A cégvezető

by János Háy

A cégvezető azt hitte, isten lábát fogja meg, amikor lapátra tette a régi feleségét, és beválasztott egy új nőt. Ő az, aki mindig helyes döntést hozott, ő az, aki mindig jókor volt jó helyen. Elindult a gyarapodás útján. Ingatlanbefektetések, gazdasági tanácsadás, irodaépületek. Mindig tudta, mit kell lépni, hogyan kell a céget a növekedés útján tartani. Róla szólt az elmúlt harminc év, ott volt mindenütt, ahol lenni kellett, észrevette a kiskapukat és a nagykapukat, ha kellett, a tű fokán is átbújt. Korunk hősének látta magát egy olyan korban, aminek nem volt hőse.

Azt kérded, mi közöd hozzá? Te is cégvezető vagy, akár van bejegyzett céged, akár nincs, mert azt az embert, aki vagy, te vezeted. A cégvezető a te életed könyve. Rólad szól és a barátaidról, meg a rokonaidról, az osztálytársaidról, a gyerekeidről és a szüleidről. A cégvezető a helyes és helytelen döntéseid könyve, a céljaid és céltalanságaid, a cselekvésed és a tehetetlenséged könyve.

A cégvezető mi vagyunk.

372 pages, Hardcover

First published January 1, 2020

About the author

Háy János (író, költő) 1960. április elsején született Vámosmikolán. Orosz-történelem szakot végzett Szegeden, esztétikát az ELTE-n. 1989-től 2004-ig kiadói szerkesztőként dolgozott (Holnap, Pesti Szalon, Palatinus). Régésznek készült, de első ásatása során véletlenül feltárta kedvenc kutyájának maradványait. Ezt követően figyelme egyre inkább a rock-zenére irányult. 1982-ben azonban egy kudarcba fulladt zenekar alapítási kísérlet után felhagy a zenével. Ezidőtől publikál irodalmi műveket. Versek, novellák és regények mellett számos rajza is megjelent. Budapesten él. Van gyermeke (kettő), felesége (egy). Olyan, mint mindenki.

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

Nem t'om, rám nem hat a Háy-varázs. Nekem az ő szövegei túl terjengősek, folyósak, tele vannak indokolatlan kitérőkkel, ha pedig társadalmi kérdésekről kezd beszélni, az számomra szinte mindig lapos. Nyilván komplett életet le lehet élni ezzel a hiányossággal, és ha valaki azt kérdezné, miért olvasok akkor Háyt, hát... nemigen tudnék mit felelni. Talán csak annyit, hogy folyton várom, mikor találja meg újra azt a minőséget, a hang és a téma egységét, amit mondjuk A gyerek-ben olyan magától értetődően abszolvált. Meg aztán: a legtöbb Háy-könyv legalább nem fáj. Könnyen átszalad rajta az ember, érzi, a szerző képes és szeret írni, és hát végül is ez is valami.

Viszont ez a könyv idegesített picit.

Először arra gondoltam, azért, mert Háy olyasmiről ír, amit nem ismer. Itt van például Kötter, aki ellenszenves pozőr (véleményem szerint), de legalább látott már élő cégvezetőt. Háy esetében erre nem vennék mérget. Gyanítom, csak azért választott egyet főszereplőül, hogy ezzel felkínáljon egy kézenfekvő analógiát: itt van egy ember, aki vállalatokat igazgat, ujja a kapitalizmus ütőerén, aztán tessék, a saját életét sem tudja menedzselni. Aztán haladtam tovább, és arra jutottam, más is van. Az, hogy ez egy voyeur-regény. Olyan szöveg, aminek írójának eszében sincs azonosulni a főhőssel, csak kívülről nézi annak kínlódásait. Ezzel pedig - mondanom sem kell - az olvasót is megfosztja az empátiahasználat lehetőségétől. Ezzel a szemszöggel pedig az a baj, hogy ha nem tudok azonosulni, akkor a könyv sem lesz más, mint kukkolás: belesünk a kulcslyukon, szörnyülködünk picit, aztán hazaballagunk. Nem érzem, hogy megtanítana valamire, hogy megismertem volna a másik oldalt is azzal, hogy szembesülni voltam kénytelen a vele kapcsolatos előítéleteimmel. Mindennek fényében pedig a háy-i trükköt, miszerint E/2-t használ ("te is cégvezető vagy") sem éreztem többnek, mint üres gesztusnak.

