Vannak mondatok, amelyeknek soha nem volna szabad elhangzaniuk. Vannak dolgok, amelyeknek soha nem volna szabad megtörténniük. Vera fuldokol a házasságában, és egy durva veszekedés után elköltözik a férjétől két kisgyerekével. Döntenie kell: megpróbálja rendbe hozni a házasságát, vagy újrakezdi az életét, és megtanul ismét szabadon lélegezni. Halász Rita kíméletlen pontossággal tárja fel egy harmincas pár kapcsolatának alakulását és válságát, majd a súlyos szembesülésekkel terhes kivezető út állomásait. Nem kendőz el semmit, és nem szolgáltat igazságot senkinek. Az első személyű elbeszélés mondatai feszesek, felkavaróan őszinték és élesen ironikusak. A traumatikus élményeket mesékkel, a valóságost irreálissal, álomszerűvel, súlyos témáit humorral, a feketét fehérrel keveri. Vegyünk egy Mély levegőt, felszabadít.
A bántalmazás kérdése érzékeny irodalmi téma. Arra csábít, hogy a szerző magára az agresszióra koncentráljon. Ebből aztán születik egy indulati próza, ami önsúlyánál fogva gyakran leteríti ugyan az olvasót, de ha az feleszmél, nem talál többet a szöveg mögött, mint hogy "az agresszió rossz, érteeeem?" De hát azt már úgyis tudta. Szóval ez a könnyebbik út. Halász viszont a nehezebbet választja. Ő már ott kezdi, hogy a bántalmazott vesz egy mély levegőt, és beleugrik az ismeretlenbe. Nincs idealizmus - ez az ismeretlen ugyanis nem egy jó hely, tele van bizonytalansággal és értetlenséggel. Mi lesz így a két gyerekkel? Hogy fogtok megélni? - kérdezik tőled. Biztos, hogy nem voltál kicsit te is hibás, leányom? - így mások. Honnan tudod, hogy nem fog megváltozni? Miért nem adsz neki egy kis időt? - firtatja a harmadik. És egyáltalán: jól meggondoltad ezt? Hisz végül is csak egy picit, egy icinyke-picinykét megfogta a nyakad, jó, a kelleténél tán erősebben, de tényleg akkora tragédia ez? Ha egyszer közben jó apa, elbűvölő társasági ember, és még a fizetése is tetemes. Tényleg nem lehet kibírni egy kis összezördülést? Halász elbeszélője nem bazaltkemény hős, aki zsigerből tudja, mi a helyes, ő is felteszi magának ezeket a kérdéseket. Kétségei vannak, jó anya tud-e így lenni, képes-e új kapcsolatokat felépíteni, meg bírja-e harcolni a piszkos kis utóvédharcokat bántalmazójával, hogy végül tiszta lapot teremtsen. És ezek a kétségek nem bagatellek ám, nem is csoda, ha Vera elbizonytalanodik. Hogy talán vissza kéne csinálni az egészet. Visszamenni inkább a trágyába, az legalább jó meleg. Tartson ki az a nagy levegő, amíg felszínre jut.
Jó. Sűrű. Majdnem minden benne van, amitől elmehetne a kedved a társas boldogság hajkurászásától, de mégsem megy el a kedved, és ez jó, pedig a köny eléggé necces helyzetekben mozog. Jó, hogy nem hosszabb, és jó hogy nem rövidebb. Sok közös pontot találok a saját életemmel, és ezzel gondolom sokan így vannak, akik elolvassák. Olvassátok el!
