Leli élete

by Judit Szaniszló

"Az ember nem ott kezdődik, ahol az anyja véget ér."

Szaniszló Judit regényében semmi sem az, aminek látszik. A szerző saját maga helyett Leliről, Leli élete helyett családja életéről beszél, családregény helyett pedig személyes vallomást ír. Egy mai nő története, amely a múltban gyökerezik: cselédsorban dolgozó nagymamák, házgyári lakásban élő szülők, kórházak és játszóterek. Hol van az otthon?

Szaniszló Judit 1977-ben született Miskolcon. Budapesten él. Beenged című első könyvéért Petri György-díjat és Békés Pál-díjat kapott, ez a második kötete.

263 pages, Hardcover

Published January 1, 2020

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Unortodox* családregény**. Tetszett***.

* Unortodox, mert nem az van, hogy elindulunk nagypapától, és haladunk komótosan a mába. Hanem szilánkok vannak, ugrabugra az időben, szétforgácsolt létezések, érzések egyvelege. Baromi nehéz egy ilyen kaleidoszkópot egyben tartani. Na persze mondtam én már olyat is, hogy az egyszerűt nehéz megírni - éppen tegnap. De hát azt nem mondtam, hogy a bonyolultat könnyű - nem, azt is nagyon nehéz. Tehát a bonyolulthoz, meg az egyszerűhöz is jól kell tudni írni. Tessék, most megfejtettem az irodalmat, csak úgy, csuklóból. Így megy ez.
** De akármennyire unortodox, azért csak családregény. Lelitől a nagyszülőkig (mind a négyig) terjedő spektrum, a maga történelmi idejével, ami (kilenc orosz katona képében) alaposan bele is köp a levesbe. Meg a kapcsolatokkal, a mélyfúrásokkal a múltban és a személyes viszonyokban, no és önmagunkban. Szeretetek és taszítások. Ahogy az egy családregénytől elvárható, ha ezerszer is unortodox. "Minden írói magabiztosság lenyűgöz és gyanakvóvá tesz." Ezt nem én mondom, ezt Leli mondja. Nem tudom, hogy Szaniszló Judit magabiztos író-e. Talán nem. De úgy vélem, bizonytalanságát remekül kontrollálja, olyan erővé tudja formálni, amitől ez egy hiteles családregény lesz.
*** Nem volt egyértelmű, hogy szeretni fogom. Az előző Szaniszló-könyvnél nem éreztem, hogy a személyességét úgy tudta volna interpretálni, hogy azt én is magaménak érezzem. "Nem jött át", ahogy az X-faktor zsűrijében mondták volt. No most én nem tudom, a történet Leliről és családjáról mennyire tekinthető Szaniszló Judit történetének, de tudjátok mit? Nem is érdekel. Átjött, ezért innentől az én történetem.

[abcug · Rating 4 out of 5]

Sok pontján nagyon odatapasztott ez a regény – Borsod, Borsod, a jó Kazincbarcika a BVK-val (amitől még nem lesz szocio!)… Sok pontján nagyon megérintett az elbeszélés. Jó ez a könnyed stílus is, amely alapvetően komoly, súlyos doldgokról képes úgy beszélni, hogy azt gondolom, önfeledt az elbeszélő. Pedig hát nemigen lehet az…

[Szeee · Rating 4 out of 5]

Tehetséges Szaniszló Judit. Remélem egyszer ír majd mást is. Persze nem az ő hibája, hogy ezek törtêntek vele vagy Lelivel: ki kell írni, ha kikívánkozik. De nem akarok több magyar női traumaregényt olvasni, van nekem sajátom.

[Dani Dányi · Rating 5 out of 5]

Néha ahogy szerveződik egy szöveg, az tisztára nem egy családregény. Nem is olyan regényes, túl valóságos, és csak onnan lehet sejteni hogy létezik neki lineáris szerkezete is, amit az ember menet közben többé-kevésbé összerakja. Leli élete nem egy családregény. Leli élete tisztára egy családregény.
Egy darabig lehet próbálgatni a mondatokat, jeleneteket, szereplőket. Aztán vége van valahol, konvencionálisan, pedig csak kifogy a papír.

[Cipőfűző · Rating 4 out of 5]

Pillanatképek halomba szórva. Meg volt a veszélye, hogy közhelygyűjtemény legyen a könyv, de sikeresen elkerülte, sőt, még csak a közelében sem járt ennek. Még pedig azért, mert figurái hús-vér szereplők, ezek az állóképek pedig nem beállítottak, hanem spontán lőtt fotók. Olyannyira hétköznapiak, hogy bárki találhat benne magára passzolót. A szöveg ereje a roppant részletességben rejlik, ahogy Szaniszló Judit ezeket a pillanatképeket mélységében megéli, és papírra veti.

[Csabi · Rating 5 out of 5]

Egy újabb családregény a 20. századból. Meg persze már a 21.-ből. Ami a tartalmat illeti, nincs benne újdonság, az erőszakolós szovjet katonáktól eljutunk a negyvenes nő mit kezdjek magammal életérzéséig. Közben testvéri civódások, generációk közti ellentétek. A forma sem új, apróra darabolt képek, megkeverve, újra összerakva. Ami mégis kiemeli ezt a könyvet a hasonlók tengeréből, hogy SZJ tud írni, van stílusa, esze, és olyan mondatai, amik egy percig sem teszik unalmassá az olvasást. És hát az nem kis dolog, jó mondatokat írni, ezt látom leginkább kiveszni az új generációk szövegeiből. Az irodalom részben mégis csak a nyelv élvezete, és ezt megkapjuk ettől a könyvtől.

[Peter Marendeak · Rating 4 out of 5]

Regénynek nem igazán nevezném a könyvet, inkább életképek, metszetek, hangulatok gyűjteménye. Annak viszont nagyon erős. Jónéhány egészen zseniális szöveg került bele. Érdekes módon többször villant be – az amúgy teljesen más műfajban alkotó – Veres Attila.
Nem is érdemes regényként fogyasztani, szerintem a folyamatos olvasása a visszatérő motívumok miatt ront az egész élményen.
Érdekes az a kettősség, mikor valaki olyan személyes, bensőséges, magánjellegű dolgokról ír, hogy egy ponton elkezd egyetemessé válni.