"A cégvezető mi vagyunk" - szól a fülszöveg.
"Na persze" - szólok én.

[abcug · Rating 4 out of 5]

Iszonyúan elkeseredett könyv. Mint mondjuk A gyerek is. Az valahogy kompaktabb, kerekebb. Ez a regény a rendszerváltáskori újgazdag tipikus története, a legtriviálisabb sztereotípiák kiírása-szétírása. Ezt most jó értelemben akarom itt mondani. Honnan jönnek a közhelyek? Onnan, hogy egyszer-másszor tényleg megtörténnek. Így, ahogy itt van. Pontos és éleslátásában tündöklő a politikai-világnézeti, illetve a személyes viszonyokról szóló minden mondata. Minden ember gazember, ezt éreztem tényleg, és nem gondoltam túlzásnak. Ugyanakkor a nevek mellőzése némileg megterhelő, és kicsikét körülményessé teszi az írást. Vettem az erre vonatkozó reflexiót a könyvből, de attól mégis ez van. Valahol a közepe táján már nem bírja ez elbeszélő, és előjön Laci bácsi. Aztán még néhány név, oké. De a közepetáján nagyon kezdtem elveszni, hogy akkor most kiről is van szó éppen. Szépen indázó mondatok. És megértjük, hogy miért tartunk itt, ahol. Komolyan mondom.

[Bence Gaspar · Rating 5 out of 5]

Két könyv után azt mondhatom, hogy nagyon tetszik Háy stílusa. A regény inkább novellák sorozatának tűnik, amiben vannak ugyan kapcsolódási pontok, de általában önmagukban is megállnák a helyüket, és nem is maga a történet az érdekes, hanem a szerző meglátásai a világról, életről, emberekről.

[Veronika Nyerges · Rating 4 out of 5]

A cégvezető, és minden más könyvbeli szereplő rólad szól, akinek nincs neve, csak titulusa, annyira sztereotip, annyira mindenhol ott van, hogy felesleges nevekkel dobálózni. Na jó, egyszer megemlítik a nevét. Értékválság, rossz döntések, amelyek pillanatnyilag olyan frappánsnak tűnnek, de utólag nehéz úgy visszanézni ezekre, hogy ne tűnjön szánalmasnak, mert a cégvezetőnek minden lehetősége adott, hogy ne csessze el nagyon az életét, de csak cégvezetőként lesz sikeres, férjként, apaként, szeretőként, barátként eleggé nagyot bukik. Nagyon rideg és kiábrándult, de sajnos tökéletes korrajz. Háy szerint ez rólad szól, egyes szám második személyben mesél, vagy inkább rádolvassa a hibáidat, sőt, rád dobálja az egészet, néha nagyon visz magával, máskor kicsit sokkoló. Sokkol, mert nincs párbeszéd, nincs egybefüggő történet, de vannak félbehagyott mondatok-gondolatok, ostorcsapás-szerű vádak, ítélet. Keserű történet ez, cserében legalább lehúz a mocsárba, miközben fojtogat is egy kicsit, erős mondatok, bekezdések vannak benne, ha lenne idézetes füzetem a fél könyvet kimásoltam volna, nagyon tömény. Nem tudom, hogyan lenne jobb olvasni, egyben, kevés megszakítással, ahogyan általában szeretek olvasni, belesüllyedve a könyvbe, vagy esetleg ennek jobban állna kicsit beosztani, sok-sok napra elhúzni, minden napra jusson pár keserű pirula.
Nem tudom, irodalom-e ez, vagymiaszösz. Azt sem tudom, mindenkinél ennyire működik-e, vagy kell ehhez a közös múlt, kell, hogy te is megéld azt a történelmi korszakot, amely kitermelte ezeket az identitás-mentes, elnevezni is felesleges embereket.