Nahát. Nahát, milyen gonosz ez a nahát. Az első és a harmadik. Most (megint) mindent átéltem a kortárs magyar irodalommal szembeni előítéleteimből. Kétféle kortárs magyar irodalom van, az egyikben semmit nem ismerek meg, ami engem körülvesz, tévedésnek (euf.) érzem a szöveget, a másikban megismerem a környezetem, ettől meg viszolygok (általában is viszolygok a világtól). Itt a második eset áll fenn, a helyszíneket (meg)ismerem, ezt a fajta hegyvidéki környezetet meg elég jól is (bár ez nem az egyker, az más), megállapítottam, hogy nekem ez az írásmód – elvár ezt-azt az olvasótól – fekszik, jó is az egész, de viszketek a környezettől. „Milyen jól van ez megírva!” (magam idézem), mondám pár hete, de aztán félretettem, azt sem tudtam, folytatom-e, pont mert miért olvassak ilyen emberekről, akiket látok, és az életben sem érdekelnek, igazából rettentően fárasztónak tartom az élettörténéseiket. Aztán folytattam, és a felét elolvastam – és nagyon-nagyon tetszett. Ezen tényleg csodálkoztam. Nem láttam sehol leírva, hogy vicces könyv, lehet, „beolvastam” (vö. „bevédeni”), de volt olyan jelenet, amin könnyesre nevettem magam (spojler: a beszélgetés a két szülő közt), el is gondolkodtam, miért tartom én ezt viccesenek, meg pár másik szövegrészt, arra jutottam, ezek azok a sablonok, amelyekre az ún. valóságban azonnal reagálok, beszólok, gúnyolódom, ezért a maguk teljességében nem is tudnak előttem az emberi sablonok kibontakozni. Aztán pár nappal később, tegnap, a másik felét is elolvastam, és megint tetszett (féltem, félremegy). Fokozódik a helyzet, a vége meg olyan szépen van kitalálva, vagy mi. Meg – spojler – amit mindig érdeklődéssel olvasok (van egy kedvenc ilyenem Simenonnál (A költözés) és Csehovnál (Párbaj)), a zavart tudat/tudatvesztés leírása.
Egy értékelésben azt olvastam, didaktikus – az én olvasásomban két ponton legyintett meg ez a jelző: a – spojler – tengerpari jelenetben, ahol valahogy kamaszba mentek át szereplők (noha a hős sok szempontból kamaszos), a másik a – spojler – férj szövege a bíróságon: ott volt két-három mondat, ami túlzottan igyekezett az olvasót (engem) rávezetni arra, ami amúgy is teljesen világos volt az antogonistával kapcsolatban.
Szóval, gonosz a nahát, mert tényleg meg kell a kortársaknak ugrani egy szintet, hogy élvezzem, amit csinálnak, viszont, most belegondolva, sokaknak sikerül ez, ezek szerint elsőköteteseknek is (bár nem tudom, miért kezelik máshogy az elsőköteteseket, elég sok sokadik kötet sikerül nem annyira jól), vagyis nem is kéne csodálkoznom.
Fullasztóan erős jelenetekkel dolgozik a könyv, amelyet szépen alátámaszt a narráció szaggatottsága. Jó az ütemérzék, mert éppen elkezdeném érezni, hogy lazul a feszesség, amikor máris húz egy nagyot rajta, és a vége megint ütős tud lenni. Kicsit talán kiszámítható a befejezés — de talán ebből a történetből nem is lehet kijönni enélkül, hiszen gyakorlatilag kétféle megoldás létezik. De annyi baj legyen. Meglehetős kegyetlenséggel tudja végigmondani, amitől kényelmetlenné is válik a helyenként — ez pedig nagyon jó benne!
It is not fair to write a novel that I can relate to it too deeply, too painfully and almost entirely. It is not fair to occupy the poor reader for 4 days and not let them have a break of the story. It is not fair that the poor reader is actually jealous of the heroine that she was able to manage her life. That she could move on. That she did not want to be perfect, did not even want to seem like one, yet she was brave enough to act. It is not fair that I as a reader need to think through it, think twice. Although it is fiction I read it as a guide.
Nem túl hosszú, egy délutános olvasmány, viszont mind a teljes mű, mind az egyes mondatok tömörsége élet ad a leírtaknak.
Azt nem gondolom, hogy Halász újat tudott volna mondani az érintett témákban, de mindenképp egy ígéretes szárnypróbalgatásnak tekinthető a Mély levegő.
Tetszett mert hiteles és reális. Semmi sem fehér- fekete. Nincs olyan ,hogy jó és rossz oldal. Ebben a könyvben az emberi gyarlóság és esendőség széles skálájával találkozhatunk. És az úszásos dolgot nagyon jó ötletnek tartom.
A woman and her two children leave her increasingly hostile and violent husband to live with her father in Budapest while she decides whether she wants to pursue a divorce.
