkább azt lehet megfogalmazni, hogy általános érvényű gondolatok vannak szépen beleágyazva.
Bár apróbb bicsaklás, egy-két logikai baki azért becsúszott, de ezek tényleg elhanyagolhatóak. Ismét egy olyan regénnyel lettünk gazdagabbak, amelynek a nemzetközi élvonalban a helye.
September 25, 2020
4,5 csillag
Read
March 18, 2021No comments this time, because I read it for award jurying purposes.
_______
Source of the book: Ebook from the publisher
_______
Source of the book: Ebook from the publisher
June 8, 2024
An exciting book, I really like the author's books.
Displaying 1 - 8 of 8 reviews