[Ppeva · Rating 4 out of 5]

Ahhoz képest, hogy a fél könyvet kiidéztem, most bizonytalan vagyok. Lehetne három csillag is meg öt is, hol erre billent, hol arra (négy volt a legritkábban), érezhetném szórakoztatónak is meg mélységesen depresszívnek is, sőt akár diadalt is ülhetnék a végén, hogy jól megszívta az élet császára. A narrátor hang néha nagyon jó, néha félrecsúszik, hol nagyon célzottan odamondogat, hol eltekereg az oldalszálakon. Talán lehetne egy kicsit rövidebb, feszesebb, talán lehetne kicsit kevesebbet markolni. De értem én, vagy legalábbis érteni vélem – össze kell zavarni kicsit a szálakat, nehogy bárki magára ismerjen,* és mindenfélével fenyegetőzni kezdjen.
A fülszöveg szerint én (vagyis az olvasó) vagyok a cégvezető. Hát persze, akár így is érthetném. De hiába találom meg saját cégem egy-egy kis morzsáját a történetben**, ez a könyv végülis nem rólam szól. Legfeljebb arról a végtelenül bunkó, szégyentelen és erkölcstelen vadkeletről, ami itt tobzódik körülöttem, és csak remélni tudom, hogy az igazi CÉGVEZETŐK az ilyen apró kis pacnikkal nem foglalkoznak. Mert ha egyszer elfoglalnék egy olyan négyzetcentimétert a világból, amire ők is szemet vetettek, akkor jaj nekem…
A férjem szerint élhetnénk rosszabb korban is, amikor pallosjog volt, meg jobbágyság, meg lövöldöztek az utcán. Volt, hogy egy hasonló könyvért öltek, börtönbe zártak, volt, hogy csak nem jelenhetett volna meg. Akár elégedettek is lehetnénk, hogy mindezt most le lehet írni, ki lehet adni, ha nem azt érezném, hogy nem az van mögötte, amit szeretnék. Hanem az: "pofázzatok csak, irkáljatok, festegessetek – kit érdekeltek, lúzerek".

*bár végtelenül magabiztos cégvezetőink nem szívesen azonosulnának negatív szereplőkkel, azt meg, hogy könyvet olvasnának, pláne kortárs magyar irodalmat, nehezen feltételezem
**igen, aki ebben a korban élt (gengszterváltástól napjainkig), néha óhatatlanul felbukkanni érzi saját magát itt-ott, mert nincs olyan szeletkéje ennek a világnak, amit a narrátor kihagyna, akár csak említés szinten

[Hedvig · Rating 5 out of 5]

A többi könyve is kiváló. Ez eddig a legjobb!

[Istvan Kis · Rating 4 out of 5]

Pénz hajtotta kapitalista társadalmunkban hiánypótló egy ilyen lelkiismereti kötet, ahol kockázat nélkül lehet látni és láttatni a döntések súlyát, felelősségét, annak sok esetben megmásíthatatlanságát. A könyv közepén kicsit elméláztam, elkalandoztam (nem jó értelemben), de összességében ez is egy színvonalas munka.

[Szegedi László · Rating 5 out of 5]

Háy János A cégvezető c. regényének saját stílusában megírt ismertetője, avagy hommage az író munkássága előtt



Először a project managered említette az írót, mert megnézték a karácsonyi elrendelt leállásos szabadságolás alatt az unokatestvérével egy drámáját a színházban, és te csak futólag jegyezted meg a nevét, annál jobban meglepődtél, nem nézted volna ki a PM-ből, hogy ilyesféle tartalmakat is fogyaszt, annyira közönyösen tudta elmondani a cég vezetése által előírt kötelező szöveget a leépítés okairól, meg hogy világválság, gazdasági környezet, és Eszter igazából már hónapok óta PIP-en volt, remélhetőleg jót is tesz neki egy ily módon kikényszerített pályamódosítás, sőt, ő maga is így volt vele annak idején, amikor.