It’s a tale as old as time and perhaps it is overdone a bit in this current literary moment, but it’s Halasz’s prose that sets this apart from the bunch. The staccato-like narration style, with paragraphs full of dialogue with no line breaks, no quotation marks, no indications given as to who is speaking, help symbolize the loss of self caused by domestic abuse, the blurring of the lines between who said what, who did what.
Its about “waking up” and realizing you don’t recognize yourself anymore, that you’ve lost track of your personal ambitions, that you’ve become unable to speak up for yourself, that you’ve forgotten how to breath.
Publishers Weekly says the book hits some false notes in the end as the story slips into surreal visions, but I think these elements made it all the stronger as it emphasizes the effects of this type of stress and trauma and the fracturing of one’s state of mind.
Hogyan éli meg az ember azt, ha magányossá válik, ha kiszakad a megszokott közegéből, ha a számára legfontosabb kapcsolatában kudarcot vall? Mekkora az esélye, hogy a sérülései ne bénítsák meg végleg, hanem az önismeretéhez járuljanak hozzá? Végül pedig mit kezdjünk azzal, ha valaki nem felel meg semmilyen elvárásnak, sok mindenben hibás is, de attól még neki van igaza?
A Mély levegő a múlt és a jelen feldolgozásának története, és a vallomás műfajába illeszkedik. Ez a (fiktív) vallomásjelleg teszi lehetővé az olvasó számára, hogy azonosulhasson a főszereplő-elbeszélővel, függetlenül attól, hogy mennyire (kevéssé) szerethetőnek látja őt. Vera ugyanis mindvégig küzd másokkal és saját magával, ennek során időnként hibázik, sőt vétkezik, és megalázó helyzetekbe is kerülhet. Ezzel együtt azonban mindvégig jelen van az önismeretre való törekvés igénye is, illetve az a végletekig vitt őszinteség, amely önmagában is értéket képvisel, éppen azért, mert a felmentés igénye nélkül kimondja azt is, amiről tudja, hogy szégyellni való. Egyszerre távolítja magától és közelíti magához a hallgatóságát.
Erős könyv, komoly mondanivalóval. A meneküléshez egy bántalmazó kapcsolatból valóban kell a nagy levegő. Az elolvasása viszont egy szuszra ment, amit a szöveg tagolatlansága is segített. A szöveg zaklatottsága, a párbeszédek összemosása, a rövid mondatok hűen tükrözik a főszereplő érzelmi hullámzását. Húzott a szöveg, mint az örvény. Bravúros első regény, nagyon örülök a Margó-díjnak, és a rengeteg olvasónak.
„A házasságban megtörténik ez-az. Veszekedésnél elcsattanhat egy pofon. Egy pofon nem pofon. Nem mindegy, hogyan rúg meg. Más, ha állva beléd, vagy ha az ágyról le. Fáj, hogy azt mondja, beleférnek a dolgok. Az apámnak ne férjenek bele. Menjen oda, húzzon be neki, fenyegesse meg. Ha még egyszer hozzányúlsz a lányomhoz, kinyírlak.”
Hát nem a legegyszerűbb idei könyvem, sőt… Halász Rita nem kendőzi el a dolgokat, teljességében bemutat egy bántalmazó kapcsolatból menekülő anyukát a gyerekeivel, viszont nem teljesen áldozatszerepben mutatja be a nőt, hanem a maga hibáival, botlásaival együtt. Halász Rita könyvére tavaly óta kíváncsi vagyok, most jutottam el odáig, hogy elolvastam. Nagy érdeklődéssel ültem neki, hiszen tudom, hogy Margó-díjas és sorozat is készülni fog belőle, hiszen a Black Lemon Films megvásárolta a jogokat. (Ultramenő!) Szóval azt hiszem, hogy a könyv azért tetszik, mert nem fehér és fekete. Attól függetlenül, hogy Vera átköltözik az apjához a gyerekekkel azért, mert Péter már nem először bántotta és betelt a pohár, ettől függetlenül mindkét félben látjuk a jó és a rossz tulajdonságokat. Ahogy látjuk, hogy Péter bántalmazta Verát, azt is látjuk, hogy jó apa. Ahogy azt is látjuk, hogy Vera nem annyira 100%-osan hozza ezt az anyai dolgot, sőt Pétert is megcsalta, részegen is járkált haza. Nincs jó meg rossz, nincs egyértelmű döntés. És igen, lehetetlen, hogy a gyerekek ne érezzék, hogy baj van. Ami itt fontos, hogy Vera lépett. És végig is csinálja. És ez a fontos! Igen, lehet, hogy nehéz, lehet, hogy közben meginog, többször is, de végigcsinálja. És a családja mellette áll. Örülök, hogy kiolvastam, kíváncsi vagyok lesz-e más könyve az írónak!
Vera folyamatosan olyan heyzetben van, hogy muszáj nagyon nagy levegőt vennie, hogy ne robbanjon, ne essen szét, hogy ne mondja ki az igazságot, ne álljon ki magáért. Mindig nagy levegőt vesz, mégis fuldoklik, süllyed, örvény húzza lefelé (Andersen szerint sem jó a víz alatt élni, a hableányok nem tudnak sírni, mert a könnyeiket azonnal elmossa a víz, ezt a mesét meséli Vera a gyerekeinek ). Miközben egy bántalmazó kapcsolatból éppen próbál kilépni, sorra támadják őt az emlékei, az érzései és a leendő exe, de legnagyobb ellensége a bizonytalansága. Nagyon nehéz jó ritmusban nagy levegőket venni, jókor kifújni, mert kell az újabb nagy levegő. Egyetlen ilyen örvény ez a könyv, fuldoklás, jelen, múlt, érzések, párbeszédek ömlesztve jönnek, pár nagy levegővétellel kell elolvasni, lehetőleg megszakítás nélkül. Vera alakja nem idealizát, nem hősies, nem hibátlan, nem irányítja a továbblépését, inkább csak megpróbál nem megfulladni. Mindenki más is kétpólusú, a leendő ex a külvilág szemében ajándék mindenkinek, a szülei támogatják, de nevelik, a gyerekei szemében – ha megkédezik, ki a jobb szülő –, Vera biztosan veszít. A barátnője, Andi, jól látja a problémákat, jó megoldásokat kínál, de hiába, Vera éppen fuldoklik, a víz alól nem látja tisztán a világot. Ez egy szabadulástörténet, ki a vízből, megtalálni a ritmust, nyugodtan sírni végre.
A könyv témája alapvetően fontos és izgalmas lenne (a házasságon belüli erőszak, illetve annak a kérdése, meddig érdemes/kell valamit elviselni), de számomra az egésznek nincsen se füle, se farka. Nem jutunk el sehová, semmilyen végpontra sem ezek megválaszolásában. Van persze egy pszichológus a sztoriban, aki kétszer elmondja, hogy nem kell eltűrnie semmit, de a mondatainak valahogy nincsen ereje, és nem érzem azt sem, hogy a főszereplő Verát túlzottan meggyőzte volna. Igazából olyan érzésem volt, mintha egy ismerősöm fb-posztjait olvastam volna - mondjuk lehet ennyi is volt a cél, talán a szerző nem is akart utat mutatni (talán nem is lehet). Mindenesetre elszomorítónak tartom azt a fordulatot, hogy Vera, miután elhagyja a férjét (a mű kezdő pillanata), szinte azonnal belesétál egy kapcsolatba, ráadásul egy drogos kapcsolatba, ami számomra azt sugallja, mintha egy nőnek nem lehetne élete szex és pasi nélkül. Persze értem, hogy egy bántalmazó kapcsolatból való kilépés nem egyszerű, és nem lesz az emberből azonnal erős, független nő, de anyaként azt gondolom, hogy a gyerekek ennél több erőt az embernek. Ugyanakkor a könyv ráébresztett egy nagyon fontos felismerésre is: nem mindenki való anyának, és a gyerek jelenléte nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Ezt a vonalat sokkal érdekesebbnek tartottam a regényben, mint az elhagyott nő történetét, annál is inkább, mert napjaink Magyarországán nagyon erősen azt kommunikálják, hogy egy nő akkor oké, ha van gyereke, sok gyereke van, és ennél többet ne is akarjon. Vers személye éppen azt mutatja meg, amit ma sokan nem akarnak észrevenni: nem mindenki tud kiteljesedni az anyaságban, nem mindenki szeret bíbelődni a gyerekekkel, nem mindenkinek van a gyerekekkel járó fáradozáshoz ereje, kedve, hangulata - de ettől még igenis lehet valaki művész, nő, értékes ember.