A könyvesbolti eladó, akiben a két évvel alattad ugyanarra a szakra járó diáktársadra ismertél, bólintva erősítette meg, hogy a pénztár melletti állványon feszítő A cégvezető tényleg jó könyv, amikor sorban álltál, hogy kifizesd az előrendelt élfestett romantasyt. És hogy kitapintható benne a szerző jellegzetes fanyar humora, sőt, diszkréten, egy-egy mellékszereplőbe bújtatva önmagát is beleírta a szövegbe, mint Hitchcock a filmjeibe. A borítóján a szerző saját kezűleg festett jellegzetes háromszögfigurái pislogtak rád, miközben átgondoltad, vajon a könyvesboltba szorult, valószínűleg minimálbérért dolgozó szaktársad ki tudná-e fizetni ezt a 3999 forintot, még jó, hogy itt nyugodtan tud olvasgatni, mennyit fordult az ipar a Covid óta, hogy tapasztalat nélkül még gyakornoknak sem, és végülis egy havibérlet ára alatt van jóval, mert már havibérlethez hasonlítottad a könyvek árát, a napi menühöz hasonlítás követhetetlenné vált az inflációval és a kedvenc street food helyeid bezárásával majd új néven újranyitásával.

Csak jópár hét, sőt talán hónap múlva jöttél rá, hogy fanyar szatírába oltott családregény, Facebook-kommentek és történelmi ismeretterjesztő szövegek furcsa egyvelege, és hát nem könnyű olvasmány, mert húsba vágó, mondtad a párodnak, amikor a Netflix Budumm-ja közben rákérdezett, hogy az mi. Akkor már kezdted megérteni, miért rajongott érte az a random redditelő, aki a szerző egyik korábbi versét meg is zenésítette.

Mit olvasol most? kérdezte az apád a vasárnapi rántotthús közben, és te örültél, hogy végre nem a munkakörödről faggat, amit többször is hiába próbáltál már elmagyarázni, szóval folyamatoptimalizálással kapcsolatos, próbálta a saját régi viszonyrendszerében elhelyezni, és te ráhagytad, mert végülis nem volt jelentősége semmi. Á, a Háy, igen, az tényleg jó, mondta, hogy A bogyósgyümölcskertész fia, igaz, ő csak hangoskönyvben, a Rátóti Zoltán igazán remekül előadta, fogadjunk, nem tudtad, hogy ő volt a Christopher Reeve-féle Superman magyar hangja is, polgármester lett később, meg SZFE-s tanár, és te ismét csak bólogattál, és a foltot nézted a tapétán.

Csak hazafelé menet, amikor az enyhén karcos műanyag dobozba pakolt maradékot a könyvre csúsztattad a déemes szatyorban, gondoltál rá, hogy ha bekövetkezik a legrosszabb, ami persze mindenképpen bekövetkezik majd egyszer, milyen nehéz lesz eladni majd a lakást, és még évek telnek el, mire nem fogsz erre járni soha többé.

[Vhrai · Rating 4 out of 5]

Háy Jánostól eddig egy irodalomtörténeti munkát, a „Kik vagytok ti?”-t olvastam. Már ekkor is elképesztett a szerző műveltsége, és ez A cégvezető után sincs másképp. Alapvetően ez fiktív mű, amely körülbelül a rendszerváltástól számított harminc év magyar miliőjét mutatja be egy random cégvezető szemén keresztül.

A fülszöveg szerint mindannyian cégvezetők, amiben van is valami, mert elég sztereotip figurát alkotott a szerző. Nem véletlen, hogy nem ismerjük meg a nevét sem. Sőt, egy könyvklubban kitárgyaltuk, hogy a narrátor kiléte is érdekes, mert a ritka egyes szám, második személyben íródott. Így kvázi „beszélhet” saját magának, vagy lehet egy külső bíráló, nehéz eldönteni.

Ezenkívül nincsenek párbeszédek, csak egy gondolatfolyamként hömpölyög az egész regény. Ritkán szakítja meg egy-egy szünet. Ami kissé színesebbé teszi, azok a mellékszálak, amelyek a cégvezető körüli személyeket mutatják be, de szintén eléggé „tipikus” emberként. Annak meg kifejezetten örülök, hogy a rengeteg kulturális utalás nagy részét megértettem, de volt néhány, amit önszorgalomból kikeresgéltem. Egyébként itt ismét csak a szerző széleskörű tudását tudom csodálni, és a munkássága sokszínűségét. Az biztos, hogy A cégvezető nem egy pihentető, délutáni olvasmány, de érdemes volt vele megküzdeni. Néhol a morbid humor olyan fokára is felhágott, ami már az én humortalan ingerküszöbömet is elérte! Szóval látni fogtok nálam még Háy János könyvet!