On est dans le monologue intérieur de Vera, une artiste femme au foyer mère de deux enfants qui part vivre chez son père car son mari l'a agressée. Elle est perdue, elle ne sait pas ce qu'elle va faire, comment se débrouiller, elle cherche du travail, s'inquiète pour ses deux filles, fait des erreurs, essaie de tenir bon, doit parfois voir son mari, sort avec son amie, se dispute avec ses parents, fait des rencontres, repense à des choses du passé et ne sait pas ce que l'avenir réserve, si elle doit divorcer ou non, ou même si elle le peut pour tout un tas de raisons. C'était franchement super mais je pense que le monologue peut être un peu déroutant pour d'autres lecteurs, et ça traite des sujets abordés très bien mais sans omettre la violence du détail.
Deep Breath by Rita Halaśz. Thanks to @catapultbooks for the gifted copy ⭐️⭐️⭐️
Vera has just left her husband with her two daughters and is examining her past marriage and her future.
This is an examination on life after domestic abuse. In the beginning it was a little difficult to get into but once I got into the style of writing, it started to flow. The writing is tangential and you just need to go with the flow and trust that you’ll come back.
Mély levegő az, ami nekem hiányzott, amíg olvastam ezt a rövid regényt Halász Ritától. Vagy legalábbis azt éreztem - hogy egyre jobban fogy a levegőm, amíg a regény főszereplője újra megtanul levegőt venni.
Számomra ez egy nagyon nehéz könyv volt, nem csak azért, mert a főtémája a családon belüli erőszak, ami rossz emlékeket hozott fel önmagában, de az erős magányérzetről is, ami árad belőle. Mert szerintem a legveszélyesebb a családon belüli erőszakban az, hogy elszigeteli és elkülöníti az áldozatát, megbénítja és azt hiteti vele, hogy nincs senki, akit érdekelne. Nincs senki aki elhinné neki, vagy meghallgatná. Sőt, még azt is próbálja elhitetni vele, hogy igazából nem is történt. Halász Rita zseniálisan jól építi fel ezt a részt a regényében, és remekül dolgozik ezzel a nehéz anyaggal. A magánnyal és azzal mit képes tenni az ember, hogy elmeneküljön előle, akkor is ha ezzel csak rosszabb lesz a helyzete.
Amit értékeltem ebben a könyvben az az volt, hogy amíg elég részletesen leír nehéz és nyomasztó jeleneteket, nem megy át önsajnáló “nyomorpo*nóba”, ami egy ilyen történetben elég könnyű lett volna. Azon kívül a nyelvezete is teljesen hétköznapi, hiányzik belőle minden sznobizmus vagy hatásvadászat, de meg kell említeni, hogy sok helyen eléggé cifra - akadnak itt nemi szervek és azok működtetése bőven!
Wow, I thoroughly enjoyed this nicely written, bittersweet and painful book. Sometimes I needed to put aside due to the disturbing and vivid pictures but definitely a must read.
OMG. YES! This book resonates with me on such a deep level! So powerful in its intimacy and Vera's truth-seeking/fragility/confusion/& sense of honor. Read the summary Goodreads offers- here it's Spot On! I would add that I marvel at the translation Kris Herbert has provided; must've been challenging given Halàsz's style! Thank you!
Három és fél csillagot adtam volna, így legyen inkább négy. Ha valakit érdekel a bántalmazó kapcsolat-téma, annak feltétlenül érdemes elolvasnia ezt a regényt. Én valószínűleg nem vettem volna kézbe, ha nem kerül sorra a könyvklubunk havi olvasmánylistáján, de összességében nem bántam meg, hogy elolvastam. Nehéz letenni és utólag nehéz elengedni, ugyanakkor olvasás közben nehéz nem feltenni bizonyos kérdéseket, melyek az embernek a saját életére, kapcsolatára reflektálnak. Ha az író nem saját tapasztalatból ír, akkor lélektani szempontból bravúros ez a könyv, hihetetlenül precízen fogalmaz meg nagyon komplex érzéseket és állapotokat. Ha viszont saját tapasztalat van a sorok mögött, akkor még nagyobb bravúrnak tartom, hogy mindezeket papírra tudta vetni. Érdekes olvasmány, megéri rászánni az időt.
il faut s’accrocher : ça parle de relation d’emprise, de manipulation, de dépendance, de drogue.
la force de ce roman tient, déjà, dans sa longueur, très courte et condensée, mais surtout dans cette écriture saccadée, frénétique, lourde, quelque part. on a une véritable impression de tension tout le long du récit, et notamment parce que tout s’enchaîne sous la voix de la narratrice : les dialogues sont intégrés au récit sans guillemets ou tirets, les phrases s’enchaînent, comme un flot de pensées perpétuel, aléatoire ; comme dans un cerveau normal finalement.
si ce style aurait pu paraître brouillon, ou flou, j’ai trouvé qu’il était parfaitement maîtrisé et qu’il s’accordait complètement au sujet du roman. dans ces 200 pages sont racontées le quotidien de cette mère, sans artifices, coincée dans son quotidien, ses expériences, ses doutes à l’idée divorcer.
ce roman est très sombre mais je l’ai trouvé très juste, sans clichés ; du moins pour ce que j’imagine être ce type de situation.
Rita Halász with her first novel jumps into deep water, even almost literally, since the title of the book, Mély levegő, means Deep breath in English, and the protagonist starts learning to swim to be able to breath again. This book is about domestic violence, restart, finding balance and rebuild a personality.
The novel starts with Vera, the main character, sitting in her father’s car with her two children, and moving from her abusive husband. This is not clear right away, but we suspect that she has good reasons to flee from home. I like Halász’s approach of not writing about the abusive relationship itself and how we got here, but rather about the afterlife of it, how Vera deals with such a situation. This is a new point of view, at least I have never read such a story before, and I find it as the main strength of this novel.
The past comes up through flashbacks. Péter, the husband, starts with destroying Vera’s self-esteem and self-confidence, so the first abuse is psychological, such as “You are a terrible housewife, you are worth nothing.” Then comes the physical abuse and the cutting of Vera’s links from family and friends. Finally comes the point where Vera takes her courage and leaves Péter, and this is where the novel starts.
Vera tries to rebuild her life and that of her children, regain self-confidence, find inspiration again in her work, and create new relationships. We can follow this process and Vera’s reflections on herself and on her marriage. Halász chooses very well the characters and generates tension by letting them tell Vera their different opinions about her relationship with Péter. Vera’s parents themselves are divorced, her father says that both are culpable and a few slaps are acceptable in a relationship. Her mother kind of blames herself because of her own divorce and doesn’t want the same fate for her daughter and thinks the marriage can be saved.
The marriage counselling is really overwhelming, Péter tries to mitigate the problem by saying that Vera is over-sensitive, nowadays it is a fashion to call everything as domestic violence, and in reality it is Vera who is “passively aggressive”. A typical excuse of abusers, very frequently seen in life.
Even Vera hesitates. Is it really over or is it possible to repair this relationship? As the song says: “Who knows which one becomes the last goodbye?” Is she really just oversensitive who exaggerates the issue? Isn’t she the one who provoked this? Then she realises that she was palliating her husband’s behaviour before her friends and family, that it’s just stress from his job, etc.
Vera tries to return to normal life and build new relationships. And old love, Iván, reappears in the scene, but it turns out that he just cheats his wife with Vera (and Vera with another woman), but he never really considers to leave his wife (as usually is the case). Then comes Márk with whom she starts a relationship characterised by addiction: sex and cocaine. It is as if the pendulum would have swung into the opposite extreme: from her repressed life she moves to debauchery.
Is there a catharsis and happy end? Halász leaves this question open, which I like, and there is a chance for everything. It’s really up to Vera how to go on, but we can certainly see her character’s evolution. She realises that her role as a victim has a root in her own family, since what she learnt in her childhood is to shut up and not to stand up for herself. An iconic moment in the novel when she cries out to her parents that she was only a good girl when she shut up.