[Zoltán · Rating 4 out of 5]

Az első dolog ami eszembe jutott a történetvezetés stílusárol, az a fraktálok voltak. Aztán ez az érzés minduntalan visszatért, kitartott mellette, ahogy egy mellékszálra ránagyítva is ugyanazt látjuk, mint a fővonalon,a fővonal ugyanaz mint az n-edik mellékág mellékága. Kodály azt mondta, hogy a zene matematika. Háy (akarva, vagy akaratlan) az irodalomban is megalkotta ezt.

A tartalom pedig kegyetlen, életszagú és sokak véleményével ellentétben én egyáltalán nem úgy gondolom, hogy a cégvezető "bárki" is konkrétan, a kis magyar ugar reality-show szerű pénzügyi politikai celeblistájából. A cégvezető egy kicsit mindenki, pont ahogy a fraktál minden elemében önmagára hasonlít, minden (és mindenki) ismétlődik. Ezért aztán kissé nyomasztó is néha olvasni, mert akarva-akartlan abba a tévedésbe eshet az olvasó, hogy ugyanakkor mindenkit is ez az eseménysor jellemez, mindenki cégvezető, tehát én is valahol biztos az vagyok.

Hát vonjuk le következtetéseinket, hajtsuk le kollektív fejünket, próbáljuk jobban csinálni, de ne felejtsük el, hogy minkor becsukjuk a könyvet, mi még mindig mi maradunk, nem egy Háy János történet szereplői vagyunk. Talán.

[Edina Balogh · Rating 3 out of 5]

Ez a második Háy könyv, amit olvastam. Az első (Házasságon innen és túl) annyira tetszett, hogy le sem tudtam tenni. Olyan gyorsan faltam az oldalakat, hogy egy hét múlva már nem is emlékeztem, mi történt benne. Ezzel viszont megszenvedtem.

Az elején még teljesen lekötött, hogy miként alakul cégvezetőnk élete a családja és a szeretője közötti vergődésben, de időközben számos más cégvezető is feltűnt, és csak a könyv végén tudtam meg, mi lett a főhősünkkel. A történet átalakult egyfajta rendszerváltás utáni férfi cégvezetők kritikájává, ami nem éppen egy alvásra hangolódós, kikapcsolós olvasmány.

Valószínűleg nem megfelelő időben álltam neki A cégvezetőnek. Talán majd máskor jobban
tudom értékelni ezt a könyvet is.
Addig is újraolvasom a Házasságon innen és túlt.

[Könyvkuckónk]

A Cégvezető egy olyan könyv, amitől az ember nem feltétlenül jobban, de biztosan máshogyan érzi magát az olvasás után. Háy János brutális őszinteséggel ír arról, hogy hogyan hullhat szét egy ember élete látszólag minden különösebb dráma nélkül. A csendes kudarcok, az elnémult kapcsolatok és az önámítás folyamata egyszerre szomorú és félelmetesen ismerős. Háy stílusa egyszerű, mégis mindent átitatóan súlyos. Nagyon erős olvasmány.

[Havasi Richárd · Rating 4 out of 5]

Egy “sikerember” boldogtalan életének története E/2-ben elmesélve, kis politikával a rendszerváltás utáni Magyarországnak díszleteivel. Egy ember és párhuzamosan sok ember párkapcsolati buktatóval. Reálisan, életszagúan, Neked.

[Tamás Torma · Rating 4 out of 5]

A könyv feléig nyomasztónak és keserűnek éreztem a történetet. Túl realista, túl ismerős az, amiről szól. Aztán hallgattam egy beszélgetést a szerzővel, ahol megértettem, hogy ez a görbe tükör mindenkinél ott van, így a könyv második felet már más szemmel olvastam, és megszerettem

[Csaba Krányecz · Rating 4 out of 5]

Elképesztően negatív töltetű könyv, és mégis ezzel a negatív hangulattal és példával mutatja meg, hogy milyenné nem szeretnél válni.