There are a few subtle issues that make the book even stronger and effective. First, Halász doesn’t consider an extreme situation. Both Vera’s family and her marriage is absolutely average, and this calls to the attention to the fact that domestic violence can happen in any family. The characters are not depressed or alcoholic, but completely normal people with a decent job and seemingly quiet family life. Second, I like the social and political milieu, Hungary in the last few decades, as a background for the story with its conservatism where family ties are important, and it is more important to suppress emotions than to talk about them openly. This is how we carry on our traumas and transmit them to our children. Halász, perhaps subconsciously, shows that there is a way out and that there can be a healing for even the earlier generations. Third, Vera is an animation director, thus she is a creative person. The novel greatly shows how her creativity becomes subdued due to her husband’s abuse and because she subordinated her career to family and child-rearing. I think this was a conscious choice from Halász who also needs time to write besides her family and children.
An excellent first novel, I really like Halász’s voice and narrative. I hope she maintains this level of quality in her following books, and that she also finds other voices. My favourite writers are those who are able to write in so many different voices and can always surprise me. Strongly recommended.
Ha kritikát írnék a regényről, a levegővétel és az úszás motívumának előfordulásai mentén fűzném fel a gondolatsort.
Ám mivel nem ezt teszem, így a tematikáról, a nyelvezetről és a karakterekről írok röviden. A tematika egyaránt tartalmaz elcsépelt (életközepi válság, megromló házasság, válás, kiútkeresés) és nóvumként ható (hit, vallás, szexualitás drog hatása alatt, többszörös megcsalás, mesék, válóperi szakkifejezések, a per leírása) elemeket. Ezek közül sikerült a meghökkentés a szerepei ellen lázadó, frusztrációval, vagy leginkább saját magával küzdő nő szexualitásának leírásaiban. Szövegként egészen jól működött. Elgondolkodtatott.
A nyelvezetében tetszett a szabad függő beszéd sokféle egyedi megvalósulása, maga a szókimondás is, az, hogy újra megbizonyosodott a szavaknak lehet teremtő ereje, hogy hatalma lehet felettünk, s ami kimondásra kerül ott marad velünk örökre egy kapcsolatban. Egy bármilyen jellegű kapcsolatban. A szexualitás ilyen nyílt megjelenítésére a Nyugalom óra nem emlékszem. Itt a felejtés, a kiteljesedés, a felnőtt lét szimbólumát látom benne. Az érőszakról olvasás is felborzolja túlérzékeny lelkemet. Nem kérdés, hogy sok kapcsolatban szenvednek ettől a jelenségtől a kézzel fogható világban, s az sem, hogy hálás vagyok a saját biztonságom meglétéért.
A karakterek közül Veráról tudunk meg természetesen a legtöbbet, ám valahogy rejtve marad, hogy akkor ő mire vágyik, illetve az is, hogy konkrétan hogyan, mennyi idő alatt, s leginkább miért hidegültek el egymástól Péterrel. Ez picit a kidolgozatlanság látszatát kelti bennem. Ugyanígy Péter karaktere is. Nem tudható, hogyan, miért lett a laza művészlélekből multialkalmazott. A pénz miatt? Lehet, de a találgatás helyett lehetett volna írni még egy háttérfejezetet.
A fikciót erősíti a rengeteg hó a regény első felében, ennyi évek óta összesen sem esett.
A történet egyszerre szokatlan és ismerős. Nekem sok volt néhány helyen Vera kicsapongása, minden bizonnyal azért, mert én magam a saját könyveken kívüli életemben másban élhetek és féltve óvom ezt.
In this debut, author Rita Halasz (translated from the Hungarian by Kris Herbert) has done an amazing job at what every novelist should aim for:
Her protagonist, a Hungarian artist and mother named Vera, is so real that I wanted to shake her and scream at her to stop snorting cocaine with her lover, to come home and pay attention to her children before she loses custody to her estranged husband. Like Vera, I couldn't breathe when she was forced to be face-to-face with the husband, Peter; the way his manipulation made her doubt, waver, want, stand firm, crumble, and fear, all at once. I was so terrified of how (I was sure) Vera would mess up at her custody hearing, that I didn't want to turn the pages to find out.
And the stream-of-consciousness narration is perfect. This is among the most difficult kinds of writing, and Halasz manages to switch seamlessly in and out among dialogue, inner monologue, today, yesterday, never, visions of what Vera would like to say or fears she would say or fears she already said...without using quotation marks or punctuation or even naming whose mind we're in.
But there's too much of a good thing. I want to scream at Vera because she's so self-destructive and passive -- until her behavior grows so annoying that it's hard to believe and even harder to care about. (Yes, an unsympathetic main character can carry a novel, but there have to be sparks of humanity that you care about, that you want to encourage; and her behavior and decisions have to be believable.)
Also, the almost-nonstop stream of consciousness is too intense. I can't read an entire book (even a short one like this) without more chances to -- well, take a deep breath.
Still, I'll give this novel 4 stars for its courage and semi-success.
Thank you to the author and publisher for my free ARC.
Let me start by saying -- I did not think it was possible for any author to make me appreciate the whole "no punctuation, limited paragraphs, stream of conscious" writing method but somehow, Rita Halasz created this gorgeous, dreamy book I could not put down.
Vera has taken her daughters and left her mentally and physically abusive husband. She is moving back into her father's house and trying to find her footing. She is back in her childhood bedroom, without work, raising young children and trying to mentally and emotionally recover from a relationship that has been dangerous for years.
While there was plenty that I didn't identify with (the religious undertones, the brief cocaine addiction), there would be these lightning bolts that just struck me to my core. Vera wondering how she had become this silent, nervous woman just made me ache. Being an adult who has talents and skills but who isn't necessarily able to use them at work...sigh. I wish I didn't identify with that. Having parents who don't really get what all she is going through but who try, in their own way, to be supportive.
This is such a beautiful book I am so grateful to have received it. Major credit to her translator, Kris Herbert, for such a lovely and thoughtful translation.
Mi az, amit a szerelem oltárál meg tudunk bocsátani és el tudunk viselni? Mikor veszi észre a szerelmes, hogy egy mérgező kapcsolatban él? Lesz elég ereje kilépni belőle? Halász Rita regénye ezeket a kérdéseket járja körbe a harmincas éveiben járó főhős életének bemutatásával, aki éppen egy hatalmas döntés előtt áll: helyrehozza házasságát, vagy férje nélkül újrakezdi életét.
Olvasás közben sokszor elgondolkoztam azon, hogy számos nő él olyan kapcsolatban, mint a regény főhőse, és nem mernek kiállni magukért. Sokszor talán észre sem vesszük az események súlyát, amikor minket érnek hasonló bántalmazások. Nagyon tanulságos olvasmánynak tartom. Remélem a könyv hatására nektek is sikerül kicsit kívülről szemlélni saját kapcsolataitokat.
We follow Vera as she determines that she needs to leave her abusive husband and seek independence. This story is written in a stream of consciousness style, with no quotation marks or notes who is speaking, so it may not be for all readers. This format really worked for me as I felt like I was inhabiting Vera’s brain. While I am not a mother, I felt the representation of motherhood was very realistic and the author did not shy away from the scary side of motherhood - when a woman resents or dislikes her children in the moment. There is a lot of anxiety representation in the story and the narration style made the reader feel exactly what Vera was feeling. I highly recommend this translated fiction.
Finoman fogalmazva erős hatással volt rám ez a regény, őszintén megvallva pedig gyomorszájba vágott. Nem tagadom, külföldön élve úgy szomjazom a magyar kortárs irodalomra, mint a /spolier!/ főhősünk lejövetel alatt a vízre, tehát elfogulatlan nem vagyok. Elég, ha ismerősek az urbán tájak, berögzött viselkedések és szófordulatok és már elégedetten hentergek a tüskés-vattás nosztalgiahalmomban. Tetszik, hogy nőként is sokat tanulok más nőkről és magamról. Tetszik, ahogy a drogokkal való kapcsolatot leírja, tetszik a súlyos stresszhatás által előidézett tudatvesztés és ébren álmodás. Várom a következő művet Ritától.
This entire review has been hidden because of spoilers.
Language is at the heart of Hungarian writer Rita Halász’s Margó Prize-winning debut. In following Vera, who departs with her two children after a series of increasingly violent outbursts from her husband Péter, the novel continually returns to the intricacy and rhythm of words—as well as how they transform in the possession of different owners. // Review in Asymptote's May translation round-up! https://www.asymptotejournal.com/blog...